Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-25 / 246. szám, szombat
14 ÉLETUTAK PRESSZÓ ■ 2014. OKTOBER 25. www.ujszo.com Öreg korára mindenki Téni bácsija lett tvenhat évvel ezelőtt, f 1956-ban tért vissza ■ ■ hosszú emigrációja Ä W után Magyarországra S minden idők egyik legkiválóbb magyar színésze, Páger Antal. A második világháború idején erősen kompromittálta magát. 1939-től 44-ig közel 40 filmet forgatott. Életének egyik legtermékenyebb szakasza volt ez az öt év. Az elkészült mozik között azonban több propagandafilmet is találunk. Sándor Tibor szerint az 1942-ben bemutatott Őrségváltás kifejezetten antiszemita propagandafilm volt. Második felesége, Komár Júlia színésznő szimpatizált a nyilasokkal, sőt a Szálasi-korszak egyik legsötétebb alakjának, Imrédy Bélának a szeretője is volt. Páger tudomására jutott az asszony félrelépése, de kénytelen volt szemet hunyni a dolgok felett. „Bűnt soha nem követtem el, és egyeden embertársamnak sem akartam ártani. Tévedni annyit tévedtem, amennyit minden ember tévedhetett” - mondta később. Állítása szerint sok mindenbe második felesége, Komár Júlia vitte bele, akinek számtalan barátja is volt Szálasi kormányában. 1944-ben a színész úgy látta, jobban jár, ha elhagyja hazáját, külföldre menekül. Ha marad, hosszú börtönbüntetés, várt volna rá. 1944 augusztusában elhagyta a fővárost és az év késő őszén Ausztriában, majd 3 évvel később Argentínában telepedett le. Nem kis meglepetésre Páger Antal 1956-ban, 57 éves korában hazatért. Visszatérésének komoly oka volt: felesége megcsalta egy jóval fiatalabb argentin férfival, másrészt a két lányával is megromlott a viszonya. Págert a Vígszínházban, felállva percekig tomboló tapssal üdvözölte a közönség. Am a visszatérését a művésztársai vegyes érzelmekkel fogadták. A Vígszínházban akadt olyan színész, aki amikor találkozott Págerrel, leköpte. Sokáig ellenséges hangulatban kellett dolgoznia, de idővel megkedvelték. Öreg korára mindenki Téni bácsija lett. (Tóninek még édesanyja becézte gyermekkorában.) Színészi zsenialitását értékelték. 1963-ban Kiváló Művész címmel tüntették ki, két évvel később átvehette a Kossuth-díjat is. Olyan színész volt, akit nem lehetett beskatulyázni. Minden szerepében hiteles alakítást nyújtott, legyen az földhözragadt parasztember vagy nagyságos úr, vígjátékban, drámában egyaránt parádézott. Mindent el tudott játszani, talán csak a múltját nem. Harmadik feleségét talán a bűnbánat jegyében választotta. Baráti társaságban nevetve mesélte: „A ▲ Páger 1942-ben ◄ Tolnay Klárival a Fűre lépni szabad című filmben (Fotók: Wikipedia, képarchívum) feleségem nemcsak csúnya, hanem zsidó is.” A rossz nyelvek szerint Fábri Zoltán filmrendező, az Utószezon című filmjében „büntetésből” Págert nézte ki egyik szerepére: egy öreg sárga csillagos zsidó ember szerepét osztotta. Kívülről nézve nem kis kiszúrásnak tűnt a dolog. Nem csoda, ha a színész nem lelkesedett Fábri ötletéért, ő is érezte ennek a fonákságát. De nem tehette meg, hogy visszautasítja. Ezt a figurát is a tőle megszokott magas színvonalon játszotta el. Az Utószezon kijutott a Velencei Filmfesztiválra, ahol a nemzetközi zsűri az öreg zsidót alakító Págernek ítélte oda a legjobb férfi színésznek járó nagydíjat. A rangos kitüntetést mégsem vehette át, mert az izraeliek élénken tiltakoztak. „Micsoda botrány, hogy egy nyilas érzelmű, antiszemita színész kapja a díjat” - mondták. (Múltkor, Kemény György/Stop.hu) Ifjúkori képe mentora ► légáramlat tréfás rpj meg- ► népi szolltas francia tábornok (+1832) neki tulajdonított szállóige etil-alkohollal kevert benzin . . Bank; az egyik pénzintézet TB fsaocr esemény, nagy háborúvége uralkodása idején p zajlott ” . . . ä gö- rög (filmdráma, 1964) 'T kétj.betű ízesít ittenivel azonos elrakodik vízgőz ► folyómelléki én, lat. Pestm. község előCkül- ► infánsnő fájdalom, latinul tiltás “V“ telepes növény pink bor! —v— hangosa fülemüle tgk-típus kőszérv kátrány mellékanyaga XIV. LAJOS (1638-1715) é.-olasz város-beli réz jele testnev. főiskolát bec.Odiló régi űr- mérték a szíriai elnök (Básár-el) nikkel és jód szovj.szín, v.(Borisz) ----w---bánsági folyó fluor Ting része szövetség ellene ” költői rá felületére enged üres ráf! lappang kemény trópusi fa “V Benyovszky ker.neve észak, röv. néma kin! ► hamisan vádol részben ránézi szám.gé- pes adatállomány T— izraeli sivatag emlék, ereklye ,, Faliad; híres ol riporter,új- ságirónö szabálytalanság a fociban számára padsor belseje! fiú, ismert angol szóval —v---a ddig a helyig Gauss moha, köt- töiesen becézett Salamon névutó —r— a közelebbi naptár szélei! előtag: sugárzásfertőző bőrgyulladás az egyik szakszervezeti szövets. csomómentes(!) vtónőv. vaku ► tojás Bécsben! juh lenyirt szőrzete ipszilon ► papírra jegyez —¥— szerep vége! D.O. taksa ► belga autójel v SS655 kassziterit T“ üres pad! T“ uralkodói államformája ír— magas testhőmérséklet yr borít gramm ...T"" S ZÍV, angolul szabályos nyolctapú test .. Croce; firenzei templom —*~ sorolni kezdi —íranyja, ki kezdetben régen^ volt zambiai autójel indíték diadalait elismerte a szüret évszaka rádiusz —r~ páratlan ókor! merkantilís névelő győri sportegylet V, LAJO ES KOKA ezt a "rekordot tarfia háború is) fokozatos kiterjesztése —*— huzatban áll! de Janeiro —V— germán fasten —v— hóeke részel régi a birtokomban 120 hónap jellegzetes B.Š.H. —*— beteg gondoP.Z. ír tengeristen — egész éjszakát végigbőg-v ilyen munka is van azonos betűk 1/32 font —w--U SAtagállam Metró —V--H uszárik- SáraS - » film,1971 Zorro "név p jegye" ura kézjegyével hite- ► lesltő nemzeti bajnok- ► Ság, röv. katonai wzény- ► szó tü jap. karmester Kazahsztán sportjele ... Szófia, isztambuli mecset D.O, ► ritka, németül szoknya akna közepei ... maii; . légiposta w d. bajnok kajakos (Sándor) —V— mutatószó imátzá- . ró szó burgonyafajta rém öccse Orania széleprazeoéneklő szócska kenoszszehi! dimium