Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-09 / 183. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AUGUSZTUS 9. Közélet-hirdetés 3 Jelenleg csak azok vannak kockázatnak kitéve, akik azon országok valamelyikében jártak, ahol az Ebola terjed; a vírus lappangási ideje 21 nap Felkészültünk az ebolás betegek elzárására Maximális óvintézkedések: ebolás beteg érkezik a madridi repülőtérre (SITA/AP-felvétel Pozsony. Főként azoknak kell ügyelniük egészségi állapotuk romlására, akik az Ebola-járvány sújtotta országokba utaztak az el­múlt időszakban - közölte tegnap a szlovák Köz­egészségügyi Hivatal (ÚVZ). Európa szakértő­ket, laboratóriumokat küld a járvány sújtotta or­szágokba, hogy sikerüljön megfékezni az Ebola ter­jedését. ÖSSZEFOGLALÓ Szlovákia intenzíven figyeli a járvány alakulását, az illetéke­sek már minden eshetőségre felkészültek, bár elismerik: csak minimális esély van arra, hogy az Ebola terjedni kezdjen Euró­pában. „A hivatal munkatársai állandó kapcsolatban vannak a nemzetközi egészségügyi szer­vezetekkel és az európai hivata­lokkal, ezért rendszeresen tájé­koztatást tartunk a járvány ak­tuális terjedéséről” - közölte tegnap az ÚVZ szóvivője, Lenka Skalická. Pozsonyban gyógyítanák a betegeket A hivatal szerint mindenki­nek, aki az érintett országokból tért haza, az érkezéstől számí­tott 21 napig figyelnie kellene saját egészségi állapotát. Az Ebola lappangási ideje ugyanis 2-21 nap között mozog. Az Ebo­la a fertőzött személyeknél a klasszikus vírusfertőzés tünete­ivel jelentkezik, például magas lázzal, fáradtsággal, izomfáj­dalmakkal, majd gyorsan kiala­kulnak a vérzéses lázra jellemző tünetek, mint a hasmenés, há­nyás, fokozott vérzékenység. A későbbi stádiumban szervi elégtelenség és keringési sokk következik be. Ezért aki fertő­zött területeken járt és hasonló tüneteket észlelt magán, annak haladéktalanul kapcsolatba kell lépnie kezelőorvosával. A legjobb, ha az illető otthon ma­rad és telefonon hívja fel orvo­sát, tájékoztatja arról, hogy melyik országban járt és mi­lyen tünetei vannak. Az orvos ezt követően kap­csolatba lép a Közegészségügyi Hivatallal, valamint a pozsonyi epidemológiai klinikával. Utóbbiban több olyan fekhelyei és osztályai is van, amely teljesí­ti az Ebolánál megkövetelt né­gyes fokozatú biológiai védel­met. Ha az orvosok úgy ítélik meg, biológiai mintákat vesz­nek a pácienstől, s szükség ese­tén azonnal kórházba szállítják. Tízből kilenc belehal A jelenleg Afrikában terjedő Ebola-járvány azért kelt nagy aggodalmat, mert az adott kórokozó az öt ismert Ebola-ví- rus közül a legagresszívabb, a fertőzöttek több mint 90 száza­léka belehal a betegségbe. Ráadásul a vírus ellen még nem létezik gyógymód, orvos­ság, így nagyrészt az emberi szervezeten és immunrendsze­rén múlik, hogy leküzdi-e az Ebolát. Eddig 932 ember vesz­tette el a harcot Afrikában a ví­russal, további emberek százai fertőződtek meg, s Afrikán kí­vül jelenleg három ebolás be­teget kezelnek - kettőt az USA- ban egyet pedig Spanyolor­szágban. Mindhárman az Ebo- la-sújtotta országokban segí­tettek a járvány elleni harcban. Még több áldozat lesz Fukuda Keidzsi, az Egész­ségügyi Világszervezet (WHO) egészségbiztonsági vezetője hangsúlyozta, hogy a fertőzött emberekkel szemben alkalma­zott megfelelő intézkedésekkel meg lehet állítani a járványt. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy még hónapokba telhet az Ebola megfékezése. „A helyzet valószínűleg romlani fog, mi­előtt javulni kezdene. Felké­szültünk arra, hogy a járvány még több hónapig súlyos lesz” -mondta Fukuda. A WHO szerint az Ebola-jár­vány jelenlegi kitörése a legsú­lyosabb, mióta csaknem 40 éve először diagnosztizálták a vírust embereknél. Ez részben annak következménye, hogy az érin­tett országokban nem működik megfelelően az egészségügyi rendszer, nincs elég kórház, or­vos és szakértő. Ráadásul Afrika ezen országaiban teljesen mást jelent a személyes higiénia, mint nálunk, a kegyeleti szokások is eltérnek attól, amit a fejlett vi­lágban ismernek. Sok helyütt például szokás, hogy az elhuny­tat hozzátartozói megmosdat­ják a temetés előtt, több száz ember épp így fertőződött meg. Már súlyos a helyzet „A helyzet nagyon súlyos, és eltérő attól, mint amit koráb­ban láttunk. Nagyon sok he­lyen ütötte fel a fejét és terjed a vírus, egyszerűen több szak­emberre van szükség a helyszínen” - mondta Heinz Feldmann, az amerikai vírusos és fertőző betegségek intézeté­nek vezető virológusa. Mivel a WHO tegnap egész­ségügyi vészhelyzetnek nyil­vánította az Ebola-járványt, megkezdődhet a nemzetközi koordinált segítségnyújtás. Az érintett országokba, nagy valószínűséggel Sierra Leoné­ba az Európai Unió hordozható laboratóriumot küld, a járvány elleni harcra az Európai Bizott­ság immáron harmadszor, to­vábbi nyolcmillió eurót különí­tett el. (dem, MTI, SITA) Nem tudni, pontosan hol tört ki a jelenleg pusztító Ebola-járvány Denevérek az Ebola hordozói ÖSSZEFOGLALÓ Egyelőre senki sem tudja pontosan, mitől fertőződött meg az a jelenleg Ebola-jár­vány első betege, azt sem tud­ni, pontosan honnan kezdett terjedni a vírus. Az öt ismert Ebola-vírusból ez az egyik leg­agresszívabb, a fertőzöttek több mint 90 százaléka belehal. A vírus természetes hordozó­ja még nem ismert, a legvalószínűbb terjesztői a de­nevérek lehetnek, de növények és ízeltlábúak is felmerültek. Kiderítették, hogy az 1976-os zairei járvány kiindulási helyé­nek számító pamutgyárban je­lentős denevérpopuláció la­kott. Egy kísérletben 19 gerin­ces állatot és 24-féle növényt is beoltottak Ebola-vírussal, ám egyedül a denevérek váltak fer­tőzötté. A vírusgazdákra jel­lemző módon a fertőzött dene­vérek nem betegedtek meg a vírustól. Egy 2002 és 2003 között végzett kutatásban 1030 álla­tot, köztük 679 denevért gyűjtöttek be Gabon és a Kon­gói Köztársaság területéről, ebből 13 gyümölcsevő dene­vérben sikerült kimutatni a ví­rust, így jelenleg ezek számíta­nak a vírus legvalószínűbb természetes hordozóinak. Az embert minden bizonnyal nem közvetlenül a vírust hordozó denevérek betegítik meg, ha­nem a vírustól időnként szintén megbetegedő főemlősök, ame­lyek kapcsolatba kerülnek az emberrel. A járványok ezt követően az emberek közötti terjedéssel alakulnak ki, azonban a vírus nem képes tartósan fönnma­radni az emberi népességben. Ugyanakkor ismert, hogy a de­nevéreket a helyi lakosság éle­lemként is fogyasztja, elsősor­ban Nyugat-Afrikában. Az amerikai Szövetségi Élel­miszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) egyébként csütörtökön engedélyezte a kanadai Tekmi- ra gyógyszergyártó vállalat Ebola-gyógyszerének fertőzött embereken való klinikai kipró­bálását. A járvány sújtotta és a kór által fenyegetett afrikai or­szágokban felbuzdulást keltett, hogy egy ZMapp nevű kísérleti gyógyszer a hírek szerint javu­lást idézett elő két, Ebolával fer­tőzött amerikai segélymunkás állapotában. Ezzel párhuzamosan Hol­landia bejelentette, hogy szak­értői közel állnak egy haté­kony, Ebola-elleni védőoltás ki- fejlesztéséhez. 2015 végén vagy 2016 elején akaiják el­kezdeni az emberkísérleteket. Jelenleg egyetlen hatékony vé­dőoltás vagy gyógyszer sem lé­tezik. (dp, MTI) BÁTRAKÉ A SZERENCSEI Eredményhirdetés! Összesen 3250 eurót sorson ki az Ói Szó és a Vasárnap szerkesztősége közösen. íme, a szerencsés bátrak: Béres Lajos, Lekér Vas Sándor, nmiiiaij Máltr Íréit, Balázsra Szabó Béla, m szabó Bóla, bői« Gratulálunk! A a C A A 41/ miAľAmÁm/AL ■ ■♦Am A 350 € értéket meghaladó nyeremények után a jövedelemadóról szóló törvény értelmében adót kell fizetni. Keresse az újságárusoknál! A néma gyilkos: ő az Ebola-vírus (SITA/AP-felvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom