Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)

2014-05-09 / 105. szám, péntek

6 Kultúra ÚJ SZÓ-2014. MÁJUS 9. www.ujszo.com RÖVIDEN Janiga József emlékkiállítása Nagymegyer. Janiga József festőművész halálának 10. év­fordulójára emlékezve ma 18 órakor kiállítás nyílik a Csalló­köz festőjének munkáiból a Nagymegyeri Városi Művelődési Központban. A kiállítást Hunčík Péter nyitja meg, közre­működik Boráros Imre színművész és Lucia Kolenčíková. A megemlékezés 17 órakor kezdődik Janiga József mellszobrá­nak a megkoszorúzásával. (ú) Woody Allen új szereplői Los Angeles. Emma Stone és Joaquin Phoenix lesz Woody Allen új filmjének két főszereplője a Variety filmes lap sze­rint. A forgatás júliusban kezdődik, s az egyelőre cím nélküli film jövő nyáron kerül a mozikba. Emma Stone már dolgo­zott Woody Allennel a rendező Magic in the Moonlight című legutóbbi filmjében, Joaquin Phoenix azonban először for­gat majd a New York-i művésszel. A Magic in the Moonlight Franciaországban készült - csakúgy, mint a rendező nagy sikerű Éjfélkor Párizsban című alkotása és idén nyáron mutatják be. A filmben Colin Firth, Marcia Gay Harden és Ei­leen Atkins is játszik. A rendező legutóbbi nagy sikere a Blue Jasmine volt, amelyért Cate Blanchett idén átvehette a leg­jobb női főszereplőnek járó Oscart. (MTI) Woody Mien legújabb felfedezettjei: Emma Stone, aki jelen­leg A csodálatos Pókember 2.-ben látható a mozikban, vala­mint Joaquin Phoenix, aki James Cray most bemutatott The Immigrant című filmjében játssza a férfi főszerepet (Fotók: TASR/AP) Posztumusz díj Szabó Magdának Budapest. Szabó Magdának ítélték a közönségszavazatok alapján a Lélekpillangó életműdíjat; az elismeréssel idén já­ró mintegy 200 ezer forintból a debreceni emlékszoba mú­zeummá fejlesztését, a Szabó Magda-alapítvány munkáját segítenék a 2007-ben elhunyt írónő szellemi örökségének kezelői, akik a posztumusz díj átvételekor elmondták, nem csak a szavazatokat köszönik a közönségnek, hanem az író­nő munkái iránti töretlen érdeklődést is. A Lélekpillangó Program magánszemélyek kezdeményezésére két éve indult azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet azokra az útmutató emberekre, akik munkásságukon keresztül haláluk után is hozzájárulnak az emberek személyiségfejlődéséhez. (MTI) Prágában bemutatták Robert Wilson rendezését, az 1914-et, amely nyugat-európai körútra indul Látványszínház groteszkben Csalódottan állnak fel a székükből azok, akik Robert Wilson új, 1914 címmel bemutatott, há­rom országot összefogó színházi produkciójától a Švejk dramatizált vál­tozatát, netán Karl Kraus opusát, Az emberiség végnapjait várják. SZABÓ G. LÁSZLÓ A prágai Nemzeti Színházban most színre került, az első világ­háború kitörésének 100. évfor­dulója alkalmából Soňa Červená és Aleš Brezina ötleté­ből, Marta Ljubková librettója alapján készült előadás ugyanis sem Hašek derék katonájának több száz oldalas históriáját, sem a neves osztrák szerző tör- ténelmileckéjétnemkívántatel- jes egészében megmutatni. Mindkét műből inkább csak me­ríteni akart, különböző drámai helyzeteket kiemelve, egymás mellé rendezve, összefoglalva egy olyan kontrasztos (világ)- képet adni, amelyben ott a tra­gédiával teli múlt és az újabb tragédiákkalfenyegetőjövő. Robert Wilson korunk egyik legnagyobb színházi gondolko­dója, alkotója. De nincs még egy ilyen vizuálisművész-zseni, aki színpadi efektjeiVel, fénnyel, hanggal és zenével olyan hatást gyakorol a közönségre, mint ő. A játékból, a látványból természe­tesen a színészeket sem hagyja ki, sőt. Elképesztő precizitással, szinte mértani pontossággal mozgatja őket. A színpadi jelek sűrű erdejében kell eligazodni­uk attól függően, mikor, hol, mi­lyen pózban nyitják vagy zárják azadottjelenetet. Ha beszélhetünk egyáltalán összefüggő történetről, akkor annyiról: két férfi, a cingár al­katú Pesszimista (Vladimír Javorský) és a sörhasú Opti­mista (Václav Postránecký) vezet bennünket végig a múlt század tízes éveinek Európá­ján, amikor egyikük azt állítja: vége a régi időknek, másikuk viszont úgy látja: civilizált or­szágok között elképzelhetetlen a háború. Bécs persze mindig Bécs marad, Wien bleibt Wien, jelzi a könyörtelen idő (Soňa Červená), Wilson pedig a csá­szárváros fekete-fehér látképe előtt a Reichspost osztrák napi­lap második kiadásából tudatja szenzációéhes bécsi polgárok­kal, hogy Szarajevóban megöl­ték a trónörököst, Ferenc Fer- dinándot és feleségét, Zsófia hercegnét. Mozaikszerben áll össze az előadás képe. Bécs belvárosából hirtelen egy kórházi szobába lé­pünk, ahol a sorozás zajlik, és a szimulánsok között egyszer csak feltűnik Švejk (Filip Raj- mont), aki bár reumásnak mondja magát, urát, a császárt élete utolsó pillanatáig szolgál­ni akarja. Die ganze tschechi­sche Volk ist eine Simulanten­bande (Szimulánsok bandája a cseh nép) - ordítja az orvos. Tiszti klub, katonai szerelvény, kaszinó, lövészárok, frontvonal, város - ezek a darabbeli helyszí­nek. A százéves történet színpa­di tankönyvízével, a dramatur­giai klisékkel, a gondolati mély­séggel (sekélységgel!) Wilson láthatóan nem törődik, őt első­sorban a látvány foglalkoztatja, s nem az, hogy miért nem tanult egy ekkora világkatasztrófából az emberiség. Itt nincsenek fel­ismerések, kérdésfelvetések, fi- lozofálgatások, még csak meg­lepő észrevételek sem, amelyek esetleg új megvilágításba he­lyeznének bizonyos mozzana­tokat. Bár világháborúról beszé­lünk, az események jelentős momentumai Európában zaj­lottak, ami az amerikai Wilson számára alig több egy izgalmas történelmi fejezetnél. Nem mo­Robert Wilson korunk egyik legnagyobb szín­házi gondolkodója. Nincs még egy ilyen vizuálisművész-zseni. ralizál, nem ás a dolgok mélyé­re, nem tekint a kulisszák mögé, nem merül el a milliókat érintő tragédiákban. Inkább csak konstatál, „gyorsfényképez”. Az ő színháza ilyen színház. Lenyűgöző látványszínház. Színészeit beállítja, sokszor bábként használja, a groteszk és a pantomim híveként főleg ezen a téren megismételtet, a mono­lógokhoz pompás kontraszto­kat teremt. A fronton és a tábori kórházban, ahol Švejk a legna­gyobb teret kapja, felkavaró pil­lanatok születnek, az egyszerű katonát, a becsületes kisembert ugyanis ott állítja Wilson a tör­ténelem könyörtelen tükre elé. Ezek a jelenetek valóban meg­érintik a nézőt. Az előadás kü­lön érdekessége, „magyaro­san” fogalmazva: igazi uniku­ma Eszenyi Enikő előadásában József Attila íme, hát meglel­tem hazámat című verse. Ter­mészetesen magyarul, hiszen az előadásban minden közre­működő színész (cseh, szlovák, magyar) a maga nyelvén beszél végig. A nézők feliratozva kap­ják a fülüknek idegen szöveget. Mondanivalóját Wilson gro­teszkre fordította. Eszenyi Eni­kő pedig bravúros színészi esz­közökkel „be is égeti” a nézők emlékezetébe. A prágai bemutató után előbb Linzben, ősszel a pozsonyi Nem­zetiben, majd Budapesten, a Vígszínházban láthatja az elő­adást a közönség. Biztatásképp csak annyit: Wilson „drága mulatság”, de sok pénzt megér. A többit saj­nos, ami 1914-gyel kapcsolatos, úgyis tudjuk. A közönséggel való kommunikáció hiánya miatt a nézők egy idő után kezdtek úgy viselkedni, mintha egy tökéletes musicalt néznének A perfekcionizmus csapdái, avagy Peter Gabriel a téli stadionban JUHÁSZ KATALIN Pozsony. Peter Gabriel ugyanúgy öregszik, mint mi, de ezt nem venni észre rajta, mert állandóan új dolgokon töri a fe­jét. Ezért tűnt kissé furcsának, hogy a mostani turné közép­pontjába az 1986-os So című le­gendás album került. A Back to Front című turné 2012 szeptem­berében indult Kanadában, az­tán az USA következett, majd Európán szántott végig az albu­mon közreműködő zenészekkel megerősített produkció. Az idei állomásokat már ráadástumé- ként hirdetik, amely december­ben Dublinban, a 62. koncerttel ér majd véget. A nagy érdeklő­dés miatt folyamatosan újabb és újabb helyszíneket „kellett” be­iktatni, így fért be Pozsony is a menetrendbe, 39. állomásként. Mostanra már óramű pontos­sággal működik a gépezet. A koncert minden egyes másod­perce megtervezett, a dalok sor­rendjétől a fénytechnikán és a „spontán” gesztusokon át a fotó­sok kedvéért abszolvált mozdu­latokig. Szegény fotósokkal amúgyjól elbántak Pozsonyban: a koncert közepéig hátul kellett ácsorogniuk, hogy aztán három dal erejéig kattogtathassanak, majd a szervezők gyorsan kite­relték őket az épületből, miköz­ben a nézőtéren bárki kedvére fotózhatott és videózhatott. De nézzük, mit láttunk mint­egy hétezren. Aki utánajárt a ne­(Juhósz László felvétele) ten, nem lepődött meg, hogy a koncert akusztikus blokkal kez­dődött. Gabriel egy-egy zenész kíséretében a zongoránál ülve igyekezett meghitt atmoszférát teremteni, ez azonban egy kivi­lágított stadionban nem sike­rülhet, mint ahogy nem is sike­rült. Amikor lekapcsolták a lám­pákat, beindult a fénypark és az elektronika, végre igazi koncer­ten érezhettük magunkat. A har­madik blokkban aztán elhang­zott az ominózus album, kris­tálytisztán, egyetlen hamis hang nélkül. Egyébként minden kon­certről CD készül, amelyet az énekes honlapján lehet meg­venni. Szóval hízik Peter Gabriel bankszámlája, ahogy azt már 1986-ban, a zseniális, önironi­kus Big Time-ban is megénekel­te. És még csak azt sem mond­hatjuk, hogy nem érdemli meg a pénzt. Hangja még mindig fan­tasztikus, a zenészek is szépen tették a dolgukat. Az élményt a mai stadionkoncertekhez mér­ten visszafogott, ám fantáziadús vizuális körítés volt hivatott te­tézni. Ám mivel Gabriel csupán a koncert elején és végén kom­munikált a közönséggel, a nézők egy idő után kezdtek úgy visel­kedni, mintha egy tökéletes mu­sicalt néznének. Áz egész túl ste­ril és pontos volt ahhoz, hogy megszülethessen az igazi buli­hangulat. De ezt rögtön vissza is szívom, mert nehogy már az le­gyen a bajom, hogy túl tökéletes produkciót kaptam... I ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------1 P avla Beretová, Jan Koleník és Eszenyi Enikő az 1914-ben (Szkárossy Zsuzsa felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom