Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)
2014-06-11 / 133. szám, szerda
I www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 11. Sport 21 Rosszak voltak olimpiai bajnokok eredményei Elválnak a Dombi-Kökény kajakpáros útjai MTl-JELENTÉS Budapest. Felbomlik a Dombi Rudolf, Kökény Roland olimpiai bajnok kajakpáros. Mindketten más egységben folytatják a versenyzést. „Sajnos, ez a fejlemény nem egyik napról a másikra jött. Roland a londoni olimpiai győzelem után rögtön úgy döntött, hogy egyéni edzéseit Kiss Istvánnal folytatja, aki ugyan szintén remek csoportot edz, de így én Rolandnak csak a párosbeli munkáját láthattam - mondta Szilárdi Katalin, a páros eddigi edzője. - Sem az egyesben mért időit, sem az orvosi mérések eredményeit nem ismertem már ebben az időszakban, és ez szakmai szempontból sok bizonytalansági tényezőt hordozott magában.” A szakításhoz hozzájárulhatott, hogy már a tavalyi eredmények sem voltak meggyőzőek (az Eb-n ötödik, a vb-n harmadik volt a 2012-es londoni játékokon 1000 méteren győztes egység), majd az idei, szegedi Világkupán lemaradt a dobogóról a páros. „Ami azonban ezen a hétvégén történt, a versenyszám feladása a cél előtt 180 méterrel, az sajnos már lezárja a párosuk történetét” - utalt Szilárdi a szegedi válogatóra, melyen Dombi és Kökény a versenyből gyakorlatilag kiszállva utolsóként ért a célba. Ajövőben Dombi Boros Gergellyel szeretne versenyezni, akivel a szegedi Vk-n 500 méteren minimális különbséggel lett második, nem hivatalos értesülés szerint Kökény pedig egy új összetételű négyesben tenné próbára magát. Magyarázatot várnak az RTL Klubtól * A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) magyarázatot vár az RTL Klubtól, amiért a csatorna vasárnap, a szlovénok elleni világbajnoki selejtezőn a rendes játékidő letelte előtt mintegy fél perccel megszakította a közvetítést, így a szurkolók nem értesülhettek a végeredményéről (a magyar csapat 25:22-re nyert). „Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy a Hatoslottó-sorsolás miatt megszakadt a közvetítés” - áll az MKSZ levelében, amelyet a tv-csatorna vezetésének küldött. (MTI) Gáborík egy gólpasszal járult hozzá a sikerhez Közel a trófeához a Kings ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. A vendég Los Angeles Kings 3:0-ra nyert a New York Rangers ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley-kupa- döntőjének harmadik mérkőzésén, így 3:0-ra vezet a négy győzelemig tartó párharcban. Jonathan Quick bizonyult a meccs emberének, a Kings kapusa 32 védéssel járult hozzá a sikerhez. Marián Gáborík gólpasszal tért vissza korábbi sikerei színhelyére, ugyanis 2009 és 2013 között a Rangersben szerepelt, 255 meccsen 114 gólt ütött. „Felemás érzéseim vannak, furcsa volt korábbi csapatom ellen jégre lépni. Ám miután megkezdődött a meccs, megnyugodtam - nyilatkozta Gáborík. - Bebizonyítottuk, hogy erős együttesünk van, amely akkor sem adja fel, ha vesztésre áll. Mindkét otthoni mérkőzésen fordítani tudtunk. New York-ban remekül játszottunk, ez volt a döntőbeli legjobb teljesítményünk.” A negyedik mérkőzésre közép-európai idő szerint holnap hajnalban kerül sor. Egyébként a döntők történetében mindössze egyszer, még 1942-ben tudott nyerni egy csapat 0:3-ról, akkor a Toronto fordított a Detroit ellen. A Los Angeles-iek (balra) örülhettek harmadszor is (TASR/AP) (TASR/AP-felvétel) Brazíliában a reptéri várók is fociköntöst kaptak A Brazucát még mosógépben is tesztelték, egyetlen gramm vizet se vesz fel Még mindig dolgoznak a nyitómeccs helyszínén Sztrájk talán nem lesz, a Twitteren viszont lehet majd szavazni. A holnap kezdődő labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatos hírekből válogattunk. ÖSSZEÁLLÍTÁS Az utolsó pillanatokig dolgoznak a labdarúgó-világbajnokság nyitómérkőzésének helyszínén, a Sao Pauló-i Corinthians Arénában. A csütörtöki Brazília-Horvátország találkozóig még hátravan egyes szektorokban a székek rögzítése, a külső terekben fém- és famunkálatokat kell elvégezni, valamint a VIP-páholyban is akad teendő. „Több mint 300 munkásunk van, akik naponta 24 órát dolgoznak, hogy mindennel elkészüljünk időre” - igyekezett megnyugtatni a közvéleményt az építkezés egyik vezetője. Akadt viszont szomorú hír is: a Holnap " kezdődik a foci-vb vasútvonal felújításánál végzett munkálatok során egy munkás életét vesztette. A városban egyébként helyreállt a közlekedés - bár valószínűleg csak átmenetileg. A metró dolgozói ugyanis felfüggesztették a sztrájkot, de mivel továbbra sem teljesítették a béremelési igényeiket, csütörtöktől újfent a munkabeszüntetés mellett dönthetnek. Sokat foglalkoztak a vb hivatalos labdájának, a Brazucának a kifejlesztésével is. A labda 2,5 év alatt nyerte el végső formáját. A Brazuca mindössze 437 gramm súlyú, teljesen szintetikus anyagból készült, nem varrták, hanem ragasztották és a FIFA előírásának megfelelően 69 centiméter kerületű. Az Adidas sportszergyártó cég közlése szerint a Brazuca stabilan száll a levegőben és tapad majd a játékosok lábához. A fejlesztési folyamat során a labdát még mosógépben is tesztelték, néhány centrifu- gálást is ki kellett bírnia. ,A Brazuca egyetlen gramm vizet sem vesz fel” - mondta ezzel kapcsolatban Harald Körger, az Adidas fejlesztésért felelős munkatársa. Változtatott a FIFA is: a szurkolók a Twitteren keresztül választhatják meg a mérkőzések legjobb játékosát. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség közleménye szerint ezzel a lépéssel szeretnék elérni, hogy minél többen részt vegyenek a voksolásokon, négy évvel korábban ugyanis csak a FIFA honlapján keresztül lehetettválasztani. A legjobb játékosra a találkozók második félidejétől kezdve a lefújásig várják a szavazatokat a szervezők. (MTI, nso) Kisorsolták a hoki Tipsport Extraliga 2014/15-ös szezonja 1. fordulóját Stümpel folytatja, Pálffy is érkezhet AZ EXTRALIGA 1. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA HK Poprad MsHK Žilina HKM Zvolen Dukla Trenčín Mountfield Martin HK Nitra HK 36 Skalica HC'05 Banská Bystrica HC Košice ŠHK 37 Piešťany ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A bajnok kassai együttes TrencsénSe látogat, a zólyomiak pedig a besztercebányaiak elleni régióderbivel nyitják meg a jégkorong Tip- sport Extraliga szeptember 12-én kezdődő 2014/2015-ös szezonját. Az új idény első fordulójának tegnapi sorsolásán Vladimír Paštinský, az extraligát irányító Pro-Hokej szervezet igazgatója elmondta, a további menetrend elkészítésénél figyelembe veszik a kassaiak kupakötelezettségeit. Az újrainduló jégkorong Bajnokok Ligájában érdekelt kassaiak főmenedzsere, Juraj Bakoš szerint mindkét fronton helyt tudnak majd állni. „A nemzeti bajnokságnak mindig is nagy jelentősége volt számunkra, ez így lesz a továbbiakban is” - nyilatkozta Bakoš. Az előző szezon ezüstérmesének, a nyitrai csapatnak is nagy tervei vannak. „A playoff legértékesebb játékosának választott Jozef Stümpel a következő idényben is minket fog erősíteni, barátjával, Žigmund Pálfíyval egyelőre nem jutottunk dűlőre, de tovább tárgyalunk vele, hogy térjen vissza a hokizáshoz” - jelentette ki Ján Plandora, a nyitrai klub igazgatója. Az extraliga lebonyolítása nem változik: az U20-as válogatott versenyen kívül szerepel majd a bajnokságban, a 8 legjobb csapat az 54 fordulós alapszakasz után február végén kezdi meg a playoffot, az utolsó, 10. helyezett pedig osz- tályozót játszik a bentmaradá- sért az I. liga győztesével. A legértékesebb hokis (MVP) kiválasztása ismét a drukkerek feladata lesz, az ankét győztesét Aranysisak díjjal jutalmazzák. (ot) SPORTMENÜ ■ Kézilabda NŰIEB-SELEJTEZŰ, Vágsellye -18.00: Szlovákia- Franciaország. ■ Kosárlabda NŰI EB-SELEJTEZŰ, A csoport, Oberanven -19.30 Luxem bu rg-Szlovákia. EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK: Ghána-Koreal Köztársaság 4:0, g.: J. Ayew (11., 53., 89.), Gyári (44.); Santos U21-Bosznla-Hercegovina 1:5, g.: Ibisevic (41., 45.), Hajrovic (34.), Lulic (62), Visca (78). ■ Jégkorong NHL, nagydöntő, 3. mérkőzés: New York Rangers- Los Angeles 0:3 (0:1,0:2,0:0), g.: J. Carter (20), Muzzirt (25), M. Richards (38.) - Marián Gáborík (LA) 0+1. Az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat állása: 0:3. ■ Tenisz BIRMINGHAMI NŰI TENISZTORNA, 1. forduló: McHale (amerikai)-Schmiedlová (szlovák) 7:6,6:4; Babos (magyar)-Erakovic (új-zélandi) 6:3,6:4. KASSAI FÉRFITORNA, 1. forduló: Martin (szlovák, 7)-Nisioka (japán) 6:1, 7:6; Ghem (brazil)-Danié (szlovák) 6:4,6:0. SZICÍLIAI FÉRFITENISZTORNA, 1. forduló: Fucso- vics (magyar)-Naso (olasz) 6:3,3:6,7:6. ■ Sportfogadás KENŐ: 2,9,16,17,18,19,21,22,28,30,32,37,55, 59,63,66,67,74,76,80. KENŐ Plusz-szám: 59. EUR0MILLIÚK, a 24. játékhét (kedd) nyerőszámai: 8,14,15, 26, 27,29, 33, pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3236,90 euró (1); 4. díj: 755,20 euró (5); 5. díj: 123,30 euró (35); 6. díj: 24,90 euró (173); 7. díj: 11,70 euró (599); 8. díj: 7,30 euró (2552); 9. díj: 3,90 euró (3682); 10. díj: 2,40 euró (10 881). SPORT A TÉVÉBEN 12.00 - SLOVAK SPORT TV1, DIGISPORT 1 (magyar): Hallei férfitenisztorna 12.00 - SLOVAK SPORT TV2, DIGISPORT 2 (magyar): Birminghami női tenisztorna 13.30 - SPORT 2 (magyar): Lóverseny 13.30 - EUROSPORT: Kerékpáros Dauphiné Li- béré kritériumverseny, 4. szakasz 13.30 - EUROSPORT 2: Queen’s-i férfitenisztoma 15.00 - EUROSPORT: Queen’s-i férfitenisztorna 18.00 - SPORT 1 (cseh): Szlovákia-Franciaország női kézilabda Eb-selejtező 18.00 - EUROSPORT 2: Autósport, Le Mans-i 24 órás verseny 18.00 - DIGISPORT 1 (magyar): Úszás, Mare Nostrum, Canet-en-Rous- silon 20.00- ČT SPORT, DIGISPORT 1 (magyar): Atlétikai Gyémánt Liga, Oslo 21.00- SPORT 1 (cseh): Portugália-Csehország női kézilabda Eb-selejtező 2.00 (csütörtök) - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): NY Rangers-Los Angeles jégkorong NHL- nagydöntő, 4. mérkőzés NIKÉ Szerda, június 11. Osztályozó a labdarúgó Serie A-sze- replésért, visszavágó: 281. Cesena-Modena (az első meccsen: 1:0) 2,25- 3,05-3,15-1,29-1,55-1,3.