Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-13 / 261. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. NOVEMBER 13. Vélemény És háttér 7 Az államfő olyan kérdésre válaszolt, amelyet a legtöbb politikus megkerülne Kiska: a meglepetések embere Amikor már azt gondoltuk volna, Andrej Kiska kissé belefáradt az elnö- kösködésbe, kezd elszürkülni, újra meglepetést okozott. Olyat tett, amit elődei ritkán: határozott véleményt mondott. MÓZES SZABOLCS Attól függetlenül, hogy mit gondolunk kijelentése tartalmáról, maga a jelenség dicséretre méltó. Mit gondol a családról/me- legekről (ki-ki saját értékítélete alapján döntse el - e sorok szerzője szerint mindkét megfogalmazás egyszerre helyes) szóló népszavazásban feltett kérdésekről? Az utca embere még talán, többségében, válaszolna a kamerába, apolitikusokjelentős része viszont szereti elkerülni az ehhez hasonló, úgymond kényes témákat. Pedig nem kényes, csak nagyon megosztó. Vonakodásuk részben érthető: többségük olyan pártban politizál, amely az ebben a kérdésben megosztott társadalom mindkét feléről merít választókat. Most kit bosszantsak fel? - szól ilyenkor a politikusi dilemma. A válasz pedig nem ritkán egy trükkös semmitmondás. Andrej Kiska államfő tegnap úgy járt el, ahogy egy államfőhöz illik. Nem kertelt, véleményt mondott. Mindegy, hogy tetszik-e nekünk vagy sem - egyik olvasónak igen, a másiknak nem -, a lényeg, hogy nem bújt el, nem beszélte ki magát arra, hogy a sajtótájékoztatót más témában hívták össze, vagy hogy még meg sem kapta az Alkotmánybíróság döntését és indoklását, és a referendumot sem volt még alkalma kiírni. Elmondta, mit gondol. Amivel egyáltalán nem kell egyetérteni - sőt, a vita a demokratikus társadalom alapja -, ám állampolgárként ehhez joga van. Nem azt felelte: így kellene szavazni. Ezért joggal érhetné kritika, bármilyen választ is adott volna. Csupán azt mondta, hogy ő személyesen mit fog tenni. Az államfő már akkor bölcsen járt el, amikor a népszavazási kérdéseket az Alkotmánybíróságra küldte - olyan esetben, amikor kételyek merülnek fel egy ilyen fontos aktus alkotmányosságát illetően, az elnöknek szinte kötelessége kikérnie az illetékes testület véleményét (még ha tudjuk is, hogyan működik az a bizonyos testület...). Nem utolsó sorban azért, hogy utólag ne lehessen megkérdőjelezni a referendum eredményét - ez egyik félnek sem lehet érdeke. Persze felmerül a kérdés, mint a szeptemberi döntéskor is, hogy mennyire volt politikailag számító Kiska véleménye: hiszen olyan véleményt fogalmazott meg, amit az emberek túlnyomó többsége is vall. Igen ám, csakhogy azokban a liberális en- tellektüel körökben, amelyekben az államfőt eddig körbedi- csérték, ezzel egy nagy fekete pontot szerzett. Most mondhatnánk, hogy öt év múlva, az újraválasztáskora nép dönt, nem pár száz meleg aktivista, ám ha a rideg politikai kalkuláció lett volna számára a döntő, akkor egyszerűen megkerülte volna a választ, mint ahogy - amíg csak lehet - meg fogja kerülni Robert Fico miniszterelnök. („Tipikus! Milyen más kérdést várhatnék is önöktől? Hagyjanak ezekkel a marhaságokkal, ezerszer fontosabb dolgokkal kell most foglalkoznom” - ugye megvan a jellemző ficói kitérő válasz.) Olyan államfőre vártunk eddig, aki azon kívül, hogy megnyeri a választást, képes véleményt mondani. Még fontosabb lenne, hogy a fontos társadalmi témákra rá tudja fókuszálni a figyelmet. Kiemeljen olyan ügyeket, amelyekkel a politikum vagy nem foglalkozik, vagy csak látszatmegoldásokat kínál - például a roma kérdés. Ezzel még adós a köz- társasági elnök - pedig a kampányban erre határozott ígéretet tett ám bízzunk benne, hogy ami késik, nem múlik. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Több mint 300 multicég érintett az ügyben, eurómilliárdok maradtak adózatlanok A fejétől bűzlik Luxemburg, és most már Európa FELEDY BOTOND A nagyok között folyó mécsesekről kiszivárgó információnál kevés értékesebb van az újságíró számára. A kiszivárogtatásokban elérkeztünk a Lux- Leaks pillanathoz: több mint 300 multicég Luxemburgon keresztül vezetett „adóoptimalizálást”. Ennek módszerét, érintettjeit hozta nyilvánosságra az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma. Az ügy sok szempontból felkavarja a kedélyeket. Először is, éppen november elsején nevezték ki Luxemburg korábbi miniszterelnökét, Jean-Claude Junckert az Európai Bizottság elnökévé. Ő pedig éppen akkor vezette az országot, párhuzamosan a pénzügyminiszteri posztot is betöltve, amikor ezek a titkos egyezségek köttettek. Az ügymenet úgy festett, hogy Luxemburg állam minden európai társánál alacsonyabb adókulcsokat, mentességeket kínált titkos, külön megállapodásokban a cégeknek, az amúgy is sok kiskaput kínáló adórendszere mellett. A Pepsitől az IKEA-ig rengetegen érintettek. Több mint 500 ilyen megállapodásról tudunk. Csak a Guillaume Kroll utca 5 szám alá több mint 1600 céget jegyeztek be. Eurómilliárdok maradtak adózatlanok. Junckert többen lemondásra szólították fel a LuxLeaks napvilágra kerülése után. Tragikomikus, hogy elvüeg az Európai Bizottságnak kellene most kivizsgálnia, hogy mi folyik Luxemburgban, miközben éppen luxemburgi elnöke van. Még inkább elszomorító, hogy Juncker szavai az adóparadicsomokkal való leszámolásról és az átláthatóságról ezután gyönge őszi levélkupacként távoznak a széllel. A legelkeserítőbb pedig az, hogy az érintett multicégek a vadkapitalizmus legszebb napjait felidézve maximalizálják a profitjukat, miközben az azt megtermelő helyi munkavállalók, azok beszállítói és a fizetésből élő emberek adójából olajozzuk a társadalmi kohéziót. Ami nélkül nekik sem termelődne sok profit! Elcsalják a megfelelő mértékű társadalmi felelősségvállalásukat. De amíg ezt nemzetközileg nem sikerül közösen szabályozni, addig az utolsó csendesóceáni szigetig is el fognak menni, hogy megtartsanak néhány centet, vagy inkább néhány milliót, az adójukból. A politika és a gazdaság tehát megint összeért, megint összenőtt, most épp az Európai Bizottság vezetőjének személyében. Hiszen ő maga eszkábált éveken át olyan alkukat, amelyekkel tucatnyi európai ország adófizetőit fosztotta meg az igazságos társadalmi teherviseléstől, kimenekítve a cégek pénzét az adott országból. O fogja felelősséggel kormányozni az unió hajóját? Kár, hogy ilyen személy lehetett a legkisebb közös többszörös az EP-ben, amikor a Bizottság fejéről szavaztak. Kár, hogy képtelenek voltak nagyszerű képviselőink jobb jelöltet előásni 28 állam 500 millió lakosából. A szerző külpolitikai szakértő KOMMENTAR Nem tetszik a rendszer(váltás)? KOCUR LÁSZLÓ Jobbára negatívan ítélik meg a rendszerváltást a szlovákiai magyarok, derül ki egy félmé- résből. Felmérésekkel persze Dunát lehet re- keszteni, főként így, az önkormányzati választások előtt, ám ezt nem „brit tudósok” vették fel. A közvélemény-kutatás két, megbízhatónak mondható társaság, cseh részről a Cseh Tudományos Akadémia, szlovák részről pedig az IVÓ társadalomkutató intézet készítette, „a volt Csehszlovákiában.” Az eredmény nem túl szívderítő olvasmány. A lakosság kritikusabban viszonyul a rendszerváltáshoz az öt évvel korábbi, hasonló felméréshez képest. Az emberek úgy vélik, nehezebben lehet befolyásolni a politikai döntéshozatalt, sérül a törvény előtti egyenlőség is. Bizonyosan nem vonatkoztatható el ez attól, hogy a Gorilla-ügy kirobbanása óta egyre inkább lelepleződni látszik oligarchikus demokráciánk. Szlovákiában a megkérdezettek 51 százaléka értékeli pozitívan a rendszerváltást. Ezt most el lehetne ütni azzal, hogy akkor a maradék váltson jegyet Vietnamba, Kubába, Kínába, a keményvonalasok és volt nómenklatúra-káderek meg egyenesen Észak-Koreába, és élvezzék ott tovább a rendszer áldásait. Azonban az 51 százalék döbbenetesen alacsony szám a poénkodáshoz. És ez nem azt jelenti, hogy az ország lakosságának fele kommunista lenne - hiszen akkor a KSS- nek alkotmányos többsége lenne a parlamentben, amelyet azonban, szerencsére, csak trolibuszból láthatnak a párt tagjai. Az eredmény azt jelenti, hogy a fél országnak nem jött be a rendszerváltás. Főként a már említett KSS szimpatizánsai, a 65 év felettiek, Nyitra és Besztercebánya megye lakói ítélik meg negatívan a változásokat, valamint a magyar kisebbséghez tartozók. A magyarázat pedig valószínűleg nem az önsorsrontásban, a turáni átokban vagy a népiélekben keresendő. A rendszer- váltás óta az ország déli részén kevés pozitív dolog történt, hiányoznak a zászlóként lobogtatható szlovákiai magyar - elsősorban gazdasági - sikertörténetek, pedig két és fél cikluson át kormányzati képviseletünk is volt... Ezt úgy is mondhatnánk, hogy amikor még Szlovákia tátrai tigris volt, akkor az a tigris elsősorban tátrai volt, s csak azután tigris... A felmérést reprezentatív mintán végezték, azaz nem csupa szociológust és politológust szólítottak meg, akik kultiváltan elmondhatták volna, hogy a szabadság és a demokrácia mennyire jó dolog, bár az első 25 évnek még vannak hibái, de mire a parlamentünk az angollal lesz egyidős, tán’ kinőjük. Felerősödött az a szólam, amely a környezetünkben tapasztalható, elsősorban egészségügyi és szociális problémákért a rendszert teszi felelőssé. Innen pedig már csak egy lépés a „régen minden jobb volt” hamis nosztalgiája. Szóval a látszat ellenére sem vagyunk a 2,7 millió kommunista országa. Csak van, akinek még szokni kell ezt az „új” rendszert. FIGYELŐ A csehek szerint a bársonyos KOKES JÁNOS Megoszlik a cseh lakosság véleménye a bársonyos forradalomról. A Médea Research közvélemény-kutató intézet Týden című hetilap számára készített felmérése szerint a megkérdezettek 84 százaléka tudta, hogy november 17-e azért ünnep, mert akkor zajlott a kommunistaellenes forradalom. A megkérdezettek legnagyobb csoportja, 43 százalék, azt mondta, számára november 17-e ma egyszerű munkaszüneti nap. A 30 éven aluliak körében csak 70 százalék tudta, miért államünnep november 17-e. A fiatalok negyede azt mondta, a rendszerváltás azért volt fontos, hogy Csehország csatlakozhasson az euro-atlanti szövetséghez. A fiatalok 20 százaléka szerint 1989. november 17-én a kiválasztottak egy szűk csoportja szervezett puccsot hajtott végre, hogy meggazdagodjon. Az 51 éven felüliek 70 százaléka november 17-ét nem a bársonyos forradalom, hanem Jan Opletal, a fasiszták által 1939-ben Prágában meggyilkolt cseh egyetemista emléknapjának tekinti. Az 1989 előtti és a mai élet- színvonalat összehasonlító kérdésre a megkérdezettek háromötöde azt válaszolta, hogy ma jobb az élet, mint a rendszerváltás előtt. A felmérésből az is kiderült, hogy a csehek legnagyobb része, 41 százaléka, ma az Iszlám Államot tekinti a legnagyobb veszélynek. Oroszországot csak a lakosság 27 százaléka jelölte meg veszélyforrásként. A 30 éven aluliaknak azonban több mint ötven százaléka Oroszországot tartja a legnagyobb veszélynek.
