Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)

2014-11-13 / 261. szám, csütörtök

1141 Vadászat 2014. november • www.ujszo.com Új szó HOBBI I A vadászegyenruha története Érdekes története van a vadászok egyenruhájának, amire mi vadászok oly büszkék vagyunk, hiszen a öltöz­ködésünk szabályait a fentebb említett vadászetikai szabályok is kezelik. Azt már kevesen tudják, hogy az egyenruha is a vadászszenvedély durvább megnyil­vánulásának az ember - ember elleni versengés előidézte háborús küzdel­mek szüleménye. Az egyenruha a háborús csatákban született, hol arra volt hivatott, hogy ne keverjék össze egymást a harcoló felek. A mai idők vadásza sok dolgot származtatott a katonáskodásból. A vadászatba használt zene a vadászkürtök használata is a kato­náskodásból származik és annak ellenére is egyik fontos kelléke a vadászatnak, hogy a származási területéről a katonaságtól már régen eltűnt. A zenét a vadászatban különböző szignálok formájában információ továbbítására és a társasvadászatok irá­nyítására használjuk. A vadászatnak saját nyelvezete van rengeteg szakszóval tűzdelve. Az etikus vadász kényesen vigyáz ezek helyes használatára. Természe­tesen a katonáskodásból származik a vadászat egyik legszükségesebb kelléke a fegyver, tartozzon az a tűzfegyverek közé vagy a hidegfegyverekhez tartozó különböző szúró és vágóeszközökhöz, (tf) T agadni azt, hogy a vadászat vérrel jár, önámítás len­ne, mint ahogy az is önámítás, ha nem veszünk arról tudomást, vagy ha tagadjuk azt, hogy a vasárnapi ebédre tálalt borjúszeletet vagy a csirkét pár nappal azelőtt még az unokákkal együtt simogattuk az udvarban vagy a karám­ban. A vadászat igenis halállal, méghozzá a vad halálával jár ugyanúgy, mint a háziállatok is az életüket adják azért, hogy mi mindennap finomakat ehessünk. A vad halála a vadá­szatban nem szokott nyilvános téma lenni. AMI CSAK A VADÁSZRA ÉS A VADRA TARTOZIK Nem kulturált és etikus vadászok azok, akik a vad elejtésének a pillanatait, a vad haláltusáját vagy a közvetlen kimúlását a nyilvánosság elé tárják. Nem tagadjuk a halál kapcsolatát a vadászattal, de a vad halála csak a vadászra és a vadra tartozik. Az sem lenne természetes látvány számunkra, és minden bizony­nyal sokunkban felkavaró érzéseket váltana, ha egy az állattenyésztést bemutató beszámoló a vágóhíd bemutatá­sával végződne. Aktív vadászpályafu­tásom alatt nagyon sok olyan vadá­szeseménnyel találkoztam, ami bennem is erős ellenszenvet ki. Természe­tesen a negatív vadászélmény előidézője az esetek többségében emberi tényezőn alapult. Az ember nem arról híres, hogy minden helyzetben Megkérdezheti az olvasó, hogy mit ér a vadászati törvény mit papol ez itt kulturált és etikus vadá­szatról mikor minden sikeres vadászat vérrel szeny- nyezet és a vad halálával végződik. Arról nem is beszélve, hogy a létfenntartási okokból vadászó ősvadászokhoz képest a mai „kulturált" vadászok száma nem éri el a lakosság 1 százalékát sem. uralkodni tud önmaga felett. A „szenvedély" lexikoni magya­rázata - leküzdhetetlen vágyat jelent. Azt pedig már mindnyá­jan megtapasztaltuk, hogy a leküzdhetetlen vágy felett úrrá lenni embert próbáló feladat! A legtöbbünk a telhetetlensé- gén és a kapzsiságon csúszik el. Ismerős a mondás, hogy a háborúban és a szerelem­ben mindent szabad. Mivel a vadászatot is az önfenntartás ősi ösztöne táplálja, többen hiszik azt, hogy a vadászatban is mindent szabad. Meggyőző­désem, hogy az ilyen „mindent szabad" magatartások nyilvá­nosságra kerülése hozta létre társadalmunkban a vadászat ellenzőinek a táborát. A het­venes évek közepén, mikor va­dászni kezdtem, akkor ez a kérdés csak nagyon ritkán és leginkább a hölgyek szájából hangzott el, és az esetleges vadászat ellenes megjegyzések legtöbbször csak pajkosságból eredtek. Napjainkban már más a helyzet. Az elmúlt négy évtized alatt, miközben a vadá­szok tábora a többszörösére nőtt, tábort alakítottak a va­dászat ellenzői is. Ott vannak több, a vadászat ellenzésére is szakosodott szervezetben, ott vannak a gazdaságban, a napi politikában és bizony ott van­nak a médiában is. A vadászat sosem tartozott az olcsó pasz- sziók közé, de akiben fellángolt a vadászszenvedélye, az azért megengedhette magának a gyakorlását is. így van ez ma is, de egyre több köztünk is a társadalmi rangjából kifolyó­lag vadászó vagy a vastag pénztárcájának köszönhető sikeres „vadász". A gyakorlat hiánya, a hiányos felkészí­tés, az önképzés elutasítása, a társadalmi pozí­cióból vagy üzleti sikerekből eredő kivagyiság vagy a gőg okozhatnak néha olyan botlá­sokat, amelyek beárnyékolják a mundér becsületét. MINDANNYIUNK VADÁSZÖSZTÖNE Ami pedig azt az 1 százalék alatti arányt illeti, az így nem igaz. A vadászszenvedély sokkal többünkben él, mint egyesek azt hiszik. A vadász­szenvedély fellángolásához nem okvetlenül szükséges a fegyver. Megnyilvánul nagyon sok pótcselekvésben is. A va­dászszenvedély megszállottja a halász is, a madarász is, a bogarász is (pl. méhészek), a természetfotósok is és még lehetne sorolni. De ide tar­toznak a sportolók és bizony a szerencsejátékosok is. A lényeg mindenhol a végcél, a zsákmány megszerzése. Egyesek az ősi vadászszen­vedéllyel hozzák kapcsolatba a munkamániások egyre A vadasszenvedély megszállotja a halász is, a madarász is, a bogarász is, a természetfotósok is, de ide tartozik a sportoló és a szerencsejátékos is. gyarapodó táborát, hisz a végcél, a munka- vagy üzleti siker (pénz) is lehet zsák­mány. Az eddig felsorolt vadá­szati formák vagy vadászati pótcselekvések a vadászszen­vedély megnyilvánulásának viszonylag szelídebb formái. Mert van ennek durvább megnyilvánulása is, mikor a vadásszenvedély irányítja az emberi faj legnagyobb szégyenét, a saját fajtársa­inak a megsemmisítését. Mikor a vadászat legnagyobb ellenzői fel sorakoztatták a jól összeszedett érveik sorozatát a vadászat támadására, nem szoktam rá azzal reagálni, hogy felvilágosítást nyújtok arról, hogy a természetben naponta annyi kegyetlenség történik, hogy ahhoz képest az ember gyakorolta vadá­szat csak egy könyörületes szelekció. A vadászat ellenzői a több évtizedes gyakorlati tapasztalatokkal alátámasztott érveimet nem vagy csak keve­sen ismerik és nem is fogad­nák azt el. De a példabeszéd az ember ember elleni vadá­szatáról, a bűnös háborúk megszámlálhatatlan soráról mindig elgondolkodtatják a vádlóimat, mert a történelmi tények és sajnos a jelen is az én érvelésem mellett állnak. Minden háborúnak az indí­téka és célja az emberi javak, emberi életterek birtoklása - zsákmányolása. Minden háború az evolúció folyamán kifinomult vadászszenvedély által van tervezve és leve­zényelve. A háborúk már nemegyszer bebizonyí­tották, hogy sajnos az em­ber az ártatlan vadállatok elejtésénél csak a saját fajtársai meg­ölését élvezi jobban. A háborútól mentes, törvények­kel irányított békeidőkben, amire az ember történel­mében nem sok példa van, a háborús zsákmányolás hiányát igyekszik pótolni a bűnözés. Hiszen a lopott vagy rabolt idegen tulajdon is zsákmány - amit mellesleg a bűnözök annak is neveznek. Hogy visszakanyarodjunk a témához, a bűnözés egyik formája az orwadászat. Az orwadászt, legyen az hitvány hústolvaj vagy egy fokkal elfogadhatóbb tevékenységet űző trófeaorwadász, ugyanaz a fajfenntartás ösztöneként jelen lévő vadászszenvedély, a zsákmányszerzés ösztöne irányítja, mint a törvényes vadászt, csak az orwadász a „leküzdhetetlen vágy" ellen nem is akar küzdeni, és ezál­tal válik a törvényen kívülivé. Takács Frigyes

Next

/
Oldalképek
Tartalom