Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-26 / 171. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 26.________________________________________________ ___________________________________________________________________________Szombati vendég 9 Karéi Dobrý: „Helyre akarom hozni, amit elrontottam. Élni és hasznosnak lenni. Ez a legfontosabb. Nem szeretnék még megdögleni..." Botrányhős az élvonalbeli cseh színészek között Híre van a szakmában. Híre van a tehetségének, de legalább annyira az öntörvényűségének is. Karel Dobrý nemcsak cseh - spanyol, francia, amerikai filmekben is nagyokat alakít. SZABÓ G. LÁSZLÓ Interjút ritkán ad. Háromévente legfeljebb egyszer. Engem is megvárakoztatott. Majd jelzi, ha felkészült rá, mondta. Nem jelezte. Aztán egy este, de már úgy tíz után, egy prágai sörözőben, kezében másfél literes kriglivel, megadta magát. Mire a beszélgetés végére értünk, kiürült a második korsó is, természetesen az sem volt kisebb, mint az első. Alkoholt nem iszik mostanában, próbálta elhitetni velem. Kétkedve néztem rá, ezért sietett hozzátenni: ha részeg, mindig balhéba keveredik. De olyan „ütős” balhékba. Ugyanis visszaüt, ha ütik, és a végén véres arccal, nyílt sebekkel, betört orral, törött karral megy haza. Vagy úgy, hogy a lábát húzza. És már szégyelli magát a nagyfiai előtt. Láttam nemrég egy magyar rövidfilmben, Nemes Jeles László kiváló munkájában. Két férfi a völgyben, The Counterpart. Téli történet, két régi barát háborús időkben találkozik a hegyekben. Furcsa helyen, különös helyzetben. Szép munka volt. Szerettem. Mínusz harmincvalahány fokban, hatvan részeg román statisztával, két kiváló magyar színésszel, Tompa Ádámmal és Krisztik Csabával, és egy enyhén ittas cseh színésszel. Az voltam én. De nem a placcon ittam, hanem éjjel, a forgatás után. Ügyelve arra, hogy másnap használható állapotban legyek. László pontosan tudta, mit akar, és briliánsán meg is valósította. Csak a szinopszist olvastam, amikor felkért a szerepre, és elküldte egy korábbi rövidfilmjét. Nem voltak kétségeim a tehetsége felől. Teljesen rábízhattam magam. Jól döntöttem. A falu panziójában, ahol a forgatás során laktam, volt egy kézimunka a falon. A feleségemet és a gyerekeimet láttam meg rajta. Tizennégy éves a kisebbik fiam, tizenhét a nagyobbik. Semmit nem tilthatok meg nekik. Látják az apjukat, tudják, müyen, ha iszik. Csak akkor vagyok kellemetlen velük szemben, ha nem csinálnak semmit. Olyankor szekálom, hajtom, buzerálom őket, hogy rakjanak rendet, dolgozzanak. Sokat kiabálok, veszekedek velük, de verni nem verem őket. Régen elcsattant egy-két pofon, de az is kontraproduktiv volt. A feleségem hatalmas jelenetet csapott, annak meg semmi értelme. Én ekkora tenyeret, mint a magáé, talán még nem is láttam soha. Ezzel egy pofon... köszönöm szépen! De hol az ötödik ujja? Hídról ugrottam a folyóba. Kevés volt benne a víz. Egy hatalmas kőhöz csapódtam. Elszakadt az izom a karomban. A kezemet megműtötték, az ujjamat le kellett vágni. Engem egyébként sokat vert az apám. A nagymamámtól is gyakran kikaptam. Rengeteg csínyt követtem el. Balhés gyerek voltam. Gyújtogattam. Kint éltünk Szíriában, jöttek a tűzoltók. A házban, ahol laktunk, kivertem a villanyt. Mindenkinek leolvadt a hűtője. Egyszer egy óvoda is lángra kapott miattam. Meggyújtottam egy repülőmodellt, tetszett, ahogy lángolt, de berepült az óvoda ablakán. Rögtön megvolt abaj. Egyedül a nagymamám jött rá, hogy én okoztam a tüzet. Imádott, de akkor alaposan elvert. Miért került Szíriába a család? Engem a nagyszüleim neveltek, és a nagypapám építészmérnökként dolgozott Szíriában. Megkapta az állást, és utaztunk. Nyolctól tizenkét éves koromig éltünk ott. Gyönyörű évek voltak, csak az elején volt nehéz, amíg nem tudtam a nyelvet. Orosz iskolába jártam; de a szabad időmet arab gyerekek közt töltöttem. Két különböző világ. Volt benne sok rossz is, lövöldözések, erőszak, háború, kolera, karantén, de a helyiek nagyon kedvesek voltak, a végén nem is akartam hazajönni Csehországba. Az orosz nyelvet azóta sem felejtette el. Be is kerül orosz filmekbe. Egyszer egy sorozatból ki akartam szállni. Átvertek. Nem tartották be az ígéretüket. Pénz nélkül hagytam itthon a családomat, és két hétig, bár a szavukat adták, hogy megkapom a pénzt, és küldhetem haza, nem adtak semmit. Akkor történt, hogy sírt a telefonban, haza akart jönni? Én elég gyakran sírok. Már otthon is sírtam, a gyerekek előtt. Nem nagyon parancsolhatok nekik, mert nekem sem tud parancsolni senki, s ezt ők is tudják. A pszichiátriai intézetet is megjárta már. Meg. Egy öngyilkossági kísérlet után. Tíz napot töltöttem bent. Emlékszik még valamire? Mindenre. Rühellem az élményt, mert ezzel is bánatot okoztam a feleségemnek és a gyerekeimnek. De a tapasztalat még kapóra jöhet. Láttam sok mindent. Sokkolást, kikötözést, ketrecbe zárást. Ahány orvos, annyiféle módszer. A legtöbben a kémiát hívják segítségül. A gyógyszeres kezelést. Amíg nem látják rajtad a gyógyulás jeleit, nincs menekvés. Bent tartanak. Együtt kell dolgozni az orvossal. Mindent meg kell ígérned, hogy kiengedjen, egyébként a végtelenségig gyötörnének. Ma már tudom, ha nem lenne ennyi balhé körülöttem, jobb érzésekkel, nagyobb energiával, kiegyensúlyozot- tabban tudnék dolgozni. Tudatosabb lehetnék a munkában. Sajnos nem mindig tudok uralkodni magamon. Sok mindentől félek már. Színházban, otthon, utcán sokszor keveredtem már bajba. Amikor végzett magával a barátom, Petr Lébl, a Divadlo na zábradlí zseniális rendezője, három napig fel sem álltam, annyit ittam. Tönkre akartam tenni magam. Menni utána. Hisztéria. Olyan is volt, hogy szétvert egy egész vendéglátó-ipari egységet. Ez nem csak egyszer fordult elő, de a kárt mindig megfizettem. Ha emberekkel szemben viselkedek durván, pofán vernek. Pár héttel ezelőtt is ez történt. Szétverték az orromat. Letört a fogam. Mezítelenül járt az utcán. Az régi történet. De szép, mert karácsonyi. Levetkőztem az Óvárosi téren, és felmásztam a karácsonyfára. Ott állt a feleségem a fa alatt, és könyörgött, hogy másszak le. Élő dísz volt a fán. Kihívták a rendőröket. Kiabáltak fel ők is, hogy „a törvény nevében másszon le!” Nem má- szok, jöjjenek fel, ha akarnak valamit! Fel is jöttek. Ott tartóztattak le a magasban. Nem volt ez olyan nagy ügy, inkább látványos. Kocsik között táncolt a Vencel tér közelében. Negyvennel jöttek az autók, élveztem. Jó nagy bolondéira volt, de nem vittek be a rendőrök. Pályám legelején azt hittem, minél több baromságba megyek bele, annál jobban fogok játszani. Csakhogy ez nem így működik. Már tudom. Pont fordítva. A sok szar tönkretesz. A végén majd fel kell adnom a színészetet. Persze nem csak a tapasztalatszerzés vezényelt. A büszkeség is, hogy mire vagyok képes. Az egóm. Sok mindent kihagyhattam volna, és akkor magánemberként is jobb lenne a kreditem. Ha részeg vagyok, állattá válók. Ez nem egy érzékeny művészlélekre vall. Mindenért egyedül az alkoholt okolja? A zsilipeket az húzza fel. De már nem igénylem olyan nagyon. Már tiszta fejjel is meg tudok őrülni. Kezet foghatna Oldrich Kai- serrel. Neki is hatalmas botrányai vannak. Nem szeretném hozzá hasonlítani magam. Ő a legjobb cseh színész. Petr Lébl az öngyilkossága előtt írt néhány búcsúlevelet. Nekem nem. Örülök is, hogy nem. Munkakapcsolatból indult a mi barátságunk, aztán egyre szorosabb viszony alakult ki köztünk, de odáig nem jutottunk el, amit Petr szeretett volna. Ő ezt nagyon nehezen viselte. Nem akarta tudomásul venni. Már megvolt a kislányom, lavíroztam a család és a színház között, és ebbe lépett bele ő. Bebeszélte magának, hogy szarok rá, de nem úgy volt, csak találkoztam a mostani feleségemmel, aki tizennégy évesen szerelmes volt Petrbe, és ez is pokolian idegesítette. Hogy épp őt választom, helyette. Nem dobott ki a színházból, csak nem adott szerepeket. Talán, ha megadtam volna neki, amit olyan nagyon akart tőlem! Közben figyelt, meddig bírom. Bírtam. Gyűlöltük egymást, de szerettük is nagyon. Ma már bizonyára tisztán látja: hol húzódik a határvonal kettőjük kapcsolatában? A sírban. Az ő sírjában. Rokon lelkek voltunk. Remekül megértettük egymást. Zenében, irodalomban ugyanazt szerettük, a látens homoszexualitás is megvolt bennem, kokettáltam is vele, csak féltem, mi lesz, ha beszippant az érzés. Nem mertem átlépni a határt, ami egy férfi és egy nő territóriuma. Afrikában egy öreg taxis mondta nekem egyszer, hogy már kihaltak az igazi férfiak. Ön még igazi férfi? Nem. Akkor milyen? A nagyapámhoz képest gyenge vagyok. Én a misztikus egyesülésben hiszek. A kémiai házasságban. Ami egy sündisznó és egy vakond között is megtörténhet. Jó szerepeket kap külföldi filmekben is. Ha nem lenne ennyi botrány körülöttem, előbbre tartanék a pályán. Hívtak Londonba és Amerikába is. Nem mentem. A színházat jobban szeretem, mint a filmet. Fontosabbnak érzem. Penelope Cruzzal játszott egy spanyol filmben, Az álmaim nőjében. Remek munka lehetett, hiszen Goya-díjjjal jutalmazták a filmet, ami az Oscar spanyol megfelelője. Több mmt egy hónap intenzív munka, csodálatos stáb és egy tökéletes barátnő: Penelope Cruz. Kérdezte, müyen volt Tom Cruisé mellett a Misson: Impossible-ben. Kellemes, mondtam. És müyenek a cseh pasik, puhatolózott. Szart érnek, feleltem. Messziről kerülje őket. Erre bevallotta, hogy szerelmes a spanyol rendező cseh asszisztensébe. Négy évet húztak le együtt. Liv Tylerrel is dolgozott már. Ő még Penelepe Cruznál is jobban tetszik. A nagy kedvencem Jessica Lange volt. írtam is neki Amerikába. Jessica Lange, Hollywood, from Karel Dobiý. így címeztem meg a levelet. Lehet, hogy meg sem kapta? Azt írtam benne, hogy Jessica I love you very much, please send me answer, I need to meet you. A Farancisban láttam őt, amikor írtam neki. Vannak még elérhetetlen vágyai? Egy tanyán szeretnék élni. Csak kellene hozzá egy szerető nő is. De hiszen van olyan. Csak már nem kegyelmez. Bezárta a szívét előttem. Örökre. Én még szeretem, ő engem már nem. Azért van velem, mert biztos anyagi támasza vagyok. Kerülnie kellene a botrányokat Akkor talán... ... talán. De pár nappal ezelőtt is... ballagtam hazafelé, már hajnalodon... hallom, hogy oroszul beszélnek az utcán, s ahogy elmentem mellettük, kicsúszott a számon, hogy húzzatok már haza a francba! Már nyitottam a kaput, amikor hátulról valaki megveregette a vállam. Mondtál valamit az előbb?, kérdezte. Azzal kirúgta a kezemből a mankót, a földre lökött, addigra ott termett a másik is, és jól összerugdostak. Ja! Aznap vették le a lábamról a gipszet. Csoda, hogy él. A feleségemtől is műidig ezt hallom. Öt-tíz év múlva hogyan képzeljem el? Tolom a kocsit, benne az unokám. Nincsenek céljaim. Szolgálni akarom a gyerekeimet. Helyre akarom hozni, amit elrontottam. Élni és hasznosnak lenni. Ez a legfontosabb, nem? És szórakozni. Nem szeretnék még megdögleni. Úristen, az órám! Elhagytam az órámat.
