Új Szó, 2014. június (67. évfolyam, 125-149. szám)

2014-06-05 / 128. szám, csütörtök

24 Panoráma-hirdetés ÚJ SZÓ 2014. JÚNIUS 5. www.ujszo.o i. Egyedi lovas kocsit kapott II. Erzsébet brit királynő a gyémántjubi­leuma tiszteletére. A hintát a Parlament megnyitásának alkalmá­ból tartott ünnepség főpróbáján láthatták tegnap először. A lenyűgöző, kimunkált fekete-arany jármű kerekeit egy versenyau- tó-dizájner készítette. A díszítés a brit birodalom különböző szim­bólumaiból áll össze, míg a tetején található kamerával szemmel tarthatja országát a 61 éve megkoronázott Erzsébet. (TASR/AP) Halálosabbak a női neveket viselő hurrikánok Nem félünk a női nevektől Június 5 NÉVNAP Bonifác A latin Bonifatius névből származik, jelentése: a jó sors embere. ESEMÉNYEK George Marshall tábornok, az USA külügyminisztere a Harvard Egyetemen ismer­tette az általa kezdeménye­zett, később róla elnevezett gazdasági tervet. (1947) Kitört a harmadüt arab-iz­raeli,-az úgynevezett hat­napos háború. (1967) Los Angelesben az elnökvá­lasztási kampány idején meggyilkolták Robert Ken- nedyt, az ugyancsak me­rénylet áldozatává lett John F. Kennedy elnök öccsét, a Demokrata Párt elnökjelöltjét. (1968) MAI ÉVFORDULÓINK 1942-ben született Almási Éva Kossuth-díjas és Já­szai Mari-díjas színésznő, kiváló művész. 65 éve született Ken Foi­led: brit író. 10 éve hunyt el Ronald Reagan, az Egyesült Álla­mok 40. elnöke. 165 éve Haynau tábor­szernagy Pozsonyban ki­végeztette Liptóvár védő­jét, báró Mednyánszky László honvéd őrnagyot. NAPI VICC Száraz fél év után végre megérkezik a faluba egy kiadós zápor. A gazdák a kocsmában ünnepelnek, csak az egyik búslakodik.- Ne búsuljon kend! - vi­gasztalják a többiek - Et­től az esőtől minden kibú­jik a földből!- Látjátok, éppen ez az én bajom. A múlt héten te­mettem el az anyósomat... ORVOSMETEOROLÓGIA A mozgás- szervi beteg­ségekben szenvedők és az ekcémások számíthatnak panaszokra. Idegesség, depresszió for­dulhat elő, jelentkezhet­nek a hátgerincfájdalmak is. A fizikai és a szellemi teljesítőképesség viszon- lag jónak mondható. MT1-HÍR Chicago. A női nevet viselő hurrikánok jellemzően több ha­lálos áldozatot szednek, mint a férfinévre kereszteltek, vélhe­tően azért, mert a lakosság - a nemi sztereotípiák miatt - ke­vésbé érzi veszélyesnek őket, és így kevésbé készül fel rájuk - ír­ták az Illinois-i Egyetem kutatói az Amerikai Tudományos Aka­démia folyóiratában megjelent tanulmányukban. A szakembe­rek megvizsgálták azt, van-e összefüggés a hurrikánok neve és pusztítása között. 92 atlanti hurrikánt figyeltek meg, ame­lyek az 1950 és 2012 közötti időszakban értek szárazföldet az USA-ban. A vizsgált időszak­ban a két legnagyobb erejű tró­pusi vihar is női nevet viselt: az 1957-es Audrey és a 2005-ös Katrina végezte a legjelentő­Sanghaj. Érezhetően meg­növekedett az igény az elmúlt években a randevú- és párkap­csolati tanácsokat nyújtó szak­emberek iránt Kínában, egyre több fiatal próbál így párt talál­ni magának. Steve Si rande­vúszakértő elmondta, hogy az oktatási rendszer hiányosságai és a továbbra is túlságosan tra­dicionális kultúra miatt a kínai fiatalok egyszerűen nem tud­ják, hogyan kell egy romantikus sebb pusztítást. A tanulmány­ból kiderül, az 1970-es évek előtt a meteorológusok gyakor­latilag csak női neveket adtak a hurrikánoknak, arra hivatkoz­va, hogy azoknak „szeszélyes a természetük”. Azóta minden évben a hurrikánszezon kezde­tén egy férfi- és női neveket is tartalmazó, előre elkészített lis­táról választják ki a viharok ne­veit. A szerzők emiatt a név­adásrendszer újragondolását szorgalmazták. A kutatók teszt­je azt mutatja, az emberek ke­vésbé tartanak a női nevű hurri­kánoktól, és így kevésbé ké­szülnek fel arra, hogy biztonsá­gos helyre meneküljenek a tró­pusi viharok elől vagy egyéb óv­intézkedéseket tegyenek. En­nek oka, hogy a női nevű hurri­kánok, főleg a kifejezetten nőies nevűek, pl. Belle vagy Cindy, enyhébbnek tűntek. kapcsolatot kezelni. Sok eset­ben a partner megszólítása, randevúra hívása, az ott megfe­lelő viselkedés is gondokat okoz - sorolta a problémákat. A leg­nagyobb gond, hogy a fiatalok bátortalanok, önbizalomhiány­tól szenvednek. Az egygyerme­kes, családközpontú társada­lomban ráadásul a szülők nyo­mása is óriási, akik mielőbbi há- zasodásra sürgetik egykéjüket. Kínában a 27 év feletti nők és a 30 év feletti férfiak a házaso- dáshoz „öregnek” számítanak. Számos kínai fiatal fordul randevúszakértőhöz Esetlenek lettek az egykék MTl-HÍR Egy brit vitorlázónő látni vélte az eltűnt malajziai utasszállító repülőgép Égő gép az éjszakában London. Látni vélte az eltűnt malajziai utasszál­lító gépet egy brit vitorlá­zónő, aki férjével az Indi­ai-óceánon Indiából Thai­földre tartott - írta a teg­napi The Telegraph című londoni lap. A szemtanú szerint lángolt a repülő. MTl-HÍR Az angol The Telegraph cik­ke szerint a 41 éves Katherine Tee március 7-8-án éjjel őr­ségben volt vitorlásán, amikor egy lángoló gépet látott. Nem jelentette a történteket, mert akkoriban veszett össze férjé­vel, amit nehezen viselt, s azt hitte, csak látomásai vannak. Az MH-370-es malajziai utas- szállító repülőgép utáni siker­telen kutatások indították őt és férjét arra, hogy ellenőrizzék globális helymeghatározó rendszerük (GPS) adatait. A GPS-ből az derült ki, hogy vi­torlásuk közel haladt a maláj gép tervezett útvonalához. Az utasszállító március 8-án tűnt el 239 utassal a fedélzetén. A nő a The Phuket Gazette című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a GPS-bejegyzéseket visszate­kintve azt tapasztalták, azok összhangban vannak a hatósá­goknak az MH-370-es járatról kapott adataival. „Valami olyasmit láttam, mintha egy lángoló repülőgép lett volna. Arra gondoltam, biz­tos megőrültem. Azért figyel­tem fel rá, mert még sohasem láttam repülőgépet narancs- színű fényben. A gép hosszabb volt egy átlagos utasszállítók­nál. Úgy tűnt, hogy fekete füst gomolyog mögötte” - mondta Katherine Tee. Hozzátette, hogy a gép észlelésének pillana­tában, jóval magasabban két másik repülőt látott az ellenke­ző irányba haladni. Akkor i gondolta, hogy ha valóban < repülőgép lángolt, azok m jelentik az esetet. A kutat irányító ausztrál hatóságok dig nem találták nyomát a g nek, illetve roncsainak. A ke sést feltehetőleg a repülő fék dobozának jeladója által köz tített jelek alapján folytattál Indiai-óceán déli részén. Re tógépekkel összesen 4,5 mi négyzetkilométernyi terült vizsgáltak eddig át tüzetes érdemi eredmény nélkül - a tatások most szünetelnek. A gép megtalálása körüli zonytalanságot fokozza < alacsony frekvenciájú, rejtél jel, amelyet a víz alatt észlel India déli csücske közeié! éppen abban az időpontb amikor a malajziai repülő; utoljára lépett műholdas k csolatba, majd eltűnt. A kö' kező kutatások ez utóbbi forrását is kutatják. Hangolj a focivébére az Új Sióval! Ne hagyd ki a ziccert! * 2014-es labdarúgó csapatprd helyszínek, statisl Minden, amit a 2014-es brazíliai futbailvébéről tudni kell: részletes menetrend, csapatprofilok, érdekességek ­48 oldalon. szlovákiai magyar napilap www.ujsztMom www.loc«book.iom/ujiio Szerkesztőség: I Lazaretskó 12, 814 64 Bratislava 1, e-mail: ujszo@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkeszt&belyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Rovatvezetők: Mózes Szabolcs - politika (02/59233428), Klein Melinda - régió (02/59233426), Holop Zsolt - vélemény (02/59233440), Lakatos Krisztina - kultúra (02/59233423), Bőd Titanilla - sport (02/59233434), Urbán Gabriella - magazinok (02/59233444). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. | A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos: 0907/773835, Kassa: 055/6002 225, 0905/228525, Rimaszombat: 0905/823753, Komárom: 0905/840423, Duno- szerdahely: 0905/228526, Érsekújvár 0905/840419, Nyitra: 037/6522 543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832. | Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. | IČO: 35790253. I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. I Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató), tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga, tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 02/59233 108, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, e-mail: reklama@ujszo.com. | Marketing: 02/59233266. I Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. | Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. | Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. | Külföldi megrendelések: Slovenská pošta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava. Index: 48271. | Engedélyszám: 5, ISSN 1335-7050. | Nyilvántartási szám: EV 110/08. | Minden szerzői jog fenntartva, írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írá jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a wv sme.sk honlapon található. | © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó r delkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjeszté nek jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogo engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. | A sajtófigyelést a kiadó megbízásába Newton IT és az SMA végzi. I Lapunk egyes részeinek megjelenését a Petit Academy támogatja. I Petii Academy Z-míi

Next

/
Oldalképek
Tartalom