Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-25 / 246. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 25. www.ujszo.com A túlélők és leszármazottaik elbeszélése alapján, egy-egy személy vagy család sorsán keresztül mutatják be a holokauszt komáromi eseményeit „Ezt a hazát tehát elvesztettem” Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója és Simon Attila történész a megnyitón (A szerző felvételei) A dél-komáromi Klapka György Múzeumban a közelmúltban nyűt meg az a kiállítás, amely a holokauszt 70. évfordulója alkalmából a vészkorszak eseményeit az egységes Komárom és környéke szempontjából mutatja be. A címben szereplő idézet a Komáromban született Zsolt Béla író és publicista Kilenc koffer című dokumentumregényéből származik. Neki szerencséje volt: felkerült az ún. Kasztner-vonatra, amely egy Bergen-Belsen melletti rövidebb megállót követően Svájcba vitte utasait. L. JUHÁSZ ILONA A komáromi erődrendszer mindig fontos szerepet játszott a város történetében, így volt ez a vészkorszak idején is. Az ekkor börtönként működő Csillag-erőd volt talán a legszörnyűbb történések tanúja, ahol különösen embertelen körülmények között őrizték a zsidókat, a cigányokat és a politikai foglyokat. A cigány túlélők elmondása szerint itt sokkal kegyetlenebből bántak velük az őrök és sokkal rosszabbak voltak a körülmények, mint később a koncentrációs táborban. A kiállítást intenzív és sok új eredményt hozó kutatómunka előzte meg, amelybe a múzeum munkatársain kívül más szakemberek és helytörténészek is bekapcsolódtak. Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatónője elmondta: elsősorban az a cél vezérelte őket, hogy a túlélők és leszármazottaik elbeszélése alapján, a tőlük kapott fényképekkel és tárgyakkal, egy-egy személy vagy család sorsán keresztül mutassák be az eseményeket. Emellett fontosnak tartották, hogy a zsidómentőket vagy azok leszármazottait is megszólaltassák, s nem utolsósorban szerették volna a roma ho- lokausztot is bemutatni. A megnyitón Simon Attila, a Fórum Kisebbségkutató Intézet történésze fontos gondolatokat fogalmazott meg, egyebek mellett a holokauszt során elkövetett bűnökkel való szembenézés hiányáról. Elmondta, hogy a (cseh)szlovákiai magyarok sérelmeiről folyó diskurzusnak nem része a magukat egyébként magyarnak valló zsidók deportálása és üzemszerű megsemmisítése. Hangsúlyozta, hogy a holokauszt nem a vagonokkal kezdődött, a folyamatos antiszemita közbeszéd, a szóban és a sajtón keresztül az emberek fejébe sulykolt hazugságok készítették elő. Az első világháború elvesztéséért és Trianonért egyaránt a zsidókat okolták, hiszen sokkal kényelmesebb volt bűnbaknak kiváltani a zsidókat, mint a tényleges okokkal, mulasztásokkal szembenézni. A kiállítási tér égjük falát beborító, fekete alapra festett térkép a gettók, a koncentrációs és megsemmisítő táborok helyszíneit jelöli pontokkal. Az előtte kihúzott szögesdrót a csíkos rabruha egy darabjával és a szemvakító reflektorokkal megrázó és nyomasztó hatást gyakorol a látogatóra, talán érzékeltet valamit a 70 éve történt szörnyűségekből. A kiállítás installációja egyébként az ismert komáromi grafikusművész, Ölveczky Gábor munkáját dicséri. A kiállított személyes tárgyak mellett kiemelt helyet kapott a 10 éves Fleischmann Marikáról készült festmény, amely a Komáromban született, de hároméves kora óta Izraelben élő Miriam Neiger-Fle- ischmann költő és festőművész fénykép alapján készült alkotása - soha meg nem ismerhetett testvéréről. (Miriam a holokauszt során meggyilkolt, sosem ismert nővér nevének héber változatát viseli, s a közelmúltban a Duna Menti Múzeumban „Emlékül Marikától” című kiállításával is neki állított emléket.) A kiállításra megjelent egy vaskos katalógus is („Ezt a hazát tehát elvesztettem.” A holokauszt komáromi eseményei címmel), amely sokkal több egy megszokott kísérő kiadványánál. Lényegében egy intenzív kutatás eredményének összegzése, eddig ismeretlen, új adatokat, képeket stb. és számos interjút tartalmazó dokumentumgyűjtemény. A Történések könyve című részben a holokauszt komáromi és környékbeli történetét ismerheti meg az olvasó, a fejezet egyebek mellett tartalmazza a mai dél-komáromi deportáltak, meggyilkoltak névsorát is. A második részben beszélgetések olvashatók a túlélőkkel, a túlélőkről és az áldozatokról, a Csillag-erőd egykori zsidó, politikai, valamint cigány foglyaival. Mindez sok fényképpel illusztrálva, ezáltal megszemélyesítve az áldozatokat. A konkrét sorsokon keresztül így válik a 70 évvel ezelőtti történelem emberközelibbé, felfoghatóbbá. A zsidó-keresztény e- gyüttélésről, illetve a zsidómentőkkel készült beszélgetések szintén helyet kaptak a kötetben. A dél-komáromi Klapka György Múzeum az évforduló kapcsán kitett magáért, kérdés ugyanakkor, hogy a Duna Menti Múzeum miért nem tartotta fontosnak a megemlékezést a csaknem 2000 révkomáromi zsidó áldozatról. A Klapka György Múzeumnak, s elsősorban Számadó Emese kezdeményezéseinek köszönhetően Dél- Komáromban már korábban is megvalósultak olyan kiállítások, amelyek Komárom híres zsidó szülötteinek munkásságát mutatták be, s ezen túl több múzeumi kiadvány is segített személyüket kiemelni a feledés homályából. A kiállítás megnjütóját követő napon a Monostori erődben Sorsfordító évek címmel megvalósult XXI. Komáromi Levéltáros Szakmai Nap témája is a holokauszt 70. évfordulója volt. Számadó Emese az ismertetett kiállítást előkészítő kutatómunkáról számolt be, elsősorban a túlélőkkel és azok leszár- mazottaival készített interjúkat elemezte. A komáromi zsidóság vagyonának árjásításról Katarína Répášová levéltáros, az 1944 októberében Dachauba deportált és onnan soha vissza nem tért komáromi polgármesterről, Alapy Gáspárról Csombor Erzsébet, a Csillag-erődben fogva tartott, majd később deportált cigányok sorsáról pedig Bársony János történész tartott előadást. A rendezvény végén két kisfilmet vetítettek le. Az egyik az 1922-ben Komáromban született, a koncentrációs tábor szörnyűségeit fiatal nőként túlélt, később Torontóban letelepedett Miriam Rosenthal- lal 2013-ban, Martin Korčok történész által készített interjú volt, a második pedig Padlovics Ágnes és Milan Drozd 2013- ban, a komáromi zsidók világtalálkozójáról készült kisfilmje. A szerző a Fórum Kisebbségkutató Intézet komáromi Etnológiai Központjának tudományos munkatársa Néhány személyes tárgy, amely túlélte a vészkorszakot A Nógrádi Múzeumban és Galériában életmű-kiállítás látható, a Szabó Gyula Emlékházban a rajzok és a vázlatok kaptak helyet november 9-ig Két kiállítással emlékeznek Fischer Ernő festőművészre Losoncon NÉMETH BOZÓ ANDREA Losonc. A 100 évvel ezelőtt született Fischer Ernő jeles magyar festőművészre, pedagógusra emlékeznek kiállítással szülővárosában, Losoncon. A Nógrádi Múzeum és Galériában látható nagyszabású emlékkiállítás már csak azért is különleges, mert ilyen összeállításban a festő képei még nem szerepeltek együtt. A műveket ugyanis több közgyűjteményből (az esztergomi Keresztény Múzeumból, a szegedi Móra Ferenc Múzeumból, a szegedi egyetem Juhász Gyula Pedagógiai Karától) és magángyűjtőktől kölcsönözték ki a Fischer Ernő Alapítvány szakemberei, úgy, hogy a festőművész életművének legjavából njüjtsanak reprezentatívválogatást. Fischer Ernő munkásságát nehéz besorolni korának ismert művészeti irányzataiba. Saját stílust hozott létre, amely leginkább a lírai absztrakció fogal- mávaljellemezhető, s amelyben több művészeti törekvés eredményeit szintetizálta. Művészete kibontakoztatásához a hagyományos festészeti műfajokat használta fel: tájképeket, városképeket, csendéleteket, mitologikus és vallási témákat, ikonokat festett. Motívumaihoz élete végéig ragaszkodott, u- gyanazt a témát sok variációban megfestette. Művei többrétegű- ek, nagy átgondolással alakította őket, vizsgálva a színek, az egyszerűsített formák, a vonalak, a pontok együttes hatását a kompozícióban. Alakjai méltóságteljesek, időtlenség jellemzi őket. A Nógrádi Múzeumban és Galériában megrendezett életmű-kiállításhoz egy további tárlat is kapcsolódik: Fischer Ernő rajzai és vázlatai a Szabó Gjuila Emlékházban tekinthetők meg, ezek a darabok jól megvilágítják a festmények keletkezésének folyamatát, a művész alkotómunkájának sajátosságait. Mindkét kiállítás november 9-ig látogatható. Fischer Ernő: Prága (1972, olaj). A művész nagy átgondolással vizsgálta a színek, az egyszerűsített formák, a vonalak együttes hatását a kompozícióban. (Illés Zoltán reprodukciós felvétele) Fischer Ernő (1914-2002) Losoncon született. Az első Csehszlovák Köztársaság idején a prágai képzőművészeti főiskolán, majd 1938-tól Budapesten folytatta tanulmányait. A háború után Magyarországon telepedett le. Aktívan részt vett a kulturálisművészeti közéletben, nevéhez fűződik a Művészet Kiskönyvtára sorozat elindítása, valamint a Tokaji Művésztelep létrehozása. 1959-től a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz és művészettörténet tanszékének tanára, majd tanszékvezetője volt. Halála után egykori diákjai megalapították a Fischer Ernő Alapítványt, amely a művész szellemi hagyatékát ápolja.
