Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-30 / 250. szám, csütörtök

16 UTAZAS ■ 2014. OKTOBER 30. www.ujszo.com » A legnagyobb ivók a repüléskor Az Airline Passenger Experience Association nevű szervezet 1500, 18 éven felüli utast kérdezett meg, akik az utóbbi három hónap­ban legalább egy alkalommal ültek repülőn. A felmérés szerint az ausztrálok isznak a legtöbben a repülőn alkoholt, 36 százalékuk nyilatkozta ezt, szemben az amerikaiak 35 százalékával és a britek 33 százalékával. A kutatás szerint a kínaiak szeretnek a leginkább a repülés közben játszani, és ők az elsők, akik elbóbiskolnak. Ők azok is, akik elsőként nyúlnak a hitelkártyájukhoz, hogy vásárolja­nak valamit a repülés során. A britek és a németek 50 százalékkal többen kezdtek el beszélgetni idegenekkel, mint más nemzetisé­gek. Az amerikaiak ugyanakkor igyekeznek hasznosan tölteni az idejüket, és inkább dolgoznak repülés közben is. A Singapore Airlines Airbus A380-as gépe * Az amerikaiak inkább dolgoznak repülés közben (Fotók: Képarchívum) Óriási árverseny a budapesti reptéren Óriási árháború kezdődött a buda­pesti repülőtéren - elsősorban az ázsiai célállomások lettek olcsóbbak. H étfőn landolt az Emirates gépe Budapesten, ez­zel megnyílt az új Dubaj-Buda- pest-Dubaj járat. A légitársaság megjelenése felkavarta az eddigi állóvizet, így a konkurens cégek - elsősorban a Qatar Airways és a Turkish Airlines - reagáltak, ezzel beindult az árverseny. Egy rövid összehasonlítást készí­tettünk a legnépszerűbb ázsiai cél­állomásokról, hogy a három cég milyen árakat kínál januárban, fő­szezonban. A táblázatból egyértel­műen látszik, hogy néhány helyen csak pár eurós különbség van az árak között, a cégek szinte naponta változtatják a repülőjegyek árát, ha a konkurencia csökkenti a viteldí­jat. Aki tehát szeretne Ázsiába utaz­ni, annak most érdemes megvenni a jegyet, ugyanis főszezonban, ilyen árakon nagyon ritkán lehet repülni- arról nem is beszélve, hogy a világ legjobb légitársaságai gépein szállhat Thaiföldre, Malajziába, Kínába, Japánba stb. Ázsiában főleg a téli hónapokban van főszezon, így januárban, febru­árban kelet felé szinte mindig felmentek az árak - most azon­ban nem. De nézzük az árakat! Bangkok­ba már 509 euróért is foglalha­tunk jegyet, a katari légitársaság fedélzetén juthatunk el a thai fővárosba (onnan pedig vala­melyik népszerű tengerpartra - belső járattal, 20—40 euróért). Phuket népszerű téli egzotikus célállomás, így oda általában 800-1000 euró körüli árakon le­hetett eddig foglalni repülőjegyet, » Brutális légörvénybe került az A380-as Komoly légörvénybe került a Singapore Airlines Szingapúrból Mumbaiba (korábbi nevén Bombay) tartó járata szombaton. Az Airbus A380-as gép, amely a világ legnagyobb utasszállítója, épp leszálláshoz készült a fedélzetén 408 utassal és 25 fős személyzet­tel, amikor az eset történt. Nyolc utas és 14 légiutas-kísérő olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy orvosi ellátásban kellett részesí­teni őket - írja a Sunday Times. A Singapore Airlines egy másik, Londonba tartó gépe tavaly került légörvénybe, akkor tizenegyen sérültek meg. Akkor épp a reggelit szolgálták fel, ami csatatérré változtatta a fedélzetet. Az amszterdami Schiphol repülőtér a legjobb lett Európában »Európa legjobb és legrosszabb repterei A Sleepinginairports.net közvélemény-kutatása annak alapján kí­vánt sorrendet állítani az egyes légikikötők között, hogy az utasok mennyire elégedettek a tisztaságával, a kényelmével, a szolgál­tatásaival és az ügyfélkiszolgálással. A listákból kiderül, hogy a diszkont légitársaságok által használt repülőterek nem véletlenül olcsók. Ezek ugyanis maguk is jóval fapadosabbak azoknál a tár­saiknál, amelyek a hagyományos cégek nagy központjai. Európa legjobb repterei: 1. Amsterdam 2. Helsinki; 3. München; 4. Zürich; 5. Porto; 6. Tallinn; 7. Prága; 8. Frankfurt; 9. Koppenhága; 10. Oslo. A tíz legrosszabb repülőtér: 1. Párizs (Beauvais); 2. Frank­furt (Hahn); 3. Bergamo; 4. Berlin (Tegel); 5. Róma (Ciampino); 6. Barcelona (Girona); 7. Párizs (Orly); 8. London (Luton); 9. Var­só (Módiin); 10. Rome (Fiumicino). (mti, orígo) AKCIÓS REPÜLŐJEGYEK ÁZSIÁBA célállomás légitársaság Qatar Airways Emirates Turkish Airlines Bangkok (Thaiföld) 509« 560 6 557 € Kuala Lumpur (Malajzia) 473 € 478 € 448 € Phuket (Thaiföld) 610 € 666 € 670 € Duhaj (Egyesült Arab Emirátusok) 332 € 414 € 366 € Peking (Kína) 475 € 455 € 442 € Tokió (Japán) 521 € 527 € 555 € Colombo (Sri Lanka) 523 € 560 € 559 € Male (Maldív-szigetek) 558 € 579 € 646 € Szöul (Dél-Korea) 562 € 558 € 1182 € Ho Chi Minh City (Vietnam) 594 € 623 € 622 € Hongkong (Kína) 493 € 492 € 555 € Shanghai (Kína) 512 6 459 € 451 € Az árak 2015. Januári indulásra, 7-12 napos utazásra érvényesek. * Forrás: a légitársaságok weblapjai. Új Szó-táblázat, most azonban a Qatar Airways járatával már 610 euróért is eljut­hatunk a thai turistaparadicsom­ba. Kuala Lumpurba a legolcsóbb jegy 448 euró (Turkish Airlines), a másik két cég 473 és 478 euróért kínálja ugyanezt. Duhajba már 332 euróért is eljuthatunk, Sri Lankára sem kell többet fizetni 523 eurónál, a népszerű Maldív-szigetekre pedig 558 euróért foglalhatunk. Mindhá­rom célállomásra a katari fuvarozó visz el a legolcsóbban. Vietnam is népszerű célállomás, Ho Chi Minh városba (régen Saigon) 594 euróért repülhetünk. A dél-koreai fővárosba az Emirates visz a legol­csóbban (558 euró), Hongkongba is a dubaji cég kínálja a legkedve­zőbb jegyárat (492 euró), igaz, itt csak egy euró a különbség a Qatar Airways és az Emirates ára között. Sanghajba a Turkish Airlinesszel repülhetünk a legolcsóbban (451 euró). Rendkívül kedvező áron jut­hatunk most el a kínai nagy falhoz is egy pekingi kirándulás keretében (442 euró, Turkish Airlines), a ja­pán fővárosba pedig 521 euróba kerül a jegy (Qatar Airways). Aki tehát egy téli nyaralást szeret­ne, annak most érdemes utazni, kihasználva a három légitársaság árversenyét. Szabó László Harry Potter témájú hotel nyílt Londonban H arry Potter témá­jú hotel nyílt Londonban. A 163 éves épü­letben található Georgian Hotel szobái Roxfort hí­res termeit utánozzák Egy éjszaka 315 euró. A filmbeli hálótermeket imitáló szobák üstökkel, varázskönyvekkel és bájitalos üvegcsékkel is fel van­nak szerelve - írja a brit The In­dependent. Emellett a hotel olyan extrákat is kínál, mint egy vezetett séta azokhoz a londoni helyszínek­hez, amelyek ismerősek lehetnek a Harry Potter-filmekből, valamint a csomag része egy látogatás is a War­ner Bros. Filmstúdióba is. „Hallottam, hogy a Harry Potter- stúdiótúra volt a legnépszerűbb tu­ristaattrakció Londonban, és mivel a buszok innen, a Victoria állomás­A filmbeli hálótermeket imitáló szobák üstökkel, varázskönyvekkel és bájitalos üvegcsékkel is fel vannak szerelve (Georgian Hotel Roxfort) tói indulnak, ezért kitűnő helyen vagyunk ahhoz, hogy idecsalogas­suk a stúdióba igyekvő turistákat” - mondta a lapnak Serene von der Heyde, a hotel egyik tulajdonosa. A tulajdonosnő elmondta azt is, hogy a vendégeket gyertyagyújtás­sal és zenével fogadják a szobákban az egyedi hangulat megteremtése érdekében. Bár mindezzel első­sorban a gyerekeknek igyekeznek maradandó élményt nyújtani, nem csupán gyermekes családok látogat­ják a hotelt - írja az MTI. „Meglepő, hogy mennyi fiatal pár látogat minket, talán a gyermekko­ruk és a Harry Potter-sorozat iránt érzett nosztalgia miatt” - mondta Heyde. A hálótermek éjszakánként 249 fontba, azaz 315 euróba kerül­nek. A stúdiólátogatással együtt az ár még magasabb, 363 font, vagyis mintegy 460 euró. (MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó László, Laci.Szabo@ujszo.com. Levélcím: Uj Szó - Utazás, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Szép városok, történelmi helyek, mesés tengerpartok, kulturális feltöltődés (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom