Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-07 / 154. szám, hétfő
4 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 7. www.ujszo.com KOMMENTÁR A három csoda VERES ISTVÁN Három csoda történt az elmúlt napokban Szlovákiában. Na jó, igazából csak kettő, de ha már csodákról beszélünk, legyen három. Minden csütörtökön kezdődött, amikor Pozsonyba érkezett David Hasselhoff, és hű társa, Kitt, a fekete Pontiac. Sajtótájékoztatót tartottak, szombaton pedig Diósförgepa- tonyba mentek, ahol 16 ezer ember várta őket. Bizony, a dalai láma érkezését nem övezte ekkora érdeklődés. Közben pénteken a kormány kisebbségi bizottságába új tagokat választottak. Bárdos Gyula, Masszi János, Szekeres Klaudia, Orosz Örs és Tokár Géza felkészült, ütős csapatként képviselheti a szlovákiai magyarokat. Pontosabban csak képviselhetné, ugyanis a bizottságban szavazati joguk összesen egy. Sebaj, a bizottságon az elmúlt három évben sem múlott semmi, amikor öt szavazatunk volt, talán most sem dől össze emiatt egyetlen nyári sörsátor sem. Mindenesetre csodaszámba megy a Kerekasztal érdekérvényesítő képessége: kijelentette, hogy nem jelöl tagokat a testületbe, ennek ellenére mégis azok kerültek be, akiket (nem) jelölt. Mi lett volna, ha még akarták is volna? A másik érdekes tény, hogy a Kerekasztal tagszervezetein kívül a magyarok közül más nem regisztrált a választásra. Ez két dolgot jelenthet: vagy jól lefedi az ernyőszervezet az itteni civil szférát, vagy mindenki más tojik az egész bizottságosdira. Az utóbbiaknak (ha vannak ilyenek) szintén igazat kell adni. Egyrészt mert a bizottság egy kirakatszerv, véleménye lehet, de dönteni nem dönthet semmiben, tehát ha holnap megszüntetnék, azt senki nem venné észre. Másrészt mert a bizottsággal kapcsolatos tevékenységekbe fektetett energia átcsoportosításával egy sor más dolgot lehetne véghezvinni, olyanokat, amelyeknek kézzelfogható, gyakorlati haszna van. Talán ezt értették meg a bizottság eddigi magyar tagjai, akik tüntetőleg nem jártak az ülésekre. Szóval még egyszerűbben, mi is ez a bizottság: a kormány három éve létező tanácsadó szerve, amely nem dönthet semmiről, de ha mégis, a magyarokat úgyis leszavazná a többi kisebbség jelöltje, ám igazából ez sem fordulhat elő, ugyanis a magyarok nem járnak az ülésekre. Szóval pénteken egy nulla jelentőséggel bíró testületbe választottunk tagokat, akik vélhetően úgysem fognak járni az ülésekre. Mert tiltakoznak - méghozzá nagyon helyesen. Már csak azt nem értem, miért akar valaki tagja lenni egy bizottságnak, amelynek működési körülményeivel nem ért egyet. Például, hogy megváltoztassa, oké. De ha a Kerékasztal tényleg el akarta volna lehetetleníteni a kormány- hivatalt, akkor egyszerűen ignorálja a választást, hogy a testület szégyenszemre magyarok nélkül alakuljon meg. Ez valóban kínos és tarthatatlan helyzetet teremtett volna, így meg marad a leszavazósdi. Azért drukkolunk nekik, mert hajói csinálják, ebből még bármi lehet. Csoda is. Én a biztonság kedvéért azért még beválasztottam volna David Hasselhoffot és Kittet is, mint a szlovákiai kaliforniai kisebbség képviselőit, ha már itt voltak Dióspatonyban. Szavazati jogot is adtam volna nekik. De kettejüknek csak egyet, mert hát ugye megmondta a kisebbségi kormány- biztos hivatala: minden kisebbség egyenlő. Csak az a kérdés, hogy az új oktatási miniszter milyen zseniális áltevékenységgel lepi meg a szakmát Hiteltelen kreditrendszer Biztosan tudják, ha két tanító öt percnél tovább beszélget, azonnal tanít. A továbbképzés legelemibb formáját művelik, eszmét cserélnek, maguk s diákjaik javára. LOVÁSZ ATT11A , Ezután nem is volt meglepő, amikor a kilencvenes évek elején, a pedagógusszövetség alakulásának idején önképző táborokat, továbbképzéseket szerveztek a magyar pedagógusok- maguknak. Emlékszem, bámult is a szlovák szakma, jé, milyen jó ötlet. Azóta tudom, sok mindentől lehet félteni gyermekeink paidagógoszait, csak a tudástól, az egész életen át tartó képzéstől nem. Premisszaként mondhatjuk hát ki, semmi baj azzal, ha a pedagógus ilyenolyan tanfolyamot, fejtágítást látogat, abszolvál, ő lesz ettől jobb, a gyereknek meg jobb. Ezután viszont be kell számolnom arról is, hogy átnéztem, tüzetesen, órákat szánva rá, az ún. továbbképzési kreditrendszert. Működési mechanizmusát nem írom le, egyrészt jobban szeretem ennél az olvasót, másrészt egy év sem volt elég arra, hogy megértsem. A rendszerben otthonosan mozgók, persze,'jól tudják - számolnak, keresnek, krediteket gyűjtenek, ettől majd nő a bér, 6, 26 vagy 66 euróval, mecsoda jó világ költözik a pedagóguscsaládokba, nemdebár. Az egy év viszont arra elég volt, hogy észrevegyem: a továbbképzésre, s jobbára az ezzel együtt járó európai pénzek fel- használására egész ágazat jött létre. Vannak, akik meghirdetik a programokat, vannak, akik erre komoly webfelületet hoznak létre s kezelik, vannak, akik a tanfolyamokat gyúiják, s vannak, akik mindenféle programszámokat, szakirányokat határoznak meg olyan hivatalnoki bikkfanyelven, hogy bizony szótár kellett hozzá. Néhány továbbképzést volt szerencsém látni, és végig azon morfondíroztam, vajon abban az országban, ahol vannak iskolák beázó tetővel, hiányzó szociális tartozékokkal (nem mindenütt van angolvécé, kérem szépen), vannak speciális iskolák, amelyeket összevonnak, bezárnak, átszerveznek, spórolunk, s eközben eurómilliók mennek el szállásra, kajára, útiköltségre, s az esetek bizonyos részében teljesen fölösleges foglalkozásokra. Tévedés ne essék, láttam jó programot, láttam jó abszolvenseket, de csak nem hagy békén a gondolat, hogy ez az egész kreditrendszer ki a fenének jó? Ki a haszonélvezője? Ha azokat a foglalkozásokat venném alapul, amelyeknek van értelme, ahol valóban tanul a pedagógus, akkor nem érdekel, mennyibe kerül, legyen ez a fenntartók, finanszírozók gondja. De amikor azt a temérdek projektet, bikkfanyelven írt álelméleti „izét” látom, amiket a tanáraink abszolválnak, akkor bizony eszembe jut, hogy felépíteni egy iparágat a támogatásokra, néhány évre bevezetni valakik drága játékát (merthogy az első kritikusan gondolkodó miniszter úgy szünteti meg ezt az egészet, mint a pinty) nem más, mint pénzpazarlás, verjük el, ha már van, miközben az eklézsia szegény. Pedagógusok tucatjaival vagyok napi kapcsolatban, munkámhoz tartozik a kisebbségi térfélen a „templomot és iskolát” imperatívusza, de olyan pedagógussal, aki a kreditrendszernek köszönhetően lett jobb, vette komolyabban a nemzet lámpásának feladatát, nem találkoztam. Sokkal inkább találkoztam azzal, amit az egyszeri parasztemberek anno a fing esztergálásának neveztek, s elnézést a pejoratív hasonlatért, de találóbb nincs erre. Most már csak várok, hogy egy új oktatási kormányzat milyen zseniális áltevékenységgel lepi meg a szakmát - mondjuk a kétszázeurós általános béremelés helyett.- Már rám se néz a férjem, pedig lassan akkora leszek, mint egy futballstadion. (Peter Gossányi rajza) A fegyverboltok kiürültek, az üzletláncokat kifosztották, a boltosoktól és az egyszerű emberektől is pénzt csikarnak ki, még a vízvezetékeket is ellopják Kelet-Ukrajna pokla a rablók és fosztogatók paradicsoma MT1-HÁTTÉR Donyeck megye korábban is az ukrán bűnözési statisztikák élén állt, s a fegyveres szakadá- rok fellépése nyomán csak romlott a helyzet. Az ukrán hatóságok elűzése óta a bűnözők gyakorlatilag azt tesznek, amit akarnak. Fegyverrel viszik a fegyvert A több mint egymillió lakosú Donyeckben üresek a fegyverboltok. „Mindenki fegyvert akar, az üzlet kiürült” - mondta Olekszandr Lucsevics, az egyik belvárosi bolt üzletvezetője, hozzátéve: nemegyszer az eladók fejéhez fegyvert szegezve vittek el lőfegyvereket. A törvényenkívüliség egyik szimbóluma a donyecki Metro áruházlánc. A lázadók néhány óra alatt kifosztották az üzlet szeszesital-részlegét, majd a többi részleget is, a világhálóra felkerült képek szerint tömött bevásárlókocsikkal hagyták el a helyszínt. Május 26. óta zárva tart az áruház. Az önhatalmúlag kikiáltott „Donyecki Népköztársaság” (DNR) vezetése tisztában van annak veszélyével, hogy a lakosság a büntetlenséggel kapcsolja össze a demokratikusnak mondott fennhatóságot. Olekszandr Borodaj, a helyi lázadók kormányfője büntetéssel fenyegette meg azokat, akik a Metróból ellopott árut mernek vinni a DNR főhadiszállására. Hangsúlyozta, azok is lakolni fognak, akik a köztársaság és az ő nevében pénzt csikarnak ki a helyiektől és az üzlettulajdonosoktól. Ez nem csak üres beszéd volt: állig felfegyverzett harcosok érkeztek a szeparatisták donyecki székhelyére, és megtisztították az épületet a fosztogatóktól és a lopott holmiktól. Ellopják azt a keveset is, ami van A vidéki lakosság - amelynek egy része a nyomasztó szegénység miatt ragadott fegyvert - szintén tart az elharapódzó bűnözéstől. Attól retteg, hogy azt a keveset is ellopják tőle, amije van. Az 52 éves, korábban tűzoltóként dolgozó Szta- nyiszlav elmondta, egy sor bűn- cselekmény történt lakhelyén, a 60 ezres Druzskovkában, például gyógyszertárakat és benzinkutakat rabolnak ki, és lopják a vízvezetékeket. „Ezek nem harcosok. Sok olyan ember kezébe került fegyver, akik úgy viselkednek, mintha bármit megtehetnének” - mondta Szarhan Avdev, aki Azerbajdzsánból vándorolt be Ukrajnába. Taty- jana, aki az egyik Unicredit fiókban dolgozik, arról beszélt, hogy az erőszakcselekmények miatt sokkal nehezebb feltölteni a bankautomatákat. Kígyózó sorok vannak a banknál, mivel máskülönben nem lehet pénzhez jutni. Donyeck megye régóta hírhedt a bűnözésről, a Szovjetunió 1991-es széthullása után rivális bűnbandák harcoltak a hatalomért. De 2012-ben is itt jegyezték fel a legtöbb bűncselekményt Ukrajnán belül. Az erőszak gyújtópontjának számító Szloyjanszkon haladt át például az egyik legnagyobb drogkereskedelmi útvonal. Felborult az egyensúly az alvilágban A kábítószer-kereskedelemből származó hatalmas vagyon az 1990-es években lehetővé tette a maffiafőnököknek, hogy bejárják a világot, ingatlanokat vásároljanak fel, és svájci bankszámlákat nyissanak. Ez Viktor Janukovics 1997-es hatalomra kerüléséig működött, aki a donyecki régió kormányzójaként (1997-2002) aztán „szabályozta” a bűnözői világot, egyensúlyt teremtve üzlet és politikai érdekek között. De a mostani erőszak felborította az egyensúlyt, a szervezett bűnözést az események szétzilálták, köztörvényes bűnözők és fosztogatók jelentek meg. Ami a másé, az az enyém A lázadók egyik parancsnoka, aki magát csak Vosztoknak (Kelet) nevezi, Szlovjanszkban lefegyverezte a helyi rendőröket, és éjszakára járőröket vezényelt az utcákra. Ám azt mondja, az emberek valahogy elvesztették ítélőképességüket, hogy mit lehet és mit nem. Né- hányan úgy gondolják, nincsenek hatóságok a városban, így hát képtelenek ellenállni a kísértésnek, és nem bírják megállni, hogy ne vegyék el a másét.
