Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-29 / 122. szám, csütörtök

16 UTAZAS ■ 2014. MÁJUS 29. www.ujszo.com UTAZftSI HÍREK A világ legdrágább szállodái » Rekordprofit az Emiratesnél Rekordmértékű, 1,1 milliárd dolláros profitot ért el március 31- ével zárult üzleti évében a dubaji székhelyű, a légitársaságot is magába foglaló Emirates-csoport, beruházásaik összege pedig szintén rekordra, 6 milliárd dollárra emelkedett. A légitársaság 22,5 milliárd dolláros árbevételt ért el, kiadásai közül kiemelte a 8,4 milliárdos kerozinköltségeket, amely mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző üzleti évit, holott az árak nem változtak jelentősen. Az üzleti évre 887 millió dolláros pluszt könyveltek el, amely 43 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az utasszám 44,5 millió volt, 13 százalékkal több, mint az előző év­ben, a járatok átlag 79,4 százalékos kihasználtsággal üzemeltek. »Sütőolajjal repül a KLM A KLM hosszú távú járatain tesztel alternatív üzemanyagot az Airbus, a gyártó húsz járaton 20 százalékos arányban sütőolajat tölt kerozin helyett gépei tartályába. A toulouse-i gyártó közle­ménye szerint a tesztsorozat első állomásaként a KLM A330-200- as típusú gépe teljesített egy tízórás, Amsterdam-Aruba járatot ilyen üzemanyaggal, az Airbus a gép üzemanyag-ellátásért felelős rendszereit és a hajtóművek teljesítményét vizsgálja a repülés minden szakaszában. A teszteket az unió által finanszírozott, fenntartható kerozint kutató ITAKA (Initiative Towards sustAinable Kerosene for Aviation) program keretében végzik, (mti) Csomag tartalma: szállás svédasztalos www.flamingohotel.hu reggelivel és vacsorával, spa és well- flamingo@flamingohotel.hu ness sziget használata, fürdőköpeny Tel.:0036-87-688-100, és törülköző használata felnőttek ré- 0036-87-581-060 szére, ingyenes kültéri parkolás, wifi. fax: 0036-87-688-167 A csomag érvényessége: 20 74. június 6-áig (kivéve kiemelt időszakokban) ÉRDEKLŐDJÖN HÉTVÉGI AJÁNLATAINKRÓL IS! Utazni sokféleképpen lehet az anyagi lehetőségek szerint. Van az utazóknak egy szűk rétege, amelynek nem számít a pénz, ha szállásról van szó, mindenhol a luxust keresik. A Matador Network összeállítást közölt a világ legdrágább szállodáiról. 1 Hotel Cala di Volpe, elnöki • lakosztály, Porto Cervo, Olaszország A szardíniái hotel lakosztálya 26 ezer dollárba kerül, három háló­szobával, szoláriummal, saját me­dencével és fitneszszobával, mind a három fürdőszobához jacuzzi tartozik. 2 Hotel Connaught, apart- • man, London, Nagy-Bri- tannia Napi 23 500 dollárért saját inas jár az apartmanhoz, a menüt a Mi- chelin-csillagos Helene Darroze készíti. A balkon London felkapott Mayfair városrészére néz. Shangri-La Bosphorus, • Shangri-La lakosztály, Isztambul, Törökország 26 385 dollárért az isztambuli Shangri-La Hotel egész felső eme­letét ki lehet bérelni, ahonnan re­mek kilátás nyílik a Boszporuszra. A fürdőszoba tükrében beépített televízió van. 4 Mandarin Oriental, elnöki • lakosztály, Sanghaj, Kína A kínai metropolis Putting vá­rosrészében található szálloda 25. emeletéről pazar kilátás nyílik a környező felhőkarcolókra. A két hálószobás lakosztályban 26 450 dollárba kerül egy éjszaka, és saját „borospincéje” is van. 5 Hotel Plaza Athénée, • királyi lakosztály, Párizs, Franciaország A maga 450 négyzetméterével ez a lakosztály a legnagyobb hotelszoba Párizsban. Egy éjszaka 27 000 dol­lárba kerül. A tévék itt is a tükörbe vannak rejtve, a hímzések arany­szállal készültek. St. Regis Mauritius, • St. Regis villa, Mauritius Ez a legnagyobb villa a szigeten, 30 000 dollárt kell fizetni érte. Jacuzzi, társalgó, bár és saját séf jár hozzá. St. Regis Saadiyat Island, • királyi lakosztály, Egyesült Arab Emírségek Az emírségekben ez a legnagyobb hotelszoba. A két szint, az inas és a saját színház 35 000 dollárba kerül egy éjszakára. Tartozik hozzá egy medence és egy játékszoba is. 8 Grand Resort Lagonissi, • királyi villa, Athén, Gö­rögország A 35 ezer dollárba kerülő lak­osztály mindkét hálószobájához márványozott fürdőszoba tartozik gőzfürdővel. Saját masszázstér, fu­tott medence és egy strandra néző napozórész is van hozzá. 9 Grand Hyatt Cannes Hotel • Martinez, penthouse lak­osztály, Cannes, Franciaország A 37 500 dolláros lakosztály ja- cuzzijából gyönyörködni lehet a cannes-i öbölben. A híres film- fesztivál idején a város legdrágább szállásának ára 52 000 dollárra emelkedik. Laucala Island Resort, • a Hilltop-birtok tulaj­donosának szállása, Fidzsi- szigetek Nem elég, hogy 40 ezer dollárba kerül itt egy éjszaka, de kérvényt kell benyújtani, hogy az ember itt költhesse el a pénzét. A sziget a Red Bull tulajdonosáé, és összesen 25 villa van rajta, de ez a legjobb. Fantasztikus panoráma, ingyen masszázs, lovaglás a strandra. U Palms Resort, Sky villa, • Las Vegas, Egyesült Államok A villába saját lifttel lehet feljut­ni, a balkonra épített medencéből kilátás nyílik a város híres utcá­jára, a Stripre. Szauna és 24 órás inasszolgálat is jár az érte kért 40 ezer doháért. Four Seasons in New • York, Ty Warner Pent­house, New York, Egyesült Államok Ez a legmagasabban fekvő hotel­szoba New Yorkban, 360 fokos pa­noráma nyílik róla a metropolisra. Saját recepciója és könyvtára van. Csak hárman lakhatnak benne 45 ezer dollárért. Raj Palace Hotel, Shahi • Mahal lakosztály, Dzsa- ipur, India Hat hálószobát, saját színházat, könyvtárat és konyhai személyzetet is adnak azért a 45 000 dollárért, amibe ez a lakosztály kerül. Hotel Président Wilson, • királyi penthouse lak­osztály, Genf, Svájc 68 ezer dollárért ez jelenleg a leg­drágább hotelszoba a világon. Saját liftje, konditerme, billiárdasztala, Steinway zongorája van, és csodá­latos kilátás nyílik a balkonjáról a Genfi-tóra. (origo) MP130859

Next

/
Oldalképek
Tartalom