Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-20 / 114. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 20. Kultúra 19 Kassai Csongor a pozsonyi Új Színpad új előadásában Jozef Kroner legendás szerepét játssza Nem lehet megvesztegetni Üzlet a korzón - Kassai Csongorral (Ctibor Bachratý felvétele) Szabadságát őrizve kü­lönböző helyeken, más és más színházi produkciók­ban játszik Kassai Cson­gor. Állandó szerződés nem köti egyetlen társu­lathoz sem. Pár héttel ez­előtt a pozsonyi Új Szín­padon volt bemutatója. Jozef Kroner legendás szerepét, Tóno Brtkót ala­kítja az Üzlet a korzón ze­nés változatában. De lát­ható egy Duna-parti hajón is, a 3x2 című előadásban, és nemsokára ismét ka­mera elé áll. Alice Nellis készülő cseh filmjében ölt magára reverendát. SZABÓ G. LÁSZLÓ Szabadúszóként, túl a negyvenen, gondolom, már csak olyan felkérésekre mond igent, amelyek valóban ér­deklik. Vagy más szempontok is szóba jöhetnek? Épp ezen dolgozom magam­ban. Hogy más szempontok ne legyenek. Hogy csak olyan munka részese legyek, amely­ben tényleg jól érzem magam, és előbbre visz a pályán. Igen, már csak olyan szerepeket sze­retnék elvállalni, melyekben érzem a kihívást. Vagy a darab minősége, vagy a partnerek, vagy a rendező által. Szeret­ném, ha végre benőne a fejem lágya, és minden helyzetben felnőttként döntenék, s ezt a vá­lasztásaim is tükröznék. Gye­reknek maradni munkaköri kö­telességem, az igent vagy a ne­met azonban érett fejjel szeret­ném kimondani. Vannak még nagyobb meg­ingásai? Mivel olyan a természetem, és szerencsére a pályám is úgy alakult, hogy nem kell a pénzért hajtanom, nem is fordulhat elő velem, hogy egy nagyobb ösz- szeggel esetleg levesznek a lá­bamról. Nem megyek bele min­denféle nívótlan produkcióba. Nálam ez freudi alapon mű­ködik. Nem szeretném, ha nem szeretnének. Hadd fordítsam ezt Ady Endrére: „Szeretném, ha sze­retnének.” Ugye, így gondol­ja? Nem engedem, hogy lelki alapon megvesztegessenek, be­lerángassanak egy olyan mun­kába, amiben aztán nem érzem jól magam. Nincs olyan, hogy ez volt az utolsó eset. Az új színpadi Üzlet a kor­zón hogyan szippantotta be? Felhívott Juraj Ďurdiak, a színház igazgatója, hogy lenne számomra egy szerep, Tóno Brtko. Rendben, mondtam ma­gamban. És kik játszanának még az előadásban? - tapoga­tóztam. S elkezdte sorolni a ne­veket. Božidara Turzonovová, Zuzana Kronerová, Varga Ani­kó. És mikor lenne a bemutató? Mondja, hogy mikor. Az is jó, gondoltam. De csak másnap kö­zöltem vele, hogy igen, válla­lom. Meg kellett győznöm ma­gam, hogy igen, ez olyan munka lehet, ami tovább visz. Elvégre semmi sem kötelező. A színészt nem pénzzel fogják meg, ha­nem szereppel. Jó esetben. Engem mindig a szerep ér­dekel. Én játszani akarok. Tóno Brtkóval hol tart a já­tékban? Háromszor játszottam a be­mutató óta. Még mindig stresz- szel a helyzet. Hatalmas elő­adás, és ritkán megy. Havonta kétszer. Sok mindenre kell fi­gyelni benne. A szövegre, a da­lokra, az akciókra. Ráadásul minden este másvalakivel ját­szom, hiszen dupla szereposz­tásban megy a darab. Rozálie Lautmannt, az idős zsidó asszonyt, akitől Tóno Brtko átveszi az üzletet, két jeles színésznő formálja meg. Nem tudom, korfüggő-e, csak azt látom, Božidara Tur­zonovová mindenkinél jobban izgul az előadás előtt. Én közép- iskolásként voltam ilyen lámpa­lázas, amikor improvizálnom kellett. Zuzana Kronerová szá­mára is komoly kihívás lehet a szerep, már csak az édesapja miatt is. Rajta mégsem látom az izgalom jeleit. Előadás előtt az én fejemen is sok minden átfut. Lehet, hogy ki is virágoznék, ha valaki azzal jönne hozzám, hogy este sajnos mégsem megy fel a függöny, de amint kilépek a színpadra, és látom a nézőket, már tudom, hogy nincs vissza­út. Játszani kell. Jól és ponto­san. Nyüván látta a filmet, Jan Kádár és Elmar Klos Oscar-dí- jas alkotását. Hosszú idő után most újra megnéztem. Van, aki nem ért egyet azzal, hogy a történet vé­gén Tóno Brtko felakasztja ma­gát. Nekem el kell fogadnom a döntését ahhoz, hogy el tudjam játszani. Minden alkalommal el kell hitetnem magammal, hogy nincs más lehetősége. Miután elvállaltam egy szerepet, az a feladatom, hogy belebújjak a fi­gura bőrébe, s az ő érzelmei alapján cselekedjek. Még akkor is, ha személyesen nem értek vele egyet. Ez az alap. Más kér­dés, hogy ennyi idővel a bemu­tató után mennyire tartok ott, ahol ő. Ha hetente legalább egyszer műsoron lenne az elő­adás, könnyebb dolgom lenne, így viszont csak arra tudok gondolni, hogy ezt a helyzetet is hasonlóképpen élem meg, mint amikor az Őrült nők ketrecét a vége felé már csak havonta egy­szer játszottuk. Akkor is az járt a fejemben, hogy csak megcsinál­jam mindazt, amit a rendező a bemutató előtt kért tőlem. Hányadik évét tölti is a pá­lyán? Diplomás színészként? A ti­zenhetediket. Erős volt a startja. Jan Hrebejk Oscar-jelölésig ju­tott Elet mindenáron című filmjével hívta fel magára a figyelmet. Két évvel a főiskola elvégzé­se után kaptam meg a szerepet. Saját megítélése szerint azóta miképpen alakultak a dolgai? Nem úgy csináltam meg mindent, ahogy lehetett volna. Nyilván most az örök elégedet­lenség beszél belőlem. A maxi- malizmusom. De nagyon jó le­hetőségeket kaptam, ez kétség­telen. Ha összevetem azzal, hogy mit játszanak, hol tarta­nak a pályán a főiskolai osztály­társaim, nincs okom panaszra. Fantasztikus pályát futottam be. Vannak persze dolgok, ame­lyeket már másképpen oldanék meg. Negyven fölött egyre in­kább foglalkoztat a kérdés, hogy ura vagyok-e a pályámnak vagy az irányít engem? Hiszen már eddig is sok műfajt bevál­laltam. Musicalt, fizikai színhá­zat, alternatív előadásokat, na­iv színházat, tévésorozatot, mozifilmet. Kíváncsi vagyok, milyen képe lesz rólam a közön­ségnek, mondjuk harminc év múlva. Az Üzlet a korzónt min­denesetre nagyon szeretem. Pedig már délben elkezd re­megni a gyomrom, ha este ezt a szerepet játszom. Az első tíz perc a tűzkeresztség, akkor dől el, hogy milyen a ritmusa az az­napi előadásnak, hol kell vál­toztatni rajta. Számolom is ma­gamban a perceket. Olyan va­gyok, mint a metronóm. Évad végéig lesz még új bemutatója? Nem. De az Üzlet...-tel pár­huzamosan próbáltam Ady Hajdú hajóján a 3x2 című ko­médiát. Három egyfelvonásos, három különböző házaspár, három különálló történet. Ifjú nászutasokról szól az első, kö­zépkorú házaspárról a másik, a harmadik történetben pedig már két idős ember vet számot az életével. Zuza Martinková a partnerem. Alice Nellis Hét testvér, hét varjú című mesefilmjében cseh papot játszik. Magyar pap is volt már, szlovák film­ben. Ez most azért lesz érdekes, mert fiatalon és öregen is meg kell őt mutatnom. Rég nem hív­tak már cseh filmbe, ennek a fel­kérésnek most azért is örülök. RÖVIDEN Határon túli filmek bemutatója Budapest. 25 határon túli mozgóképet - természetfilmet, dokumentumfilmet, animációt, portrét, kisjátékfilmet, etű­döt, pszichológiai thrillert - vetítenek ma és holnap az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a negyedik alkalommal megrende­zett Határon túli filmek bemutatóján. Látható egyebek mel­lett a Berlinálén elismerő oklevéllel díjazott, az elvándorlás témáját feldolgozó El című etűd; a kelet-európai gyárak ma­gánosítását burleszkszerűen megidéző kisjátékfilm, A romlás virágai; a Dél-Gömörben élő, zárt társadalmi réteget alkotó juhpásztorok mindennapjairól szóló Pásztorok ösvényein című dokumentumfilm, valamint az alsósztregovai Madách- kastély magyar-szlovák együttműködésben megvalósult re­konstrukciójának története. A vetítések mindkét nap 16 óra­kor kezdődnek, a filmek másfél órás blokkokban láthatók, (ú) Az Opus és szerzői Dunaszerdahelyen Dunaszerdahely. A Szlovákiai Magyar írók Társasága hol­nap 18 órától minden érdeklődőt vár az Opus idei első számá­nak bemutatójára - a lapot a folyóirat két szerkesztője, Hizs- nyai Zoltán és Vida Gergely ismerteti. A szerzők közül felolvas Tóth László és Gágyor Péter. Helyszín: Arthe Cafe, Dunaszer­dahely (Vállalkozók háza). (ú) Pelevinről Pozsonyban Pozsony. Holnap 18.30-kor kezdődik a Pozsonyi Magyar Intézetben, a Café Nappaliban (Védcölöp utca 54.) az Irodal­mi Szemle májusi számának bemutatója. A lapszám főszerep­lője Viktor Pelevin, az egyik legismertebb kortárs orosz próza­író, akinek szinte teljes életműve olvasható magyarul is. Az est vendége M. Nagy Miklós, az Európa Kiadó igazgatója, Pelevin fordítója, akivel a lap szerkesztői beszélgetnek, (k) MOZIJEGY Ahol az élet azúr HORVÁTH GERGŐ A Rio 2 mintapéldája an­nak, hogyan lehet elkápráz­tatni a gyerekeket minimális intellektuális energia befek­tetésével: zenés-táncos beté­tek, tarkaság, csúcsra járatott ökoterrorizmus és szájbará­gós mondanivaló. A Fox 2011-ben a kék arapapagá­jokkal alaposan beletalált a céltábla közepébe, így az ak­kor 485 millió dollárt fialó animációs filmből egyszeri­ben franchise lett. A brazil Carlos Saldanha tehát visz- szaülhetett a rendezői szék­be, emellett - akárcsak az el­ső résznél - most is jócskán kivette a részét a forgató­könyvírásból. Talán ezért is lett a Rio 2 az idei foci világ- bajnokság mérsékelten tola­kodó propagandafilmje. Per­sze, a labdát le kellett csapni, de nem mindegy a módja. A történet nagyjából ott folytatódik, ahol három éve abbamaradt: Azúr, Csili és három fiókájuk fajuk fenn­maradása érdekében teljes védelem alatt él Rio de Janei- róban. Amikor az első rész­ben megismert madarász há­zaspár, Linda és Tulio Ama­zonia közepén további élő példányokat fedez fel, Csili ráveszi a családot, hogy ke­ressék meg fajtársaikat. Meg­érkezve Azúr, a tévéfüggő, GPS-szel navigáló városi ma­dár komoly kihívásokkal ta­lálja szemben magát, hiszen be kell illeszkednie a vadon madarai közé, el kell fogad­tatnia magát apósával, és meg kell védenie az esőerdőt az illegális fakitermelőktől. Több ismerős arc is visszatér az első részből: a dzsungel tehetségeit kutató Nico és Pedro, valamint a korábbi fő­ellenség, a röpképtelenné vált Nigel is főhősünk után ered. A Rio 2 vitathatatlan pozi­tívuma a musicalbetétek re­mek koreográfiája. Egyedül ezek miatt nem fullad totális unalomba a film a felnőttek számára. Elnézve az animá­ciós filmes tendenciákat, ma már elvárható, hogy egy ilyen alkotás több generációt is szórakoztatni tudjon. Erre azonban a Rio 2 képtelen: hiába a nemes eszme (ter­mészetvédelem)’ vagy a beil­leszkedés körüli problémák, ezek a mézes-mázos körítés mellett semmitmondóvá válnak. A poénok többé-ke- vésbé működnek, de még így is kevesebb a humor, mint az olcsó nevettetés. Sajnos az egyébként kiváló animációs munka sem tudja felhozni a filmet, ha alapvetően belül­ről nincs rendben a dolog. Rio 2. Színes, amerikai csa­ládi animációs film, 102 perc (2014).

Next

/
Oldalképek
Tartalom