Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-18 / 190. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 18. www.ujszo.com Kevesebb lehet az átvert vásárló Egyforma szerződéseket használnak az eladók A szerzetesek véletlenül tudták meg, hogy 660 hektárnyi termőföldtől fosztották meg őket Orosch érsek csendben lenyúlta a bencések vagyonát Ján Orosch holnapután Budapesten prédikál. Ott megkérdezhetik tőle, miért íratta át a bencés ingatlant. (Vladimír Šimíček felvétele) ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ugyanolyan szer­ződéseket használnak majd a házaló eladókat és termékbe­mutatók szervezőit tömörítő Közös Eladás Szövetségének (AOP) képviselői. A szövetség­hez tartoznak a Szlovákiában tevékenykedő legnagyobb tár­saságok, az illetékesek abban bíznak, hogy a közös szerződé­sek még átláthatóbbá teszik az ügyleteket. „Mindegyik eladó ugyanazt a szerződést fogja használni az eladásnál. Ezeket a szerződé­seket a fogyasztó védelméről szóló törvény módosítása alap­ján dolgoztuk ki, így az embe­rek biztosak lehetnek majd ab­ba, hogy a szövetség tagjai a jogszabálynak megfelelő szer­ződéseket kínálnak aláírásra” - nyilatkozta Ivan Chobot, az AOP alelnöke. Az új szerződés háromolda­las, tartalmazza a megvásárolt ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Még mindig nem került tárcaközi egyeztetésre az állampolgársági törvény, mely alapján többé nem veszí­tenék el szlovák állampolgár­ságukat azok, akik állandó lak­hely alapján veszik fel egy má­sik ország állampolgárságát. Robert Kaliňák belügymi­niszter már hónapok óta készíti a jogi normát. Eredetileg azt ígérte, idén félévre elkészül, egy hónapja viszont azt mond­ta, hogy még a külügyminiszté­rium állásfoglalására várnak. termék leírását, részletezi a fi­zetés módját, a termék árát és a kézbesítés helyszínét. A doku­mentum tartalmazza a rekla­mációs feltételeket is, illetve egy nyomtatványt arra az eset­re, ha a kliens úgy dönt, eláll a szerződéstől. A tisztességtelen eladóknak nagy érvágást okozott a fogyasz­tóvédelmi törvény tavaly elfo­gadott módosítása, amely elő­ször adott lehetőséget a vásárló­nak arra, hogyha eláll a vásárlási szerződéstől, akkor a terméket csak azután küldje vissza, mi­után az eladótól visszakapta an­nak árát vagy a teljes előleget. Ráadásul minden termékbemu­tató megszervezéséről tájékoz­tatni kell a fogyasztóvédelmi felügyelőséget, amely ellenőrö­ket küldhet az akcióra. Ä tisztes­ségtelen vállalkozók, ha beiga­zolódik bűnösségük, pénzbírsá­got kaphatnak, de vállalkozói engedélyüket is bevonhatják, (dem, SITA) Kaliňák nem akarta elárulni, hogy konkrétan mi a gond a törvénymódosítással. A miniszter szerint ha a jogszabály hatályba lép, akkor azok az állampolgárok, akik a jelenlegi szabályozás miatt akkor is elvesztették szlovák állampolgárságukat, ha a má­sodik állampolgárságot állan­dó lakhely szerint kapták meg, kérvényezhetnék a szlo­vák ismételt odaítélését. Az elmúlt négy évben több mint 850 ember vesztette el szlo­vák állampolgárságát, (dem, SITA) Komárom. Az egyházi joggal ellentétben és a szerzetesrend tudta nél­kül a Nagyszombati Fő­egyházmegyére íratta a komáromi bencések va­gyonát Ján Orosch érsek. A 660 hektárnyi termő­föld a bencések törté­nelmi tulajdona, a föld­alap 2000-ben a rendnek szolgáltatta vissza. VRABEC MÁRIA A Komárom, Kolozsnéma és Füss területén található ingat­lanok az egyházi vagyon visszaszolgáltatása óta vita tárgyát képezték a nagyszom­bati érsekség, valamint a ben­cés kongregáció között. Ján Sokol volt nagyszombati érsek a kezdetektől azt az álláspontot képviselte, hogy a főegyház­megye területén található egy­házi vagyon mind az érsekségé, és ezt az önálló, a Szlovák Egy­háztartományt létrehozó 1977-es szentszéki rendelke­zéssel indokolta. Levélben kértek magyarázatot Ebben arról van szó, hogy az esztergomi és győri egyházme­gyék Szlovákia terüétén fekvő részei, valamint a pannonhal­mi apátsághoz tartozó, komá- romfüssi és deáki plébánia a szlovák egyháztartomány ré­szévé válik. Pápai bulla külön nem tér ki a szerzetesrendek vagyonára, ez ugyanis a kánon­jog értelmében az adott szerze­tesi közösségé - ez esetben a Szlovákiában 1918 óta jogala­nyisággal rendelkező Komá­romi Bencés Rendházé, amely egyházszervezeti szempontból a Magyar Bencés Kongregáció tagja. Ezért fordult a vagyonel- tulajdonítás kapcsán Ján Orosch érsekhez levéllel Vár­szegi Asztrik, pannonhalmi fő­apát, és kérte őt a hibás bejegy­zés megváltoztatására. „Az elmúlt hetekben jutott tudomásunkra, hogy a komá­romi kataszteri területben ta­lálható minden bencés ingat­lant a nagyszombati érsekségre írt át felhatalmazás alapján a Komáromi Kataszteri Hivatal úgy, hogy sem Excellenciád, sem hivatala vagy jogi képvise­lője, de még az állami hivatalos szerv, a kataszteri hivatal sem közölte velünk tervezett lépé­sét, valamint a megtörtént be­jegyzésről sem adott semmi­lyen tájékoztatást. Ez az eljárás az Európai Unión belül elfo- gadhataüan és az egyházi jog sem ismert üyennemű elbirtok- lási folyamatod’ - áll a pan­nonhalmi főapát Orosch érsek­nek címzett levelében. Nem kaptak választ Várszegi Asztrik személyes találkozást is javasolt a nagy- szombati érseknek, de választ máig nem kapott. Az érsekség csupán egy közleményt adott ki, amelyben leszögezi, hogy az egyházi vagyon elosztásáról szóló szentszéki határozat ér­telmében járt el, és elutasítja az őt ért vádakat. „Ezt a támadást az egyházmegye azoknak a személyeknek a provokációja­ként értelmezi, akiket félreállí­tott az egyházi vagyon kezelésétől” - olvasható a nyi­latkozatban. Egy másik ügyben egy csónakban eveznek A bencések és a Nagyszom­bati Főegyházmegye között évek óta tárgyalások folynak 330 hektárnyi bencés tulajdont képező, a füssi kataszterben ta­lálható erdőterület vissza­igényléséről is. Az alperes ál­lami erdészet javaslatára a Komáromi Járási Bíróság a bencések mellett az érsekséget is bevonta alperesként, ezért a két egyházi személy elvileg próbált közös nevezőre jutni az ügyben. Miközben az erdők visszaigényléséről egyeztettek, a nagyszombati érsek 2014. április 10-én a bencések háta mögött utasítást adott a bencés szántók eltulajdonítására - anélkül, hogy erről akár a szlo­vákiai bencéseket, akár a pan­nonhalmi apátságot értesítette volna., Arról, hogy július 17-én megtörtént a bejegyzés, csak véletlenül értesültünk, sem az érsekség, sem a kataszteri hiva­tal nem tájékoztatta a bencése­ket a vagyonfosztásról” - nyi­latkozta lapunknak a rend jogi képviselője, Szalay György, aki azonnal kérelmezte a kataszte­ri bejegyzés megsemmisítését. Az ügy pikantériája, hogy Ján Orosch érsek a napokban több magyarországi egyházi rendezvényen is részt vesz. Er­dő Péter esztergom-budapesti érsek meghívására a hétvégén a Mátraverebély-Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen mutatott be ünnepi szentmisét, augusz­tus 20-án pedig Budapesten a Szent István-bazilika előtt mond szentbeszédet. Kaliňák most sem tartja be korábbi ígéretét Késik az állampolgársági törvény módosítása Vége a miniszteri szünidőnek Pozsony. Öthetes kihagyás után szerdán ismét összeül a kormány - a „pihenőt” csak egy­szer szakították meg, július 28-án, akkor a Vrátna-völgyi kő­lavina miatt ült össze a kabinet. Nem zárható ki, hogy személy- cserékre is sor kerül, korábban arról volt szó, hogy néhány ál­lamtitkári poszton változásokat terveznek, ám ez egyelőre nem szerepel a napi tervezett prog­ramban. (TASR) Fico újra kritizálta a szankciókat Kallós. „Az ukrán válság másképpen is megoldható, mint értelmetlen szankciók be­vezetésével, amelyek kárt tesz­nek bennünk. Már Európa is arról beszél, hogy a büntető rendelkezések milyen mérték­ben károsították az unió, vala­mint az egész térség gaz­daságát” - kritizálta újra Ro­bert Fico az Oroszország elleni szankciókat egy hétvégi ren­dezvényen. (SITA) Egy koalícióban a Sieť és az SDKÚ? Pozsony. Úgy tűnik, az ön- kormányzati választásokon a fővárosban koalíciót köt az el­lenzéki Sieť, az SDKÚ és a Híd - közölte tegnap Bugár Béla, a Híd elnöke. A koalícióról ezen a héten döntenek végérvénye­sen. Közös főpolgármester-je­löltben szerinte egyelőre nem egyeztek meg a pártok, Milan Ftáčnik jelenlegi főpolgármes­ter támogatása a Híd számára elfogadhatatlan. (TASR) Miniszterekkel a béremelésről Pozsony. A következő he­tekben nemcsak az oktatási, hanem a pénzügyi, a munka­ügyi miniszterrel, illetve a bel­ügyminiszterrel is tárgyalni akarnak az oktatásügyi szak- szervezetek a tanárbérek eme­léséről. ,A tárgyalásokat már augusztus végén megkezdjük” - mondta Pavel Ondek, az Ok­tatási és Tudományos Dolgo­zók Szakszervezetének elnöke. (TASR) Bugár: Matovič nem ide való Pozsony. A Híd elnöke sze­rint Matovič pártja kiszámítha­tatlanul viselkedik a parla­mentben és elvesztette lehet­séges partnereit. „Elutasíthatja az együttműködést a Sieťtyel, a KDH-val, vagy bárkivel, akivel csak szeretné. Matovič szinte már nem is céloz, csak lő. Mi­lyen eredménye lesz ennek? Bent lesz a parlamentben, de ki látja hasznát?” - mondta Bugár Béla. (TASR) Késik a részletes vagyonbevallás Pozsony. Egyelőre senki sem tudja, mikorra kerülhet a par­lamentbe a köztisztviselők va- gyonbevallásainak módosítá­sáról szóló tervezet; Otto Brixi Smer-képviselő szerint már jö­vőre új, aprólékosabb vagyon- bevallásokat fognak leadni a köztisztviselők, azt viszont nem tudja, ki és mikor fogja a módosításokat a parlament elé terjeszteni. Pavol Paška őszre ígérte a változtatást. (TASR)

Next

/
Oldalképek
Tartalom