Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-17 / 112. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 17. _____________________________________________________________________________Szombati vendég 9 Bandor Éva: „Egy kisváros, mint Komárom, nagyon magába tudja szippantani az embert, én meg folyamatosan igénylem a friss hatásokat..." Végigdolgozta az évadot, most filmezni fog Ebben az évadban már nem készül újabb szerepre, a nyári szabadtéri előadásokért nem lelkesedik, de lesz majd új film- bemutatója, és ősszel ismét forgatni fog Bandor Éva, a Komáromi Jókai Színház művésze. SZABÓ G. LÁSZLÓ Dolgozott eleget most is, a tizenegyedik évadjában, s bár a következő hetekben már csak az estéi foglaltak, hiszen több darabban játszik, azt mondja: színpadon többre nem nagyon vágyik. De egy újabb filmszerepre ki van éhezve. Pilsenben járt néhány nappal ezelőtt, ahol a Szeress, vagy menj el! című szlovák film főszereplőjeként vendégeskedett. Hogyan érezte magát az ottani fesztiválon? Örültem, hogy beválogatták, s én képviselhettem a filmet. Jó fesztivál a pilseni, kellemesen éreztem magam a rendezvényen. Színházi elfoglaltságaim miatt filmfesztiválokra nem nagyon járok. Színháziakra többször eljutok, azok viszont egészen más jellegűek. Kisvárda is olyan személytelen az utóbbi időben. Nincs átütő hangulata. Pihennek igen. Érezhetően nagy szeretettel fogadtak, mindenld kedves volt velem, kérdezgettek a filmről, tudni akarták, hol játszom, melyik színházban, gratuláltak, nagyon jól éreztem magam. Hozzáteszem: a filmet is szeretem, mivel volt mit játszani benne. Három nőről szól a történet, én egy tizenhat éves lány anyja vagyok. A rendező is, az operatőr is, a partnereim is sokat segítettek a munkában. Varsányi Marival jól ismerjük egymást, ő az anyám a filmben. Varga Anikóval barátnők vagyunk, így vele is gyorsan egymásra hangolódtunk a kamera előtt. A filmbeli nagylányom és köztem sok a konfliktus, de van egy kisebb, nyolcéves gyerekem is, a második házasságomból. Kegyeden az anya, akit megformáltam. Igaz, hogy a lánya is mindig mindent ellene fordít, kitalál valamit, csak hogy bosszantsa, de én mint az anyja is nagyon durva vagyok vele. Mivel az életben egészen más típus vagyok, sokat szenvedtem a kamera előtt. A forgatás szüneteiben egyfolytában a filmbéli lányomat ölelgettem, hogy: „Ne haragudj, amiért ennyire durván viselkedem veled, én nem vagyok ilyen, csak most, mert ezt kívánja a szerep.” Magánemberként, egy hat és fél éves kislány édesanyjaként, átvillant már az agyán, hogy de jó, nekem még nincsenek ilyen problémáim? Többször is. De hát tudom, kisgyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Nehéz évad vége felé jár? Sokat dolgoztam. Valló Péterrel már augusztus végén elkezdtük próbálni Harold Pinter Árulását. Nagyon örültem, hogy Petrik Szüárddal és Mokos Attilával játszhatok, hiszen mindkettőjükkel nagyon szeretek dolgozni. Valló Péterhez is köt már pár előadás, és most is alapos munkát végeztünk. Egyszerűen, minden klisétől mentesen, magunkból kiindulva építettük fel a szerepeinket. Ez egy szerelmi háromszög, amely hét év történetét foglalja magába, mindenféle kínokkal, gyötrelmekkel, bonyodalmakkal. A Broadwayn is újra elővették nemrég. Nagyon nehéz, de nagyon szeretem játszani a darabot. Olyan, mintha semmiről nem beszélgetnénk, közben nagyon fontos információk rejtőznek a csendben. Szinte be vannak ágyazva a hallgatásokba. Ha valami másra gondolnánk, nem a szerepünkre, azonnal kiülne az arcunkra. Agyilag is, lélekben is nagyon jelen kell lenni. Miskolcon játszottuk pár héttel ezelőtt az előadást, méghozzá úgy, hogy ez ment délután; este hétkor pedig Tasnádi István Finitóját adtuk elő Magyar zombie címmel, s abban is szerepem van. Másfél órám volt az átállásra két előadás között. Mikor meghívtak bennünket Miskolcra, meg is kérdezték, hogy tudom-e vállalni egymás után a kettőt. Igen, mondtam, de csak akkor, ha előbb az Árulás lesz műsoron. Az ugyanis erősebb koncentrációt igényel. Látszatra mintha semmi különös nem történne benne, valójában azonban minden megtörténik. Teljes egészében bekebelez a darab. Ilyenolyan árulás pedig mindenki életében előfordul, így a szerep nagyon gyorsan személyessé tudott válni. Meríthettem magamból is meg a barátaim életéből is. Azt hiszem, pont abban a korban talált meg a szerep, amikor már tud mit kérni és kapni is tőlem. Negyvenkét éves vagyok, engem is értek már komoly emberi csalódások. Ezt megelőzően többször is rám bíztak már olyan karaktert, hogy azt gondoltam, ezt a szerepet húsz év múlva kellene eljátszanom. A Sári bíróban is csak egy elrajzolt vénasszonyt voltam képes kihozni a szerepből, istenigazából nem tudtam a magamévá tenni. De sorolhatnék még pár ilyet. Harold Pinter Árulását viszont végig úgy olvastam, azzal a rácsodálkozás- sal, hogy végre, végre, végre! Hogy ebben a szerepben végre nő tudok lenni. NŐ. Volt Mása, Ranyevszkaja, sok szép lehetőség, de hosszú időnek kellett sajnos eltelnie ahhoz, hogy újra azt mondhassam: ez az enyém, ez tényleg az én szerepem. És mégis nehéz volt. Látszólag semmit nem csinálni a színpadon, csak létezni, a legnehezebb feladat. Valló Péter azonban olyan finoman vezetett bennünket, olyan mély és pontos elemzéseket adott, hogy volt miből meríteni a szerephez. Tasnádi darabjában mit talált vonzónak? Az a tavalyi évad termése, Bagó Bertalan rendezése. Blondín Gáspámé, aki mindenkinek úgy mutatkozik be, hogy Blondinné, Vali. Remek szerep. Egy szerencsétlen ember, egy lehetetlen asszony. Amióta ót játszom, gyakran eszembe jut, hogy milyen jó leime egy végletekig elrajzolt rajzfilmfigurát megszólaltatni. Antonio Banderas is lelkesen mesélte, mennyire élvezte, amikor Csizmás kandúrt szólaltatta meg a mozivásznon. Értem őt. Érdekes munka lehet pusztán a hangoddal megformálni egy karaktert. De Blondinné sem egysíkú figura. Késsel és karddal gyilkol. Ül a vécén a félje, amikor végez vele. Egyébként egy most készülő szlovák filmben is gyilkolni fogok. Maradjunk még a színháznál. Mi jött a Pintér-darab után? Egy operett. A Lili bárónő. Imádják a nézők. Én egy öregedő szűzlány vagyok a darabban. Hálás szerep lehet. Egy rosszindulatú, elviselhetetlen természetű nő. Agáta. Beállít a húgával, hogy szert tegyenek az örökségükre. Nagyon nehezen találtam meg a figurát, de nem azért, mert én született jó ember vagyok, hiszen bennem is van mindenféle, csak sokáig vártam a megfelelő instrukcióra. Aztán az egyik próbán azt kérdezte Méhes László rendező: „Ismered XY színésznőt? Szőke, örökké dúl-fúl magában, fortyog, mint a vulkán, mindig van valami baja, és olyan elviselhetetlen.” Zárójelben megjegyzem: én nagyon bírom őt, remek színésznő. Szóval a rendező arra kért, hogy olyan legyek, mint ő. Oké, kérek pár percet, átgondolom, és hozom, mondtam. Kimentem, visszajöttem, feltettem a kérdést, hogy: Senki nem fogad bennünket, hol itt a komornyik, a pómép? Mi ez az egész? - és meg is lett azonnal a figura. Tudtam, honnan kell elindulnom a szereppel. Ráadásul jól beolvashattam a partneremnek, amit azért élveztem olyan nagyon, mert az életben nem biztos, hogy ezt meg merném tenni. Hasonló esetben én százszor átgondolom, kimondjam-e, amit akarok, vagy inkább hallgassak, és valahogy hallgatok. De Agátaként bizony rendesen kinyitom a számat, és nem is tud leállítani senki. És jókat énekel közben? Nekem csak két dalbetétem van, azt viszont nagyon élvezem. De nem ez az első operett, amelyben részt vesz. A Mágnás Miskával kezdtem a pályát. Yvonne, burgundi hercegnő után rögtön jött egy operett. A sanzonokkal hogy áll? Hangszínéből, egyéniségéből ítélve... ... még nem csináltam, de szívesen kipróbálnám. Az operettel egyébként milyen viszonyban van? Nem mondhatom, hogy közel áll hozzám. De megnéztem Dajka Margitot a Lili bárónőben. Kikerestem a youtube-on. Amikor bevallja, hogy őt még sosem szerette senki, teljesen lenyűgözött. Annyira zseniálisan játszotta a szerepet! Kiindulási pont volt számomra, hogy így is meg lehet szólalni benne. Az arany ára Bereményi Géza piád játéka. Ebben a darabban sem egy finom lélek. Csöpi, a besúgó. Bagó Bertalan rendezte az előadást, vele sem most dolgoztam először. Csöpi ugyanúgy seftel, mint Monori, a főhős, akit Tóth Tibor játszik, de a végén ávós lesz a nő. Bonyolult szerep. Az első három jelenetemet szépen megírta Bereményi Géza, aztán valahogy megfeledkezik a nőről, hirtelen elvágja a szálat, nincs a figurának lecsengetése. Kimegy a színről és elveszik, többé nem hall róla a néző. Sokat kínlódtam emiatt. Úgy éreztem, kigurul a gombolyag a kezemből. Le kellett volna zárni valahogy a nő történetét. Tizenegy komáromi év után nem vágyik új közegre, új impulzusokra? Épp a minap jutott az eszembe, hogy össze kellene trombitálni a főiskolás osztálytársaimat, és létrehozhatnánk egy jó előadást. Egy üyen kiruccanásban nagyon benne lennék, de egy új társulat...? Magyarországra nem mennék, abban biztos vagyok. Miért nem? Nagyon zárt a rendszer. Mindenkinek megvannak a saját emberei. De nem is bírom azt a légkört, amelyben csak a politikáról szól az élet. Jászai Mari-díjának köszönhetően, gondolom, ismeri az ottani szakma. Talán elmondhatom, hogy igen. Tehát nem a semmiből indulna. Pár évvel ezelőtt, gyerek nélkül még elmentem volna, ma már nincsenek ilyen gondolataim. Székesfehérváron többször jártam már, ott dolgozik Bagó Bertalan. Vele nagyon jól tudok dolgozni. Régebben a Krétakör izgatott, sok előadásuk inspirált. Ma a székesfehérvári társulatot szeretem. Ott szívesen vendégeskednék egyszer. De ez sem rajtam múlik. Hetven kilométer nem távolság. Elszerződni azonban nem szeretnék. A szlovák filmesek körében is előkelő helye van. Legközelebb Peter Bebjakkal forgatok A tisztogatóban. Epizódszerep, de jól megírták. Egy fiatal srácról szól a történet, áld állati tetemeket takarít el különböző helyeken. Én leszek az édesanyja, aki gyilkosság miatt börtönbe kerül. Oda jár hozzá látogatóba a fia, s van pár érdekes beszélgetésük. Komáromban gyorsabban kiéhezik az ember egy filmszerepre, mint a fővárosban? Nem tudom, hogy vannak ezzel a pozsonyi kollégáim, de én már valósággal szuggeráltam a telefont, hogy szólaljon meg végre. A Szeress, vagy menj el! forgatása óta már vagy másfél év telt el, alig várom, hogy újra kamera elé állhassak. Egy kisváros, mint Komárom, nagyon magába tudja szippantani az embert, én meg igénylem a friss hatásokat. Egy film, egy zenemű, egy színházi előadás is inspirálni tud, megyek is ide-oda, ha időm engedi, de új közegben, új emberekkel dolgozni, az mindig nagyot lendít rajtam. S most, hogy a vége felé közeledik az évad, tervezgeti már a nyarat? Hogy búja két hónapig színház nélkül? Jól. Augusztus második felében viszont már örülök, hogy kezdünk, főleg, ha tudom, hogy valami jó vár rám. De pihenni is nagyon tudok. Maximálisan belevetem magam a nyárba. Az olasz tengert egyszerűen imádom. Vagy a Duna-partot. Ott is remekül ld tudok kapcsolódni. A nyári színház egyáltalán nem érdekel. Belekóstoltam, elég volt. Nem bírok negyvenfokos hőségben dolgozni. Leáll az agyam. A forgatás más történet. Azt minden helyzetben jól viselem. Tehát irány Olaszország? Oda bármikor. Még két napra is, mert feltölt. Imádok utazni. A szigetek nagyon vonzanak. Évekkel ezelőtt Ischián voltunk a családdal. Szép hely. Igazi zöld sziget. Olyan finom paradicsomot, mint ott, sehol nem ettem még. Most Szicíliába készülünk. Voltunk már ott is a féijemmel, harmadszor megyünk vissza. A fél szívemet mindig ott hagyom.
