Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-19 / 165. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2014. JULIUS 19. www.ujszo.com INTERJÚ dszerváltást vesek közül való, akik nem voltak sem KISZ-, sem párttagok, ezért állandóan vegzálták, amiatt pedig, hogy járt külföldre, megpróbálták beszervezni. , .Amikor sokadszor próbálkoztak, azt mondtam, hogy ideggyenge vagyok, a múltkor is kimentem az utcára és üvöltöztem, az pedig kínos lenne, ha azt üvöl- teném, hogy be akarnak szervezni” - emlékezett, hozzátéve: a beszervezést így sikerült elkerülnie, de abban biztos, hogy megfigyelték. Amikor lehetővé vált, az elsők között kérte ki aktáját, ám az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától azt a választ kapta, hogy semmi különös beszámolni való nincs róla. A rendszerváltást eufórikusán élte meg. Éppen Münchenben játszott, amikor hallotta, hogy Antall József lett a miniszterelnök. Miután négy évig volt a történelemtanára, rögtön gratuláló táviratot küldött neki. Élete annyiban változott, hogy közelebb kerültek hozzá az otthoniak, ki tudtak menni, megnézni színházban, filmen, előttük is kinyílt a világ. Ernyey Béla szenvedélyesen ír: eddig nyolc könyve jelent meg. 1985-ben felkérték, hogy írja meg életrajzát, amelyet később kibővítve németül is kiadtak. Kötet született a Hölgyválasz című MTV műsora nyomán, majd megjelent a legnagyobb siker, a Curva pericolosa című regény. Ezt követte a Sznobbarométer, majd kedvence, a Tapadós tangó, amelynek most készítette el német fordítását. Az internetes szerelmekről írta A P@si... című művét, majd megszületett a mostani feleségével közös első szakácskönyv, amelyet rövidesen egy második követ Mediterra címmel. „Az életem hála Istennek egy sikersztori, egyetlen törés sem volt benne” - mondta a 72 éves színész, aki úgy véli, mindezt annak köszönheti, hogy élesen meghúzta a határokat. Mindig éreztem, hogy tehetséges vagyok Sokat halljuk, hogy „apja lánya”. De vajon ez a hasonlítga- tás mit jelent Koós Réka számára? c fW ülei, Dékány . j M Sarolta és Koós János a magyar könnyűzenei élet elismert és népszerű előadói. A mérce ezért magas, a jobbnál is jobbat kell teljesítenie Rékának azért, hogy ne Koós János lánya legyen, hanem egyszerűen csak Koós Réka. Ezekről a hatásokról is beszélgettünk a Madách Színház tagjával. Tudom, sok év telt el azóta, hogy elkezdte a pályát. Menynyire kíséri még az a megjegyzés, hogy a „Koós János lánya”? Ezen soha nem lehet túllépni, mert ezt maguk az emberek generálják. Igazság szerint én sem akarok ebből a múltból kilépni, mert nagyon büszke vagyok a szüleim teljesítményére. Az pedig, hogy én ilyen lettem, amilyen vagyok, azt az ő génjeikből örökölhettem. Melyik szülőjétől mit örökölhetett, amit a szakmában jelenleg is hasznosítani tud? Édesanyámtól az énekhangom jelentős részét. Édesapámtól pedig a temperamentumot és a megjelenésemet. Előnyt vagy hátrányt jelent az, hogy a Koós házaspár gyermeke? Nyilván, ha eszerint ítélnének meg csupán, akkor már nem lennék a pályán, mert nem lehet abból megélni, hogy Koós János az apukám. Sokkal többet kell nyújtanom a színpadon azért, hogy a nézők legalább előadás közben feledjék el, hogy kik is a szüleim. Koós Rékának énekesnőnek kellett lennie? Dehogy. Mindenkinek vannak gyermekkori álmai, elképzelései, és mindenki lehet bármi. Nem akartam énekesnő lenni. Ne tűnjék nagyképűségnek, amit mondok, de én legbelül igenis mindig éreztem azt, hogy tehetséges vagyok. Művészettel szerettem volna foglalkozni, ott mocorgott bennem, hogy festő vagy akár iparművész leszek. Terveim között szerepelt, még az is, hogy esedeg biológus leszek. Nagyjából ezek voltak az álmok, aztán egyszer csak a színpadra sodródtam. Mikor ébredt rá arra, hogy nincs mese, énekesnő lesz? A szalagavatómon csapott le rám az a bizonyos szikra. A Kabaré musical zenéjére táncoltunk az osztálytársnőimmel, de ott nem énekeltem. Az első sorban táncikáztam, és az alatt az alig négy perc alatt döntöttem az éle„Szabadidőmben, ha éppen nem a kislányommal foglalkozom, általában olvasni szoktam, elmegyek futni, vagy csak kimegyek a természetbe. Lemegyek a Duna-partra vagy az erdőbe, nekem a csend a kikapcsolódás. Néznem és hallgatnom kell a vizet. Néha órákon keresztül." (A szerző felvétele) temről, most már látom, hogy helyesen. Gyermekkorában a szülei soha nem kérték, hogy énekeljen? Nálunk ez soha nem volt téma. Zongoráztam, és igazából édesapám szerette volna azt, hogy zongoraművésznő legyek, de hamar kiderült, hogy ez nem lesz így. Nem leszek „Kislány a zongoránál. Amikor pedig közöltem velük, hogy énekesnő szeretnék lenni, annak nem örültek túlzottan. Gondolom, átérezték rögtön azt, hogy milyen sok munkával jár ez. Ettől fiiggedenül azért támogattak a tervemben, és mindent megtettek annak érdekében, hogy a színpadra találjak és ott érjek el sikereket. Mikor szerepelt, énekelt először színpadon? Édesapám egyik televíziós műsorában tizenöt évesen, majd pedig a folytatás tizenkilenc éves koromban következett, a szalag- avatós felismerésemet követően. A Színművészeti Főiskola akadályait könnyen vette? Nehéz időszak volt. Többször mondták a tanáraim is, hogy én kiteszek két Koóst. Kirúgni talán nem akartak, de nagyon meg kellett küzdenem a diplomámért. Az én filozófiámat nem akarták elfogadni a tanáraim. Számomra ugyanis a musicalszakon a legfontosabbnak az éneklés, a színészet és a tánc számított. Tanáraim szerint pedig a színészetet kellett a fő helyre tennem. Apukám volt bent néhányszor a suliban... Ha esedeg olyan színházba sodorná az élet, ahol csak próza van? Biztosan nem mennék oda, zene nélkül engem nem érdekel ez a fajta művészet. Mint privát embert érdekel, mert imádok színházba járni, de csak nézőként. Sokáig dolgozott külföldön. Miért hagyta el az országot? Besokalltam azon, hogy állandóan az édesapám volt mindenben a példa. Mindig mindenben hozzá hasonlítottak. Én pedig bizonyítani és tanulni akartam. Lényegében a diploma megszerzését követően voltam Németországban két és fél évig. Nagyon sokat tanultam a musical világából, és külön öröm volt az is számomra, hogy a német nyelvet is elsajátítottam. Amióta ismerjük egymást, én azt látom, mintha két Koós Réka létezne. Az egyik a színpadon szerepel, a másik pedig az, aki kijön a színházból, és átmegy heavymetal-rajongóba. Számomra ez teljesen természetes. A színpadon nem lehetek Koós Réka, mert ott nekem szerepeket kell játszanom, éppen ezért talán nem is ismerik az igazi énemet. Ezért van az is, hogy sokan ledöbbennek, hogy a színpadon elénekelem például az Evitát, előadás után pedig az autóban üvölt a heavy metal zene. Meghalnék az unalomtól, ha ugyanazt az életet kellene élnem a magánéletben is, mint amit a színpadon. Ehhez az életfelfogáshoz tartozik az a sok tetoválás is a testén? Mit jelentenek azok a motívumok, jelek, amelyek a testét díszítik? Igen, persze! Ez most mindenkinek a mániája. Kezembe akadt egy fénykép egy gyönyörű madárról. Annyira szép, hogy úgy döntöttem, engem is díszíteni fog ezentúl. Számomra a szabadságot jelképezi. Az első tetoválásom két évvel ezelőtt került rám, ezt követte négy másik. Akinek van tetoválása, az tudja, hogy ezt sokszor nem lehet abbahagyni. Bal karomra angolul az van írva, hogy „élni és élni hagyni”, jobb karomon „változás az egyetlen állandó”, a vállamon pedig „az erő legyen veled” és az említett kismadár. A színházban hogyan fogadják a testét? Igazán senki sem foglalkozik ezzel. A színpadon természetesen ezek nem látszanak, mert előadás előtt lesminkelem a tetkókat. Itt a nyári szabadságok ideje. Ön hogyan tölti? Szabadság? Viccel? A próbák próbájánál tartunk a Madách Színházban. Hatalmas várakozás előzi meg az augusztusban bemutatásra kerülő Mamma Miát, amelyben én játszom a főszerepet, Donna Sheridant. Általában nem szeretem a próbafolyamatokat, nehezen szoktam megélni őket. Általában úgy érzem, nehéz, nem vagyok rá képes. A Mamma Mia is nehéz, de most legalább jól érzem magam. Élvezem a munkát. Itt vagyunk reggel tíztől este hétig. Albert József
