Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-05 / 102. szám, hétfő

8 POPKULTÚRA ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 5. www.ujszo.com Mariah új beceneve A Miguellel készült Beautiful, a The Art of Let­ting Go és a You’re Mine (Eternal) című beharango­zó dalok után végre megje­lenik Mariah Carey több­ször elhalasztott 14. stú­diólemeze. „Azért csúszik a kiadás, mert a tökéletes­ségre törekszem” - mondta az énekesnő az év elején. Néhány napja a Billboard magazinnak azt nyilatkoz­ta, hogy az album váratla­nul, bejelentés nélkül kerül forgalomba. Kiadója, a Def Jam Recordings azonban ezt cáfolta, és a héten több információt szivárogtatott ki a lemezzel kapcsolatban, amely a Me. I Am Mariah... The Elusive Chanteuse cí­met kapta. Az USA-ban má­jus 27-én jelenik meg. A Me. I Am Mariah... azt jelzi, az énekesnő hogyan tekint sajátmagára. AThe Elusive Chanteuse pedig az egyik beceneve. A CD-borító hát­lapján Mariah önarcképe lesz látható, amit három­évesen rajzolt. (p) Túl korai összegzés Az American Idol nyol­cadik, 2009-es sorozatá­nak második helyezettje, Adam Lambert két stúdió­lemez után karrierösszeg­ző albummal rukkol elő. Az amerikai piacon május 27-én megjelenő The Very Best of Adam Lambert ti­zennégy szerzeményt tar­talmaz, köztük három olyan slágerátdolgozást (Mad World - Tears for Fears, One - U2, The Tracks of My Tears - The Miracles), amelyet a tehet­ségkutató tévéműsorban adott elő. A nagylemezt Lady Gaga dalának, a Marry the Night címűnek az átirata zárja, ezt a Glee című tévéfilmsorozatban énekelte. (P) Jégvarázs, a rekorder A novemberben bemu­tatott Jégvarázs (Frozen)a negyedik animációs film az amerikai albumeladási lista 1956 óta tartó törté­netében, amelynek zenéje elfoglalta az első helyet. Korábban Az oroszlánki­rály (The Lion King - 1994), a Pocahontas (1995) és a Pöttöm George (Curious George - 2006) albuma vezetett. A Jégva­rázs zenéje megszakítá­sokkal 12. hete az USA legnépszerűbb hanghor­dozója. Ez a leghosszab- ban vezető animációs filmzenei nagylemez az amerikai zenetörténetben. Az oroszlánkirály albuma tíz, a Pocahontasé és a Pöt­töm George-é egy-egy hé­tig uralta a mezőnyt, (p) Kállay-Saunders András dala az előzetes szavazásokon nagyon jól szerepelt (Képarchívum' Holnap és csütörtökön a két elődöntőt, szombaton a döntőt rendezik Az eurovíziós hét Az Eurovíziós Dalfeszti­vál az egyetlen zenei esemény, amelyről az elmúlt években megvál­tozott a véleményem. A mostani fokozatosan alakult ki. PUHA JÓZSEF Az összeurópai zenei rendez­vényt körülöttem szinte min­denki szidja, idejemúlt, cél nél­küli giccsparádénak nevezi. Öt­hat éve még nekem is ez volt a véleményem. Azóta történt egy fontos változás. Sosem követtem figyelem­mel annyira az egész folyama­tot, mint idén. Évről évre egyre több országban rittyentenek te­levíziós show-műsort a feszti­válhoz, a nemzeti győztes pro­dukció kiválasztásához. Ennek kapcsán lett szimpatikus. Végre olyan, újfajta tehetségkutató műsorokat láthatunk, ame­lyekben nem agyonsztárolt percemberek énekelnek sláge­reket, hanem új szerzemények versenyeznek. Az élő műsorba beválogatott dalok egy része slágerré válik, s gazdagítja az adott ország zenei piacát. A koppenhágai seregszemlén is­mét láthatunk meglepő pro­dukciókat. Tényleg a legnép­szerűbb zeneszámok jutottak ki, a különböző dalok tehát a sokszínű Európát mutatják be, amit a fesztivál fontos külde­tésnek tart. (Ausztriát például egy szakállas énekesnő képvise­li.) A Dalban is jó néhány olyan szerzemény debütált, amely he­lyet kap 2014 magyar slágerei között. Bogi (We All), a Honey- Beast (A legnagyobb hős), a New Level Empire (The Last One), Király Viktor (Running Out of Time) vagy a már az elő­döntőben kiesett Cserpes Laura (Úgy szállj) zeneszáma a mai napig rádiós kedvenc. Ha az Eu­rovíziós Dalfesztivált innen nézzük, akkor jelentős feladat­tal és hatással bír. A Dalt megnyert Kállay- Saunders András felvétele, a Running sikere a fesztivál után remélhetőleg tovább nő. Főleg Magyarország határain túl, odahaza ugyanis már javarészt learatta a babérokat. Tavaly ByeAlex Kedveseme kapcsán le­hetetlenség volt megjósolni, ho­gyan szerepelhet Európa szín­padán. Elfogadtuk volna azt is, ha nem jut be a döntőbe. A tize­dik hely fantasztikus eredmény. Az viszont hatalmas csalódás volna, ha Kállay-Saunders dala nem kapna helyet a szombati döntőben. Kiváló zeneszám, amelynek szakmai füllel hall­gatva az első ötben van a helye. Bízzunk abban, hogy a zsűri is így látja ezt, és a tévénézőknek is tetszeni fog, akiknek pedig nem, azok a sármos énekesre külde­nek voksot... ARunning az első, keddi elődöntőben méretteti meg magát. A pontokat a szakmai zsűri és a nézők szavazatai fele-fele arányban határozzák meg. A rendezvény ötvenkilenc éves történetében először hozták nyilvánosságra a zsűritagok ne­vét. A magyarországit Palásti Kovács Zoltán (Zoohacker), Ko­vács Kati, Tóth Vera, Náksi Attila és Dorozsmai Péter alkotja. Az idei fesztiválon kettővel kevesebb ország vesz részt, mint a tavalyin. Lengyelország és Portugália ugyan ismét neve­zett, Bulgária, Ciprus, Horvát­ország és Szerbia azonban nem indult. Szlovákia - akárcsak ta­valy - idén is távol marad a ren­dezvénytől. A dalfesztiválnak tehát van pozitív hatása a zenei életre. Nem az összeurópaira, hanem az egyes országokéra. Magá­nak a nagydöntőnek bizonyára idén is csak háromnapos hírnév jut. Ahhoz hatalmas változások kellenének, hogy ez megvál­tozzon. S azokba a változások­ba az Eurovíziós Dalfesztivál belehalna. Sam Smith várva várt első stúdióalbuma május 26-án jelenik meg Hódításra kész az új sztár ÖSSZEFOGLALÓ A dalok forgalma a világ je­lentős részén emelkedik, a nagylemezeké viszont csök­ken. így van ez az Egyesült Ki­rályságban is. Paolo Nutini skót énekes a brit albumeladási lista csúcsára két hete feliratkozó Caustic Love című nagylemeze az első idén, amelyből egy hét alatt több mint százezer pél­dányt értékesítettek. A szakma egy május 26-án megjelenő al­bumnak még ennél is szebb debütálást jósol. Sam Smith korongjáról van szó. A nagy várakozás érthető, hiszen az 1992-es születésű énekes megnyerte a brit köz- szolgálati rádió BBC Sound of 2014 szavazását, a szakma sze­rint ő lesz az év legnagyobb fel­Sam Smith mifelénk is egyre népszerűbb (Képarchívum) fedezettje a szigetországban. A BRIT Awardson pedig megkap­ta a Critics’ Choice díjat, ame­lyet a nagy karrier előtt állók­nak adnak. Az énekes 2012 őszén vált ismertté a Disclosure duó Latch című szerzeményének közre­működőjeként. Tavaly nyáron robbant be az élmezőnybe, szintén közreműködőként. Naughty Boy La La La című slá­gerében énekel, amely a brit piacon egy hétig listavezető volt és Európa-szerte hódított. Sam elmondása szerint egyik zeneszám sem a saját stílusa. Szólóban tavaly februárban mutatkozott be a Lay Me Down című dallal. A második, a Mo­ney on My Mind már nagy si­kert ért el, idén februárban a brit lista élén kezdett, (puha) Új dalok váltják egymást a brit lista csúcsán Waves, a tavasz slágere ÖSSZEÁLLÍTÁS Egy holland hiphopelőadó is beszállt a 2014 legnagyobb eu­rópai slágeréért folyó harcba. A német dallista élét már megjár­ta, a múlt héten a briten aratott rajt-cél győzelmet. Mr. Probz (Dennis Prince- well Stehr) 1984-ben született. Hollandul és angolul rappel. Az első dalszövegeit graffiti for­májában szülővárosa falaira festette fel. A Waves című ze­neszáma odahaza november­ben jelent meg, a nemzetközi vizeken Robin Schulz német producer remixében arat. A holland lemezlovas-produ­cerek Európa-szerte egyre nép­szerűbbek. Tavaly négyen is megjárták a brit dallista csúcsát. Január végén és február elején a Bingo Players duó uralta a me­zőnyt a Far East Movement Los Angeles-i hiphopkvaitettel ké­szült Get Up (Rattle) című számmal. Két héttel később Ni­cky Romero is elfoglalta a leg­magasabb pozíciót, a svéd Avicii slágere, az I Could Be the One közreműködőjeként. Novem­berben Martin Garrix volt első az Animals című felvétellel. A brit lista élén kilencedik he­te új belépők váltják egymást. Route 94 és Jess Glynne (My Love), a DVBBS & Borgeous feat. TinieTempah (Tsunami-Jump), Duke Dumont feat. Jax Jones (I Got U), a 5 Seconds of Sum­mer (She Looks So Perfect), Aloe Blacc (The Man), a Sigma (No­body to Love), Kiesza (Hidea­way) és Mr. Probz (Waves) után a héten Calvin Harris (Summer) debütált a dallista első helyén, (pj) Újra beindult a Kasabian (Képarchívum) A Kasabian ötletesen vezette fel az albumát A lecsupaszított zene ELŐZETES 48:13 - Tom Meighan énekes és Sergio Pizzomo gitáros-pro­ducer április 4-én ezt a két szá­mot festette fel egy rózsaszínű kelet-londoni házfalra. Akkor csak találgattunk, mit jelenthet. Később kiderült, ez zenekaruk, a Kasabian ötödik stúdióleme­zének hossza és címe is egyben. Az album mifelénk június 9-én jelenik meg. A brit együttes tavaly ta­vasszal fogott neki a nagyle­meznek. Sergio nemrég azt mondta, minden eddigi Kasabi- an-albumnál lecsupaszítottabb anyag van születőben, a zenét megszabadították a felesleges rétegektől. Tom szerint most megvolt a kellő bátorságuk ah­hoz, hogy zeneileg lemeztele­nítsék magukat. A beharangozó dal, a videoklippel együtt múlt kedden debütált, lehengerlő Eez-eh (bár szokni kell) elekt­ronikus tánczene a zenekar stí­lusjegyeivel. A szerzeményt Sergio a munkásosztály új him­nuszának nevezte, Tom pedig az Underworld Born Slippy című slágeréhez hasonlította - csak szerinte ez még annál is jobb. Kedden egy másik dalt, az Explodes címűt is megismer­hettük a tizenhárom számot tartalmazó albumról, (pj) KONCERTAJÁNLÓ Peter Gabriel Pozsony, Slovnaft Arena 5. 5. Peter Gabriel Budapest, Papp László Sportaréna 5. 6. Steve Vai Pozsony, MMC 5.7. Dub Inc. Pozsony, Ateliér Babylon 5. 9. Carl Palmer Band Budapest, A38 5.12. Paul van Dyk Kassa, Steel Arena 5. 16. __ W oven Hand Budapest, A38 5. 21. Yes Pozsony, NTC 5. 31. Iron Maiden Budapest, Papp László Sportaréna 6. 3. Gogol Bordello Budapest, Budapest Park 6. 14. The Rolling Stones Bécs, Ernst Happel Stadion 6. 16. Jamie Cullum Pozsony, NTC 6. 19. Billy Idol Pozsony, NTC 6. 20. Bob Dylan Kassa, Steel Arena 6. 27. Saragossa Band Nyitra, Amfiteátrum 6. 28. Metallica Bécs, Krieau 7.9 Hugh Laurie és a Copper Bottom Band Pozsony, NTC 7. 21. Dream Theater Budapest, Budapest Park 7. 26. Bonobo Pozsony, NTC 8.13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom