Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-10 / 106. szám, szombat
Régiósport 23 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 10. HÉTVÉGI FOCISZELETEK FOCIMENETREND Trstice-Ohrady (V. liga, NYSZ, D) Kántor Tibor nádszegi csapatvezető: Tizenkét-tizenhárom hadra fogható futballistánk van, ugyanis többen sérüléssel bajlódnak. Nem tudni, csatasorba állhat-e meghatározó egyéniségünk, Andódi. Ugyancsak sérüléssel bajlódik Perina és Tánczos. A gondok ellenére győzni szeretnénk. MIT ÍGÉR A MECCS? Holnap (16.30) nagy küzdelemre van kilátás a nádszegiek (10.) és az élbolyban tanyázó csallóközkürtiek (5.) bajnokiján. A két rivális párharca pontosztozkodással végződhet. © Őszi eredmény Ohrady-Trstice 3:0 Tippünk -1:1 Zsákovics Tibor csallóközkürti edző: A csallóközkürtiek játékosedzöjeként Nádszegen még nem szereztem pontot. Itt az ideje, hogy szakítsunk a hagyománnyal. Oda kell figyelnünk a hazaiak kulcsembereire, fegyelmezett játékkal pontot, pontokat zsákmányolhatunk. A legerősebb összeállításban lépünk pályára. Rohovce-Baka (TB DS, I) Šipoš István nagyszarvai klubelnök: Utóbbi három meccsünket elveszítettük, de mindegyiken közel álltunk a döntetlenhez. Nehéz, erős ellenfél érkezik hozzánk, mégis szeretnénk győzni. Ez nem furcsa kívánalom, mert ebben az osztályban az utolsó az elsőt is megverheti, Komoly sérülés, kiállított játékos nincs a csapatban. Ősszel kikaptunk, meglátjuk, most mi lesz. MIT ÍGÉR A MECCS? A DAC-meccs miatt a szokottnál egy órával korábban csap össze vasárnap (15.30) a nagyszarvai (13.) és a bakai (3.) tizenegy. Szoros meccsen a hazaiak sikeréhsége dönthet. <0 Őszi eredmény Baka-Rohovce 2:0 Tippünk -1:0 Somogyi Iván bakai klubelnök: Háromesélyes meccsen nyerni szeretnénk. Minden csapatnál erős a hazai pálya, nagyon nyílta mezőny. Nem oszt, nem szoroz a helyezés. Tudjuk, hogy Nagyszarván sem könnyű focizni, győzni. Nem esélyesként megyünk ellenfelünkhöz, a pillanatnyi forma dönthet. Vannak sérültjeink, de mindig az képviseli a klubot, aki pályára lép. Kameničná-Moča (TB KN I) Novák Roland keszegfalvai klubelnök és edző: Őszi győzelmünket otthoni környezetben is szeretnénk megismételni. Minden a játékosok hozzáállásán múlik, természetesen nem becsüljük le az ellenfelet a gyengébb eredményei miatt. Sajnos kapusunk, Szi József a lakszakállasi meccsen a lábát törte, remélem, Nagy Viktor megfelelően helyettesíti őt. Örülök, hogy valamennyi sérültünk felépült és játszhat. MIT ÍGÉR A MECCS? A két csapatot tizennyolc pont választja el egymástól. A keszegfalvaiak (3.) egy döntetlenen kívül valamennyi hazai mérkőzésüket megnyerték. A holnapi (16.30), dunamocsiak (13.) elleni összecsapásnak is egyértelmű esélyesei. 0 Őszi eredmény Moča-Kameničná 3:4 Tippünk-4:1 Jókai László dunamocsi klubelnök: Jóval többet tudunk, mint amit a táblázaton elfoglalt helyünk mutat. Csapatunk kisebb válságba került, amelyből igyekszünk mihamarabb kilábalni. Sérültjeink nincsenek, csupán a piros lapja miatt eltiltott Marikovec Lászlót leszünk kénytelenek nélkülözni. Vitathatatlanul a vendéglátók az esélyesek, mi gőzerővel edzettünk a héten, és meglepetésre készülünk. Rövidítésmagyarázat: V. liga, NYSZ, D - V. liga, Nyugat-Szlovákia, dél; TB DS, I - területi bajnokság, Dunaszerdahely, I. osztály; TB KN I- terület' bajnokság, Komárom, I. osztály. _ (ái, jmk, áb) HÍRKOSÁR ■ Labdarúgás III. LIGA, KELET, 24. forduló, pótolt mérkőzés: MFK Košice B-Žilina B 2:3 (1:2), g.: Skvašík (10., 50., 11-esbôl), ill. Jasenovský (22.34.), T. Ďurica (76., 11-esbôl). REGIOBAJNOKSAG POZSONY, 27. forduló: Berno- lákovo-SI. Grob 2:1 (0:0), g.: Husár (70.), Senaši (80.), ill. Frič (57): Stupava-Limbach 5:1 (4:0), g.: Popluhár (3., 5„ 11.), Sagula (33), llaš (49.), ill. Ma- toška (46.) PI. Štvrtok/Vysoká p/M.-Rovinka 0:4 (0:2), g.: Schwinghammer (9., 50.), Baláž (11.), Marko (90., 11-esből): Inter-Kráľová p/S. 2:1 (0:0), g.: Gábriš (62, öngól j, Kubala (71.), ill. Gábriš (60.); Do- mino-Most p/B. 3:1 (1:1), g.: Gubanóok (41,11 -es- bôl), Vanka (55.), Girman (72.), Hl. Juróo (11.); R- užinov-lvanka p/D. 1:1 (1:1), g.: Görög (4.), ill. Kapi- Sovský (38.); S*. Jur-Báhoň 1:1 (1:0), g.: Doležaj (21.), ill. Krekáč (80.); Lozorno-ŠKP Dúbravka 5:1 (3:1), g.: Beňa (3.), Karovič (4,18.), Sokol (51, öngól), Repiský (81.), ill. Marek (28.) Szabadnapos: Rohožnik. Az élmezőny; 1. Inter 55 (58:17), 2. Sv, Jur 55 (56:26), 3. Rohožnik 51,4. Králové p/S. 45. RÉGIÚBAJNOKSÄG, KÖZÉP-SZL0VÁKIA, 30. forduló: Rakytovce-Badín 2:1 (1:1), g.: Gašpar (34.), Kohút (74,11-esbôl), ill. Konder (12.): Kalinovo-K. Nové Mesto 1:0 (1:0), g.: Pešič (12.); Z. Poruba- Bytča 0:0; Krásno n/K.-Pohronie B 1:0 (0:0), Jaku- bec (50.); Brusno/Ondrej-N. Baňa 3:0 (3:0), Sojak (8.), Chrenovský (37.), Szczepaniak (39): Tisovee- Lučenec 2:3 (2:1), Levický (7.), Sudor (29.), ill. Lav- rík (25.), Boháčik (78.), Pipíška (86.); L. Štiavnica- Čadca 3:1 (1:1), Chovanec (9,11-esbôl, 64.), Ken- dera (54.), ill. Tielka (32.); Makov-Teplička n/V./D. Tižlna 2:1 (0:1), Číž (76.), Polka (82.), Hl. Rio (45.). Az élmezőny: 1. Makov 54, 2. Kalinovo 52, 3. Brusno/Ondrej 46. IV. LIGA, KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 30. forduló: Divín-Poltár 0:1 (0:0), g.: Láska (65.): Podbrezová B-Žarnovica 1:2 (1:2), g.: Mózer (9.), ill. Štefanka (21.), Mikuška (43.): Málinec-Detva 3:2 (1:1), g.: Máé (22.), Poliak (79.), Melich (81.), ill. Fekiaé (15.), 73.); Zvolen-Kováíová 3:1 (1:1), g.: Sudimák (45„ 11-esbôl), Bobor (47.), Hudan (66.), ill. Túrák (33.); Št. Bane-V. Krtíš 0:0. Korábban látszották: Vinica- Revúca 2:1. Szabadnapos: Fiľakovo, Hnúšta, 1. MFK Žarnovica 20 15 1 4 41:20 46 2. FTC Fiľakovo 21 13 3 5 53:17 42 3.2P Sport Podbrezová B 22 13 2 7 45:28 41 4. MFK Lokomotíva Zvolen 21 12 4 5 44:24 40 5. ŠKVinica 21 9 5 7 39:30 32 6. MFK Detva 20 8 6 6 31:28 30 7. TJ Sklotatran Poltár 21 9 2 10 34:30 29 8. TJ Jednota Málirec 22 8 5 9 43:59 29 9. TJ Prameň Kováčová 20 8 3 9 35:29 27 10. FC Slovan Divín 21 8 0 13 28:52 24 11. TJ Baník Štiavnické Bane 21 6 5 10 42:41 23 12. MFK Revúca 20 5 6 9 26:37 21 13. FC Baník Veľký Krtíš 20 3 6 11 19:38 15 14. FKIskraHnúšfa 20 3 2 15 14:61 11 V. LIGA, POZSONY VIDÉK, B CSOPORT, 24. forduló: Grinava-Blatné 3:0 (2:0), g.: Mlynek (10.), Benéurík (20., 80.); Sv. Jur B-Dubová p/M. 1:6 (0:3), g.: Machalík (90., 11-esbôl), ill. Vika (4., 24., 40.), Duban (58.), Hrdlovié (65.), Kolek (79., 11-esbôl) Vištuk- Ch. Grob 7:1 (4:0), g.: Geršič (7., 66.) Peško (34.), Ványa (41., 11-esbôl), Bartek (43., 63.), Ondrušek (77.), ill. Búza (81.); SI. Grob B-Cata) 2:1 (1:0), g.: Zápražný (7.), Kostolanský (73.), ill. Jancek (69.); Kaplna-Modra 1:2 (1:0), g.: Benko (40.), ill. Drajna (47.), Kocian (62.): Miloslavov-N. Dedinka 3:0 (1:0), g.: Snopek (19.), Kišš (81.), Horný (90.); Hr. Šúr-Doľany 11:0 (3:0), g.: Heriban (20.), Stanko (24., 38., 75., 80.), Galia (46., 58., 77.), Zúbek (54.), Jalakša (70., 78.). Častá-Kráľová p/S. B 4:2 (2:1), g.: Duffala (29.), Achymský (39., 90., 11-esbôl), Pa- luch (57.), ill. Blahutiak (13.). Slachta (64.). Az állás: 1. Dubová (53.), 2. Hr. Súr 48,.. .7. Králové p/S. B 37, ...10. N. Dedinka32. TERÜLETI BAJNOKSÁGOK. DUNASZERDAHELY, IFIK, 24. forduló, pótolt mérkőzés: V. Blahovo-Ja- bodná 3:3 (2:1), g.: Széllé (5.), Szabó (11), Kollár (55.), ill. Csóka (39., 11-esbôl, 66., 77.). GALÁNTA, I. OSZTÁLY, 21. forduló, pótolt mérkőzés: Sered B-Košúty 5:1 (2:1), g.: Hrdlička (15., 64.), Kostié (20.), Brezinský (57.), Horváth (82.), ill. Tászli (6.). KOMÁROM, I. OSZTÁLY, 25. forduló, előrehozott mérkőzést. Kosihy-Kolárovo B 3:1. NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARÚT, III. B OSZTÁLY, 28. forduló, előrehozott mérkőzés: Tajná-Ciláre - nem tették közzé az eredményt. NYUGAT-SZLOVÁKIAI KUPADÖNTŐ, Stolica Veľký Meder-Borčice 1:3 (0:3), g.: Tuschei (88.), ill. Púéek (7„ 22., 39.). (ái) JÚTÉKONYSÁGI GÁLA, Hetény - kezdők: Hetény- Bátorkeszi 1:11 (0:6), g.: Székely (öngól), ill. Csóka 5, Patus 3, Székely 3; ifik: Hetény-Szenlpéter 1:3 (0:1), g.: Csintalan, ill. Pšenák, Szakái, Nyilas; felnőttek: Hetény-Marcelháza B 5:6 (2:3), g.: Németh 2, Pásztor, Kubovlcs, Pákozdi, ill. Viderman 3, Vörös 2, Obložinský. (ái) ■ Sakk III. LIGA D3 CSOPORT, 12. forduló, rájátszás: TJ Slavia UPJŠ Košice G-ŠK Energetik Veiké Kapušany B 0:2, nagykaposi pontszerzők: Rastislav Rožok 1, Papp László, Vajó József 0,5-0,5; ŠK Bodva CVČ Moldava nad Bodvou-TJ Slavia TU F Košide 5,5:2,5, szepsi pontszerzők: Balázs László, Mikó Tibor, Ucekaj László 1-1, Csala János, Bodnár János, Balázs Attila, Ucekajová Veronika, Mikó Erich 0,5-0,5. Végeredmény: 1. ŠK Bodva CVČ Moldava nad Bod- vou 28,7. ŠK Energetik Veiké Kapušany 612. (pan) ■ III. liga NYUGAT, 25. forduló-szombat, 16.30: Piešfany-D. Lužná (Jv.: Debnár), Nové Mesto n/V.-Sered (Oče- náš), Topofšany-šúrovce (Chudá). Vasárnap, 10.30: Slovan jun.-Púchov (Trenčanský), Rača- Nemšová (Čmiko); 16.30: Vráble-N. Zámky (Koris- ta), Levíce-Vrbové (Prešinský), Skalica-Petržalka (Maršal). KELET, 25. forduló - szombat, 16.30: Vranov n/T- Trebišov (Ziemba), Námestovo-Poprad (Jurenka), Martin-Kremniéka (Cifrík), Ružiná-D. Kubln (Dohál). Vasárnap, 10.30: Prešov jun.-MFK Košice B (Moli- toris); 16.30: B. Nová Ves-Lipany (Kozák), Žilina B- Humenné (Špeéek), Moldava-Lokomotíva (Jánoš). ■ Régióbajnokságok POZSONY, 28. forduló - szombat, 10.30: ŠKP Dúbravka—Sv. Jur (Brody); 17.00: Báhoft-Ružinov (Bo- hun). Vasárnap, 17.00: SI. Grob-Lozorno (Straka), Ivanka p/D.-Domino (Tanglmayer), Most p/B.-Inter (Cvengroš), Rohožník-PI. Štvrtok/Vysoká p/M. (Chromý), Rovinka-Stupava (Košický), Limbach- Bernolákovo (Henéek). Szabadnapos: Králové p/S. NYUGAT-SZLOVÁKIA. 25. forduló - szombat. 16.30: KFC Komámo-FC Nitra jun. (Otiepka), Bánovce n/B.-V. Ludince (Santa). Vasárnap, 16.30: Ne- ded-Gabéíkovo (Fehér Zs.), Topoľníky-H. Nitra (Sárai), Palárikovo-L. Rovne (Gašparovič, V. Meder- Domaniža (Šima), Tr. Stankovce-Galanta (Španka), Beluša-J. Bohunice (Drobec). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, 23. forduló - szombat, 16.30: Pohronie B-Lučenec (Súhrada). Vasárnap, 10.30: Bytéa-Čadca (Košárnik); 16.30: N. Baňa-Rakytovce (Kutel), Badín-Makov (Čiémanec), Kalinovo-L. Štiavnica (Krahulec), Z. Poruba-Tisovec (Kuba), Krásno n/K.-Brusno/Ondrej (J. Krajší), K. N. Mesto- Tepliška n/V./D. Tižina (Rojšek). ■ IV. liga POZSONY, A CSOPORT, 21. forduló - szombat, 9.30: BCT-Danubia (Maretta); 17.00: Vrakuňa-Ka- linkovo (Polomský). Vasárnap, 17.00: Vajnory-Ru- sovce (Fischer), Cunovo-Igram (id. Martinkovič), D. Nová Ves-Lamaš (Gosiorovský), Tomášov-Jarovce (Malárik), K. Ves-Malinovo (Ruc). NYUGAT-SZLOVÁKIA, DÉLKELET, 25. forduló - szombat, 16.30: Želiezovce-N. Život (Barta). Vasárnap. 15.00: Vrakúň-ČFK Nitra (Haršány); 16.30: Mošenok-Tvrdošovce (Divéky), Váhovce-šurany (Tomka), Dvory n/Ž.-DAC B/Tr. Hradská (Laco), FC ViOn B/Volkovce-VIšany (Obeda), Imeľ-Kolárovo (Hegedűs), V. Lovce-Štúrovo (Pecek). KÖZÉP-SZLOVÁKIA, DÉL, 23. forduló - vasárnap, 10.30: Podbrezová B-Zvolen (Králik); 16.30: Detva- Filakovo (Ježík), Hnúšta-Kováéová (Hreus), Žarnovi- ca-Revúca (Horák), Poltár-V. Krtíš (Korenšík), Di- vln-Vinica (Gregorec). Szabadnapos: Málinec, Št. Bane. ■ V. liga POZSONY VIDÉK, B CSOPORT, 25. forduló - szombat, 17.00: Kráľová p/S. B-Hr. Šúr (id. Augustovié). Vasárnap, 17.00: Vištuk-SI. Grob B (Strapek), Ch. Grob-Sv. Jur B (Rybár), Grinava-Dubová p/M. (Grác), Blatné-Častá (Habo), Dolany-Miloslavov (Patlevifi), N. Dedinka-Kaplna (M. Olša), Modra-Ča- taj (ifj. Augustovič). NYUGAT-SZLOVÁKIA. DÉL, 25. forduló - szombat, 16.30: Králové n/V.-O. Potôň (Guballa). Vasárnap, 15.00: Tešedíkovo-Jelka (Krištín); 16.30: Čeladice- P. Úlany (Kravárik), Trstice-Ohrady (Dendis), Beladi- ce-H. Králové (Mogyorósi), V. Úľany-Šoporňa (Bir- csák), Janíky-Lehnice (Matulová), Alekšince-FK Zl. Klasy (Ágg). KELET, 25. forduló - szombat, 16.30: Okoličná n/O.-Hurbanovo (Simon). Vasárnap, 16.30: Bánov- Sv. Peter (Záhumenský), T. Lužany-Bešeňov (Gunár), Nesvady-Podhájska (Kahún), Komjatice-Kozá- rovce (Caňo), H. Vrbica-Kalná n/Hr. (Majcher), D. Ohaj-Marcelová (Drábik). Szabadnapos: V. Kýr. KÖZÉP-SZLOVÁKIA, D CSOPORT, 21. forduló - szombat, 16.30: Lubenik-Buzitka (Pásztor). Vasárnap, 16.30: Čebovce-Sklabiná (Grenšík), Tornaľa- Pribelce (Kyzek), Mýtna-Olováry (Hromádka), Ra- dzovce-D, Strehová (Katreniak), SI, Ďarmoty-Jesen- ské (Valentýni), Tomášovce-Balog n/l. (Dodok). KELET-SZLOVÁKIA, DÉL, 25. forduló - szombat, 16.30: Sobrance-V. Kapušany (Džima). Vasárnap, 16.30: Rožňava-Michalany (Havrila), Rudňany-V. Horeš (Hegedúš), Kalša-Sp. Vlachy (Palinský), Me- dzev-Šaca (Čech-Špirek), Caňa-V. Folkmar (Boch- novié), Kr. Chlmec-Poproé (Bíro), Sokoľany-Strážs- ke (Mišenšlk). ■ VI. liga KELET-SZLOVÁKIA, ZEMPLÉNI CSOPORT, 21. forduló - vasárnap, 16.30: Petrovce n/L.-Cejkov (Tomáš), Parchovany-Žbince (Konečný), Kr. Liesková- Palín (Kmec), Borša-Vinné (Trembeckí), Zalužice- Sečovce (Havriško), Čičarovce-N. Ves (Švec), Lasto- mír-Úpor (Tkáč). KASSAI-GÖMÖRI CSOPORT, 21. forduló - szombat, 16.30: G. Hôrka-K. Nová Ves (Marcin). Vasárnap, 16.00: Budimír-Turňa n/B. (Čemický), Betliar-Ďur- kov (Jasečko), Kokšov-Bakša-G. Poloma (Jevfn), M. Ida-Krásnohorské Podhradie (Tomeček), Tahanov- ce-Dobšiná (Gajdoš). Szabadnapos: Geča. ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, I. OSZTÁLY, 25. forduló Focilesen az Új Szó Ma Ekelen szombat, 16.30: M. Dvorníky-V. Blahovo (Horváth Ö.), V. Meder B-Baloň (Ürögi). Vasárnap, 10.30: Blatná n/0.-Kost. Kračany (Horváth Ö.); 15.30: Čenkovce-Kráľ. Krašany (Bors), Holice n/O.-LúC n/0. (Mészáros), Rohovce-Baka (Nagy L), Vydrany- Štvrtok n/0. (Szabó P.), Okoš-Sokolec-Dolný Štál (Kövér). II. OSZTÁLY, 25. forduló - szombat, 16.30:V Paka- Jahodná (Bors), P. Lúky-Tmávka (Szőke), Vieska- Samorín B (Sokolík), D. Štál B-Vrakúö B (Matlák). Vasárnap, 15.30: Povoda-Pataš (Koczó), V. Dvomí- ky-Kútniky (Virág), H. Bar-lžop (Világi), H. Potôň- Oakany (Szőke). III. OSZTÁLY, 24. forduló - szombat, 16.30: Blaho- vá-Mierovo (Virág), Sap-Trstenán/O. (Kövér), Hubi- ce-C. Radvaó (Koczó). Vasárnap, 10.30: Mad-lžop B (Zsigray). IFIK, 25. forduló - vasárnap, 13.00: V. Blahovo-N. Život (Szabó 0.), Jahodná-O. Potôň (Szerencsés), Čenkovce-Kráľ. Krašany (Csölle), V. Dvomlky-V. Meder B (Fenes), Rohovce-Baka (Klempa), DAC C/Tr. Hradská-M. Dvorníky (Vígh), Vydrany-Vrakúň (Sokolík), H. Potôň-D. Štál (Csicsay). IDŐSEBB DIÁKOK. B CSOPORT, 15. forduló - szombat, 14.00: Vieska-Rohovce (Szőke). KEZDŐK, U3 torna - szombat, 9.00 -1. CSOPORT (somorjai futballpálya - Hideghéty); II. CSOPORT (nagymagyari futballpálya - Vígh). NŰI KISPÁLYÁS BAJNOKSÁG, 18. forduló - szombat, 16.00: Jahodná-Holice n/0. (Szabó D.), N. Život-D. Štál (Nagy J.). Vasárnap, 14.00: V. Meder- M. Dvorníky (Czucz). KOMÁROM, I. OSZTÁLY, 25. forduló - vasárnap, 10.30: Zlatná n/0-Šrobárová (Mészáros); 16.30: Kameničná-Moča (Szabó J.), Dulovce-Z. Oléa (Mogyorósi), Sokolce-Chotín (Prágay), Activ Komámo- Pribeta (Lévai), Búč-Modrany (Bôrik), Iža-Marcelo- vá B (Németh Z.). II. OSZTÁLY. 21. forduló-szombat, 16.30: Vŕbová n/V.-D. Mládeže (Lévai) Vasárnap, 16.30: Öalovec- V. Ostrov (Fúró), B. Lúky-Martovce (Borka), Radvaň n/D.-ČIčov (Halász), Patince-N. Stráž (Chmela), Tôň-Bodza/Holiare (Dómján). Szabadnapos: Veiké Kosihy. GALÁNTA, I. OSZTÁLY, 22. forduló - vasárnap, 10.30: D. Streda-Kr. Brod (Tonkó); 16.30: Šintava- V. Maša (Selyem), Č. Brod-Tomášikovo (Tuška), D. Saliby-Vinohrady n N. (Kubovič), H. Saliby-Matúš- kovo (Sas), Topoľnica-Sereď B (Renczés), Košúty- Mostová (Královič). II. OSZTÁLY, 19. forduló - szombat, 16.30: Jánov- ce-P. Úlany (P. Jeremláš), Hody-Gáň (Fiaska). Vasárnap, 10.30: Šalgoška-M. Maša (Kúrila); 16.30: Pata-V. Grob (Kúrila), Abrahám-Č. Voda (Mrllák), Vozokany-Sládkovišovo (lžai). IFIK, 25. forduló - szombat, 16.30: Košúty-H. Sali- by (P. Jeremiáš), Matúškovo-Vinohrady n/V. (Fiaska), V. Grob-Č. Brod (Gábriš), P. Sady-Vozokany (Kräloviš), Mostová-Sládkovičovo (Kuboviš), Šinta- va-D. Streda (Kúrila), Tomášikovo-Jelka (Sas), Ab- rahám-Pata (Oravec). DIÁKOK, az 1-8. helyért, 10. forduló - szombat. 16.30:Trstice-Pata (Salát). Vasárnap, 14.30: Č. Vo- da-Kr. Brod (Gábriš), Jelka-Gáň (Oravec), V. Maša- Šintava (M.Takáš). A 9-14. helyért, 7. forduló - szombat. 10.30: Galan- ta B-V. Úlany (Salát). Vasárnap, 14.30: Matúškovo- H. Saliby (Sedmák), Šoporňa-Abrahám (0. Takáš). A15- 20. helyért, 7. forduló - vasárnap, 13.00: D. Streda-P. Úlany (lapzártáig nem jelöltek játékvezetőt); 14.30: Váhovce-Sládkovišovo (Sedmák), To- poľnica-Vozokany (Fiaska). NYITRA-VÁGSELLYE-ARANYOSMARÚT, I. OSZTÁLY, 25. forduló - vasárnap, 16.30: Golianovo- Zbehy (Kompas), V. Lapáš-Sľažany (Bleho), Žitava- ny-Nevidzany (Simák), Ivanka p/N.-Čechynce (Ba- rek), Chrenová-Lužianky (ifj. Kováč), Janíkovce-N. Hrnčiarovce (Fábry), Báb-V. Zálužie (J. Kováč), Jelenec-Lehota (Novák). II. A OSZTÁLY, 21. forduló - vasárnap, 10.30: Moj- mírovce-Cabaj-Čápor (Kukla); 16.30: N. Sady-Svätoplukovo (Berec), Kynek-Jarok (Gregor), Žihárec- Rumanová (Kamenický), Výčapy-Opatovce-T rnovec nN. (Martiška), Čakajovce-Hájske (Tábi), Selice- Rišňovce (Gajan). II. B OSZTÁLY, 21. forduló - vasárnap, 10.30: Dyš- ka-H. Óhaj (Martiška); 16.30: D. Obdokovce-V. Cetín (Kiš), Lúčnica n/Ž.-Vinodol (Brat), Kolíňany-Klasov (lapzártáig nem jelöltek játékvezetőt), Branč-D. Krškany (M. Kollárik), D. Štitáre-Hostová (Macho). Szabadnapos: Žirany. III. A OSZTÁLY, 17. forduló - szombat, 16.30: V Dolina-Hruboňovo (Kamenický), Diakovce-Štefano- višová (Bleho). Vasárnap, 14.00: N. Sady B-H. Le- fantovce (Mikle-Barát); 16.30: Veča-Dlhá iW. (lapzártáig nem jelöltek játékvezetőt), Lukášovce-D. Le- fantovce (Pacher), P. Kesov-Šurianky (Süttő T.). III. B OSHÁLY, 23 forduló - szombat, 16.30: Neve- rice-T. Nemce (Andrášik). Vasárnap, 16.30: V. Vo- zokany-Paňa (Ribarič), Žitavce-Čifáre (Paukov), Ba- bindol-Tajná (Vágner). LÉVA, I. OSZTÁLY, 25. forduló - vasárnap, 10.30: Tlmaše-St. Tekov (Tóth); 16.30: Čata-Podlužany (Lieskovský), N. Tekov-Kalinčiakovo (Molnár), N. Dedina-Čajkov (ifj. Havran), H. Turovce-PI. Vozo- kany (Kováč), Jur n/Hr.-P. Ruskov (Kupča), Plášfov- ce-Žemberovce (Mistrik), V. Ďúr-Hr. Kľačany (Kišš). II. OSZTÁLY, 25. forduló-vasárnap, 16.30: Lok-M. Ludany (Burina), H. Semerovce-Sarovce (Urbllk), Šahy-Hr. Kosihy (Zoubek), Hronovce-Rybník (id. Szikora), Vyškovce n/l.-V. Turovce (Sekereš), Kef- Bory (Ševšík), Demandice-Pukanec (Kondeová), M. Kozmálovce-D. Piai (Sluka). III. OSZTÁLY, 17. forduló-vasárnap, 13.30:1. So- kolec-Beša (Hudec), Lontov-Hokovce (Sekereš), Málaš-M. Ludince (Kupča), Bátovce-Tupá (Kováč), Pastovce-I. Úlany (Lieskovský), Farná-V. Kozmálov- ce (Ševšík). ÉRSEKÚJVÁR, 1.0SHÁLY, 21. forduló - vasárnap, 16.30: Čechy-Úľany n It. (Švec), Michal n/Ž.-Mojze- sovo (Labai), Svodín-N. Zámky B (Ďuršoviš), Lipo- vá-Kmefovo (Seben), Rastislavice-Salka (Matuška), Maňa-Zemné (Révai), Vlkas-Semerovo (S. Sklenár). II. OSHÁLY, 21.forduló-vasárnap. 16.30: Mužla- Podhájska B/Pozba (Sovský), Oedinka-Jasová (Lakatos), Gbelce-Hul (Kasáš), N. Vieska-Trávnica (V. Samaras), Čemík-Kolta (Mešter), Strekov-Jatov (Balogh), Bruty-Palárikovo B (Szkokan). III. OSHÁLY, 21. forduló - vasárnap, 16.30: Kamenica n/Hr.-Radava (Ferenc), Belá-Nána (Farkaš), Rú- baň-Obid (Smreček), Tvrdošovce B-K. Most (Szabó), Bíňa-Andovce (Galgóczy). LOSONC, I. OSHÁLY, 21. forduló - szombat, 16.30: Fiľakovo B-Rapovce (M. Holas). Vasárnap, 16.30: Podrečany-Hr. Ves (Kojnok), Š. Bukovinka- S. Láza (Žiak), Cakanovce-Vidiná (Laššák), Halič- Kokava n/R. (Jačmeník), Bolkovce-Hr. Zalužany (Polomský), Cinobaňa-Uhorské (Dobrocký). NAGYKÜRTÖS, I. OSHÁLY, 17. forduló - vasárnap, 16.30: V. Čalomija-M. Kameň (Búriš), Sečian- ky-S. Plachtince (Mačuda), 0. Nová Ves-Kosihy n/l. (Majer), Záhorce-B. Lom (Pásztor), Nenince-Lese- nice (Martin), K. Kosihy-Hrušov (Nagy). RIMASZOMBAT, I. OSHÁLY, 17. forduló - szombat, 16.30: Jesenské B-Jelšava (Vývlek - Rimajáno- si), Murán—Tisovec B (Simán). Vasárnap, 16.30: Bátka-Oždany (Sendrei), Revúčka-Gemer (I. Bélán), Král-Velké Teriakovce (Ivanik). Szabadn.: Hajnáčka. ROZSNYÓ, I. OSHÁLY, 21. forduló - vasárnap, 16.30: Slavošovce-Dedinky (Galík), Vlachovo-R. Bystré (Gyenes J.), Hrhov-Rudná (Macko), Jablonov n/T.-Kr. Dlhá Lúka (Salamon), Honce-V. Slaná (Bé- reš), Bohúftovo-Štítnik (Iglai), Dlhá Ves-Dmava (Uharček). KASSA-VIDÉK, I. OSHÁLY, 21.forduló-vasárnap. 16.30: Trstené p/H.-V. Ida (Nemec), K. OIšany-Bi- dovce (Guľvás), Tatran Jasov-Maratón Seňa (Ivan), Čečejovce-Perln (Pastor), Valaliky-AC Jasov (Je- ník), Svinica-Ruskov (Kendi), Kechnec-Mokrance (V.Daňo). TÖKETEREBES, I. OSHÁLY, DÉL, 18. forduló - szombat, 16.30: Bofany-Somotor (Dušek). Vasárnap, 16.30: Biel-M. Horeš (Haminda), V. Trakany- Svätuše (id. Miklóš), Leles-Streda n/B. (Pustaiová), Boľ-Rad (Stečák). Szabadnapos: Kr. Chlmec B. NAGYMIHÁLY, I. OSHÁLY, 21. forduló - vasárnap. 13.30: Hatalov-Roma Pavlovce n/U. (Kaffan); 16.30: OŠK Pavlovce n/U.-Moravany (Ihnacik), P. Čemer- né-Krásnovce (id. Tušek), Dúbravka-Horovce (Matej), Koromľa-Tibava (R. Kolesár), Budkovce-Malši- ce (M. Čeklovský). Szabadnapos: Tušice. A Bežovce kilépett a bajnokságból! Nagymegyeri vereség a kupadöntőben A szakemberek ugyan a nyugat-szlovákiai régióbajnokság nagymegyeri listavezetőjét favorizálták, de meglepetésre a IV. ligás Borcice nyerte (3:1) a Nyugat-szlovákiai Futball- szövetség kupáját. „Sok a sérültünk, nem a legerősebb összeállításban játszottunk. Jól kezdtünk, de a 7. percben egy védelmi megingást követően vesztésre álltunk. A gólszerző Púček fél óra leforgása alatt triplázott. A 39. percben már 3:0-ra vezetett az ellenfél. A Borcice alakulata jó teljesítményt produkált, meglepett bennünket. Mi csak futottunk az eredmény után. Tuschel becsületgólja már későn érkezett. Jó csapattól kaptunk ki. A vereség okozta keserűséget Filipský és Ctvrtníček sérülése hatványozta. A folytatásban azon leszünk, hogy bajnokként kerüljünk a III. ligába”- summázta a vesztes szakolcai finálét Tarcsi Imre, a nagy- megyeriek klubelnöke, (ái)