Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)

2014-09-09 / 207. szám, kedd

o

N

2014. szeptember 9., kedd, X. évfolyam, 33. szám

Európa-bajnoki selejtezőn:

Magyarország-Észak-írország 1-2

EUR02016

FRANCE

10. oldal

üAnLlűLL unntu

£ ;• * a P SC w A L

* _ ' '

$ Ä

w

TOTtEHHAfH HOT

nuitLn<i

' ‘‘'1 ßr# f ft ►T# *

»** *Ur I«! 3

® .

rtMf. 55®** *

l*T

PLVM°UTH ARCYLE

** vS*

^ I Y

\

I ♦ §

Í

% 1 ,

f ^ÍIf íl í

** . 4L £ >/ -ľ®

A

(Képarchívum)

Egy futballfüggő vasárnapja

„Minden reggel megtudom, hogy mi a nevem, és azt, hogy hol élek. Atismétlem reggelre kelve, miért is ver a szívem. ” (Cseh Tamás)

Kezdődik, gondolta a fútballfüggő (a továbbiakban: FF), amikor kiszállt az autóból, hogy a benzinkúton vegyen egy Nemzeti Sportot, mert meccsnap van, s mert ez már Magyarország. Fotós kollégájával utazik, összeszokott páros, ismerik a stadionokat, az olajfoltos parkolókat, a zizegő csokoládépapírokat a fűben. Eszébe jut egy boszniai túra, amikor alvás nélkül tették meg . a távot, oda-vissza, gólszerző Huszti, Gera és Dárdai, a meccs után lassan araszoltak a kísértetjárta, lidérces bosnyák falvakon át, próbáltak ébren maradni, káprázott a szemük, egy rendőr zseblámpával az arcukba világított, mit keresnek errefelé, hogyhogy mit, futballmeccsen voltunk. Mikor is lehetett, FF már nem emlékszik pontosan, 2006-ban talán.

Ahogy most elindultak, betett a táskájába két almát, nem szokott a sajtóteremben pogácsázni, rá senki se mondhassa, hogy. A függetlenség illúziója. Sem rokona, sem ismerőse nem vagyok senkinek, gondolja FF, és bekapcsolja a Kossuth rádiót,, ahol éppen a mindent elnyelő fekete lyukakról beszélnek, „az általunk érzékelt univerzum tele van ilyen fekete lyukakkal”, mondja egy fizikus,

FF nem jegyzi meg a nevét, soha nem volt jó fizikából, a Kant-Laplace-elmélet még dereng, meg hogy a világ az entrópia állapota felé tart, ezt egy Pynchon-könyv utószavában olvasta.

A gyakorlati dolgokhoz régen sem értett, sárkányt például úgy eregetett, hogy teljes szélcsendben rohant lefelé a dombról, maga után rángatva a papírsárkányt, a járókelők csodálkozva nézték, szegény kisfiú. Ma is ilyen, a villanykörtét a felesége cseréli ki, ő cserébe el tudja mondani, például, a Leeds United 1997-es kezdőcsapatát, aminek persze semmi haszna, íme, egy fölösleges ember, gondolja magáról FF, egy outsider, aki futballpályák szélén nőtt föl, s valahogy ottmaradt.

Magyarország-Észak-írország, vasárnap délután. FF szereti a válogatott meccsek előtti rituálékat, a himnusz szárnyakat ad, hitte egykor. Ma már csak szétnéz merengve, biccent, nem remél. De kint van, mint mindig. FIátha. Hát nem. Most sem. A vendégszektor énekel, zászlók a magasban, Londonderry és Portadown, FF arra gondol, szólni kellene a magyar játékosoknak, sziasztok, srácok, meccs van. Ha már az északírek is kipasszolnak bennünket, akkor ez itt a vég, nem?

„Ébresztő! Ébresztő!” FF ébren van, de azt szeretné, ha csak álmodná az egészet, az északírek berúgják a győztes gólt, bekotorják, nem is ők, öngól.

Három nagyhangú kolléga éppen azt vitatja mellette, élvonalbeli-e még a Norwich City, FF közbeszólna, hogy nem, de csak sóhajt, semmi értelme megszólalni, „mint a fegyenc, ki visszatérve / falujába, továbbra is csak hallgat, / szótlanul ül pohár bora előtt” (Pilinszky).

S akkor vége van. The end. „Hősvértől pirosuk gyásztér, sóhajtva köszöntlek - pa-pam, pa-pam, — nemzeti nagylétünk temetője, Mohács!”. Hexameter, pentameter, disztichon. Lesz mit csinálniuk az MTVA hangmérnökeinek, hogy az archiválásra szánt anyagból töröljék a dühös füttyszót és a „Pintér, takarodj!” rigmust, és alákeverjenek valami semleges, elfogadható lelátói morajt, de mostanában nagy gyakorlatuk van az ilyesmiben, biztosan megoldják, gondolja FF, ahogy a sajtótájékoztatón a hazugságsablonokat hallgatja arról, hogy tulajdonképpen jók voltunk, mi irányítottuk a meccset, naná, ki más.

Visszafelé a Késő esti krónika szól a rádióból, aláfestésnek, amikor üvöltés hallik, különös, elnyújtott hang, FF azt hiszi, valakik meghekkelték a Kossuthot, s ez valami szakadár rádiókabaré, a Bánk bán hörgőszínházi változata, Tiborc panasza az AC/DC előadásában, de fotós kollégája felvilágosítja, „ez Fletó”, ismert anyaországi politikus, és tényleg.

„Holnap már több helyen kisüt a nap”, végre.egy jó hír, gondolja FF, örülni tud minden apróságnak, több helyen kisüt a nap, kár, hogy nem itt. Hazaérve elolvassa a híreket, átfutja a kommenteket is, „akkor sem nyernénk, ha egy lakatlan szigettel játszanánk”, ezen elmosolyodik, megnézi az összefoglalókat, ezt-azt jegyzetel, aztán ő is lefekszik, hajnali háromkor, így ér véget a nap, gondolja még, így ér véget az élet, egyszer majd, hamarosan.

Gazdag József