Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)

2014-10-08 / 231. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 8. DlGlTÁLlA 17 Google Glasst kap a dubaji rendőrség. A szuperautók mellé intelligens szemüveget kapnak a rendőrök az Egyesült Arab Emirátus leg­népesebb városában. Ha a világ összes rendőre olyan felszereléssel bírna, mint a dubaji kapitányság, úgy kellene visszafogni a jelent­kezőket: minden gyerek rendőr szeretne lenni. Nem elég, hogy a leggyorsabb és legerősebb szuperautókkal, átalakított Bugatti Veyron- nal és 350 ezer dolláros Lamborghini Aventadorral furikáznak és üldözik a bűnt, a Reuters úgy tudja: hamarosan Google Glass-szal szerelik fel őket. A beruházás célja, hogy az intelligens szemüveggel be tudják azonosítani a bűnözőket, egy arcfelismerő szoftvert köt­nek össze a rendőrség adatbázisával. Eközben pedig a kezük szabadon marad, így ha baj van, elő tudják kapni a fegyvert. A dubaji közlekedési rendőrök már megkezdték a Google Glass tesztelését, a járművekről készített fotókat azonnal tudják továbbítani a köz­pontba, ahogy azt is megtudhatják, a sofőr vagy a kocsi szerepel-e a nyilvántartásban. (Fotó: SITA) Depresszióhoz, érzelmi és lelki problémákhoz vezethet, ha egyszerre több képernyőt nézünk Agykárosodást okoz a túlzott médiafogyasztás Ha túl sokat bámuljuk a képernyőket, módosul az agyszerkezet (Képarchívum) A túlzott médiafogyasz­tás megváltoztatja az agyszerkezetet: figye­lemzavar, depresszió és szorongás alakul ki azoknál, akik sokat ül­nek monitor előtt. MT1-HÍR Azt már korábban is tudtuk, hogy a multitasking, avagy több tevékenység egy időben történő párhuzamos végzése megosztja a figyelmet. Arra vi­szont most jöttek rá brit tudó­sok, hogy ha több képernyőt nézünk egyszerre: televíziózás közben e-mailt küldünk a lap­topon, szörfölünk a neten, vagy a közösségi oldalakat nézzük az okostelefonon, az károsít­hatja az agyat. Ókostelefonon, tableten, laptopon, vagy asztali számí­tógépen való multitasking agykárosodáshoz, depresszió­hoz, érzelmi, és lelki problé­mákhoz vezethet, hívták fel a figyelmet a Sussex egyetem kutatói. Felfedezték ugyanis, hogy aki több képernyőt hasz­nál egyszerre, annak kisebb az elülső cinguláris kéreg (ACC) mérete. Az elülső homlokle­benyben található agyterület felelős az érzelmek, így az em­pátia és az indulatok szabá­lyozásáért, ahogy a döntésho­zatalban és helyes ítélőképes­ségben is szerepet játszik. A vizsgálat során 75 önkén­test kérdeztek ki televízió-, te­lefon-, és számítógép-haszná­lati, illetve újságolvasási szo­kásaikról. Akik több készülé­ket is használnak, azoknál a szürkeállomány sűrűsége ki­sebb volt az elülső homlokle­benyben. „Ez az első tanul­mány, amely a médiahaszná­lat és az agy szerkezete közti kapcsolatot felfedte” - mondta Kép Ki Loh neurológus. A változás pontos oka egyelőre nem ismert, ugyan­akkor a kutatás megerősítet­te azt a korábbi feltételezést, hogy a túlzott médiahaszná­lat és különböző érzelmi problémák között' összefüg­gés van. „Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy minél több eszközt használunk, az hatással van gondolkodás- módunkra, ahogy az agy szerkezetét is módosíthatja”. Tudósoknak korábban azt már sikerült bizonyítani, hogy egy új élmény, vagy bizonyos tapasztalat hatással van az agyszerkezetre. így például a taxisofőröknek nagyobb hip- pokampusza van az átlagem­berekhez viszonyítva. Ez a ha­lántéklebenyben található agy­terület felelős a navigációért, a madaraknál és emlősöknél az agykéreg felszínének 30—40 százalékát teszi ki. Érkezik a Windowsok új generációja A Microsoft rögtön a Windows 10-re ugrik . INDEX-HÍR A Microsoft bejelentette a legújabb Windowst, ami a 9-es verziót átugorva rögtön a Win­dows 10 nevet kapta - írja a USA Today. A cég szerint az új operációs rendszer az első lé­pést jelenti a Windowsok új generációjában. Képeket is bemutattak a Win­dows 10-ről, ami a vállalat sze­rint a Windows 8 és a Windows 7 kedvelőinek is ismerős elemeket vonultat majd fel, a Start menü például megint visszatér.,Ami­kor azonban teljes pompájában látják majd a terméket, azt hi­szem, egyetértenek majd velünk abban, hogy ez a megfelelő név”- mondta Terry Myerson, a Microsoft alelnöke. A Windows 10-et a lehető leginkább személyre akarják majd szabni, a felhasználók egyéni igényeihez igazítani, és az asztali számítógépen a mo­bil eszközökön is fut majd. Több tulajdonságot is elárul­nak majd a cég tavaszi fejlesz­tési konferenciáján, az operá­ciós rendszer pedig majd 2015 második felében kerülhet a boltokba. A Windows 10-et a lehető leginkább személyre akarják majd szabni (Fotó: Microsoft) Rendeletben szabályoz a hivatal Figyelmeztetni kell az emelt díjas számra ÚJ SZÓ-HÍR 2015 januárjától a hazai szol­gáltatók kötelesek figyelmeztet­ni az ügyfeleket, ha azok emelt díjas számot tárcsáznak - áll a távközlési hivatal rendeletében. Az ügyfeleknek lehetőségük lesz arra is, hogy letiltsák az ilyen számokat, azaz a blokkolást kö­vetően már nem tud ilyen szá­mot hívni, de az emelt díjas SMS és MMS is letiltható. Az emelt dí­jas számok 0900, 097x és 098x- es számokkal kezdődnek. A rendelet nem csak az emelt díjas számokat szabályozza, elő­írja azt is, hogy a szolgáltatók kötelesek elektronikus vagy pa­pír alapú számlát kiállítani, de ezért nem kérhetnek pénzt (elő­fordult, hogy a papír alapú szám­láért felárat kért az operátor). Továbbá a rendelet azt is előírja, hogy ha jelentős változás törté­nik az üzletszabályzatban, akkor a szolgáltató köteles értesíteni az ügyfeleket, valamint infor­málnia kell arról is, miként lehet elállni a szerződéstől. A rendelet szerint a szolgál­tató - az internetes csomagok­nál - köteles tájékoztatni az olyan részletekről, mint a havi adatforgalom (megabájtban), valamint arról is, ha az ügyfél átlépi forgalmi limitet, akkor milyen a csökkentett sebesség (Mbit/s-ban) a számlázási idő­szakvégéig. (szí) Az ügyfelek le is tilthatják az emelt díjas számokat (Képarchívum

Next

/
Oldalképek
Tartalom