Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-07 / 154. szám, hétfő

6 Külföld ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 7. www.ujszo.com Szlovjanszk visszafoglalása után Donyeck és Luhanszk repülőterénél folytatódtak a harcok Luhanszk lehet a szakadárok kelet-ukrajnai támaszpontja Ukrán katonák Szlovjanszkban, ahonnan a szakadár fegyveresek nagy része a kormányerők heves támadása után elmenekült. Csak maroknyi társuk maradt a város körzetében. (SITA/AP-felvétel) Morva zászlókat tűztek ki Prága. Hivatalosan el nem ismert morva zászlókat tűztek ki szombaton mint­egy 900 morvaországi tele­pülés polgármesteri hivata­lára Cirill és Metód szláv hit­térítők, Morvaország védő­szentjei napján, a Cseh Köz­társaság nemzeti ünnepén. Az akciót, amelynek célja felhívni a lakosság figyel­mét Morvaország hagyo­mányaira, kultúrájára és történelmére, 2010-bén szervezték meg először a Morva Nemzeti Közösség és néhány diákszervezet kez­deményezésére. A közösség legfőbb célja a hagyomány- ápolás, de szeremé tarto­mányira változtatni a Cseh Köztársaság jelenlegi kerü­leti közigazgatási-területi berendezkedését, és elérni egy morva parlament létre­hozását is. A Cseh Köztársa­ság politikai vezetése jelen­leg nem támogatja ezt az el­képzelést. (MTI) Sok polgárt hallgattak le Washington. Az ameri­kai Nemzetbiztonsági Ügy­nökség (NSA) jóval több egyszerű amerikai vagy az Egyesült Államokban tar­tózkodó külföldi internet- használó kommunikációját „fogta el” 2009 és 2012 kö­zött, mint törvényesen en­gedélyezett külföldi cél­személyét - írta szombati számában a The Washing­ton Post című lap. Az ameri­kai újság szerint a megfigye­lésekről, lehallgatásokról készült fájlok bő tárházá­ban - amelyeket Edward Snowden volt NSA-munka- társ bocsátott a Post rendel­kezésére - tíz esetből ki­lencben nem a megfigyelni szándékozott személy akadt az ügynökség hálójá­ba, hanem valaki más. Afáj- lok közel fele olyan neve­ket, e-mail-címeket vagy egyéb adatokat tartalma­zott, amelyekről az NSA megállapította, hogy ame­rikai állampolgáréi vagy ott lakóéi - olvasható a cikkben. Az írás szerint a fájlokban jelentős hírszer­zési értékű információk is rejlettek. (MTI) Fokozatos reformprogram Havanna. Raúl Castro elnök közlése szerint fo­kozatos és óvatos marad Kuba reformprogramja. A kubai államfő úgy vélte, hogy a hat éve kezdett re­formok „bonyolultak, de haladnak”. A fokozatos­ság megtartását Castro azzal indokolta, hogy nem szabad hibákat elkövetni. Castro megerősítette, hogy a reformok nyomán megmarad a szocializmus kubai modellje. (MTI) Donyeck. Akelet-ukrajnai Donyeck és Luhanszkre- pülőterénél folytatódtak aharcoktegnapra virradó­ra, de Donyeckvárosban vi- szonylagnyugodtvoltaz éj­szaka-jelentette az ITAR- TASZSZ orosz hírügynök­ség szakadár vezetőkre hi­vatkozva. Szombaton a felkelőknagy része, va- lamintvezérük elhagyta Szlovjanszkot, kelet-uk­rajnai fellegvárukat. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Az ukrán reguláris hadsereg a Donyeck megyei Szlovjanszk mellett Kramatorszk és Miko- lajivka felett is visszavette az ellenőrzést - közölte a „Do- nyecki Népköztársaság” sajtó- szolgálata. Az orosz állami hír- ügynökség értesülései szerint haditechnikát és szakadár fegyvereseket szállító konvoj érkezett a visszafoglalt telepü­lésekről Donyeckbe. Szlovjanszk és Kramatorszk visszafoglalását az ukrán vé­delmi minisztérium is megerő­sítette. A tárca sajtószolgálatá­MT1-HÍR Berlin. Gyors és világos ma­gyarázatot vár a német kor­mány az Egyesült Államoktól a számára kémkedő német hír­szerző ügyében - közölte Tho­mas de Maziere német belügy­miniszter a Bild című német lapnak nyilatkozva. Az interjú a lap mai számában jelenik meg, de előzetesen már tegnap is­mertették. A belügyminiszter elmondta: azt várja, hogy min­denki megfelelően együttmű­ködik velük a vádak tisztázása Mombasa/Nairobi. Fegyve­res támadók tegnap megöltek legalább 29 embert a kenyai ten­gerpart két megyéjében, ahol az al-Kaida nemzetközi terrorháló­zathoz kötődő szélsőségesek a múlt hónapban 65 ember meg- ölésétvállaltákmagukra. Kenyában már számos fegyve­res akciót és robbantásos me­rényletet hajtottak végre azóta, hogy a kelet-afrikai ország 2011 októberében bevetette hadsere­gét az al-Shabaab Szomáliái isz- lamista milíciával szemben. A milícia ezúttal is jelentke­zett: közleményük szerint ők hajtották végre a támadásokat. „A támadók sértedenül vissza­nak tájékoztatása szerint meg­kezdődött az infrastruktúra helyreállítása, az élelmiszer, az ivóvíz, illetve a humanitárius segély szállítása. A tárca szerint a szakadárok továbbra is tá­madják a kormányerőket. Ez utóbbiak nem szenvedtek sze­mélyi veszteségeket. A kelet-ukrajnai hadművelet­érdekében. Az Angela Merkel kancellár közeli munkatársá­nak számító de Maiziere „igen komolynak” nevezte az ügyet, és szorgalmazta annak teljes körű feltárását, különös tekin­tettel arra, hogy kik érintettek a feltételezett kémkedésben. Pénteken a német külügymi­nisztériumba kérették az ame­rikai nagykövetet az ügyben. A német szövetségi hírszerző szolgálat egy magas rangú ille­tékese megerősítette, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség megbízásából kém­vivőjük, Abdel-Azíz Abu Mu- száb, aki szerint tízen haltak meg a két akcióban. Mombasában, Kenya nagy ki­kötővárosában tegnap belehalt sérüléseibe egy orosz turistanő, akit fegyveresek támadtak meg. A nő két társával együtt épp az UNESCO világörökségi listáján lévő, XVI. századi portugál erő­döt, a Jézus-erődöt kereste fel, amikor három fegyveres férfi tü­zet nyitott rájuk, majd elraga­dott tőlük egy fényképezőgépe­ket és mobiltelefonokat tartal­mazótáskát. Mombasa már ugyancsak volt erőszakos cselekmények színtere az elmúlt hónapokban, egy sor támadást írnak az al-Shabaab ben résztvevő kormányerők nem intéznek nagyszabású tüzérségi és légi támadást lakott települé­sek ellen, kizárólag a települések között haladó konvojokat lövi a tüzérség és a légierő - közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és Vé- delmiTanácsszóvivője. Luhanszkba nyolc teherautó­val és négy autóbusszal érkeztek kedett az a 31 éves munkatár­suk, akit szerdán vettek őrizet­be. A német sajtó immár azt is tudni véli, hogy az ügynök Oroszországnak is felajánlotta szolgálatait. Állítólag éppen ezen bukott le, és akkor fogták el, amikor kapcsolatba lépett a müncheni orosz konzulátussal. Az újabb kémbotrány a német-amerikai viszony to­vábbi romlásával fenyeget, mi­után tavaly kiderült, hogy az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgatta Angela Merkel kancellár telefonját. vagy vele rokonszenvező helyi erők számlájára. Az iszlamisták megtorlásnalk szánják ezeket a kenyai hadsereg Szomáliái be­avatkozásáért, és júniusban fel­szólították a külföldi turistákat, hogy maradjanak távol az álta­luk „háborús övezetté” nyilvání­tott Kenyától. Több nyugati ország, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Áuszt- rália és Kanada májusban „terrorfenyegetettség” miatt fel­emelte a Kenyára vonatkozó ri­asztási szintet, nem tanácsolva az utazást például Mombasába, de általában az idegenforgalmi szempontból népszerű kenyai tengerpart egészére vagy annak egyes részeire sem. szakadárok Szlovjanszkból - kö­zölte az UNIAN-nal az Igaz Ügy nevű társadalmi kezdeményezés vezetője. Dmitro Sznegirjov sze­rint várhatóan nem Donyeck, ha­nem Luhanszk lesz a szakadárok támaszpontja, annál is inkább, mert közelebb - mintegy 30-40 kilométernyire - fekszik az orosz határhoz. ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad. A szélsőséges szun­nita felkelők siíta szent helye­ket, mecseteket rombolnak le Moszulban, Abu Bakr al-Bagh- dadi, az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) vezetője pedig elő­ször jelent meg a nyilvánosság előtt ebben a városban. Bagh­dadi eddig kerülte a nyilvános­ságot, csupán néhány elmosó­dott kép készült róla, épp ezért sokan kételkednek annak a vi­deofilmnek a hitelességében, amelyben a kalifának kikiáltott vezető a moszuli nagymecset­ben szónokolt. Korábban az ira­ki sajtó arról adott hírt, hogy Baghdadi megsebesült, a felvé­telen azonban ennek nincs nyoma. Értesülések szerint a felkelők elfoglalták vagy bulldózerekkel rombolják a szent helyeket, fő­leg a síiták, a káldeusok, a szíriai ortodoxok imahelyeit. Az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentésében helyi lakosokat idéz, akik megrettenve pana­szolták a rombolást, hangsú­lyozva, hogy ezek az építmények a város műemlékeit jelentik. A szélsőséges szunniták júni­us elején indítottak „villám­hadjáratot”, amelyben Moszult, Irak második városát is elfoglal­ták, hatalmukba került Kirkuk és Szalaheddin tartomány több körzete, Tikrít és Számárrá. Az ILIÁ kalifátusnak kiáltotta ki az általa uralt iraki és szíriai terüle­teket, és Iszlám Államra (IÁ) egyszerűsítette nevét. Az IÁköz- lése szerint kalifátusa Észak- Szíriától egészen Irak Dijála Nacionalista gyilkosok Halálra égették a fiút Jeruzsálem. Az izraeli rend­őrség elfogott hat zsidó szélső­ségest, akiket egy palesztin ti­zenéves megölésével gyanúsí­tanak - közölte a Háárec című izraeli lap online kiadása. A 16 éves Mohamed Abu Kádirt szerda hajnalban ölték meg, a nyomozás eddigi megállapítá­sai szerint nacionalista indíték­ból. Az elkövetők személyazo­nosságát egyelőre nem lehet nyilvánosságra hozni Izraelben. A palesztin fiatalt szerda haj­nalban egy kocsiba tuszkolták és elrabolták egy kelet-jeruzsá- lemi lakónegyedből. Nem sok­kal később megtalálták 90 szá­zalékban megégett holttestét Jeruzsálem egy erdős részén. A szombaton ismertté vált bonco­lási jegyzőkönyvből kiderült, hogy a palesztin fiút halálra égették. Á boncolás eredménye azt mutatja, hogy még lélegzett, amikor felgyújtották, és égési sérülések, azok következmé­nyei okozták halálát. Pénteken radikális palesztin fiatalok és az izraeli biztonsági erők közötti összetűzések kí­sérték Jeruzsálemben a hét ele­jén elrabolt és megölt palesztin tizenéves temetését. Á feszült­ség szombaton sem csillapo­dott a térségben: palesztin szél­sőségesek a Gáza-övezetből legkevesebb 10 rakétát lőttek ki izraeli területekre. (MTI) nevű tartományáig terjed. Az utóbbi napokban folytatták ter­jeszkedésüket. Abu Bakr al-Baghdadit kali­fának kiáltották ki, és azt köve­telték, hogy a világon élő min­den muszlim esküdjön neki hűséget. A radikális vezető minden muszlimot arra buzdí­tott, hogy segítsen felépíteni a kalifátust, felszólította a dzsi- hadista harcosokat, hogy fokoz­zák a harcokat a ramadán, vagy­is a muszlimok szent hónapja idején, amely múlt vasárnap kezdődött. (MTI,ú) A kalifának kikiáltott vezető először jelent meg pénteken a nyilvánosság előtt, mégpedig - mint arról egy szombaton köz­zétett videofelvétel tanúskodik - a moszuli nagymecsetben egy imán (TASR/AP-felvétel) Az ügynök állítólag Oroszországnak is felajánlotta szolgálatait Berlin gyors magyarázatot vár Washingtontól a kémkedési ügyben Legalább 29 embert meggyilkoltak, és egy orosz turistát is lelőttek Öldöklés Kenya tengerparti régióiban MT1-JELENTÉS tértek bázisukra” - közölte szó­Siíta szent helyeket rombolnak a szunniták Harcra buzdít a kalifa

Next

/
Oldalképek
Tartalom