Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-26 / 146. szám, csütörtök
10 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 26. www.ujszo.com PENGE Aranysityakban negyvenen Micsoda csoda! Friss gyerekversek egy csokorban, negyven mai magyar költő tollából. Már maga az, hogy egy kiadó (még ha gyerekkönyvekre szakosodott is) megreszkírozza, hogy kiad egy kortárs gyerekversekkel megtöltött könyvet, nagy dobás! Az meg már csak hab a tortán, rajta pedig a cseresznyeszem, hogy a negyven költő szinte kivétel nélkül igen jó, új hangvételű, modem, a mai kisebb és nagyobb gyerekeknek egyaránt való frappáns és kedves versekkel jelentkezett. Lackfi János nem lett volna, Aranysityak se lett volna? így van! A kortárs magyar költészet egyik legfigyelemreméltóbb alakja, Lackfi János ezúttal szerkesztőként, válogatóként és a kötet (feltételezem, felnőtteknek írt) vezérfonalának szerzőjeként jegyzi a nagyon tetszetős, míves kivitelezésű könyvet, amelyet rendkívül szellemesen, megkapóan Molnár Jacqueline illusztrált (poéták portréival is). Mi lehet az erénye egy ilyen válogatásnak? Elsősorban az, hogy egyfajta aktualizált keresztmetszetet ad a kortárs magyar költészet állapotáról, szerintem ugyanis mindig a gyerekversek a legjobb fokmérői annak, hol tart éppen a költő, a költészet. Háromféle stílusirányzat erővonalai mutatkoznak a kötetben. Az egyik a magyar nyelv játékosságára alapozva, mondókaszerűen, csilingelve Pósa és utódja, Tandori gyerekvershagyományaira. épít. Bevallom, bár tisztelem ezt a stílust, nem a kedvencem. Sokkal inkább szeretem a Weöres Sándor-féle, egyszerre játékos és mondanivalóval is bíró gyerekverseket. S amit emellett még szeretek, azok az úgynevezett svéd gyerekversek stílusára írt, de ízig-vérig sajátosan magyar, a magyar nyelvből merítő gyerekversek, amelyekből kellemesen sokat találtam ebben a válogatásban. Az is bebizonyosodott számomra, hogy aki felnőtteknek szóló nagyon jó verseket tud írni, az nem biztos, hogy ugyanolyan jó gyerekverset is tud. És fordítva! Nem kívánok rangsorolni, mindegyik, a kötetben közlő költő magas színvonalú alkotásokat kínál. De ugye lehet néhány privát kedvencem? Legyen az Erdős Virág, Garaczi László, László Noémi, Murányi Zita, Pion István, Szabó T. Anna és persze ma- szathegyi őfelsége, Varró Dániel. Iskolai év végi ajándéknak vegyék, vigyék! Kicsinek, nagynak, igenjó! Aranysityak - Friss gyerekversek. Válogatta: Lackfi János. Móra Kiadó, 2013. Frrpkplpc* ÉÉÉÉÉÉÉÉÉO plusz égj vicc] f 52 otdai eitveny ,Jw'aktéi 2014. IMS Június 28-án *A rejtvényújság nem része az előfizetésnek és nem előfizethető, csak standon kapható az Új Szóval együtt! Emlékkiállítást rendeztek a Csallóközi Múzeumban a holokauszt 70. évfordulója alkalmából Elnémult tárgyak üzenete Korabeli fotók, a holokauszt idején tönkrement kegytárgyak, a zsinagóga berendezésének ismert elemei és a dunaszerdahelyi Nagy zsinagóga makettje a múzeumi térben (Somogyi Tibor felvételei) Dunaszerdahely. A holokauszt 70. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendeztek a Csallóközi Múzeumban. A Nagy- szombati Kerületi Ön- kormányzat, a dunaszerdahelyi és a galántai zsidó hitközség gondozásában készült kiállítással, mely szeptember 20-ig látható, arra a háromezer holoka- usztáldozatra emlékeznek, akiket a volt „Kis Jeruzsálemből” és környékéről hurcoltak el. TALLÓSl BÉLA Ahogy a kiállítás bejáratánál elhelyezett ismertetőben olvasható, Dunaszerdahely történetének egy részében a lakóinak több mint fele zsidó volt, ezért is hívták Kis Jeruzsálemnek. Ennek megfelelően a zsidóság képviselve volt az élet minden területén: „Az itt született zsidó gyerekek már az anyanyelvűkben is keverték a jiddis, a magyar és a német nyelvet. Volt itt minden, amit egy kulturált nép a fejlődéséhez megkövetel. Volt chéder (óvoda), volt magyar tannyelvű zsidó alapiskola, volt Talmud-tóra (vallási középiskola), és volt két ortodox jesiva (rabbiképző). Ezenkívül nyolc imaház és két nagy zsinagóga volt a városban. Volt zsidó nyugdíjasotthon, mikve (rituális fürdő), és természetesen nem hiányozhatott a zsidó temető sem.” A szövege a továbbiakban épp a temetőre, vagyis a múltra utalva úgy fogalmaz: „megborzong az ember, ha arra gondol, hogy már csak a temető őrzi a nagy hírnevet szerzett Kis Jeruzsálem büszke zsidó hagyományának emlékét”. A sírkertben nyugvó híres személyiségek emléke bizakodással tölthet el azzal kapcsolatban, hogy „ahol ilyen nagy múlt volt, ott várható, hogy lesz egy pici jövő is. Ezért is gyűjtöttük a múlt hagyományai közé azokat a bizonyítékokat, amelyeken keresztül Te is meghallod őseink szellemének hangját.” Katarína Potoková, a nyitrai zsidó hitközség tagja megnyitóbeszédében a nagy számban összegyűlt közönség előtt előbb egy zsidó otthon képét vázolta fel. A virtuálisan bemutatott otthonban olyan zsidó család lakik, amely tiszteli a szent Tórát és betartja a tízparancsolatot. A család a zsidók legnagyobb ünnepére, a sabatra készül. Katarína Potoková a továbbiakban azokat a jelképeket írta le, amelyek feltűnnek a látogatás során, s „amelyek szótlanul is elárulják a zsidó nemzet dicső, valamint hétköznapi eseményeit”. Ezek után felsorolt néhányat a mindennap használatos kellékek közül (imaszíjak, imakönyvek), végül kitért a családi fényképekre, „melyek az élet fontos eseményeit rögzítik”. Ezek mind hozzátartoznak az otthonhoz. Az otthonhoz, amelyet „a szívünkben hordunk, és lelkünket táplálja mindenütt, ahová a sors szele elsodor bennünket. Szüléink hangján szól hozzánk és felidézi őseinket, testvéreinket, rokonainkat, barátainkat” - fogalmazott Potoková. A megnyitóbeszéd innen - az otthon, a régi otthon emlékének megidézéséből - lépett át a Csallóközi Múzeumban rendezett kiállítás valóságába. „Itt viszont ma, a jelenben szokatlanul furcsa csend honol! - hangzott el. - Mintha elnémultak volna a tárgyak. Árván maradtak. De hát, nincsenek is a helyükön! Miért is kerültek egy múzeum üvegvitrinébe? Miért? így hangzik a furdaló kérdés, de válasz nélkül marad. Újra és újra. Már hetven éve. Hová lettek azok, akikhez tartoztak? Akik részére oly drágák voltak, oly természetesek? Őrült időben, erőszakkal, embertelenül kiszakították őket otthonukból, és elvették tőlük a legértékesebbet. Az életüket. Elszakadt az ősi tradíció fonala. Emberfeletti feladat, szinte lehetetlen újra összekötözni. A mi feladatunk, hogy próbáljuk meg a lehetetlent, mentsük, ami még menthető. A jövő generációinak, a környezetünknek és a világnak is tudnia kell, hogy itt, ezen a tájon zsidók is éltek, dolgoztak, alkottak, nevettek és sírtak. Nem névtelen emberek voltak, hanem konkrét személyek, nevekkel, arcokkal. Saját történetekkel és sorsokkal. A mai nemzedék kötelessége gondolni rájuk, mert különben másodszor is meghalnak” - figyelmeztetett beszédében Katarína Potoková. Régi otthon(ok) emléke ezért költözött most, egy kiállítás idejére múzeumba. Ä Sárga kastély kiállítórmébe. Olyan filmekben játszott, mint A hét mesterlövész, A Jó, a Rossz és a Csúf, A keresztapa 3 Elhunyt Eli Wallach, a neves karakterszínész MTl-HÍR New York. Elhunyt 98 esztendős korában Eli Wallach, ge- rerációja egyik legjelentősebb karakterszínésze - A hét mesterlövész sztárja -, aki több mint hatvan évig szerepelt a filmvásznon, színpadon és a televízióban. Az amerikai film- akadémia 2010-ben életművéért tiszteletbeli Oscar-díjjal tüntette ki. Az indoklásban a testület „kaméleonként" emlegette, aki könnyedén illeszkedik bele minden szerepébe, és minden alakítása utánozhatatlan nyomot hagy a megformált figurákon. Híres filmjei közé tartozik a Lord Jim, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Mackenna aranya, A dominó-elv és A keresztapa 3 is. Az elmúlt két évtizedben sem hagyta abba a munkát: kiégett forgatókönyvírót alakított a Holiday című vígjátékban 2006- ban, Roman Polanski Szellemírójában titokzatos öregurat játszott, és megjelent a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik című produkcióban is. „Valójában kettős életet élek. A színházban én vagyok a kisember, a felingerelt, a félreértett ember, míg a filmeken egyre rosszfiúkat osztanak" - mesélte szerepeiről néhány éve Eli Wallach A hä mesterlövészben, 1960-ban és A keresztapa egy interjúban. harmadik részében, 1990-ben (Képarchívum)
