Új Szó, 2014. október (67. évfolyam, 225-251. szám)
2014-10-07 / 230. szám, kedd
18 Szín folk ÚJ SZÓ 2014. OKTÓBER 7. www.ujszo.com A falu egy része római katolikus - egy része pedig református vallású, hovatartozásukat viseletűkkel is kifejezték Izsa község hagyományos viselete A Komárom melletti Izsa hagyományos viseletéit még a huszadik század második felében is sokan megcsodálhatták. Komáromba a piacra is a rövid, bő szoknyájukban mentek, s erről mindenki felismerhette őket. Az egész magyar nyelvterületet beleértve itt volt a legrövidebb a nők szoknyája. MÉRY MARGIT A vallási hovatartozás itt is meghatározó volt. A falu egy része római katolikus - egy része pedig református vallású. Hovatartozásukat viseletűkkel is kifejezték. A római katolikusok öltözetében a világos színek domináltak és a szoknyáik rövideb- bek voltak, mig a reformátusok a sötétebb színeket kedvelték, és szoknyáik is hoszabbak voltak. Már az újszülöttet is hagyományos, otthon készített ruhákba öltöztették. Fejére finom fehér gyolcsból varrott „köcölle” került, s erre egy díszesebb, szépen csillogó „bimballós, gyöngyös fikető”. Főleg az arc körül díszítették gazdagon. Mindkét fajta főkötő elöl kötődött „pert- livel”. A hátul nyitott inget fehér gyolcsból varrták. A pelenkák régi vászondarabokból kerültek ki. Amíg nem nőtt meg, a gyermek karját is lekötve „tollas párnába” pólyázták. A kislányok fülébe ezüst, vagy arany fülbevalót tettek, „apró, rózsaszín köves, lencseköves, begyegős” (zabszemhez hasonló) fajtákat. Gyerekviseletek A pólyából kikerült gyermekre eleinte „gyöngyös fikető” került. Később a kisfiúk fejére „sipkád’ tettek, a kislányokét gyakran fejkendővel kötötték be. Fiúra, lányra egyaránt felsőrészes „ubonyos, derekas szoknyád’ adtak, egészen iskolás korukig. A szoknyát rendszerint „vekelléből” (barhent) varrták. Hátul gombos sima felsőrésze mell alá ért, ehhez varrták a bő ráncolt szoknyarészt, amelynek alján a vízszintes felvarrásokat - ahogy nőtt a gyermek - leengedhették. Lábukra télen harisnyát húztak, és „ha tellett kis cipőre, akkor void’, ha nem, akkor elhordott csizmaszárból, öreg kalapból varrtak otthon. Az iskolás gyermekek a felnőttekéhez hasonló ruhát kaptak. Kisfiúk inget, nadrágot, kabátot, csizmát. Kislányok blúzt, szoknyát, cipőt. Ők még nem viselhették a felnőttek öltözetéhez tartozó lebegő aljú ujjast, a „lipityőd’, ez csak az eladó lányokat illette meg. A férfiak öltözéke A férfiak öltözetében Izsán nem emlékeztek a vászoningre. Itt a férfiak inge fehér gyolcsból készült, kézelős típus, „igényes gallérral”. Elejét „varrás” (hímzés), fodor és „mizli” (szegés) díszítette. Elöl porcelángombokkal zárták. Az inghez fehér vászongatya tartozott, anyaga finomabb kendervászon, „feles vászon” vagy „tiszta pamutos” is lehetett. Egy-egy szárát két szél vászonból varrták, szárai közé ülep került. Négyujjnyi madzagházba kendermadzagot bújtattak, azzal erősítették a derékra. Alul a szárát „kimesterkélték”. Az ing fölött fekete mellényt, „pruszlikoď viseltek. Hétköznapra kordbársonyból varrták, fekete gombokkal. Az ünnepi posztóból készült. A régebbi posztómellényt nyakig nagy ezüstgombok zárták. Csípőig ért, hátul kissé testhez szabott volt. Itt kicsit felhasították, s a hasítéknál három ezüstgombbal díszítették. Később csak nagy fekete gombok voltak rajta. A két világháború között a mellények hegyes elülső kivágással készültek. Abban az időben nagyon ritkán és csak a nagygazdák mellényére kerültek ezüsgombok. A testi ruha újabb, eleinte csak télies változata volt a zsinórdíszes posztó-, majd kordbársony „öltöny” (mellény, ujjas, nadrág). A barhenttal bélelt „kábád’ csípőn alul ért, kissé testhez szabott, kihajtós gallérú volt. Elöl nagy ezüstgombok zárták, és a háta közepére, a rövid behasítás fölé is került három nagy ezüstgomb, a kordbársonyra is. Az ilyen kabát kimondottan ünnepi volt a huszadik század elejéig. A református férfiak nem viseltek ezüstgombos ruhát, csak fekete gombosat. Emlékeztek a „fagombos, bársonynyakú posztókacamajra”, melynek bársony volt a gallérja, s melyet szintén a mellény fölé vették föl. A posztó, majd „bársony” (kord) csizmanadrág szűk volt. Ezt váltotta föl az 1930-as években a „priccsesnadrág”, majd a második világháború után a pantalló. Idős asszony margitkötős melles kötényben (A szerző archívuma) A férfiak kora tavasztól őszig gyakran jártak mezítláb, de aratáshoz „bocskort” kötöttek. A két világháború között munkára bakancsot húztak kapcával. Az ünnepen viselt csizma alá is puha rongyból hasított, négyzet alakú kapcát csavartak a lábukra. Ünnepen télen-nyáron kemény szárú oldalt varrott fekete bőrcsizmát viseltek. A reformátusok hamarabb áttértek a hátul varrott csizmára, a katolikusok csak később, a priccsesnadrághoz vettek ilyent. A fejrevaló a fekete posztókalap volt, amely mellől ünnepen nem hiányozhatott az árvalányhaj. A lányok és a menyecskék ruhái A lányok „tyukosba” fésülték a hajukat. Az előhajat középen elválasztották, a fül mögött két hajfonatot fontak, és a hátihajjal együtt háromágú fonatba fonták. Két szalagot kötöttek bele. Az egyiket a tarkó alá, a másikat a fonat végébe kötötték, néha dupla maslira. A fehér vagy rózsaszín szalagok végére sokan „aranycsipkéd’ varrtak. Vasárnapokon mindig hajadonfőtt mentek a templomba. A menyecskék haját nem választották el, hátrafésülték, háromágú fonatba fonták, és görbe fésűre tekerték. Asszony mivoltukatjelölte, hogy állandóan viseltek fejkötőfélét. A tizenkilencedik század második felében a fejre - visszaemlékezés szerint - „tutyi” (keménypapírból készült kontyfedő) került. Alatta „fodros fiketőd’ viseltek. A tenyérnyi széles csipkét apró ráncba szedték, s ezt rögzítve került a fejre, a tutyi alá, amelyet kasmírral vagy színes selyemmel fedtek be. Színes szalagokkal díszítették. Fölötte sosem viseltek fejkendőt. Hétköznapokon a menyecskék fejét a „kanalaskendő” fedte, de a „bodrosfikető” divatja után már ünnepeken is ezt viselték. A „kanalaskendő” nem más, mint a háromszögre hajtott és hátrakötött kendő rögzített változata. Hétköznap karton, delén, vasárnap selyem, bársony és „blüss” (plüss) „kanalaskendőd’ viseltek az asszonyok mindenféle színben a komák és alkalomnak megfelelően. Vasárnap templomba menet ezek fölé mindig kötöttek egy áll alatt kötős fejkendőt, bár említették, hogy mentek „kanalasan” felsőkendők nélkül is. Izsán már a tizenkilencedik század végén kezdte átvenni az ingváll és a pendely szerepét a vállon gombos polgárias ing, amely máig is megmaradt a parasztos viselethez. Féllábszárig ért, elöl derékig volt nyitott, gombokkal záródott. Szűk ujját „szálonutánvarrás” vagy „keresztszemes” hímzés díszítette. Ezt az ingfajtát felnőttek és kislányok is viselték éjjel-nappal. Télen az anyagáról elnevezett „vekelleingeď hordták mindenféle színben. Térdig ért, vállon gombolódott, „margitkötővel” szegték az ujja és a nyakkivágása körül. Fölötte „lipityőt, liptyőd’ viseltek, melynek anyaga lehetett „vekelle” (barhent), selyem, bársony, atlasz különféle színben, nyakig záródott. A télit bélelték, a nyárit nem. Hosszú ujjal, egyenes szabással készült, és műidig a szoknya fölött viselték. A hétköznapiakat egyszerű pántlikával, az ünnepieket a gombolás mellett, a nyaka körül és az ujja szegőin aranycsipkével, bársonypántlikával díszítették. Az „alsóliptyő” mindig vekelléből készült, egyben éjjeli ruhadarab is volt. Az idősek ruhadarabjai között még a huszadik század hetvenes, nyolcvanas éveiben is előfordult. A pendely („péntöl, péntő”) hagyományos legalsó szoknyaféle, négy szél házi kendervászonból készült. Beráncolták, ráncait tenyérnyi „majcba” (pántba) fogták, rá kerültek a „korcok” (vállpántok). Fölötte, illetve később az ing fölött alsószoknyákat, „vasalt szoknyákat” hordtak. Hat szél fehér gyolcsból készült, erősen keményítették és a vasalás után kosarakra borították, hogy ne gyúródjon. Ünnepeken négy-öt vasalt szoknyát is magukra vettek a fiatalok. Felsőszoknyájuk többféle volt. A legegyszerűbb a „mar- gitos szoknya”. Kelméje karton, „pargét” (barhent), 5-6 szélből készült, ráncolással, több alja is lehetett, alul tenyérnyi széles anyaggal alápléhelték. Kétujj- nyi széles szegőbe, „majcba” fogták, madzaggal erősítették a derékra. A „margitos szoknyákat” az idősek még az 1970-es években is viselték. Régebbi felsőszoknyájuk anyaga a „moldony”, ezeket a huszadik század közepén már csak alsószoknyaként viselték. Hétköznapra a kék, fekete karton „parget-, festőtarka”, delinszoknyák szolgáltak, ünnepeken rendszerint a selyem és a bársony, de előfordult szövet és kangár is. A selymek közül a zöldselyem, a lángszínű, a kékselyem,-a .jádzóskék” volt kedvelt, a bordó, a zöld és a lila árnyalataiban. Szerették a ritkavirágú bársony, sűrű virágú bársony, csillagos bársony mintázatú plüss kelméjűeket, sötétebb, gyakran fekete színben. A szoknya fő jellegzetessége a rövidsége. Nemcsak Dél-Szlo- vákia, hanem az egész magyar nyelterületet is beleértve a legrövidebb szoknyát hordták a fiatalok, de még a legöregebbek is a maguk korosztályához viszonyítva. „Munkaruhák” Munkába „egyszi” kötényt viseltek, anyaga lehetett festő, klott, hossza a szoknya hosz- szának felelt meg. Ünnepeken két szél selyem-, vagy lüsz- terkötényeket viseltek, olyan szélesre ráncolták be, hogy takarja a csípőt is. Csipkét, szalagdíszt varrtak a szélére. Kedvelt hétköznapi és félünnepi kötényük a sötétékék karton-, klott-, „margitkötős, melles kötény” volt. Eleje felső részét egy részből szabták, „margitkötővel” díszítették. Alsó része „babaráncos” lerakással készült, csípőtől csípőig ért, elöl a hason kötötték meg kék pándikával. Körülbelül a harmincas években jött divatba, és napjainkig kedvelt kötényük az izsai asszonyoknak. A nyakban négysoros ezüstláncot viseltek. A láncszemek lehettek „hosszúszemű” és „kiskocka” alakúak. Nyáron hétköznapokon általános volt a mezítláb járás, aratáshoz bőrpapucsot varrtak csizmaszárból. Nyáron ünnepeken félcipőt, hosszúszárú sárga cipőt, vagy selyemzsinórral díszített fekete bársonycipőt viseltek, melyet Komáromban cipésznél varrattak. A fiatalok fehér, az idősebbek fekete harisnyával viselték, de a viselet legkésőbbi szakaszában a gazdagabbak körében már előfordult a „bamaselem” harisnya is. Télen régen oldalt varrott, később hátul varrott bőrcsizmát viseltek. A régebbiekhez a csizma sarkához és a két bokához egy-egy aranyszöget erősítettek. Az idősek úgy emlékeztek, hogy a komáromi suszterok kizárólag nekik készítettek lábbelit. K 3TJíľK’áTnPSIi Szerkeszti: Grendel Ágota. Levélcím: Színfolk, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1 ________IŽMMillMsJBHI______________________________________________________________Telefon: 02/59 233 442, e-mail: agota.grendel@ujszo.com____________ M enyecskék egyforma hagyományos viseletben a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválon
