Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-25 / 170. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 25. Nagyítás 9 Az EU fejlett tagországaiban nagyon aktív vidékfejlesztés folyik; nem a tőkét korlátozandó, hanem a gazdákat, vállalkozásokat segítő támogatásokkal Van-e életképes agrárprogram? A politikai közbeszédben mindenki a megoldásokat keresi/ígéri a vidék felzárkóztatására, a falufejlesztésre, a mezőgazdasági problémákra - de tudjuk-e pontosan a diagnózist, hogy mi a gond? Aratás idején, nyári kánikulában ezt feszegetjük Csicsai Gábor (Híd) volt földművelésügyi államtitkárral. MIKLÓSI PÉTER Képviselő úr, mit gondol: a napokban miért mondhatta nekem a csallóközi gazdák egyike, hogy ebben az országban parasztnak lenni egyenlő az öngyilkossággal? Tény, hogy a rendszerváltás óta bizonyos fokú káosz jellemzi a hazai mezőgazdaságot. Ahogy jöttek a kormányok, mindegyik egy koncepciónak mondott új elképzeléssel állt elő. így az elmúlt huszonöt év alatt sem jött létre Szlovákiában egy, a mezőgazdasági politikát alapjaiban körvonalazó általános konszenzus. A mai napig sincs érdemben elhatározva, hogy a kisgazdákat vagy a nagyüzemi beruházókat támo- gatjuk-e? Az emberek számára máig nem világos, hogy az igazi mezőgazdasági politika nemcsak a termelésről, hanem a vidéki életstílusról, a vidékfejlesztésről, a régiók természetes megőrzéséről is szól. Rögtön a kilencvenes években a szövetkezetek szétverése volt az elsődleges szándék, és aki csak tehette, a restitúciók keretében akarta vissza mindazt, ami az előző negyven esztendő alatt elúszott pénzben, vagyonban. Csak arról feledkeztünk meg, hogy a vagyon nem csupán a bankszámlán megjelenő készpénz, az eleinte ígéretesen gyarapodó állatállomány, hanem a kidőlt kerítés, az elöregedett géppark és öntözőrendszer, az omladozó istálló, a község életét élénkítő segítség szintén része a mindennapoknak. Ami aztán végül a helyszínen maradt, az szinte lenullázódva használhatatlanná vált, s közben a kis- paraszt, a magángazda is kikopott a mezőgazdaságunkból. Nem túlságosan átpolitizált és pártpolitizált nálunk az agrárium? Nem, hiszen pont azt magyarázom, hogy nincs kielégítő agrárpolitika. Egy olyan áttekinthető törekvés, amely az agrártárca valós szerepének megfelelően húsz-harminc évre szóló irányokat, súlypontokat szabna. Ügy látom, a kormányok inkább mostohagyerekként kezelik ezt az ágazatot. Ha felkérnék rá, írna egy, akár alternatívnak nevezett agrárstratégiát a mai rögtönzések helyett? Igen, és több alkalommal már el is mondtam az elképzeléseimet, noha nyilván távolról sem én vagyok az egyetlen, aki tudja, mi tenne jót a mezőgazdaságnak. A dolog lényege, hogy vissza kellene térni a kis- és középgazdaságokhoz, a háztáji gazdaságokhoz, ami egykoron kitűnően működött. Ugyanis a kisgazdák tudják életben tartani a vidéket, ráadásul az országba érkező európai támogatások csaknem fele a mezőgazdaságot illeti. Ez aztán nagyjából egyenlő arányban oszlik meg részint a gazdák, részint a vidék infrastrukturális fejlesztése között. Egyértelműen azzal a céllal, hogy a vidéket megtarthassuk vidéknek, országszerte erősödjön annak regionális karaktere. Ezt nem zöldmezős nagyberuházásokként telepített gyárak, hanem a hagyományos mezőgazdaság megerősödése réven lehet elérni. Ebben a termelésnek és az értékesítésnek egyaránt fontos feladat jut, ami munkahelyeket és új lehetőségeket teremt. „Csak” ennyi a nyitja annak, hogy az emberek ne kívánkozzanak el a régióból. És hogy a gazda úgy érezze, újra jó parasztnak lenni. Ha megkésve is, de negyedszázaddal a rendszerváltás után mit tanulhatunk Nyugat-Európa jól működő mezőgazdaságától? Egyszerűen meg kell érteni az ott évtizedek óta bevált rendszert. Lényegében azt, amit nálunk kénytelen-kelletlen „elfelejtettünk”. Ők a második vüág- háború után megőrizték a családi gazdaságokat, azok apáról fiúra szálltak, senki sem hajtotta őket szocialista értelemben vett megalomán egységes földműves-szövetkezetekbe, amelyeket annak idején - paradox módon - könnyű volt jobbára eredményesen működtetni, hiszen az oda kényszerített parasztember réges-rég tudta a dolgát. Tehát a „Mákból” egyszerű volt a mezőgazdasághoz jól értő szövetkezeti tagot csinálni, de amikor a kilencvenes évek elején a jéerdék” széthullottak, az időközben kicserélődött és megfiatalodott tagságból körülményes volt újra magángazdát faragni. Arról már nem is szólva, hogy a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől a vidéki népesség jelentős hányada hátat fordított a falunak, így 1989 után mind az egykori kisgazdákat, mind az utódaik nemzedékét elsődlegesen már néma mezőgazdaság érdekelte. Negyedszázad nagy idő. Aki manapság mégis gazda, Csicsai Gábor az a jelenben panaszkodik, hogy nem tud megélni a földből. Pedig ő sem balek, aki kevésbé értené a szakmát, mint például az osztrák, a francia vagy a német gazda. Érteni bizonyosan ő is kiválóan érti, de amit irigyelni lehet a nyugati világ agráriumától, az a jól bejáratott szövetkezeti értékesítési rendszer. A tíz-húsz, vagy akár negyven-ötven hektáros gazdák összeállnak, mondjuk százan, és azonnal van négy-ötezer hektárjuk! Közösen vásárolnak, közösen beruháznak és közösen is adják el amit megtermeltek. így képesek a nyitott, nagy piacon egyenrangú és konkurenciaképes játékosokká válni. Azt pedig már nem is említve, hogy a vetőmag, a műtrágya, a gépi berendezések vásárlásakor az ötvenhektá- ros gazda egymagában sohasem kap olyan árengedményt, mint tíz-húsz vagy annál is több gazda összesen ötezer hektáron... Ez az eredményesség első fokozata, a második pedig az úgynevezett rövid értékesítési láncok rendszere. Ez utóbbi biztosítja, hogy az adja el az árut, aki megtermelte, és nem szükséges két-három közbülső „árumozgatót” beiktatni a folyamatba. De említhetném az állattenyésztést, ahol például a dánok - az állam hathatós segítségével - már húsz évvel ezelőtt a sertéstenyésztésben látták meg a jövőt, és mindmáig tartják lépéselőnyüket világviszonylatban. Szlovákiában ezzel szemben a kicsi, de az enyém szemléletmód dívik; és TÉNYEK ÉS ADATOK 20 Szlovákiában a művelt földterület alig 20%-án gazdálkodhatnak a kis- és családi gazdaságok, háztáji termelők. A fennmaradó 80%-ot szocialista rendszerű szövetkezetek (38%), kft.-k (35%), részvénytársaságok (7%) használják. Nyugat-Európában ez az arány éppen fordított. 18 Szlovákiában 2014-ben az állatállomány 2013 hasonló időszakához viszonyítva 18%-kal csökkent, állatsűrűség tekintetében pedig az ország az EU-átlag 50%-a alá esett vissza. 3 Az utóbbi két évben Európában nálunk szűnt meg a legtöbb munkahely a mezőgazdasági termelésben; és egyetlen hely megszűnése 3 újabb munkahely megszűnését vonja maga után a gazdaság egyéb ágazataiban. nem találni öt-hat kisgazdát, aki nemcsak tudna, hanem akarna is közösen gazdálkodni. Pedig az Európai Unió ebben az új hétéves költségvetési időszakban erőteljesen szorgalmazza, hogy ezen a régen kitaposott úton érdemes haladni. Persze, ehhez komplikációk nélkül kell nálunk is földhöz juttatni a kezdő gazdákat, elvégre a Szlovák Földalap bőven rendelkezik bérbe adható területekkel. Mi a jobb: amerikai mintára az abszolút szabadság mezőgazdasága, vagy a garantált árak, a különböző kvóták, adott esetben az ugaroltatás agrárvilága? A mi szempontunkból nézve ez kulcskérdés. Az Egyesült Államokban óriási, akár tízezer hektáros egyéni területekről beszélünk, ahol mindenki azt termel, amit és amennyit akar, emellett a környezet- és munkavédelmi előírások nemegyszer másodlagosak. Európára az ötven-hatvan hektáros far- mokjellemzőek, ahol a környezetvédelem is kiemelten fontos. Ha tehát az EU vagy az adott állam támogatja a mezőgazdaság valamelyik ágazatát, akkor joga van ellenszolgáltatásokat is elvárni. Hogy egyúttal ezzel tartsa egyensúlyban a piacorientált gazdálkodás és az észnek is helyet adó rugalmas fejlesztés követelményét. Szlovákiában mi gerjesztene tényleges versengést a fogyasztók kegyeiért - ami a termelékenység növeléséhez és az önköltség csökkenéséhez vezethetne? Ebben a tekintetben, sajnos, nálunk még távol vagyunk egy valamirevaló versenyhelyzettől. A hosszú évek során olyan fogyasztói társadalmat alakítottunk ki, amely csupán elvétve tart igényt a minőségi versenyre. Az átlagfogyasztók zöme első ránézésre megvásárolja, amit a kereskedelem kitesz az üzletek polcaira. Alapvetően nem a minőség dönt, a boltokból mindenki inkább telerakott kosarakkal akar hazamenni. Ahelyett, hogy ugyanazon a pénzen kevesebb, de jobb (Somogyi Tibor felvétele minőségű árut venne. Bár ez már nem is a mezőgazdaság gondja, hanem az oktatás meg a nevelés hiányosságainakjele. Eltekintve ettől a fogyasztói magatartástól, mikor lehetne versenyképesebb a szlovákiai mezőgazdaság? Mondjuk, ha csak a lemaradók kapnának támogatást, ami bizonyos ideig folyósítva lényegében a megélhetést biztosító szociális juttatás volna, különösen a kisfarmok számára... Aki csak egy hektáron is gazdálkodik ebben az országban, jogosult a támogatásra. Az is igaz, hogy például egy jól irányított virágkertészet ezen az egy hektáron is jövedelmező lehet. Ugyanígy igaz, hogy az alapvető mezőgazdasági terményeket tekintve a hazai parasztság árban és minden más tekintetben versenyképes lenne, ha az, amit megtermel nem három fölvásárlón meg beszállítón menne még keresztül. Nálunk a termelő egyelőre föltett kézzel keresi a megoldást, az értékesítés lehetőségét, mert nem egyenrangú partnere a kereskedelemnek. A feldolgozó iparnak pedig duplán nem, hiszen azt a kilencvenes években az akkori politika tüzéhez közel állók megkaparintották, majd többnyire le- züllesztették. Manapság az egykori feldolgozó iparnak legföljebb tíz százaléka működik. Ma ott tartunk, hogy olcsón megtermeljük a jó minőségű gabonát, és kiszállítjuk, amire „exportőrökként” még büszkék is vagyunk. Pusztán azért, mert idehaza képtelenek vagyunk azt földolgozni, majd úgy értékesíteni. Ezért volna szükség számos kisebb regionális feldolgozó üzemre, amit a mečiari éra után sem a két Dzurinda-kabinet, sem a két Fico-kormány nem szorgalmazott. Pedig ha ebben nem lépünk, az ország mező- gazdasága előbb-utóbb akár oda is sodródhat, hogy Szlovákia már-már afrikai szintű gyarmat lesz, ahol megtermelik az agrárium alapvető termékeit, majd dalolva kiviszik azt a nagyvilágba. Az agrárértelmiség szavának mekkora súlya van manapság? Egyre többen és egyre nyíltabban szorgalmazzák a fejlődés helyénvaló irányát. Mert a nagyberuházásokat, az ésszerű exportot sejtető effektivitást sem kell megszüntetni, hanem „csak” a helyes arányokat kialakítva, a kisgazdák érvényesülését is biztosítani. Hogy az útkeresések évei után önmagukra találjanak. Lesz ebből, miként mondani szokás, énekes halott? Itt kezdődik a kormányzat felelőssége. Van-e koncepciója, értékén kezeli-e a kisgazdák helyét az agráriumban, fölismeri- e a törvényesen tevékenykedő és mindenkor hivatalosan is számonkérhető lobbisták szerepét. Van-e kezesség arra, hogy mához két-három évre nem pont az ön által is preferált kisgazdák sorsa fordul jobbra? Nincs garancia, hiszen piac- gazdaságban élünk. De mert a kisgazda meggyőződésből, szíwel-lélekkel csinálja, a siker hosszabb távon is valószínűsíthető számára. Az államnak ezért nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is mindenki számára biztosítani, hogy aki gazdálkodni akar, kapjon bérbe iksz hektár földet, a fejlesztési bank pedig segítse az ilyen projektet. Igaz, aki támogatást igényel, az legyen konkurenciaképes. Már csupán azért is, mert a korábbi támogatások ötven százalékát, szerintem, nem eléggé effektiven költöttük el. Aktuális kérdés Szlovákiában a hazai termőföld védelme, a külföldi tulajdon- szerzés korlátozása. Ugyanakkor, legalábbis hétköznapi ésszel, az agrárium tőkehiányos helyzetében a külföldről érkező beruházó itt adózna, piaci ismereteit felhasználva segítené a mezőgazdaságot. Nyíltan vállalom, hogy az ebből kerekedett vita populista átverés. Amolyan bolhából elefánt. Alapvetően az a döntő, hogy megművelik-e a földet, termelnek-e rajta. Nem az, hogy kié, hanem hogy ki hogyan gazdálkodik. És ha elhanyagolja, a megfelelő hatáskörrel bíró ellenőrző hatóság felléphet-e, illetve fellép-e vele szemben. Mert tíz lovat fogva az eke elé is lehet konkurenciaképesen termelni, mint ahogy a legkorszerűbb traktorral is elrontani mindent, amit csak lehet... Manapság már nincs bezárkózás, elvégre a világpiaci, a tőzsdei áraktól függünk. A siker kulcsa ezért a szakértelem, a kockázatvállalás bátorsága, a gondolkodásmód és főképpen az akarat. Ezért fontos, van-e az országnak tíz-húsz évre előre tekintő agrárprogramja. Mert ha nincs, úgy a jövőben is inkább csak bukdácsoló ágazattá, sarkított helyzetben parlagon heverő szabad prédává válhat a mezőgazdaság.
