Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)
2014-08-09 / 183. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2014. AUGUSZTUS 9. INTERJÚ 17 A Buddenbrook ház premierje előtti sajtóértekezleten (Fotó: TASR, SITA) Még előttem van a legmagasabb hegycsúcs Öntörvényű, önfejű - ezt nem is tagadja. Kicsi korától a maga útját járja, ha egyszer eldöntötte, hogy a világért sem, akkor hat lóval sem tudják elmozdítani. A szülei mindent kipróbáltak, de nem nagyon volt foganatja. Nem volt tekintélytisztelő, a tanáraival is keményen megvitatta, ha úgy érezte, igazságtalanok voltak, vagy nem értett velük egyet. Szerencsére megbocsátották neki, mert jó tanuló és kitűnő sportoló volt, később nagyszerű színésznő vált belőle. Igaz, továbbra is szókimondó, energikus, temperamentumos, emiatt konfliktusokba bonyolódik. Zuzana Fialová, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház művésze. A rendező Roman Polák egy tévébeszélgetésben „a bűnök idényének” nevezte a Szlovák Nemzeti Színház elmúlt évadját. Hogyan jellemezné Zuzana Fialová a sajátját? Nehéznek. Három főszerepet is játszottam egymás után hat hónap leforgása alatt - a Buddenbrook házban, a Jane Eyre-ben és a Kárpáti thrillerben ezeken kívül volt még más szerepem is, ez sok Az idény végén éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok, elfogyott az erőm. Vártam a szünetet - talán, mint soha eddig. Az, hogy ennyire elfáradt, megerősíti azt, hogy gazdag, zsúfolt volt az évad. Talán ez volt az eddigi legfontosabb évad. Sikerrel vettem be egy veszélyes kanyart: ha a színész több főszerepet játszik egymás után, sablonossá válhat, beskatulyázza magát. Ez nálam még túl korai lenne, igyekeztem minden szerepet, amelyek teljesen eltérő karakterek voltak, egészen másképp megformálni, ami nem volt könnyű, nagyon kellett figyelni. Nem is szólva, hogy tömérdek mennyiségű szöveget kellett megtanulni. Nagy kihívás volt. Tonyt vagy Charlotte Brontét nem sokáig játszhatom, a rendezőknek egyszerűbb a dolga, ha fiatal hölgyekre bízzák az ilyen szerepeket. Ellentmondásos személyiség, s emiatt sokan nem szeretik. Vagy talán irigykednek, hogy igen széles skálán mozog? Finoman fogalmazott, hogy nem szeretnek. Vannak, akik gyűlölnek. Egész életemben arra törekedtem, hogy sokrétű legyek. Ha ezt a mesterséget választottam, lábra kell áll- nom, mert lusta teremtés vagyok, s ha nem lenne miért elmennem otthonról, ha nem kellene a színpadra állnom, egész nap képes lennék melegítőben futkosni otthon, gyomlálgatni a kertben. Nem vagyok aktív típus, s ha még hosszú ideig akarom gyakorolni a színészi mesterséget, ki kell találnom valamit, hogy felrázzam magam. Megdöbbentett,amikoraztmond- ta, hogy lusta. Mert sokkal inkább tűnik energikusnak, rámenősnek. Ez nem amolyan önámítás? Nem... nem tudom. Ha egy nap szabadom van, lézengek, semmit sem csinálok. Reggel felkelek, utána egész nap teszek-veszek pizsamában. Még szerencse, hogy nem sokszor van ilyen. Térjünk még vissza ahhoz, amit mondott, hogy egyesek nem kedvelik. Talán azért, mert túl magabiztosnak, emancipáltnak tartják, ami esedeg beképzeltségnek tűnhet. Nem vagyok emancipált, illetve olyan fokig igen, hogy képes vagyok anyagilag egyedül gondoskodni magamról és a fiamról, de nem értek az autóhoz, gondban vagyok a tévékapcsolóval, merr három is van belőle, és manapság annyi gomb van rajta. Persze tudom, hogy ha nagyon odafigyelnék, megtanulnám, de nincs hozzá türelmem. Csinálja az, aki ért hozzá. így vagyok a rendezőkkel is. Sokszor nagyon megfelel nekem, ha hallgatok rájuk, bár nem úgy nézek ki. Milyen dpusú rendezőket kedvel? Ugyanúgy vagyok velük, mint a férfiakkal, ők is különbözők. Azokat szeretem, akik egyéniségek, műveltek. Köztük vannak agresz- szívak, ezekkel nincs bajom, mert ha rám kiabál, visszakiabálok, de a jól neveltekkel nem tudok mit kezdeni. Legutóbb, amikor találkoztunk, szabadúszó volt... Jelenleg állandó tagja vagyok a Szlovák Nemzeti Színháznak, tizenhét éves koromban lettem először, azóta hol tag vagyok, hol vendégként lépek színpadra. A temperamentumomból adódik, hogy ha valakivel vagy valamivel nem értek egyet, felmondok. Mindig is volt véleményem, és ezt nem rejtem véka alá. Ha valakinek nem tetszik, viszontlátásra. Megyek egy házzal tovább. Es ott is van közönség. A szlovák színházak nem panaszkodhatnak, hogy üres nézőtér előtt játszanak, pedig sok a komoly darab, néha akár ötórás, mint a Tízparancsolat. Az óriási nagytermet is sikerül az utolsó helyig megtölteni, sőt, vannak olyan előadások, melyek alatt hátul állnak az emberek, pedig ezek nem olcsó komédiák, hanem nehéz, fajsúlyos témájú darabok. Szerintem a világirodalom gyöngyszemei vonzották a színházba az embereket, mert aki nem is olvasta őket, esedeg csak filmből ismeri, kíváncsi rá. S ha tetszett neki, eljön másodszor, harmadszor, sokadszor - a könnyedebb és a komolyabb darabokra is. Ez az éves bérletek eladásán is megmutatkozik. Mindjárt az elején panaszolta, hogy az évad végén fáradt volt. De ez nemcsak a színházból adódott, forgatott, sorozatokban játszik, így a Panelházi történetekben... A filmeket általában nyáron forgattam, zömmel Csehországban. Idén, mivel nem kaptam olyan érdekes ajánlatot, amiért érdemes lenne feláldozni a nyarat, szünetelek, két hónapon át lebzselek. Úgy örülök ennek, mint a kisdiákok a szünidőnek. Alapiskolásként vártam így a bizonyítványosztás napját, mert utána hosszú időn át szabad voltam, tengernyi időm volt. De ez gyorsan elrepült, s egyszer csak jött a szeptember. Mi a rosszabb: a mentális vagy a fizikai fáradtság? Nem tudom, hogy valaha voltam-e mentálisan fáradt, nem voltak depresszióim, de néha akaratgyenge vagyok. Ez is ellentmondásos, mert egyébként erős az akaratom, ha reggel négykor kell forgatni, három húszkor két lábbal ugrok ki az ágyból. De akad az évben egy-két olyan nap, amikor lenyomom az ébresztőórát. Lehet, hogy olyankor nem fontos a dolog? De, fontos... Rátérve a fizikai fáradtságra, ez inkább kellemes, az embernek nincs szüksége altatóra vagy egy pohár sörre, a tévét sem kell bekapcsolnia, hogy álomba merüljön, alszik, mint a medve. Kellemes fáradtság volt az idei, olyan szerepeket, ajánlatokat kaptam, amelyekről mindig is álmodtam. Ez elismerése, beteljesedése az elmúlt huszonnégy évnek, mert tizenhat éves korom óta állok színpadon. Mindemellett felneveltem egy csodás kisembert... Hogy van a fiatalúr? Egy évre kiment Amerikába tanulni. Épp ma írta e-mailben, hogy százhetvenhét és fél centi magas. Ahogy elolvastam, elszörnyülköd- tem, hogy az én gyerekem majdnem száznyolcvan centi, tökéletesen beszél angolul és spanyolul, egyedül nekivág Amerikának. Felvették Miamiba középiskolába. Már azt is tudja, hova tovább? Felvette a kapcsolatot egy londoni egyetemmel, nemzetközi jogot szeretne tanulni. Onnan azt a választ kapta, hogy előtte egy évet valamilyen angol nyelvű országban kell iskolába járnia, s mivel Dávid mindig vágyott arra, hogy megismerje az amerikai iskolarendszert, ami szerintem felületes, de ezt az ő korában hiába magyaráznám neki. Nem az én világom Amerika, de ő azzal érvelt, hogy később éveken át Londonban lesz, ahol folyton rossz az idő, s legalább egy kis ideig rövidnadrágban szeretne futkosni. S talán egy kicsit szabadulni akart az anyja szoknyája mellől? Fatálisán elkényeztettem. De nem lusta, nem akar mindent ingyen. Mindenáron Amerikába akart menni, pedig mehetett volna közelebb, Manchesterbe. így nem volt mit tennem, kinyitottam a pénztárcámat, hogy teljesítsem a kívánságát. Ez nem feltédenül azt jelenti, hogy elkényeztetik. Lehetőséget kapott az élettől arra, amit szeretne. Hát igen, pontosan tudja, hogy mit akar... Az igazság az, hogy egy kicsit irigylem is. És egy kicsit izgul is, nem is any- nyira azért, hogy mi lesz Dáviddal odakinn. Az nagyobb probléma, hogyan viseli az édesanyja, hogy kirepül a fészekből. Jártunk pszichológusnál. Egyébként ahhoz, hogy Dávid kiutazzon, szakvélemény is kellett. O átment a vizsgán, én megbuktam. Most minden centet arra spórolok, hogy ha elkap a pánik, repülőre ülhessek, hogy lássam, épségben van-e. Manapság már nem probléma a kommunikáció ilyen távolságra sem, így minden lépésétől tudhat. Emlékszem, hogy nekem rengeteg mindent tiltottak a szüleim, ebbe a hibába nem akartam esni. Szerettem a gyerekek között lenni, ugrálni, labdázni, míg be nem tiltották. Kényszerből fedeztem fel a könyvtárunkat, aztán három hónapon át bújtam a könyveket, mígnem azt tiltották meg, hogy olvassak. De mindig találtam valami mást. A csúcsra soha nem akart felkapaszkodni, mint a hegymászó édesapja? No nem, szerintem ez buta és fölösleges dolog, de nem mondhattam meg neki. Lényegében a lánya is megmászta a saját csúcsát No persze... Rosszul fejeztem ki magam, mert a hegymászás sok embernek jelent örömöt, nálunk Szlovákiában is. De nekem butaságnak tűnik, hogy felkapaszkodnak a csúcsra, aztán lejönnek, és ennyi. Mi Zuzana Fialová számára a legmagasabb hegycsúcs? Ha lenne olyan, hogy ne haljunk meg, de ez leheteden. És a színpadi Himalája? Remélem, hogy ott még előttem van a legmagasabb hegycsúcs. Nagyon magas? Nagyon. Szeretnék olyan mentális és fizikai kondícióban lenni, hogy nyolcvanéves koromban is képes legyek eljátszani egy főszerepet. Méghozzá úgy, hogy a fiatal színészek ne mosolyogjanak össze a hátam mögött, hogy egyenrangúnak, netán példaképnek tekintsenek. Nem nagyon bízza másokra, hogy kijelöljék, melyik csúcsot kell megmásznia. Van egy csomó tervem. Sokat már sikerült megvalósítanom - a Kleopátrától kezdve Anna Karenyinán át a Mefisztón, a Karamazov testvéreken keresztül a már említett csodálatos főszerepekig. De a fejemben hordom Virginia Woolf Orlandóját. A férfiból nővé változó Orlando szerepére ugyan már kicsit öreg vagyok és fizikailag sem a legmegfelelőbb, de szívesen eljátszanám Virginia Woolfot. Ez hasonló, mint a Jane Eyre-ben az írónő, Charlotte Bronté. A darab végén vele sír a közönség, mert az általa írt könyv alapján az ő életét kíséri végig. Más elképzelésem is van: egy nagy tévés projekt, de erre még van időm bőven. Már írt forgatókönyvet: a Szlovák Televízió Óvárosi bűnügyek című krimisorozatához. Azóta nem foglalkoztatja a gondolat, hogy nekilásson? Foglalkoztama, de sokáig nem bírok egy helyben ülni, szövegtanulás közben is föl-le járok. Ráadásul ebben az évadban úgy százhetven előadásom volt, ezekhez jönnek a próbák, a felkészülés, plusz a forgatások, a sorozat és egy film is, örülök, ha arra marad időm, hogy a kutyámmal kimenjek, lassan még sms-t sem érkezek írni, nemhogy forgatókönyvet. Mielőtt Dávid elment, igyekeztem minden időmet vele tölteni, most, hogy egyedül leszek, lehet, hogy épp ezzel foglalom el magam, de találnom kell egy áldozatot, akinek diktálni fogok. A nyári programba mi fér bele? Annak idején sokat utazott Dáviddal. Bejártuk Európát, meg akartam neki mutatni a kincseit, mert ezek nekem egyedülállóak. A kultúrája, az itt élő népek, nemzetek, mentalitásuk, a történelmük mindig lenyűgöznek. Urban Klára
