Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-25 / 270. szám, kedd
Dárdai Pál sorsa mi a magyar labdarúgás érdeke? 2014. november 25., kedd, X. évfolyam, 44. szám Az utolsó futbaüromantikusok Előzmény: PL, 12. forduló, Arsenal-Manchester United 1-2 A futball világa alapvetően két csoportra oszlik: azokra, akik a győzelmet keresik a játékban, és azokra, akik a szép játék következményeként azonosítják azt. Más szóval pragmatistákra és romantikusokra, Jósé Mourinhókra és Arséne Wengerekre vagy éppen Louis van Gaalokra. a vita egyidős a labdarúgással, a 20. század elején még Angliában és Dél-Amerikában is komoly dilemmának bizonyult, hogy szükség van-e egyáltalán bajnoki pontrendszerre. „A játék általános színvonala sokat emelkedne, ha a meccseken nem a számszerű végeredmény lenne a legfontosabb. A játékosokba beeszi magát a vereségtől való félelem, a pontvesztéstől való rettegés. Ezzel azt akarom mondani, hogy a labdarúgók sokkal többre képesek, amikor nem nyomasztja őket a tét, és ha magasabb szintű játékot szeretnénk látni, akkor ki kell találnunk, hogyan csökkentsük a győzelmekkel járó pontok értékét...” - mintha csak Arséne Wenger védőbeszédét hallanánk, pedig ezeket a gondolatokat Herbert Chapman, az Arsenal valaha volt legnagyobb menedzsere fogalmazta meg az 1920-as években. A helyzet azóta sem sokat változott. „Hinnünk kell a játékkoncepcióban, amely mellett elköteleztük magunkat”. Ez volt Wenger első mondata a Manchester United ellen elveszített bajnoki meccs sajtótájékoztatóján. Az első. Azok után, hogy a szezonban egyeden rangadót nem nyertek, ikszre futotta az Everton és a Tottenham, bunkósbotra a Chelsea és a MU ellen. Mindez meg sem karcolta Wenger filozófiáját; úszta udvar, rendes ház - képtelen másban hinni, mint a stílus eredmény feletti felsőbbrendűségében. De nehogy azt higgyük, hogy legyőzője, Louis van Gaal szemernyivel is jobb nála. David Winner csodálatos könyve, a Brilliant Orange számos lehetséges teóriát sorol fel arra vonatkozóan, hogy a döntő pillanatokban miért buknak el rendre a hollandok. A Halálvágy címet viselő fejezetben egy politológus arra vezeti vissza a kudarcokat, hogy a hollandok tradicionálisan gyanakvással kezelik a nemzeti büszkeség érzését. „Bizonyos szempontból mi, hollandok úgy gondoljuk, hogy a győzelem egy kicsit randa dolog. Csak azok törekszenek rá mindenáron, akik valamit kompenzálni akarnak.” Anna Enquist pszichoanalitikus szerint a rendszeres kudarc oka a kálvinista népiélekben rejlik. ,A fútballunkban megjelenő bukás utáni öntudadan vágy a holland emberek kálvinista gondolkodásában rejlik, amely szerint a túlzott jóság szégyellnivaló. Ha pedig valaki a legjobb akar lenni valamiben, vagy az is, az egyenesen szörnyűség, és mélyen szégyell- nivaló.” A hollandok bizonyos értelemben a modern futball atyjának tekintik magukat. Éppen ezért, a játék ínyenceinek szerepében tetszelegve, úgy vélik, joguk van elítélni bárkit: edzőt, játékost egyaránt, aki nem felel meg a magasztos elképzeléseiknek. Van Gaal pedig kellő páncélzattal van ellátva, hogy megvédje magát a szorult helyzetekben, és minden körülmények között kitartson saját elképzelései mellett. Ezt igazolta ismét az Arsenal legyőzését követő sajtótájékoztatón. ,Amikor a meccs előtt meglátták a kezdőcsapatomat, azt gondolták: ez a pali megőrült! Nem, nem őrültem meg, bár tudom, ha az Arsenal gólt szerez a találkozó elején, most mindenki azt firtatná, miért álltam fel három védővel. így viszont azt mondhatom: az nevet, aki utoljára nevet! Biztos vagyok abban, hogy helyes döntést hoztam, és most már önök is azok lehetnek. Ilyen a menedzserek élete: a végeredmény mond ítéletet a döntéseid helyességéről. Ennek ellenére egyáltalán nem voltam elégedett az első félidei játékunkkal.” W A futballban nem erkölcsifelfogás kérdése a győzelem vagy a vereség. Tipikus Van Gaal, amennyiben nagyobb jelentőséget tulajdonít a mutatott játéknak, mint az eredménynek. Tény, hogy a hollandoknak nehezükre esik, hogy elismerjék vagy legalább tudomásul vegyék valaki kiválóságát. A nemzeti identitástudat az osztályok nélküli holland társadalom ideáján alapszik; mindenki egy szinten áll, ahogy azt az ország földrajza is szimbolikusan alátámasztja. Ezért (is) alakult úgy, hogy Louis van Gaal nem hisz a sztárokban, nem hisz az eredmény szentségében, hanem magában a játékstílusban látja a győzelmek kulcsát. ,Az elmúlt néhány évben számos edzőnk volt, mind különböző futballfilozófiával. A Manchester Unitednél vagy a Barcelonánál ez éppen fordítva van: a klub identitása adott, ahhoz keresnek játékost vagy edzőt, és nem fordítva” - nyilatkozta Philipp Lahm - ezen a ponton mindenki megtippelheti, mikor -, természetesen akkor, amikor 2009-ben Louis van Gaalt nevezték ki a Bayern München élére. Barcelona, Bayern München, Manchester United: Európa legkarakteresebb klubjai, amelyeknél — amint azt Lahm is kiemeli - egy adott filozófia köré épül az eredmény, és nem fordítva, ám nyugodtan ide sorolhatjuk az Ajaxot is. Egyeden edző van a világon, aki mind a négy klubnál szerepet kapott: Louis van Gaal. Túlzó általánosítás lenne kijelenteni, hogy Van Gaal a támadófútball szenvedélyes híve volt egész edzői pályafutása alatt, míg a pragmatikus Mourinhót a biztos védekezésen túl szinte semmi nem érdekli. Ugyanakkor van igazság ezekben a sztereotípiákban. Az Ajaxnál eltöltött hat szezonjából ötször Van Gaal csapata szerezte a legtöbb gólt a bajnokságban, ellenben nem jeleskedett a legkevesebb gólt kapó csapatok rangsorában. A Barcelona élén eltöltött három évét ugyanez jellemezte. A Bayern München 21 gólt szerzett a 2009-10-es Bajnokok Ligája kiírásában, amíg eljutott a döntőig, és e mellé 13-at kapott. Ellenfele, a Jósé Mourinho vezette Internazionale esetében 15—8 volt a gólkülönbség. Ezek a számok jól visszaadják a két edző felfogása közti eltérést. Mourinho Portója, Chelsea-je vagy Intere úgy szerezte a bajnoki címeit, hogy mindenki másnál kevesebb gólt kapott - nemritkán jelentősen kevesebbet. A portugál tréner a győzelmekre szerződik, nem kecsegtet senkit közönségszórakoztató játékkal. A Nerazzurri szinte példátlanul defenzív felfogásban lépett pályára a vezetése alatt a Camp Nouban a BL-elődöntő visszavágóján, a csapat mégis sikeresen vette az akadályt. A lefújást követően Mourinho olyan óriási ünneplést csapott a Camp Nou gyepén, hogy azt még Van Gaal sem állta meg szó nélkül. ,A helyében én nem viselkedtem volna így a Camp Nouban, nem provokáltam volna a közönséget és az egykori klubomat. Mourinho taktikai érzéke már akkor is kiváló volt, amikor együtt dolgoztunk a Barcelonánál. De az idő tájt még jóval szerényebben viselkedett... Azóta sokat változott, rengeteget fejlődött, igazán karizmatikus egyénisége lett a futball világának. Hozzám hasonlóan ő is mindennap arra készül, hogy győzzön a csapatával, nekem azonban az is fontos, hogy mindezt látványos játékkal érjem el. „Kétségtelen, az én utam rögösebb”- vallja magáról a holland a hamarosan magyarul is megjelenő Vastulipán című életrajzi könyvben. Azonban ahogy az életben, úgy a futballban sem erkölcsi felfogás kérdése a győzelem vagy a vereség. De ez már Jósé Mourinho története. Hegedűs Henrik
