Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-05 / 179. szám, kedd

FOCITIPP ■ 2014. AUGUSZTUS 5. OLVASÓNAPLÓ www.ujszo.com Mit tudhatunk meg Andrea Pirlóról a Gondolkodom, tehát játszom című önéletrajzi könyve alapján? Rengeteg mindent - mégsem eleget. Könyvkritika. megtudhatjuk, hogy Pirlo annyira utál bemelegíteni, hogy ä 2006-os világbajnokság összes mérkőzése előtt végigsétálta az erre szánt tizen­öt percet. S bár a játékos számtalan trófeát nyert meg pályafutása során (töb­bek között: ötszörös olasz bajnok, kétszeres BL- és európai szuperku­pa-győztes, továbbá világbajnok), a könyv legemlékezetesebb részei azok, amelyek a legnagyobb kudar­cokat elevenítik fel. Pirlo hihetet­len érzékenységgel ír a Liverpool­lal szemben 2005-ben elveszített BL-döntőről. Ezután alakult ki benne az „Isztambul-szindróma”, amelyet Pirlo érzékletesen elemez hosszú oldalakon keresztül. (Pél­dául így: „Olyan volt az egész, mint egy kollektív pszichoana­lízis, viszont itt nem volt orvos. Csak bolondok voltak Az egyikük Sevcsenkónak képzelte magát, a másik Crespónak, egy harma­dik Gattusónak vagy Seedorfnak vagy Nestának vagy Kakának. Én Pirlónak Csalók gyülekezete, akik túl sokan voltak ahhoz, hogy meg- úszhassák.”). A kínok leírása alap­ján nem meglepetés, hogy a 3-0-s vezetésről elveszített BL-döntő fájdalmán az sem enyhített, hogy a csapat két évvel később Athénban visszavágott az angoloknak. Fontosak azok a szakaszok, ame­lyekben Pirlo az olasz válogatott­hoz és ezen keresztül a hazájához A Professzor visszaemlékezései Sz emélyes vallomás­sal kezdem: szá­momra Andrea Pirlo az utolsó olyan futballista, aki miatt még érdemes leülni, és vé­gignézni egy meccset. Úgy igazán, őszintén. A régi vágású focistákat idézi: Sócratest, Piatinit, Linekert, akik mindig inkább gondolkodó, esendő embereknek tűntek. Nem olyanoknak, mint a kétezres évek felturbózott futballsztár- jai, akiket sokszor mintha csak a hajzselé vagy egy jól kitalált póz tartana össze - miközben belül üresek. Kétszer láttam élő­ben játszani Pirlót: először egy Milan-Sparta BL-nyolcaddöntő meccsen 2004-ben, majd két év­vel később, friss vb-győztesként Budapesten az olasz válogatott tagjaként. A Puskás Ferenc Sta­dionban minden megmozdulá­sáról sütött, hogy legalább egy szinttel a többiek fölött, néhány lépéssel előttük jár. Dédelgette a labdát, kedvére húzogatott, jobbnál jobb passzokat adott - méla egykedvűséggel, a sztoikusok nyugalmával. Akkor már elismert futballistának számított, a németországi vébén háromszor választották meg a meccs emberének, de hiába volt a világbajnok egyik legjobbja, az Aranylabda-szavazáson csak a 9. helyen végzett. Megelőzték az „ar­cok”, Henry, Eto’o, Drogba és a többiek. Pirlo akkoriban nem volt világsztár, és a később színre lépett zsenikkel sem vehette fel a ver­senyt. Lionel Messi, Cristiano Ro­naldo vagy Gareth Bale - Pirlóhoz képest mindnyájan igazi sztártípu­sok, bármikor átkígyóznak akár négy védőn is, csodálatos gólokat lőnek. És Pirlo? Lassú, körülmé­nyes, talán unalmas is. Csak néhány éve került igazán reflektorfénybe, jóval a harmincas évei fölött kezdték el világklasz- szisként számon tartani. Ehhez hozzájárult, hogy a Juventushoz igazolt - Torinóban pedig Anto­nio Conte rá építette a csapatot, másodvirágzását éli a zebráknál. A válogatottban is újra voltak nagy meccsei, a 2012-es Euró- pa-bajnokságon a szimpatikus Prandelli-csapat mozgatója volt, az Anglia elleni panenkás tizen­egyese azonnal a klasszikusok közé emelkedett. És elkezdett szakállat viselni - alighanem ez a dizájnváltás is hozzájárult a nép­szerűségéhez. A szakáll egyébként jól passzolt az okos, elmélkedő imázshoz, a Prefesszor becenév­hez. És jól passzol ehhez a könyv is. Gondolkodom, tehát játszom - írta Andrea Pirlo (Alessandro Alciatóval közösen). A könyv eredetileg 2013 áprili­sában jelent meg, de külföldön (így angol nyelvterületen és Ma­gyarországon is) csak egy évvel később, idén tavasszal került a boltokba. Az önéletrajzi kötet recenzensei általában áradoztak a műről, a futballportálokat a vi­lágbajnokság idején ellepték azok a cikkek, amelyek a Pirlo-könyv alapján istenítették a focistát. A játékos népszerűsége csúcsán jár: Angliában a 2012-es Európa- bajnokságon nyújtott játéka (az Anglia elleni negyeddöntő 120 perce alatt egymaga több pontos passzt adott, mint az angol csapat játékosai összesen) miatt becsülik nagyra, de emlékezhetünk arra a tavalyi Bajnokok Ligája-mérkő- zésre is, amelyen a Real Madrid szurkolói állva tapsolták meg őt a Bernabéuban. A könyv címe már önmagában is magasra teszi a lécet: a Gondolko­dom, tehát játszom a francia filo­zófus, René Descartes elhíresült mondatának („Gondolkodom, tehát vagyok”) kifordítása. A játé­kosság a könyvre is jellemző, a leg­nagyobb meglepetés, hogy a kötet előszavát jegyző Cesare Prandelli által „hallgatag vezér’-nek titulált Pirlo másik énje szórakoztató mó­kamestert rejt. A könyvben Pirlo hosszan taglalja, hogyan tréfálta meg korábbi csapattársait. Alber­to Gilardinót, aki civilben tető­től talpig Dolce & Gabbanában járt, a pályán viszont babonából egy ősrégi fútballcipőt hordott. Filippo Inzaghit, aki még „negy­venévesen is kisbabáknak gyártott kekszet evett”. De kapott Pirlótól pikírt megjegyzéseket Francesco Totti, Adriano Galliani, Gennaro Gattuso, Zdenék Zeman, Ales­sandro Matti, Fatih Terim, sőt, még Silvio Berlusconi is. Az is elégedetten forgathatja a könyvet, aki egyszerűen csak kulisz- szatitkokra kíváncsi. Pirlo nyíltan beszél arról, hány különböző csapat (a Barcelona, a Chelsea és a katari A1 Sadd, amelynek vezetői „még a sivatagot is befüvesítették volna a kedvéért”) szerette volna leigazolni - s hogy ezek az átigazolások miért hiúsultak meg. Megtudhatjuk, kik voltak Pirlo kedvenc futballistái, s kik azok, akikre leginkább felnéz: Lothar Matthäus, Roberto Baggio, Paolo Maldini, Massimo Moratti, Marcello Lip pi és Antonio Conte. De Pirlo rajong a Bar­celonáért, Pep Guardioláért, valamint PlayStationért is - abszurd az a jelenet, amely­ben Pirlo az edző­táborban Nesta ellen játszik úgy, hogy mindketten a kedvenc csapatukkal, vagyis a Bar­celonával vannak. Elárulja, hogy a kedvenc rendezője Woody Allen, a legrosszabb film pedig, amit va­laha látott, a Stephen King novel­lája alapján készített A kukorica gyermekei. Állást foglal olyan kur­rens problémák kapcsán is, mint a technológia bevezetése a futball­ban vagy a nézőtéri erőszak és a rasszizmus kérdése. És még azt is Alessandro Alciato - Andrea Pirlo: Gondolkodom, tehát játszom Fordította: Bán Tibor. Kiadó: GABO/TALENTUM, 2014. Terjedelem: 160 oldal + képmelléklet. fűződő érzéseiről ír. Ismét az a hagyománytisztelő úriember áll előttünk, aki azúrkék mezben érzi magát igazán otthonosan, s több­re tartja hazája képviseletét, mint azokat a klubcsapatokat, amelyek a fizetését átutalják a számlájára. A 2006-os világbajnoki döntőben el­végzett tizenegyeséről írott szakasz nehezen felejthető. Alighanem itt született meg a könyv egyik legnagyszerűbb mondata a lövés előtti pillanatról („Megsimogat­tam a labdát, ahogy mindig, aztán felnéztem az égre egy kis segítséget kérve - mert ha létezik Isten, biz­tos, hogy nem francia...”), s ebből a néhány oldalas részből tudjuk meg, hogy valójában kicsoda And­rea Pirlo. Nemcsak nagy futballis­ta, hanem nagy ember is. Persze, aki látta őt fütballozni, az nem csodálkozik ezen. Összegezve: a könyv stílusa kiváló, a mondatok ponto­sak, a szerzőpáros jól egyensúlyoz az ironikus, hu­moros részek, valamint az érzé­kenyebb szakaszok között - előbbiek nem válnak közönségessé, utóbbiak gedig nem lépik át a giccs határát. Átjön a szövegből Pirlo mániákus futballszeretete, a sportág és az élet iránti alázata, mások feltéden tisztelete. Az olvasóban azonban maradhat némi hiányérzet is, Pirlo alig beszél a 2006-os világbajnok­ságról, keveset tudunk meg az AC Milánnál töltött évtizedről, a csa­ládjáról pedig lényegében semmit. Ez utóbbi nem is csoda, a könyv olaszországi megjelenése után né­hány hónappal Pirlo tizenhárom évnyi házasság után elvált a felesé­gétől, Deborah Roversitől, miután egy golfklubban megismerkedett Valentina Baldinivel. De ez legyen a legkevesebb: Pirlo szándékosan fejezte be a könyvet a 20. fejezet­nél, noha kedvenc száma a 21-es. Reméljük, betartja ígéretét, és egy­szer még folytatja. Kiss Tibor Noé

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom