Új Szó, 2014. november (67. évfolyam, 252-274. szám)
2014-11-11 / 259. szám, kedd
10 TÉMA FOCITIPP ■ 2014. NOVEMBER 11. www.ujszo.com Hány futballistára van szükség egy meccs megbundázásához? Melyek a gyanús játékszituációk? Miért Ázsiában fogadnak a csalók? A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivőjével, Dr. NAGY ANDREAVAL, valamint a két „bundavadász” ügyésszel, Dr. ANGELI LÁSZLÓVAL és Dr. SZABADI PÉTERREL beszélgettünk. pat, a fogadóirodának ezt azonnal tudnia kell, és azonnal reagálnia kell rá. Nyári hír, hogy a Federbet fogadásfigyelő cég riasztotta a Spanyol Labdarúgó-szövetséget a Ponferradina-Freamunde előkészületi mérkőzés kapcsán, amely szintén szerepelt a fogadóirodák kínálatában, és papíron 2-1-es hazai győzelemmel végződött - csakhogy a csapatok nem vettek részt rajta, csupán fantommeccs volt Hogyan kerül egy ilyen mérkőzés a fogadóirodák tétlapjára? SZABADI PÉTER Nyilván olyan személy ajánlotta a mérkőzést, akiben a fogadóiroda megbízott. Idén például információink szerint két alacsonyabb osztályú magyar csapat előkészületi mérkőzése is bekerült a fogadóirodák kínálatába, a mérkőzést szervező cég erre szerződött az érintett csapattal vagy csapatokkal. [Az NB Ill-as Dabas és a megye II-ben szereplő Bugyi mérkőzésén 3-3-as döntetlen született, s bár a meccset szervező svájci cég azt ígérte, Magyarországról nem lehet majd fogadni a meccsre, végül mégis lehetett - a szerk. meg.] A 2011. januárjában játszott Honvéd-Duslo Sala (5-1) előkészületi mérkőzésen a vádirat szerint az volt az elvárás, hogy a Honvéd több góllal nyerjen. A mérkőzés játékvezetője, L. Kolos a bundaügy szeptemberi tárgyalásán elmondta, szerinte „nagyjából az egész vendégcsapat részese volt az eredmény befolyásolásának”. Erről lehet valami közelebbit tudni? H ány vádlottja van a különböző magyarországi bundapereknek, s hány manipulált mérkőzés szerepel a vádiratokban? NAGY ANDREA Negyvenhét vádlott és harmincegy meccs, köztük hét nemzetközi találkozó. A főügyészség jelenleg is folytat nyomozást a fogadási csalások ügyében, erről mit lehet tudni? NAGY ANDREA A folyamatban lévő nyomozás döntően az Egri FC-nek a 2012/13-as szezon tavaszi idényében lejátszott mérkőzéseit érinti. Az új ügynek egyelőre huszonhat gyanúsítottja van, a manipulált mérkőzések száma pedig tizennégy. Kik a gyanúsítottak? SZABADI PÉTER Futballisták és volt futballisták. Az Egri FC-nek melyik mérkőzéseiről van szó? NAGY ANDREA Hét meccsről, amelyeket 2013 áprilisában és májusában játszottak: Debrecen-Eger 3-0, Eger-Kaposvár 1-0, Kecs- kemét-Eger 3-1, Eger-Pécs 2-3, Pápa-Egér 6-1, Éger-Újpest 1-2, Honvéd-Egér 3-0. Más NBI-es meccs is szerepel a listán? SZABADI PÉTER Köztük van a 2013. április 13-i Ferencváros- Siófok is. [A meccset az FTC nyerte 4-2-re, Bődé Dániel mesterhármast szerzett, s az ügyészség négy siófoki futballistát, T. Zoltánt, P. Szabolcsot, K. Zoltánt és G. Andrást gyanúsítja azzal, hogy manipulálta a találkozót - a szerk. megj.j Több egykori élvonalbeli futballistával szemben „bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett, számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény különösen nagy kárt okozó bűntette” a vád. Ez mit jelent pontosan? Miért nem csalással vádolják őket? NAGY ANDREA A büntető törvénykönyv szerint az követ el csalást, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, s ezzel kárt okoz. A törvény úgy fogalmaz, hogy a károsultnak természetes személynek n Szögletnél a hátvéd úgy csinálj mintha föl akarna ugrani, de mégsem mozdul, a kapus mellényúl... kell lennie. A fogadási csalások ügyében azonban ez a „másik”, akit jogtalan haszonszerzés céljából tévedésbe ejtettek, nem személy, hanem számítástechnikai rendszer, mivel abba vitték be az adatokat. ANGELI LÁSZLÓ Ez a csalásnak egy speciális alakzata. A bűncselekmény elnevezése korábban számítógépes csalás volt. A bűncselekmény csak akkor történik meg, amikor valaki elkezd fogadni a manipulált mérkőzésre, vagy már akkor is, amikor megbeszélik a manipulációt? ANGELI LÁSZLÓ Amikor megbeszélik a manipulációt, az a vesztegetés. Ha meg is fogadják, és a rendszer visszajelez, hogy érvényes a fogadás, akkor megvalósul a számítástechnikai rendszer elleni bűn- cselekmény is. SZABADI PÉTER Amikor az Miért éri meg Ázsiában fogadni? Mi a fő különbség az ázsiai és az európai fogadási rendszer között? ANGELI LÁSZLÓ A csalók számára az ázsiai fogadóirodák nagyobb anonimitást biztosítanak. Ha egy európai online fogadóirodánál regisztrálok, akkor aktív vesztegető akár közvedenül, akár közvetítőn keresztül megkeresi a futballistát, hogy működjön közre egy mérkőzés eredményének jogosuladan befolyásolásában, s a futballista erre hajlandónak mutatkozik, és elfogadja az ajánlatot, akkor létrejön a vesztegetés, tehát már az is bűncselekmény, még akkor is, ha utána valami oknál fogva nem valósul meg a manipuláció. A lóvá tett nézők és az átvert csapattársak mellett a fogadási csalások fő károsultjai a fogadóirodák. Egyik cég sem tett még feljelentést? ANGELI LÁSZLÓ Ilyesmiről nincs tudomásunk. Pedig csak a magyarországi bundaügy nemzetközi részében 500 millió forintos kárt nevesítettek. ANGELI LÁSZLÓ A kérdés megválaszolása a perbeszéd tárgya lesz. SZABADI PÉTER Az kijelenthető, hogy a fogadási csalások során óriási pénzösszegek mozognak. Nemcsak ezekben az ügyekben, hanem világszinten is. A vádiratban konkrét ázsiai fogadóirodák neve is elhangzott A nyomozás során a magyar hatóságok kértek tőlük információkat? SZABADI PÉTER Jogsegélykérelem alapján megkerestünk bizonyos fogadóirodákat, válaszok is érkeztek, de erről bővebben nem beszélhetünk. Dr. Nagy Andrea és Dr. Angeli László. elkérik az adataimat, meg kell adnom a bankszámlaszámomat, ezáltal beazonosíthatóvá válók. Ráadásul az európai fogadóirodák egy idő után korlátozzák a túlságosan sokat nyerő fogadókat, márpedig a csalók minél többet szeremének nyerni egyeden mérkőzésen. Az ázsiai rendszer olyan szempontból is más, hogy a fogadó nem kerül szükségszerűen közveden kapcsolatba a fogadóirodával, hanem közvetítők hálózata áll a rendelkezésére — ők a fogadóügynökök. Bizonyos ázsiai fogadóirodákhoz csak ügynökökön keresztül lehet jelszót és hozzáférést szerezni. A közvetítők miatt nehéz beazonosítani a manipulációk irányítóját, a csalóknak nem kell közvedenül regisztrálniuk, tehát kisebb a lebukás veszélye. Hatalmas összegekről beszélünk. A csalók hogyan mozgatják a pénzt? SZABADI PÉTER Ahhoz, hogy az egész folyamat anonim legyen, nem célszerű bankszámlaforgalmat generálni. Ha egy magyar U19-es bajnoki mérkőzés élő fogadásként szerepel a fogadóirodák kínálatában, akkor a fogadóirodáknak első kézből és másodpercre pontosan tudniuk kell, mi történik a pályán. Csakhogy ezeket a meccseket semmilyen tévé nem közvetíti, szurkolók sincsenek a nézőtéren. Ki közvetít ilyenkor a fogadóirodáknak? SZABADI PÉTER Erre külön embereket foglalkoztatnak, legális ügynököket, akiknek az a feladatuk, hogy a helyszínről, a mérkőzésről azonnali információkat továbbítsanak a fogadóirodának. ANGELI LÁSZLÓ Enélkül ugyanis nem tudnák meghatározni az oddszokat az élő fogadás során. Ha sárga vagy piros lapot mutat fel a bíró, ha szöglethez vagy szabadrúgáshoz jut valamelyik csaANGELI LÁSZLÓ A bizonyítási eljárás még folyamatban van, ezért ezzel kapcsolatban semmit sem mondhatunk. Hány játékosra van szükség egy mérkőzés manipulálásához? SZABADI PÉTER Minden mérkőzés más. Néha egyetlen játékos is elegendő a manipulációhoz, ha kulcsposzton szerepel. De általánosságban elmondható, hogy egy mérkőzés eredményének befolyásolásához legalább három-négy ember kell. ANGELI LÁSZLÓ Nem mindig a játékosokat keresik meg. Gyakori a játékvezetők megkeresése is. De előfordult olyan is, amikor egy csapatból majdnem mindenki benne volt a manipulációban. Melyek a kulcsposztok? SZABADI PÉTER Általában a védekező pozíciók. Kapus, hátvédek. De szükség lehet a csatárra is, az ő mmrnmmmm.