Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-04 / 228. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 4. Szombati vendég Jirí Menzel: „Nem szeretem az önimádó szerzőket. Mozartot a spontaneitásáért is kedvelem. Ő nem csak a zenét, a közönséget is szereti..." Nem híve a klasszikusok modernizálásának Három vígjáték után most először vígoperát rendez Jirí Menzel Budapesten. Mozarttól a Cosi fan tuttét viszi színre a Magyar Állami Operaházban. Énekesei Európa rangos színpadainak megbecsült vendégei. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nem ez az első kirándulása a komolyzene világába. Csehországban és külföldön is belekóstolt már ebbe a műfajba. „Az operában a munka nagyobb része a dirigensre hárul - vélekedik. - Ily módon a felelősség is. Nekem csak annyi dolgom van, hogy színészileg helyzetbe hozzam a szereplőket, és életteli szituációkat teremtsek nekik.” Hat énekessel, három férfival és három nővel dolgozik. Ez utóbbiak közül az egyik röviden csak annyit mondott róla: „Cuki pasi.” A próbák ugyanis oldott hangulatban folynak, Sztanyiszlavszkijnak még a szelleme sincs jelen a teremben. Milyen kapcsolatban van az operával, a zenével? Játszik egyáltalán valamilyen hangszeren? Zongorázni tanultam nyolcévesen a nővéremmel együtt. Volt is otthon zongoránk, de én csak két évig vertem a billentyűket. Tovább nem izgatott a dolog. Egészen pontosan: utáltam a hangszert. Közöltem is egy napon az apukámmal, hogy már nem szeretném folytami, nem érdekel. Te tudod, mondta. Nem kényszerített arra, hogy folytassam. Ma már sajnálom, hogy nem volt szigorúbb hozzám. Mindenkit irigylek, aki tud valamilyen hangszeren játszani. Én már a kottát sem ismerem. így is lehet operát rendezni? A zenei műveltségem is seké- lyes. Szerencsére nem vagyok karmester. Rendezőként az a feladatom, hogy beállítsam a jeleneteket. Nekem a szerzőt és a zenét kell szolgálnom, az énekeseket respektálnom, és hiteles helyzeteket teremtve színészi játékra bírni őket. A rendezés: szolgálat. Nem szeretem, ha egy előadás rendezői magamutogatás. Nekem akkor jó egy előadás, ha a rendezői munkát nem is érzékelem benne. A klasszikus operák modernizálását pedig nem tartom jónak. A stüuselle- nesség merénylet a zeneszerzővel szemben. Az opera, mint műfaj, mikor lépett be az életébe? Gyerekkoromban az anyukám sokszor magával cipelt az Operába. Smetana művét, A csókot vagy hétszer láttam. Egyszer sem élveztem. A legtöbb előadást végigaludtam. A színházat szerettem, az operát művinek, álságosnak találtam. Gershwinnel kezdtem, ő volt az első, akit megkedveltem, aztán Mozart, a csehek közül Martmű, Janáček, Smetana, majd Dvorak következett. Nálunk, otthon mindig szólt a zene. Egész nap be volt kapcsolva a rádió. Csak fúvószenét és csasztuskát nem hallgattunk. A szving és a dzsessz később lépett be az életembe. De ami a komolyzenét illeti: Dvoráknál megakadtam. Az újkori szerzőket nem is ismerem. Nem vagyok sznob, aki azt mondja, neki minden tetszik, mert mindent ért. Nem. Inkább bevallom: a zenei műveltségem megrekedt egy ponton. Megtörtént már, hogy azon kapta magát, például a fürdőszobában, hogy egy népszerű operaáriát énekel? Mivel a Don Giovannit többször is megrendeztem már, s annak olyan fülbemászó a zenéje, abból tudok pár dallamot. De csak akkor, ha eszembe juttatja valami. Ügy magamtól nem. Öregszem. Nekem már nem marad meg semmi a fejemben. Mellesleg azt sem tudom megítélni, mennyire jó opera a Cosi fan tutte. Csak azt tudom, hogy a Don Giovanni az operák operája. A Cosi fan tutte tartalmilag egészen modem mű, ebben talán nem tévedek. Nem állítja ugyanis, hogy a szex a szerelem függvénye. Ez a kettő Mozartnál is külön utat kap, amitől különösen kedvemre való a darab. Mivel az énekesek eredeti nyelven, olaszul szólaltatják meg a művet, a próbákon, gondolom, egyre mélyebbre ássa magát az olaszban. Én a cseh fordításra figyelek, ami majdnem csapnivaló, de azért sikerül megfejtenem, miről énekelnek a szereplők. Első külföldi operarendezése Szardínia szigetén volt, ahol Smetana hősoperáját, a Daliboit állította színpadra. Érdekes munka volt, és még gyors is. Direkt olyan valakit kerestek hozzá, aki még sosem rendezett operát. De azért jól megfizettek. Éva Urbanová mellett remek német, orosz és olasz énekesek szerepeltek az előadásban. Legelőször Prágában, a Nemzetiben rendeztem operát, 1989-ben. Egy régi cseh darabot, A rossz szarvast zené- sítette meg Jan Klusák jól éneklő prózai színészeknek. Szép előadás volt. Szerettem. A Don Giovannit kétszer is megrendeztem. Český Krumlov szabadtéri forgószínpadán és České Budéjovice kőszínházában. A Don Giovanni ismertebb darab, a Cosi fan tutiéhoz én is csak most kerültem közelebb. Meg- mosolyogtatóan erkölcstelen játék, ami ebben zajlik. A zene is ezt sugallja? Talán igen, elvégre a történet a szexuális szabadságról szól. Én is azt vallom, hogy a szex nem azonos a szerelemmel, de ha érzelmileg komolyan elkötelezett vagyok, akkor nem okoz gondot hűségesnek lenni. Egy focicsapathoz vagy egy politikai elvhez is lehet hűséges az ember. Rólam évekig azt írták, hogy agglegénynek születtem. Igen, eszemben sem volt házasodni. Attól tartottam, nem leszek képes hosszú távon hűséges lenni. Frusztrált volna a tudat, hogy nem nézhetek senki másra, csak arra, akivel éppen vagyok. A hűséggel sokáig hadilábon álltam. Ma is azt mondom, más a szerelem és más a szex, ezen a véleményemen semmi sem tud változtatni. Mozart is erről beszél a Cosi fan tuttében. A Don Giovanni az igazságtételről szól, a Figaro házassága a hűtlenség megbüntetéséről, a Cosi fan tutte az erkölcs bukásáról. De nem is ez a lényeg, hanem Mozart zenéje. A melódiák szépsége, könnyedsége. Megjegyezhető és énekelhető, amit ő komponált. Mozart kora musicalszerzője volt. A mai popzenészek egészen más utakon járnak. A kortárs zeneszerzőkről nem is beszélve. Van kedvenc Mozart-ope- rája, ami fülének és szívének egyformán kedves? Nem ismerem minden művét. A Don Giovannit azért szeretem, mert dallamos. A Cosi fan tuttét is szívesen hallgatom. Mozartban az a vonzó, hogy egyáltalán nem olyan patetikus, mint a többi szerző. Kire gondol? Például Wagnerre. Ő nagyon patetikus. Mozart vidám és közveüen. Olyan, mint egy szeretnivaló csirkefogó. Az ő társaságában egész nap jól érezném magam. Ezért is tudom hosszasan hallgatni. Ne vegye komolyan senki, ami az operaszínpadon történik, szokta mondani egy-egy operarendezése előtt. Legutóbbi filmjében, a Donjuanokban is elhangzik egy idevágó megjegyzés: „Senki ne kényszerítse az operaénekeseket arra, hogy komolyan vegyék, amit énekelnek!” Ezt a filmbeli rendező mondja, aki nem kis mértékben az ön alteregója. Ugyanis minden opera cselekménye... ... banális? Hülyeség! Még a Pillangókisasszony is. Prózában elő sem lehetne adni, olyan sovány a cselekménye. A Dalibor is meglehetősen bárgyú darab. Patetikus butaság. Ezért idegesít, ha azt látom, hogy az énekesek vért izzadva nyomják a színpadon. Ott állnak egymással szemben, majd kiszakad a torkuk, közben nem is látják a másikat. Én műidig arra kérem az énekeseimet, hogy érezzék jól magukat a színpadon, szívből énekeljenek. Tekintsék játéknak az egészet. Én már láttam olyat is operaszínpadon, hogy az énekes duplaszaltózott, vagy fejjel lefele lógatva adta elő a nagyáriát. Igen, a modem rendezők! Erről beszéltem az előbb. Én már a megnevezést sem szeretem, hogy modem. Amögött általában rengeteg átverés rejlik. Szerzőt és énekeseket egyáltalán nem tisztel a rendező, de a végeredményt, legyen az bármilyen is, modemnek nevezi. Én nem ragaszkodom a korabeli kosztümökhöz, de egy klasszikus operánál mégiscsak jelezni kell a kort, amelyben a mű játszódik. A jelmez pedig legyen a díszlet része. Nem bírom nézni, ha egy Mozart-operát civü ruhában adnak elő. Az még valószerűtlenebbé teszi a cselekményt. Két komolyzenei csatorna van a tévémben. Mindkettőn láttam már néhány operaelőadást. Ruszal- kát a bordélyházban. Othellót szkafanderben. Nekem ilyen eszembe sem jutna. Annál sokkal jobban tisztelem a műfajt. Akkor kihívásnak tekint minden egyes operarendezési felkérést? Nekem ez kaland, nem kihívás. Mint a filmnél. Belemegyek, szeretem csinálni, de nem tudom, hogyan jövök ki belőle. Egyvalamiben azonban mindig biztos vagyok: nem akarok művészetet létrehozni. Művészet az, hogy elolvasom, amit a kritikusok írnak rólam. Én a színházban is, akárcsak a moziban, szórakoztatni akarom a közönséget. Másképpen készül egy operarendezésre, mint például egy Shakespeare-mű színrevi- telére? Ha operát rendezek, többször is meghallgatom a zenét. Operaénekesekkel nagyon kellemes a munka. Már az első próbára felkészülten jönnek. A korrepetitorral betanulják a dalokat. A színészek közül sokan még a bemutató előtt sem tudják százszázalékosan a szövegüket. Velük nehezebb a munka. Nem olyan fegyelmezettek, mint az operaénekesek. Majd csak lesz valahogy, mondják. Ez helytelen hozzáállás. Az énekes még figyel is magára, a hangszálaira. A balett-táncosok is ilyenek. Ügyelnek a testükre. Nekik az a hangszerük. Nem egy operaénekesnek viszont a színészi játék okoz komoly gondot. Én az első próbán mindig közlöm velük: felejtsék el Sztanyiszlavszkijt. Nekem elég, ha szépen, felszabadultan énekelnek. A játék jön magától, túlzásba vinni pedig nem kell. A cselekményt sem kell kitenni, hiszen az amúgy is gyatra. Énekeljék el, amit a szerző út, de természetesen. Beethovent vagy Wagnert is rendezne, ha felkérnék? Nem szeretem az önimádó szerzőket. Mozartot a spontaneitásáért is kedvelem. Ő nem csak a zenét, a közönséget is szereti. Wagnerben a konokságot, a rátartiságot érzem. Beethoven nekem kőkemény. De vannak náluk gyengébb szerzők is. Ha Mozart a kedvenc zeneszerzője, vannak kedvenc operaénekesei Is? Pavarotti műidig rokonszenves volt. Úgy viselkedett, mint egy nagy gyerek. De a férfiakat máshogy hallgatom, mint a nőket. A női hang kedvesebb a fülemnek. Például Anna Netrebko hangja. Megjegyzem: őt sem elsősorban azért szeretem, mert remekül énekel, hanem mert csinos. A Manón Lescaut-ban alsóneműben lépett színpadra. Akkor tetszett a legjobban. Karmester és rendező között müyen az ideális munkakapcsolat? Melyikük tartja kezében a darabot? Én megbízom a dirigensben. Mindig igyekszem úgy dolgozni, hogy a szerző és a karmester elégedett legyen velem. Nekem a darab a fontos, és hogy az énekesek kibontakoztathassák a tehetségüket. Én csak a külső csomagolást teszem rá az előadásra. A fénymestertól sem várok el többet, csak annyit, hogy a néző jól lássa az énekeseket. Nem búom a lehangoló, rejtélyes világítást. Az csak arra jó, hogy elfedje a játékbeli hibákat. A díszlettervezőtől sem várom el soha, hogy csodákat hajtson végre a színpadon. Szeretem az ízléses díszletet, de ne arról szóljon az előadás. A Magyar Állami Operaházban müyen körülmények között dolgozik? Mindent megkapok ahhoz, hogy jól érezzem magam. Természetesen örülnék, ha jó előadás születne, de nekem már az is öröm, hogy kellemes légkörben dolgozhatok, kiváló dirigenssel és csupa nagyszerű énekessel. A magyarok szeretnek engem. Szerintem sokkal inkább, mint a csehek.
