Új Szó, 2014. augusztus (67. évfolyam, 176-200. szám)

2014-08-07 / 181. szám, csütörtök

VASÁRNAP-jr-mT J - Ú, it i í^Séí 2014. augusztus, 3. évfolyam, 8. szám Nem ártalmatlan Jt vsE/mtht m Mindig divatos lesz róbálja ki a vör<f>s áfonyát! HAJÓ ÁLLAPOTBAN VAN A LÁBUNK, A HANGULATUNK IS KELLEMESEBB Kisebbek lettek a lábujjak A cipoviseles kezdetevei párhuzamosan megválto­zott a láb is: a lábujjak egyre kisebb lettek, mert már nem volt szükség az erős és haj­lékony lábujjakra. Korábban ugyanis mindegyik lábujj a nom/i^Kijjjhoz volt hasonló. nagyjából 9000 éves. A ré­gészeknek elég nehéz lesz kideríteni, hogy az ember mikortól járt ténylegesen cipőben, mert a növényi és állati összetevőkből készült cipő megtalálása lehetetlen feladat. Hetente egyszer áztassuk ki Az első lábbeli 9000 éves Kaliforniából származik, és A napi lábmosás mellett hetenként legalább egyszer vegyünk lábfürdőt is. Az első és legfontosabb teen­dő, hogy alaposan áztassuk ki a lábfejet. A langyos áztató vízbe tegyünk sót, illóolajat, gyógynövényki­vonatot. Ne gyötörjük a lábunkat Télen, nyáron naponta mossunk lábat szappan­nal, és lábápoló krémmel kenjük be lábfejünket. Naponta húzzunk friss harisnyát. Csak olyan cipőt viseljünk, amely valóban il­lik a lábunkra. Fölöslegesen ne gyötörjük lábunkat. Hidegvízzel fejezzük be Jót tesz a fáradtság olda sára a váltogatott hőfokú lábfürdő, de ne tartson negyedóránál tovább. Mindig forró vízzel kezdjük, és hideggel fejezzük be. A hideg fürdő csak néhány másodperces legyen. Erős adalékokkal dúsítsuk a A sarkokat igazítsuk, formázzuk A köröm hosszát hetente egyszer vágjuk rövidre, szögletesre. A sarkokat ne vágjuk ki, csak körömre­szelővei igazítsuk, formáz­zuk. így a köröm nem fog benőni a húsba. Amíg fájni nem kezd.. A lábnak 26 csontja, 19 izma és több mint száz ínszalagja van. Ezekről sajnos sokszor tudomást sem veszünk mindaddig, míg fájni nem kezdenek. A heti rendszeres lábápo­lással elkerülhetők a láb elhanyagolásából szárma zó fájdalmas következmé- n> Részletek a 8-9. oldalon MHMRRMHM!

Next

/
Oldalképek
Tartalom