Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-15 / 188. szám, péntek

AII. Maitosi Szabadegyetem legemlékezetesebb pillanatai 120 óra, 23 zenekar, 52 előadó, közel hat­ezer érdeklődő. Július 9-13. között lezaj­lott a felvidéki nyár egyik legjelentősebb eseménye, a II. Martosi Szabadegyetem. Mellékletünkben a rendezvény legemlé­kezetesebb pillanatait foglaljuk össze. A külhoni magyarság helyzetéről, nem­zetpolitikai kérdésekről és autonómia- törekvésekről is szó esett a II. Martosi Szabadegyetemen. A Martfeszt fővédnö­ke a Magyar Országgyűlés elnöke, Kö­vér László volt. A rendezvényen számos olyan téma és probléma terítékre került, amely a felvidéki magyar közösség jövője szempontjából sorsdöntő. A magyarságot érintő előadások mellett helyet kaptak a könnyedebb beszélgetések is. A résztve­vők meg ízlelhették a Rozsnyóról szárma­zó világhírű söröket, a Garam-menti boro­kat, a népzenei színpadon pedig a régió hagyományőrző csoportjai mutatkoztak be a közönségnek. A szervezők, a Via Nova ICS és a Selye János Egyetem Hall­gatói Önkormányzata bíznak abban, hogy a Szabadegyetem látogatói elég szellemi táplálékot visznek haza a következő Mart­fesztig. A szervezők részéről Gubík Lászlót és Szabó Dávidot kérdeztük. 1. Milyen volt az idei Martfeszt? 2. Mi volt számodra a Szabadegyetem legemlékezetesebb pillanata? 3. Milyen tapasztalatokat szűrtetek le az idei évről? 4. Mi várható jövőre? Gubík László főszervező, a Via Nova IGS elnöke 1. Viharos! 2. Mindig a legnehezebb pillanatok a legemlékezetesebbek. Én azokat a villám­gyors reakciókat és azt a rendezvény sikeréért és egymásért tanúsított küzdést emelném ki, amikor a pénteki égszakadás(ok) ellenére a csapat nem csak szer­vezőkészségből, de humánumból is jelesre vizsgázott. Ennek köszönhetően a zord időjárási körülmények ellenére sikerült a további napokra is egy otthonos és a látogatók megelégedésére szolgáló rendezvényt tető alá hozni. 3. Idén is hoztuk a formánkat. Nem sikerült ugyan túlszárnyalni az elsőt, de idén is tartalmas pillanatokkal és gazdag élményekkel járultunk hozzá a felvidéki nyár és a közösségi élet szebbé tételéhez. Ha egy szóval kéne jellemeznem a ta­nulságokat, a túlméretezést választanám. A kevesebb néha több, otthonosabbá kell tennünk a rendezvényt fiatal célcsoportok számára, és vissza kell adnunk a MartFesztnek a meglepetés varázsát. 4. Azt mondják a bölcsek, hagyományról csak három epizód után lehet beszélni. Nos, jövőre hagyományt teremtünk. Készüljetek, jön a MartFeszt III.! Szabó Dávid társszervező, a Selye János Egyetem Hallgatói önkormányzatának elnöke 1. Martisztikus. 2. Megannyi élmény közül kettőt emelnék ki. Az egyik az a fantasztikus érzés, hogy az esős idő sem tudta eltántorítani azokat, akik elkötelezettek a kultúra, a közéleti kérdések és a közösségi élmények iránt és rossz időben is eljöttek a Szabadegyetem rendezvényeire. A másik pedig a Szabadegyetem gerincét alkotó szervezőcsapat önkéntes és odaadó munkája, amely nélkül nem valósulhatott volna meg a felvidéki magyar nyár egyik legjelentősebb rendezvénye. 3. Az elképzeléseinket csak egy hatékony és összetartó csapattal lehet sikeresen megvalósítani, amilyen a martosi szervezőcsapat is volt az idén. A jövőt illetően több embert szeretnénk bevonni már az előkészítő munkálatokba is, jobban meg­osztva ezzel a feladatokat. A tavalyi évhez képest idén több újdonsággal vártuk a martlakókat, ezek közül több programunk nagy sikernek örvendett. Az eddigi tapasztalatink fognak alapul szolgálni a következő Szabadegyetem megszerve­zéséhez, hogy még színesebb programmal kedveskedhessünk az ide látogatóknak, immár a gyerekbetegségek kiküszöbölésének köszönhetően. 4. Bátran elmondhatom, hogy lesz Martraszállás jövőre is, és törekedni fogunk a megteremtett értékek megóvására, valamint a hagyományok folytatására. Jövőre találkozunk Martoson, ahol együtt írjuk tovább a Szabadegyetem történetét! Hajrá Martos, Hajrá magyarok! MARTOS/ SZABAPEOYETEM t^RT uMuuj.martfeszt.sh

Next

/
Oldalképek
Tartalom