Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-13 / 186. szám, szerda

18 DlGlTÁLlA ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 13. www.ujszo.com Pozitív hatással vannak a gyermekek fejlődésére Egyórányi videojátéktól boldogabb a gyermek INDEX-ÍHR Pozitív hatással vannak a videojátékok a gyermekek fej­lődésére, de csak akkor, ha korlátozzuk a kütyük haszná­latát - derül ki az Oxford Egyetem tanulmányából. Andrew Przybylski kísérleti pszichológus vizsgálatából ki­derült, hogy aki naponta egy óránál rövidebb ideig játszik konzollal vagy mobiltelefon­nal, az kiegyensúlyozottabb, mint akik egyáltalán nem ját­szanak. Ugyanakkor aki túlzásba vi­szi a játékot, és több mint napi három órán át nyomkodja a gépeket, az kevésbé elégedett az életével. A kutatás eredményei brit felméréseken alapulnak, ame­lyekben ötezer 10-15 éves ko­rú gyermeket faggattak játszási szokásaikról, hogy mennyi időt töltenek videojátékkal egy tipi­kus iskolai napon. A megkérdezettek 75 száza­léka naponta játszott videojá­tékokkal. Akik egy óránál keve­sebbet játszottak, azok közt többen voltak, akik elégedettek voltak az életükkel és sikeresek voltak a társaságban is. Nekik kevesebb érzelmi problémájuk volt és kevesebb hiperaktív volt a köreikben. Ennek az lehet az egyik oka, hogy a videojátékok közös be­szédtémát adnak a gyerekek­nek. Aki nem ismeri ezeket a já­tékokat, az könnyen a társasá­gon kívül találja magát. Ugyanakkor, akik több mint 3 órán át játszottak, azok voltak a legkevésbé kiegyensúlyozot­tak. Przybylski azt is fontosnak tartja, hogy bár a videojátékok szerepe statisztikailag jelentős, ennél jóval fontosabbak az erős családi kapcsolatok. Aki túlzásba viszi a játékot, és több mint napi három órán át nyomkodja a gépeket, az kevésbé elégedett az életével (Képarchívum) Levelezőlistákról lehet leiratkozni Új gomb segít tisztán tartani a Gmailt ÖSSZEFOGLALÓ A Leiratkozás-gombbal a cé­ges ajánlatokról, levelezőlisták­ról lehet egy gombnyomással le­iratkozni. A Google a múlt héten kapcsolta be az új funkciót a Gmail webes felületén. A Leirat­kozás (Unsubscribe) az olyan levelek címzettjeinek forrása mellett jelenik meg, amelyeket a rendszer tömegesen kiküldött üzenetnek minősít. Ezek nem feltétlenül spa- mek, vagyis kéretlen reklámok, mivel sok esetben például olyan cégektől érkeznek akciós ajánlatok, amelyektől a fel­használó korábban már vásá­rolt. Ettől eltekintve az üyen üzenetek is zavarók lehetnek, hiszen lehetséges, hogy egy ak­ciós horgászbot megvásárlásá­nak lehetőségét kínáló levél éj­félkor csipogtatja meg a tele­font. Ha a felhasználó a Leiratko­zás gombra kattint, a rendszer megkísérli a különböző szab­ványos módszerekkel leíratni az adott felhasználót a jövőben érkező hasonló ajánlatoktól. Ha csak erre kattintunk egy üzenetben, akkor a küldő nem kerül a levélszemetet küldő felhasználók közé, ami azért fontos, mert például egy web- boltból később hasznos üzenet is érkezhet például egy újabb rendelésről. Ha egy küldőt spammerként azonosítunk, annak minden üzenete a levél­szemét közé kerül. Első tesztek alapján azonban a gomb nem minden kereskedelmi levél mellett jelenik meg. (Origó) Jót tesz az egészségnek, kapcsolatainknak; feltöltődve, tele kreativitással és ötletekkel térünk vissza Hódít a digitális detoxikálás Egyre népszerűbb világ­szerte a digitális detoxi­kálás, avagy az a típusú offline életmód, amikor az ember órákra, napok­ra, hetekre lekapcsoló­dik az internetről, nem használja elektronikus eszközeit. Táborok és applikációk születtek ennek elősegítésére. ÖSSZEFOGLALÓ A tavaly nagy népszerű­ségnek örvendő digitális deto- xikáló táborok idén is megnyi­tották kapuikat, hogy borsos áron, de segítsék ügyfeleik nyári kikapcsolódását. Jól mu­tatja, mennyire közkedvelt hobbi lett: egyre többen vezet­nek naplót, vagy közlik élmé­nyeiket a közösségi oldalakon. A bejegyzéshullámot Paul Mil­ler indította el tavaly május­ban, amikor egy évnyi offline időszak után a The Verge-nek írta meg élményeit, tapasztala­it, következtetéseit. Nyaralás közben is dolgozunk Az amerikaiak 64, a britek 49 százaléka a szabadság alatt is napi szinten ellenőrzi céges levelezését. A Sunshine utazási ügynökség tavaly készült fel­mérése szerint a britek 86 szá­zaléka ellenőrzi a foglalás előtt, hogy a kiválasztott szál­lodában van-e Wifi kapcsolat. Átlagosan legalább öt elektro­nikai eszközt visznek maguk­kal: 88 százalék fényképező­gépet, 86 százalék okostele­font, és 77 százalék e-book ol­vasót. A kutatásban a legveszé­lyeztetettebb szakmákat: a PR és marketing, értékesítés, mé­dia és jog területén dolgozókat kérdezték. A főleg Szilícium-völgyben A főleg a Szílicium-völgyben populáris táborok átlagosan 4-6 napig tartanak, első nap le kell adni minden elektronikai eszközt: laptopot, táblagépet, okostelefont, órát, egyéb kütyüt (Képarchívum) populáris táborok átlagosan 4-6 napig tartanak, első nap le kell adni minden elektroni­kai eszközt: laptopot, tábla­gépet, okostelefont, órát, egyéb kütyüket. Komoly sza­bályok vannak: a résztvevők nem árulhatják el vezetékne­vüket, csak beceneveket használhatnak, nem közölhe­tik hány évesek, nem beszél­hetnek munkájukról, és nem ihatnak alkoholt. Cserébe rengeteg foglalkozást tarta­nak számukra, kirándulások, jóga- és sporttanfolyamok, művészeti órák. Tavaly indult Amerikában az első ilyen tábor, idén pedig már hármat is indítottak. Több szá­zan jelentkeztek annak ellené­re, hogy az ár ellátással, cso­portos foglalkozásokkal együtt nem olcsó: 570 dollár, átszá­mítva mintegy 410 euró. App segíti a kikapcsolódást Készült mobilalkalmazás is a digitális detox támogatására, illetve az online és offline életmód közti egyensúly meg­tartására. A berlini fejlesztésű Offtime blokkolja a hívásokat, üzeneteket, értesítéseket, csak a számunkra fontos emberek tudnak megzavarni minket a pihenésben. Letilthatjuk vele a zavaró alkalmazásokat is, hogy csak a feladatainkra, vagy a könnyed időtöltésre tudjunk koncentrálni. Szem­besít szokásainkkal: elemzést készít a telefon és alkalmazás használat alapján, hogy lássuk mivel, mikor, mennyi időt töl­tünk. Az Oxford értelmező szótár azt írja, a digitális detoxikálás azt az időszakot takarja, ami­kor „egy személy tartózkodik az elektronikus eszközök használatától”, kihasználja a lehetőséget a stressz csökken­tésére, és inkább a szociális in­terakciókra, az emberekkel va­ló kapcsolattartásra fókuszál. Egy digitális detox jót tesz az egészségnek, kapcsolatainknak, feltöltődve, tele kreativitással és ötletekkel térünk vissza a mun­kába, állítja Frances Booth szak­értő. „Legalább egy jó ötletünk támad, anélkül, hogy törtünk volna a fejünket”. A szakember lépésről lépésre leírja, hogyan is tudunk ki- majd visszakapcso- lódni a virtuális világba, (origo) Úgy tudunk akciót kezdeményezni, hogy nem kell levenni a kezeinket az egérről és a billentyűzetről Hangvezérlés lehet a Mac gépeken ÖSSZEFOGLALÓ Három éve mutatkozott be az iOS-es mobileszközökön az Apple Siri asszisztense, amely a hétköznapi nyelven, szóban ki­adott parancsokat tudja értel­mezni. Ez a digitális eszköz hamarosan az asztali gépeken, az OS X rendszeren is megje­lenhet. A kaliforniai vállalat 92 oldalas szabadalmi leírása alapján a Mac gépeken kicsit más funkciója lesz a hangve­zérlésnek, harmadik kézként működik majd. Az iOS-en a Siri külön alkal­mazás, használata közben nem tudunk más feladatokat elvé­gezni. Az asztali számítógépek azonban jóval összetettebb rendszerek egy mobilnál vagy egy tabletnél, akár 4-5 alkalma­zás is folyamatosan megnyitva lehet előttünk. Viszont a számí­tógépen elvégezhető feladatok is olyanok, hogy egyszerre csak egy ablakban tudunk interaktív munkát végezni (billentyűzettel írni, egérrel rajzolni), a többi programablakpasszív. Hangunkkal azonban úgy tudunk újabb akciót kezdemé­nyezni, hogy nem kell levenni a kezeinket az egérről és a billentyűzetről, sem ablakot váltani. Például gépelés köz­ben indíthatunk egy keresést a weben, létrehozhatunk a szá­mítógépen mappákat, vagy el­Oépelés közben indíthatunk egy keresést a weben, létrehozhatunk a számítógépen mappákat, vagy elkezdhetjük egy e-mail küldését (Képarchívum) kezhetjük egy e-mail küldését. A szabadalmi leírás szerint a Mac gépekre szánt Siri minden olyan feladatot ismer majd, ami hagyományos módon, egérrel végezhető el. Ahogy az iOS-es Siri, az asz­tali verzió is érti majd a termé­szetes beszédet, képes lesz ada­tok rögzítésére, lekérdezésére, és még a parancsok kontextu­sát is figyelni fogja. A Macen valószínűleg külön appként is elérhető lesz, amit az ikonjára klikkelve vagy egy egérmozdu­lattal lehet majd elindítani, de az is elképzelhető, hogy egy „Hey Siri” felkiáltással is életre kelthetjük majd a programot. Már csak azt nem tudjuk, hogy az Apple mikor akarja bemutatni a Macre szánt Sirit. Az idén ősszel megjelenő OS X 10.10 Yosemite béta verziójá­ban nincsenek erre utaló nyo­mok. A Siri letölthető alkalma­zásként is megjelenhet az App Store szoftverboltban. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom