Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-29 / 249. szám, szerda
9. oldal CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2014. október 29., szerda Nem kedvezett az időjárás a strandoknak idén nyáron, de volt, ahol több volt a vendég, mint tavaly A csallóközi termálfürdőkben nem csökkent a látogatók száma A csallóközi fürdőkben nem tapasztaltak visszaesést (Szabó Csilla felvétele) Évente 2500 önkéntes ad vért Galántán Mobil véradást szervezhetnek Dunaszerdahely/Nagyme- gyer. Gyenge volt az idei nyári szezon, az időjárás nem kedvezett a termálfürdőknek. Dunaszerda- helyen az év első hat hónapjában átlag 20 százalékkal több ember érkezett a fürdőbe, mint a 2013-as évben. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A hideg nyári hónapokban kevesebb volt a látogatók száma a hazai termálfürdőkben, mint tavaly, júliusban 5 százalékkal, augusztusban 8 százalékkal. Dunaszerdahelyen sikeres volt a szezon „Az időjárás lehetett volna jobb idén nyáron, mégis sikeres szezont zártunk. Szeptemberben ismét többen látogattak el hozzánk, mint tavaly. Az első kilenc hónap alatt tavaly 223 244 vendégünk volt, idén 235 444” - közölte Somogyi Gábor, a Thermalpark Dunaszerda- hely igazgatója. Az elszállásolt vendégek száma is folyamatosan nő. Szezonális és szezontól független szálláslehetőségek is vannak a dunaszerdahelyi fürdőben, a hotel és az egyik panzión egész évben üzemel, mivel ott van fűtés. A szálloda 16 szobájában harminchat ágy, a panzióval együtt 72 ágy van. „Tervezzük a szálláshelyek bővítését. A főépületünket szeretnénk átépíteni, a munkálatok első szakasza zajlik. Az egész épületre újabb szintet húzunk, ahol főleg hotelszobákat alakítanánk ki, így a kapacitást 36-ról közel 95-re tudnánk bővíteni” - mondta Somogyi Gábor. A fürdőben a belépő- csarnokot építik át. Somogyi Gábor elmondta, a munkálatok jó ütemben haladnak, a felújított csarnokot karácsonyra szeretnék átadni. Tavaszra szeretnék bővíteni a kiegészítő szolgáltatások sorát, masszázsokat, terápiás kezeléseket, jövő nyáron a fürdő szaunavilágát is fejlesztik. Nagymegyeren telt ház is volt A nagymegyeri Thermal Corvinus termálfürdő idén ünnepelte fennállása 40. évfordulóját. Kánikulából kevés jutott idén nyáron, de a fürdőben volt olyan nap, amikor bizonyos időre be kellett zárni, mert teljesen megtelt. „Felépítettünk idén nyáron egy új csúszdavilágot, nagyon sokan jöttek hozzánk evégett. Háromszor volt telt házunk, közel fél órára be kellett zárnunk. Egyszerre a fürdőben 4500-an tartózkodhatnak, de a vendégek cserélődnek, és így lehetséges, hogy ezeken a napokon több mint 6100 látogatónk volt” - közölte Molnár Pál, a nagymegyeri termálfürdő marketingigazgatója. A fürdő látogatottsága nem sokban különbözik a tavalyitól, de ezt Molnár Pál pozitívnak találja, mivel a környékbeli fürdőkben 15-20 százalékos visszaesés is volt az elmúlt évhez képest. Az összes látogató 56 százaléka egynapos vendég volt a fürdőben, 43 százalékuk a városban szállt meg. „Az elszállásolt vendégek száma meghaladta a 130 000-et a nyári hónapokban, az egynapos látogatók pedig több mint 165 000-en voltak” - mondta Molnár Pál. A fürdő területén nincs szálláslehetőség, de egy kilométeres körzetében nagy a kínálat, a magánszállásoktól a háromcsülagos wellness-szál- lóig. Összesen közel 5000-re tehető a városban található szállások ágykapacitása, a fürdő közveüen közelében közel 2500. „Nagyon elégedettek vagyunk a RegioJettel való együttműködéssel is, a Ther- malpass kombinált vonatjegy és fürdőbelépő hozzájárul ahhoz, hogy többen megismerik a fürdőnket, és azok is eljutnak hozzánk, akiknek nincs hogy személyautójuk” - nyilatkozta Molnár Pál. Az igazgató elmondta, a termálfürdőben a tervek szerint jövőre egy új 25 méteres fedett úszómedencét építenek, valamint egy új well- nessközpontot is szeretnének kialakítani, (szcs) BARTALOS ÉVA Galánta. Új műszert kapott a galántai Szent Lukács Kórház hematológia biokémia és vértranszfúziós osztálya. A gépeknek köszönhetően már nem csak a kórházban tudnak vért venni az önkéntes véradóktól. Az új gépekkel, amelyeket a Templomosok Polgári Társulás adományozott a kórháznak az osztályon kívül is kivizsgálhatják a vért, ellenőrizhetik a hemoglobinszintet. Nagy Mária, az osztály főnővére lapunknak elmondta, csak akkor vehetnek vért az önkéntesektől, ha megfelelő a vérük hemoglobin- szintje. A fejlesztésnek köszönhetően a régió nagy munkaadóinál is szervezhetnek önkéntes véradást. Horváth Tamástól, a társulás elnökétől megtudtuk, a nővérek bérelt mikrobusszal járhatnak a vállalatokhoz. „Előfordul, hogy a Vöröskereszt közvetítésével máshonnan jönnek ide vért gyűjteni és más régióba kerül a vér. Azt a vért is felhasználják, de nálunk hiányozhat. Inkább mi adunk vért másnak, ahelyett, hogy nekünk kelljen hajszolni, amikor szükség van rá. A mobil egység nagyon hasznos segítség lesz. Sokan szeretnének segíteni, de nincs idejük eljönni vért adni” - nyilatkozta Július Muránsky, a kórházigazgató helyettese. Hozzátette, körülbelül kilencven eu- rót fizetnek 250 milliliter vérért és fagyasztott plazmáért. A gazdasági szempontokat azonban felülmúlja a beszerzés idő- igényessége, ami kockázatot jelent, ha sürgősen kell a vér. A polgári társulás által összegyűjtött pénz jótékony célt szolgál és az adományokból nem költenek a társulás fenntartására. Évente körülbelül 2500 véradó fordul meg a galántai kórház hematológiai osztályán. A községek mellett az iskolák, köztük a Kodály Zoltán Gimnázium is szervez csoportos véradást. A főnővértől megtudtuk, nyáron kevesebb a véradó, viszont több a baleset. A véradás előtt megmérik az önkéntesek vérnyomását és kivizsgálják a vérüket, kiderül, egészséges-e a véradó. A levett vért feldolgozzák. „Csak olyan vért adunk ki a kezünkből, ami átment az összes szűrővizsgálaton” - közölte Nagy Mária. Kivizsgálják az önkéntes véradók vérét, így fény derülhet a lappangó betegségekre (Štefan Puskás felvétele) Somorján, a Fórum Kisebbségkutató Intézetben találkoztak a szlovákiai magyar muzeológusok, művészettörténészek, régészek A szlovákiai magyarság tárgyi emlékei ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Somolja. Október 22-én tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Musaeum Hungáriáim éves konferenciát. Dél- Szlovákia muzeológusai, művészettörténészei, régészei a Fórum Kisebbségkutató Intézetben találkoztak. A szakmai találkozó célja a szlovákiai magyarság tárgyi emlékeinek múzeumi dokumentációja. A konferencián a sz3kemberek és az érdeklődők előadásokat hallottak a szlovákiai magyarság történetéhez kapcsolódó múzeumi gyűjteményekről. A résztvevőket Dan- ter Izabella főszervező köszöntötte, aki az ülés első szakaszát A szakmai találkozóra Dél-Szlovákia minden pontjáról érkeztek szakemberek (Lelkes Vince felvétele) vezette. Az előadások többsége kapcsolódott az I. világháborúhoz, Elena Kurincová, a Pozsonyi Városi Múzeum munkatársa az ebből a korszakból származó múzeumi tárgyakról és propagandáról adott elő. Pálinkás Tibor, a Honti Múzeumban található első világháborús tárgyakat mutatta be, Kerényi Éva pedig a rimaszombati Gömör-Kis- honti Múzeumban található háborús kéziratos emlékeikről tartott előadást. Délután Strešňák Gábor a világháború szenei vonatkazásai- ról beszélt, Rusnák Gábor az első világháborúban harcolt katonák Kamocsán található emlékeiről tartott előadást. Bendík Márta, a Honti Múzeum szakértője az ipolysági régióban levő vüágháborús emlékjelekről beszélt. A konferencián nem tudott részt venni a kassai Keletszlovákiai Múzeum szakembere, Ambrus Orsolya, értekezését a csizmadialegények vándor- könyveiről eljuttatta. A komáromi székhelyű Duna Menti Múzeumot Gaál Ida képviselte, ő Feszty Árpád életéről és művészetéről adott elő. A rendezvényt a Mátyusföldi Muzeológiai Társaság, Nagyszombat megye önkormányzata, a Galántai Honismereti Múzeum és a Fórum Kisebbségkutató Intézet szervezte a kormányhivatal Nemzeti Kisebbségi Kultúra programjának támogatásával. (szcs)