Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-10 / 233. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 10. Sport 17 Szűcs Szilvia 13 éve él német környezetben, ennek ellenére magyarul is meg tudja értetni magát OROSKY TAMÁS A szeptemberi chebi tornán debütált a szlovák válogatottban, négy gólt is dobott Fehéroroszország és Csehország ellen. Mennyiben volt most más érzés a gyülekezőre jönni? Egészen más volt. Egy hónapja újoncként érkeztem, most meg már többeket ismertem a csapatból, néhány dolog automatikussá vált velük kapcsolatban. Jóval nyugodtabb voltam a gyülekezőn, mint korábban. De ami nem változott, az az, hogy most is ugyanúgy különleges megtiszteltetés számomra a válogatottban játszani. A chebi tornán mindhárom meccsüket elveszítették. Hogyan értékelte Poloz kapitány az ön teljesítményét? Őszintén szólva nem sokat beszélgettem vele a torna után, de alighanem elégedett lehetett a játékommal, ha újra behívott. Mennyi játéklehetőségre számít a Provident-kupán Csehország, Magyarország és Ausztria ellen? Nem tudom megítélni, mennyi teret kaphatok. Számomra a válogatott védőjátéka egy teljesen új rendszerhez Hogyan került ki Németországba? Kassán születtem, de nyolcévesen átköltöztünk Németországba, mivel apukám, a szintén kézilabdázó Szűcs Csaba ott kapott jó ajánlatot. Tizenhárom éve élek az országban. Magyarul csak apukámmal van lehetőségem beszélni, és vele inkább csak hétköznapi dolgokról esik szó. Megértetem magam magyarul, és azt is értem, amit mások mondanak, de egy kicsit lassabb tempóban kell beszélniük... Két év alatt kétszer is felsőbb osztályba jutott a klubjával, játszott a 2009-es U17- es Eb-n, most pedig a válogatottban is újra szerepet kap. Mit szeretne elérni a kézilabdában? Klubszinten elsősorban a bentmaradás a cél. Ha a játékomat nézem, meccsről meccsre egyre javulni szeretnék, mert így egyre komolyabb feladatokat kaphatok az egyes találkozókon. Kifejezetten kedvelt csapatom nincsen, egyszer viszont mindenképpen szeretnék olyan gárdában szerepelni, amely a Bajnokok Ligájában érdekelt. NÉVJEGY Név: Szűcs Szilvia Született: 1993. április 29- én, Kassán Magassága: 185 cm Posztja: balátlövő Eddigi klubjai: Nürnberg, SVG Celle (2012-) Válogatott mérkőzések/ gólok: 2/4 való alkalmazkodást jelent, ami nem egyszerű feladat. Minél többet játszok, annál jobban megszokom ezt. Az biztos, hogy maximálisan ki akarom használni a lehetőséget, hogy megmutassam magam. A BL-szereplés a legfőbb vágya Szűcs szerint a Celle bent tud maradni a Bundesligában (Fotó: Facebook) A 21 éves Szűcs Szilviát másodszor hívta be a szlovák női kézilabda-válogatottba Dušan Poloz szövetségi kapitány. A kiskorától Németországban élő balátlövő a ma kezdődő sziget- szentmiklósi négyes tornán is bizonyítani akarja, hogy megérdemli a címeres mezt. Ezt az is elősegítheti, hogy klubcsapatával, a Cellével immár a német élvonalban szerepel. Sikerült kivívnunk a feljutást a Bundesliga I-be, szerintem képesek leszünk meg is ragadni ebben az osztályban. Hogy mennyiben más Németországban játszani, azt nem tudom, a szlovákiai viszonyokról csak a lányokkal beszélgetve van bizonyos képem, de ez alapján úgy tűnik, hogy az edzések terén nincs olyan nagy különbség. EREDMÉNYEK A Petrolul fociklubnak 16 000 eurót kell fizetnie Bírság magyarellenességért MTl-JELENTÉS ■ Labdarúgás MAGYAR LIGAKUPA, 3. forduló - D csoport: Hon- véd-Gyirmót 4:0. F csoport: FTC-Kaposvár 3:0. ■ Jégkorong NHL: Toronto-Montreal 3:4, Boston-Philadelphia 2:1, Calgary-Vancouver 2:4, Los Angeles-San Jósé 0:4. KHL: Dinamo Riga-Slovan Bratislava 1:4 (0:1,1:2, 0:1), g.: Skvorcovs (31.), ill. Bartovič (19.), Murley (28,34.), Netík (54.). BAJNOKOK LIGÁJA. A csoport, 6. forduló: Košice- Kölner Haie 4:3 (2:1,2:1,0:1), g: Jenóik (5.), Spilar (17.), M. Bartánus (30.), Hrnka (36.), ill. Minard (7.), Rankin (23.), Tjärnqvist (55.). A csoport végeredménye: I.Oulu 6 3 2 0 1 17:12 13 2. Liberec 6 3 0 0 3 16:15 9 3. Košice 6 2 0 1 3 14:16 7 4. Köln 6 2 0 1 3 12:1.6 7 Az Oulu jutott be a nyolcaddöntőbe. ■ Kosárlabda FÉRFI BEMUTATÓ MÉRKŐZÉS: Álba Fehérvár-Reál Madrid 72:104. FÉRFI ADRIA LIGA, 2 forduló: Szolnok-Valjevo (szerb) 67:51 (20:17,15:4,19:13,13:17), a magyar csapat legjobb dobója: Vojvoda 16. EUR0VIA SBL (férfiextraliga), 2. forduló: Prie- vidza-lnter Bratislava 70:65 (18:17,19:11,18:12, 15:25), legeredményesebbek: Batina 17, ill. Sedmák 24: Handlová-Komárno 74:82 (17:24, 15:19, 24:23,18:16), Djurisic 25, ill. Bilic 17; Nltra-Spišská Nová Ves 73:77 (23:26,18:17,21:12,11:22), J. Ward 23, ill. Bulatovic 18: Karlovka Bratislava-Svit 61:81 (14:21,17:16,16:30,14:14), Židzik20, ill. Co- ley 19. NÖI EXTRALIGA. 1. forduló: Good Angels Košice- Spišská Nová Ves 100:51 (26:10, 18:19, 30:6, 26:16), legeredményesebbek: Kíššová 16, ill. Palušná 15. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, 8. forduló: Topolca ny-Považská Bystrica 37:31 (19:16), legjobb góldobók: Kucharik 13, ill. Valló 6; Hlohovec-ŠKP Bratislava 31:24 (14:9), Zaťko 5, ill. Volentics 6/2. ■ Röplabda NŰI VILÁGBAJNOKSÁG, Olaszország, negyeddöntő- G csoport: Olaszország-USA 3:0. H csoport: Brazflia-Kfna 3:0. ■ Tenisz TASKENTI FÉRFITORNA, negyeddöntő: Lacko (szlovák, 3.)-Nyedovjeszov (kazah, 6.) 3:6,6:1,6:2. Páros, elődöntő': Lacko, Pávic (szlovák, horvát)- Menéndez-Maceiras, Nyedovjeszov (spanyol, kazah) 6:3,6:4. LINZI NŰI TORNA, 2. forduló: Vögele (svájci)-Karo- lína Schmiedlová (szlovák) 2:6,6:1,6:4; Friedsam (német)-Cepelová (szlovák) 6:0, 6:4; Knapp (olasz)-Rybáriková (szlovák) 6:3-nál Rybáriková feladta. ■ Sportfogadás KENŐ: 4,5,6,14,20,21,25,30,34,38,39,44,45, 48,57,71,75,76,78,79. KENŐ Plusz-szám: 71. KENŐ JOKER: 693540. Nyeremények -1. és 2. díj: nincs nyertes, 3. díj: 150,00 euró (1), 4. díj: 30 euró (16), 5. díj: 2,50 euró (144), 6. díj: 0,50 euró (1419). Bukarest. A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága 70 ezer lejes (16 ezer eurós) pénzbírságot szabott ki a ploiesti Petrolul klubra, amiért a csapat szurkolói - egy héttel a román-magyar Eb-selej- tező előtt - magyarellenes rig■ Labdarúgás EB-SELEJTEZÖK, A csoport - 20.45: Lettország-lz- land, Hollandia-Kazahsztán, Törökország-Csehor- szág. tlzland 1 1 0 0 3:0 3 2. Csehország 1 1 0 0 2:1 3 3. Lettország 1 0 1 0 0:0 1 Kazahsztán 1 ■o 1 0 0:0 1 5. Hollandia 1 0 0 1 1:2 0 6. Törökország 1 0 0 1 0:3 0 B csoport - 20.45: Belgium-Andorra, Ciprus i-lzrael, Wales-Bosznia-Hercegovina. 1. Ciprus 1 1 0 02:1 3 ■ Wales 1 1 0 0 2:1 3 3.Andorra 1 0 0 1 1:2 0 Bosznia-Herc. 1 0 0 1 1:2 0 Belgium és Izrael még nem játszott. H csoport-20.45: Bulgária-Horvátország, Olaszmusokat skandáltak a medgye- si Gaz Metán elleni bajnokin. Victor Piturca szövetségi kapitány elmondta, bízik abban, hogy a Románia és Magyarország közti rivalizálás ellenére a pályán a játékosok sportszerűek lesznek, de tart a román szurkolók viselkedésétől, ami miatt Románia eltiltást kaphat. ország-Azerbajdzsán, Málta-Norvégia. I. Olaszország 1 1 0 0 2:0 3 Horvátország 1 1 0 0 2:0 3 3. Bulgária 1 1 0 0 2:1 3 4. Azerbajdzsán 10 0 1 1:2 0 5. Norvégia 10 0 1 0:2 0 Málta 10 0 1 0:2 0 U21-ES PÓTSELEJTEZŐ, első meccs -17.00 (Aranyosmarót): Szlovákia-Olaszország. II. LIGA, nyugati csoport, 12. forduló -17.30: Senec-Seretf (jv.: Ciernik). Keleti csoport, 12. forduló -18.00: Moldava-Bardejov (Jolik) ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, 11. forduló -17.30: Mar- tin-Košice, Trenčín-Banská Bystrica, Žilina-Poprad; 18.00: Zvolen-Skalica, Piešfany-Nitra. SPORTMENU Ma este (19.00) DAC-Győri ETO focimeccs Ingyenes a belépő SZABÓ ZOLTÁN A dunaszerdahelyi labdarúgás fennállásának 110. évfordulójára szervezett ünnepségsorozat ma este (19.00) a DAC-Győri ETO nemzetközi előkészületi mérkőzéssel folytatódik. A belépés ingyenes. A találkozó szünetében az 1962-ben és 1968-ban kerületi bajnokságot nyert dunaszerdahelyi labdarúgókat köszöntik. A szerdai nap nagy részét a dióspatonyi Slovakia Ringen töltötték a DAC futballistái, ahol csapatépítő napot tartottak. A biztonságos autóvezetésről tartott előadás után a játékosok ki is próbálhatták magukat extrém helyzetekben a volán mögött. Ezután közös ebéd, majd wellness következett. „Jól jött a csapat számára ez a program, legalább kikapcsolódtak a játékosok. Örülök, hogy létrejött az ETO elleni meccs, amelyen lehetőséget kapnak az eddig keveset szereplő futballisták. Sajnos, Szabó Ottó, Šnirc és Straka sérüléssel, illetve betegséggel bajlódik, így rájuk nem számíthatok - mondta lapunknak Rad- ványi Miklós, a DAC vezetőedzője. - Viszont Szarka Ákos ott lesz a kezdőcsapatban, egyébként már kértük a kilenc hónapos eltiltásának felfüggesztését. A győriek a Románia elleni Eb-selejtezőre készülő Varga Rolandot és Priskin Tamást kivéve a legerősebb összeállításban lépnek pályára.” A sífutó Northug ittasan okozott karambolt Ötven nap börtön az olimpiai bajnoknak MTl-JELENTÉS Oslo. Ötvennapos börtön- büntetésre és 185 ezer koronás (kb. 23 000 euró) bírságra ítélték Petter Northugot, a norvégok olimpiai bajnok sífutóját, mert májusban ittasan személyi sérüléssel járó balesetet okozott és elhagyta a helyszínt. A 28 éves síelő Trondheim- ben karambolozott, megsérült a barátja is, akit magára hagyott. Amikor elfogták, tagadPetter Northug (TASR/AP) ta, hogy ő vezette volna az autót. A vérében a megengedett alkoholszint nyolcszorosát mérték. SAKK MÉSZÁROS MIHÁLY Az azerbajdzsáni Bakuban rendezik a 2014/2015-ös Grand Prix-sorozat első viadalát. Legnagyobb esélyesként a zseniális formában sakkozó Fabiano Caruana vágott neki a viadalnak. Az utóbbi időszakban elért kiváló eredményeit ezen a tornán is folytatja, hiszen féltávnál a mezőny élén áll, és vészesen megközelíti a világranglista-vezető Magnus Carlsent az aktuális ranglétrán. Nézzük Caruana egyik újabb impresszív győzelmét: Grünfeld védelem Világos: Caruana- Sötét: Szvidler l.d4 Hf6 2x4 g6 3,f3 (Az olasz sakkozó az éles csatát ígérő változat mellett döntött.) 3,..d5 4.cxd5 Hxd5 5.e4 Hb6 6,Hc3 Fg7 7.Fe3 0-0 8.Vd2 Hc6 9.0-0-0 Vd6 lO.Kbl a6 (Gyakoribb folytatás 10...Bd8, de az orosz nagymester nem szeretne mélyen kielemzett ösvényeken küzdeni.) Il.h4!? (Caruana az utóbbi időszakban elképesztő önbizalommal sakkozik, és ezt tökéletesen bizonyítja ez a parti is.) ll...Bd8 12.d5 He5?! 13.VÍ2 h5 14.Fc5 Vf6 15,Fd4 Vd6? 16.g4! (Caruana nyitja a királyszámyon a frontot.) 16...hxg4 17.f4 Hed7 18.e5 Hxe5 19.fxe5 Fxe5 20.Fg2 Fxd4 21.Bxd4 Ff5 + 22.Kai e5 23.Bdl Hc4 24.h5 Vb6 25.Ve2 He3 26.Bd2 Kg7 27. Fe4 Bh8? (27...Fxe4 28. Hxe4 f5 29.Hg5 Vb5 30.He6+ Kf6 31.Hxd8 Bxd8 32.Vxb5 axb5 bonyolult álláshoz vezetett volna.) 28.Bd3 Hc4 29.b3 Hd6? (Végzetes hiba.) 30.Fxf5 Hxf5 31.Vxg4 e4 32.Hxe4 Bae8 33.He2 és sötét feladta. 2922. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. X X A m A X £) H * X Ellenőrző jelzés - világos: Kbl, Vf7, Bd3, Hb3, Fb7 és g5 (6 báb). Sötét: Ke5, Bd4, Hf2, Fb8 és hl, gy.: e7 (6 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12,814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eurós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2923., a 2924. és a 2925. fejtörőkkel együtt - 2014. november 10.