Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-29 / 122. szám, csütörtök
I 18 Iskola utca ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 29. www.ujszo.com A POSTA HOZTA Másodszor rendezték meg a RoboSum Open Sumo Lego nyílt robotversenyt A Selye János Gimnázium újabb sportsikerei Taroltak a füleki gimnazisták Indulhat a roham... (Fotó: Bólint Lóránt) A tavaszt mindig sűrű sport- események jellemzik a komáromi Selye János Gimnáziumban. Több vonalon is képviseltük iskolánkat az elmúlt időszakban. Ipolyságon rendezték meg hét csapat részvételével a szlovákiai magyar gimnáziumok országos röplabdabajnokságát fiúk és lányok részére is. Mind a lányoknál, mind a fiúknál iskolánk csapata diadalmaskodott, ráadásul mindkét kategóriában a mi játékosunk érdemelte ki a mezőny legjobbjánakjáró díjat, Tarics Nelli (II. B) és Százvai Ádám (I. C) személyében. A 11. alkalommal megrendezett Kárpát-medencei Ossz- magyar Diákbajnokság labdarúgótornájának felvidéki fordulóján, Diósförgepatonyban is óriási sikert arattak a selyé- sek. A 2. helyezés szép siker, hiszen ezzel kivívták a jogot, hogy részt vehessenek a nemzetközi döntőben, mely június végén Pápán lesz. Az atlétika is ebben az időszakban adott bizonyítási lehetőséget diákjainknak, a megyei fordulóban Nyitrán nagyon szép eredményt ért el Mészáros András (2. hely 100 méteren), Gábor Zsuzsanna (3. hely 800 méteren), Lakatos Lili (4. hely 100 méteren) és Földes Tímea (4. hely 400 méteren). A tömegsportra is figyel a Selye Gimnázium, ennek ékes bizonyítéka, hogy több mint 60 diákunk vett részt a 40. alkalommal megrendezett Ko- márom-Komárno futóversenyen, ahol egyéniben dobogón végzett: Fiala Tamás (3. hely), Gábor Zsuzsanna (2. hely) és a 10 km-es felnőtt kategóriában a nőknél 5. helyen ért célba Szabó Annamária. A sportesemények szervezéséből is kivesszük a részünket, május 6-án rendeztük meg a fiúk kosárlabdatomáját a szlovákiai magyar gimnáziumok részére 6 iskola részvételével a helyi sportcsarnokban. Iskolánk Somorja mögött az előkelő 2. helyet szerezte meg. Dr. Gyurenka István testnevelő RoboSum, RoboGo, Ro- boDay - és még sorolhatnánk a hasonlóan kezdődő szavakat. A lényeg: hogy mind a robo- tikával kapcsolatos. Most már csak az a kérdés, mi is a robotika. ILLÉS KÓS1K ANDREA A kifejezést elsőként Isaac Asimov író használta 1941-ben a robottechnológia és a robotipar megjelölésére. Maga a robot szó viszont Karel Capektól származik, aki az 1920-as években „Rossum Univerzális Robotjai” címmel utópikus színdarabot írt, melyben az ember által készített gépeket hívták robotnak, a cseh „robota”, vagyis „munka” szó nyomán. Ennyi etimológia után térjünk a robot műszaki fogalmának definíciójára: A robot egy elektromechanikai szerkezet, amely előzetes programozás alapján képes különböző feladatok végrehajtására. Lehet közvetlen emberi irányítás alatt, de önállóan is végezheti a munkáját egy számítógép felügyeletére bízva - olvashatjuk a Wikipédián. A kulcsszó tehát a programozás, amely önmagában elég riasztónak tűnhet, főleg, ha meg akarják rá tanítani az ember fiát. Hogyan lehetne mégis közelebb hozni a diákokhoz? Például úgy, hogy összekötjük egy kis legózással, és megspékeljük a versenyzés izgalmával: egymás ellen küzdhetnek aztán a Lego-ele- mekből épített, programozható robotok. Április 30-án volt belőlük bőven a Füleki Gimnáziumban, ekkor rendezték meg ugyanis - másodszor - a RoboSum Open Sumo Lego nyílt robotversenyt. Kerekes László, a verseny szervezője azokra a tehetséges diákokra gondolt, mikor a Robo- Sumot megálmodta, akik érdeklődnek a programozás és a mérnöki tudományok iránt. A robotikával foglalkozó diákok lehetőséget kapnak logikus gondolkodásuk, kreativitásuk és technikai érzékük fejlesztésére. Az pedig már csak hab a tortán, ha tudásukat, alkotó- képességüket egy izgalmas és szórakoztató versenyen mutathatják meg. Idén hét iskola 11 csapata versenyzett. Fülek, Losonc, Rimaszombat, Érsekújvár és Kecskemét magyar és szlovák tanulói mérték össze tudásukat maguk készítette és programozta robotjaikkal. A RoboSum nyílt robotversenyen nincs külön alap- és középiskolás kategória, mindenki egyenrangúként küzd. A robotok mérlegelése után, mely során ellenőrzik, megfelel-e a robot tömege és mérete az előírtnak, következnek a kisorsolt ellenfelek csoportversenyei. Ezek alapján lehet továbblépni a mmmwm 1. Palocsányi Ádám és Szacsko Adrián (Larimo- res csapat) - Füleki Gimnázium, nyolcosztályos tagozat 2. Botos Péter és Pál Márk (Jagers csapat) - Füleki Gimnázium, négy- osztályos tagozat 3. Herczeg Kristóf és Lenner Egon (Tompások csapat) - rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola, ill. Tompa Mihály Református Gimnázium negyeddöntőbe, az elődöntőbe, majd a döntőbe. Mint a neve is mutatja, a RoboSum Open Sumo Lego a klasszikus japán sumóra épül: egy körpályáról kell egymást kitolniuk az ellenfeleknek - ez esetben a robotoknak. Minden mérkőzés maximum három győztes rohamból áll. A robotoknak teljesen autonómnak kell lenniük, emberi segítség nélkül kell küzdeniük, a versenyzők csak elindítják őket. Természetesen a robotokat előre beprogramozzák a diákok, több programot is készítenek, de a versenyen nem tudják, melyik robottal kerülnek majd szembe, így az összecsapások előtt kell eldönteniük, melyik programot választják. Utána már a roboton múlik a mérkőzés. Kerekes László elmondta, idén a verseny kétnapos volt, mivel sikerült összekötni egy kísérőrendezvénnyel. Április 29-én, a robotok napján az érdeklődők előadásokat hallgathattak a National Instruments debreceni előadóitól. Szabad Miklós a középiskolásoknak beszélt arról, müyen modem eszközökkel dolgoznak napjaink mérnökei. Az alapiskolások Krizsán Gábor A Lego robotok kihívásai című előadását hallgatták meg. A RoboSum versenyen ebben az évben több csapat indult, mint tavaly. A programozás magasabb színvonalú volt, a konstrukciós megoldások is jobbak voltak. Az újoncként induló rimaszombatiak a harmadik helyet harcolták ki, míg az első és második helyet bravúrosan a füleki diákok szereztékmeg. Kerekes Lászlót tavaly, az első RoboSum megszervezésekor a hiánypótlás igénye vezette, hiszen a környéken nem volt robotikaverseny, miközben a diákok élénken érdeklődtek a robotikaszakkör iránt, melyet informatika szakos tanárként vezet a Füleki Gimnáziumban. Azóta a környék iskolái is „beindultak”, több helyen elkezdtek Lego robotokkal foglalkozni, sőt, egy regionális verseny is született a nemzetközi RoboSum mellett, a RoboGo, melyet Rimaszombatban rendeztek. A II. RoboSum nemzetközi robotversenyt a Füleki Gimnázium és az IN-NOVA Polgári Társulás rendezte, fő támogatója Fülek városa volt, a díjakat pedig a Media City adta. A szervezők már a harmadik évfolyamot tervezgetik, s merészebb álmokat is dédelgetnek. Szeretnének egy továbbjutásos rendszert kiépíteni, hiszen önálló versenyek léteznek nálunk és Magyarországon is, de ezekről nem lehet feljebb lépni. A cél egy közép-európai verseny kiépítése több ország bevonásával. A lányok röplabdacsapata (Fotó: SJG) írjatok az Iskola Utcának! Továbbra is szívesen várjuk diákok, tanárok beszámolóit iskolájuk eseményeiről, eredményeiről, valamint a tehetséges diákokat bemutató írásokat, melyeket az iskolautca@ujszo.com vagy az ujszo@ujszo.com e-mail-címre küldhetnek. A POSTA HOZTA 7 mérföldes csizmában Szegeden Fél éve, amikor megkaptuk a 7 mérföldes csizmában heted 7 határon át mesevetélkedő első négy meséjét, még nem sejtettük, hogy ilyen csodás kalandban lesz részünk. Hosszú hónapok teltek meseolvasással, gyakorlással. Két izgalmas elődöntő után április 30-án Vásárúton volt az országos döntő. Küzdelmes csata után vihettük iskolánkba, Egyház- gellére a VÁNDORCSIZMÁT. Nagyon örültünk, mert ez azt is jelentette, hogy Szegeden mi képviselhetjük a felvidéki magyar iskolákat. Izgalmakkal, várakozással telt az a néhány nap. Május 12., a verseny napja gyorsan elérkezett. Már vasárnap, egy nappal a verseny előtt, elindultunk Szegedre a tanító nénikkel. A Károlyi Kollégiumban fogadtak bennünket a magyarországi szervezők. Kicsomagoltunk, és elindultunk, hogy megismerjük Szegedet. Először a Vadasparkban tettünk kalandos sétát. Láttunk krokodiletetést, „simogattunk csótányt”; és megcsodáltuk a zsiráfokat, oroszlánokat... Ezután Szeged belvárosát vettük szemügyre. Meglátogattuk Magyarország negyedik legnagyobb templomát, a Fogadalmi templomot. A Dómban található a 9040 sípos orgona és az alföldi szűrbe és szegedi papucsba öltöztetett Madonna. Magyarország leghosszabb folyójánál, a Tiszánál is megálltunk. A tanító nénik megmutatták nekünk Juhász Gyula szobrát, a Széchenyi teret, Kossuth Lajos egész alakos bronzszobrát. Gyönyörködtünk a Reök-palo- tában, amit Munkácsy Mihály unokaöccse, Reök Iván vízépítő mérnök építtetett. Gyönyörű város Szeged, de nem feledkezhettünk meg arról, amiért odamentünk. Másnap időben az Agórában voltunk, hogy a 7 mérföldes mesevetélkedő magyarországi csapatait ne várakoztassuk. A játék során 7 forduló feladataival kellett megbirkóznunk, amelyeket 24 meséből állítottak össze a szervezők. Nagyon izgultunk, bár a verseny főszervezője elmondta, nincs rá okunk, hiszen 284 csapat nevezett be, és a legjobb 11 kapott meghívást Szegedre. Örülünk, hogy ott lehettünk, büszkén képviseltük iskolánkat, az Egyházgellei Alapiskolát és a felvidéki magyarokat. Kitartó munkánkat siker koronázta, a 4. helyen zártuk a versenyt. Köszönjük a szlovákiai és magyarországi szervezőknek, valamint iskolánk igazgatójának, a felkészítő pedagógusainknak, hogy ilyen élményekben lehetett részünk, ami örök emlék marad számunkra. MÓKÁS MÓKUSOK Rácz Dóra, Rácz Réka, Polák Mátyás, Virág Zsolt, az Egyházgellei Alapiskola tanulói Az egyházgellei Mókás Mókusok csapata a nagyon szép negyedik helyen zárta a versenyt (Fotó: EAI)