Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-02 / 125. szám, hétfő
4 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 2. www.ujszo.com JEGYZET A saját időnk LAMPL ZSUZSÁN NA Nemrég fejeztem be egy mintáját tekintve hatalmas, összesen 3 000 szlovákiai magyar felnőttet kérdező felmérés adatainak elsődleges kiértékelését. A felmérés a Fórum Kisebbségkutató Intézetben készült, s az is kiderül belőle, hogyan töltjük a szabadidőnket. Bár sokszor halljuk, mondjuk, hogy nincs idő semmire, az adatok mást mutatnak. Minimum 95 százalékunknak van hétköznap és hétvégén is szabadideje, vagyis olyan idő, amelyet szabadon választott tevékenységgel tölthetünk. A szlovákiai magyarok kétharmadának hétköznap 1 órától 4 óráig terjedő szabadideje van (legtöbbjüknek két óra, de az átlagos szabadidőmennyiség hétköznap 4 óra), hétvégén pedig ugyancsak kétharmaduknak 3 és 10 óra között mozog a szabadideje (átlagosan 7 óra). Ez nem kevés idő. Vajon mivel töltjük? Az emberek több mindennel tölthetik a szabadidejüket, ezért három tevékenységet tüntethettek fel. A válaszadók 40 százaléka elsődleges szabadidő-tevékenységeként a barátokkal való találkozást és szórakozást említette, 26 százalékuk a különféle kulturális tevékenységeket (olvasás, filmnézés, zenehallgatás), 13 százalékuk a kedvenc hobbit (a halászattól a kézi- munkázáson keresztül a számítógépes programok készítéséig), 9 százalékuk pedig a családi programokat (közös főzés, beszélgetés, kirándulás) . Második és harmadik tevékenységként leggyakrabban a kulturális tevékenységek és a családi programok szerepeltek. Kevésbé jellemző tevékenység az aktív sportolás (alig 3 százalék tüntette fel), valamint a különböző rendezvények látogatása, illetve szervezése. Az előbbi a válaszadók fél százalékára, az utóbbi egy tized százalékukra jellemző. Ez egyébként egy tipikus posztmodem portré: az emberek egyrészt individualizálódnak, másrészt társas igényeiket - mert azért azok is vannak - nem tömeges eseményeken, hanem szűkebb körben, párban, a közeli ba- - rátok, családtagok társaságában élik ki. Persze van azért egy tömeges helyszín, amelyet a posztmodem magyar embéfek nagy része sem vet meg, ez a bevásárlóközpont. Ám ez sem ellentmondás, sőt. A plázában az individuum anélkül tud feloldódni a tömegben, hogy közben sérülnének érintetlenségének határai. Ahogy a híres lengyel származású szociológus, Zygmunt Bauman mondja, a pláza a szemlélődés helyszíne, ahol színészek is vagyunk, de nézők is. A szabadidő-tevékenységek lényegének a szakirodalom a személyiség fejlődését tartja. Épp ezért nem is az a fontos, hogy ki mit csinál, hanem az, hogy a tevékenységnek legyen számára pozitív hoza- déka, hogy teste, lelke épüljön, töltődjön általa. Érdemes ezen elgondolkodni, mert repülnek az órák, évek. S a szabadidőnk (is) véges.- Én értem, hogy miért fogott össze a KDH a Smerrel. Egy egészséges párkapcsolatban nem lehetnek azonos gondolkodású partnerek... (Peter Gossónyi rajza) KOMMENTAR Kinek a sara? LOVÁSZ ATTILA A távozó köztársasági elnök szerint a bíróságok áldatlan helyzetének okozói az újságírók. Nem is sejtettük, mekkora hatalmunk van, és megátalkodott firkászként még mindig azt gondoljuk, a maradék két hétben éppen az államfőnek van lehetősége megmutatnia, tépőkalendáriumnak tartja-e az alkotmányos rendet, vagy mégsem. Tippelni nem szándékozom, de ami az alkotmánybírák kinevezését illeti, kédem, hogy a távozó és a nyolc év alatt egyetlen államférfihoz méltó cselekedetre sem képes elnökünk visszafogná magát. Ő ugyanis nem tudja, és nyolcévnyi el- nökösködés alatt sem tanulta meg, hogy az ország intézményrendszerének képét alapvetően az azokat üzemeltető köztisztségviselők alakítják. Áz elnöki intézmény jelen képe siralmas, és nem a sajtó tette azzá. Nem a sajtó volt képtelen fölfogni, hogy egy tragikus esemény idején az államfő előbb külföldön tartózkodott, majd nem külföldön, hanem itthon, de másutt, majd a tragédia helyszínén, majd csönd. Mint ahogyan - most jól tessék figyelni - nem a sajtó volt képtelen hiteles cáfolatát adni a főbíró és egy albán főmaffiózó bensőséges kapcsolatának, mint ahogyan nem a sajtó magyarázta félre a főügyész kinevezésének és nem kinevezésének majd két évig tartó folyamatát, és nem a sajtó döntötte el, hogy az Interblue- vagy a faliújságos botrány esetében nem történt bűncselekmény. Nem a sajtónak szökött meg Mello, nem a sajtó képviselői jártak a Vazov utcai konspirációs lakásban. A sajtó képviselői közt is akadnak gazfickók szép számmal, de nem emlékszem olyan beadványra, amelyben valamely sajtos perelte volna az államot azért, mert nem keres annyit, mint egy speciális bíró. A sajtó örömmel és nagy teljedelemben taglalná az állampolgársági törvény alkotmánybírói értelmezését, ha lenne. S hogy nincs, arról sem a honi média tehet. Mint ahogyan arról sem, hogy kétszeri figyelmeztetés után is képesek voltunk a strasbourgi emberjogi bíróságra ügyészeket és kommersz jogászokat javasolni. Nem a sajtó képviselői pironkodnak, amikor egy-egy- formailag helytálló, de mégis - ellentmondásos bírósági ítélet kapcsán tesz fel a nyilvánosság kérdéseket. S nem a sajtó nyomására került a főbíróválasztás a szobránci kultúrházba, mint ahogyan nem a sajtó akarja két hét alatt megváltoztatni az alkotmányt, minden ilyenkor illendő társadalmi vita nélkül. A bírói rendszer mint harmadik hatalmi ág nélkülözhetetlen egy szabad, demokratikus társadalomban. A sajtó ezt tudja, itt-ott megírja. De sem bírót választani, sem szenátust kinevezni, főbírót, alkotmánybírót hivatalába helyezni, főügyészt nevezni nem a szerkesztőségekben szoktak. Mint ahogyan törvényt alkotni, jóváhagyni és értelmezni sem. A sajtó maximum véleményeket közvetít, társadalmi hangulatokat gerjeszt, igenis, itt van az ő hatalma, de a szlovákiai bíróságokról kialakult társadalmi képet a marketing és médiaszakma legnagyobb gurui sem tudnák úgy lerombolni, mint önerőből a rendszer és az őt felügyelő közjogi méltóságok. Az államfőt beleértve, persze. A távozó elnök politikai és társadalmi éleslátásán már nem csodálkozunk, de szerezhet a bírói karnak és önmagának az utókor ítélkezése szempontjából egyjó pontot. Ha 13 napig nem csinál semmit. A „másolás és beillesztés" technikáját Oroszország le sem tagadhatná, szinte minden az Európai Unió mintája szerint lett előkészítve Eurázsiái Gazdasági Unió: a cár, a szultán és a diktátor JARÁB1K BALÁZS Míg az EU-párti Petro Po- rosenkót soha nem látott egységben választotta elnökké Ukrajna, addig Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország Eurázsiái Gazdasági Unió (EEU) néven kereskedelmi blokkot hozott létre. A „másolás és beillesztés” technikáját Moszkva le sem tagadhatná, szinte minden az Európai Unió mintája szerint lett előkészítve. Ami nem EU-s szabvány, az a gyorsaság: a terv 2009-ben született (amikor az EU Keleti Partnerség nevű programja is), alig öt éven belül már integráció van. Mint a mesében. Amiről a hivatalos hírek nem szóltak, az az általános elégedetlenség a tagállamok között. A fehéroroszok hangos morgások közepette csatlakoztak orosz támogatások fejében. Minszkben nyílt titok, hogy Lukasenka aláírása egy- milliárd dollárt hozott a bela- rusz büdzsébe, a már pár héttel korábban bezsebelt kétmilliárd után. Nurszultán Nazarbajev szintén nem csinál titkot abból, hogy ha már unió, akkor nem a kivételeknek kéne szabályozni azt. A kazahok például továbbra sem használhatják szabadon az orosz kőolajvezetékeket a saját kőolajuk exportjához, a belaru- szok pedig továbbra is vámot fizetnek a Belaruszban, orosz kőolajból készült finomított produktumok után. Egy Vámunióban. Nem meglepetés tehát, hogy a felek hivatalosan is elismerték, a „részletekben még nem egyeztek meg”, az unió nem szól közös valuta és közös energiapiac létrehozásáról sem. De akkor miért vernek ennyi energiát egy ilyen unióba? Két nyugati elmélet szerint a Szovjetunió (mint a gonosz birodalma) feltámasztása vagy egy autokrata koalíció a fő cél. Ám a cár, a szultán és a diktátor koalíciója a helyi viszonyokat és globális trendeket ignoráló, ám célszerűen egyszerű magyarázat. Nem kell vele sokat bíbelődni, jól hangzik a „bezzeg nálunk demokrácia van” oldalról. A Krím „privatizálása”, illetve a szintén napokban aláírt gázszerződés alapján Oroszország már-már valóban nagyhatalomnak látszik. Erős túlzással az EU radikális pártjainak előretörése is az oroszok számlájára íródik. De a részletek mást mutatnak: senki sem tudja a kínaiak által fizetett árat. Az orosz médiából nyugati irányba terjedő hír az „európai árról” hoax. Közel tíz év tárgyalás után azonban muszáj volt valamit aláírni, erőt kell mutatni most Európának. Az integráció kérdése moszkvai szemszögből sokkal bonyolultabb. A moszkvai fejedelemség a mongolok vazallusaként kezdte, és Moszkvában többen tartanak attól, hogy a kínaiak vazallusaként folytatja. A történelmet ismerők tudják, hogy anno a nomád világ dinamikáját az adta, hogy Kína lezárta a határait és elverte őket a falainál. Ezek a népek kezdtek nyugat felé vándorolni, tolva maguk előtt másokat is. Valamikor a római birodalom, most az EU a másik fal. Az oroszok megpróbálják bejátszani ezt az egész hatalmas térséget mint Dzsingisz kán birodalmának örökösei. A szovjet korszak után - amikor Moszkva a világ vezető katonai hatalma volt - ismét igazából akkor tudnának labdába rúgni, ha ellenőriznék a nagy kereskedelmi utakat. Ezeket viszont továbbra is Amerika őrzi. A modernizáció kísérlete az orosz történelem során mindig csődöt mondott, Ukrajna európai választása pedig az európai Oroszországot kérdőjelezi meg. Birodalmat ma képtelenség építeni: nincs hozzá elég erőforrás. A technológia fejlődése és a (helyben termelt) energia ugyanis a helyi jellegű gazdasági modellt hozza helyzetbe. A messziről szállított orosz kőolaj és gáz egyre inkább (rendkívül gyorsan) versenyképtelen (túl drága) lesz. Marad az (európai) imitáció, mint most az integrációé, ami az orosz tanácstalanság és kétségbeesés jele. A jövő szempontjából azonban sokkal fontosabb lehet a szintén a napokban aláírt szerződés Lengyelország, Belarusz és Litvánia között a Balti-tengert a Fekete-tengerrel összekötő folyami útról. Cirka-ezer évvel ezelőtt létezett útvonal miatt szervezték meg (a vikingek) anno a Kijevi Ruszt, amiből később a Litván Nagyfejedelemség nőtt ki, mint az akkori Európa legnagyobb és legjobban szervezett állama. A történelem ismétli önmagát?
