Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-30 / 99. szám, szerda
13. oldal CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2014. április 30., szerda A Szent György Napok rendezvénnyel a lakosok identitását szerették volna erősíteni Vetélkedővel emlékeztek Dunaszerdahely történelmére A gyerekek játékos formában bizonyították tudásukat a versenyen (A szerző felvételei) A versenyzőknek A. Szabó László alpolgármester adta át a díjakat júniusban derül ki, kapa-e a város támogatást Közösségi központot nyitnának a magtárban Dunaszerdahely. Április 23-tól 27-ig zajlott a Szent György Napok 2014 rendezvénysorozat, melyet Dunaszerdahely egyesítésének 160. évfordulója alkalmából tartottak. SZABÓ CSILLA Szent György Dunaszerdahely védőszentje, április 24-én tartják a búcsút. Dunaszerdahely város, a Csallóköz- Szerdahelyi Kaszinó 1860 városvédő egylet és a római katolikus egyház szervezésében várostörténeti vetélkedőt, kiállítást, harangszentelést, gulyásfőző versenyt, búcsúi bált rendeztek. A rendezvény április 23-án kiállításmegnyitóval kezdődött a Kortárs Magyar Galériában. „A kiállítás célja, hogy a 160 éve egyesült Dunaszerdahely- nek történelmi keretet adjon, megmutassa a város életének mozzanatait. A város lakóinak szerettünk volna vizuális képet adni a hely történelméről. Du- naszerdahelyen még soha nem volt ilyen kiállítás, melyen írott emlékeket, eredeti dokumentumokat, régi fényképeket, képeslapokat nézhetnek meg az érdeklődők, valamint a kihelyezett tárgyak által a város életébe is betekinthetnek” - közölte Nagy Attila helytörténész, a kiállítás egyik szervezője. A kiállítás május 17-ig tekinthető meg a Kortárs Magyar Galériában (Vermes-villa). Csütörtökön az iskolákban folytatódott a megemlékezés, majd este, a főpapi szentmise után, amelyet Orosch János nagyszombati érsek celebrált, harangszentelés következett a Sikabony városrészben levő Mindenszentek-templomban. Pénteken zajlott Az én városom, Dunaszerdahely helytörténeti verseny, amelyen alapiskolások vettek részt. A várostörténeti vetélkedő témája Dunaszerdahely történelmi eseményeihez, jeles személyiségeihez, régi épületeihez kapcsolódott. ,A Csallóközi-Szerdahelyi Kaszinó 1860 városvédő egylet megalapításakor pattant ki az ötlet a fejünkből, hogy jó lenne egy helyi identitást és értékeket megőrző versenyt szervezni a városban, és úgy gondoltuk, erre a legmegfelelőbb ez a rendezvény lesz. A verseny célja, hogy erősítsük, mennyire fontos ápolni a helyi értékeket, azoknak átmentése a múltból a jövőbe. Motiváló, játékos, kvízversenyt készítettünk, amelynek a lényege nem az, hogy kiderüljön, mit nem tudnak a gyerekek városunkról, hanem, hogy mit tudnak, és a versenyen is tanuljanak. Úgy gondolom, ezt a célt sikerült elérnünk” - mondta Masszi János, a verseny egyik szervezője, a Vámbéry Armin Alapiskola igazgatója. Az Én városom, Dunaszerdahely vetélkedőt hatfordulós internetes verseny előzte meg, az internetes versenyből hat csapatot hívtak meg a helytörténeti vetélkedőre. A helytörténeti verseny mellett rajzpályázatot és prózaíró versenyt is meghirdettek a szervezők, a rajzokat a Vermes-villában állították ki. A diákokat Nagy Attila helytörténész, A. Szabó László, Dunaszerdahely alpolgármestere és Vajda Barnabás egyetemi oktató értékelte, a rajzversenyt szakmai zsűri bírálta el. A helytörténeti versenyen első helyen a Gyémántok csapat végzett, a második helyet Lóránt angyalai szerezték meg, a dobogó harmadik fokára pedig a Vámbéry Ármin I. csapat állhatott. A rajzversenyen az óvodások és az alsó tagozatosok közül három-három diákot tüntettek ki, egy felső tagozatos diák pedig kü- löndíjat kapott. Próza kategóriában egy nyertest hirdettek. „Hagyományteremtő céllal szerveztük meg a versenyt, reméljük, hogy jövőre még többen kapcsolódnak be. A gyerekek érdeklődők voltak, nagyon sok dolgot maguk kerestek ki, olyan feladatokat is kaptak, amelyekhez a nagyszülőkkel kellett beszélgetniük a régi városról. Jó kedvvel érkeztek a versenyre, és úgy gondolom, jól érezték magukat” - mondta Masszi János. BARTALOS ÉVA Diószeg. Felújítaná a város a Kuffner gazdasági komplexum részét képező magtárt. A munkára a regionális operatív programból igényelnénektámogatást. A felújítás tervét a városi képviselő-testület legutóbbi ülésén terjesztették a városatyák elé, mert a pályázat beadásához az ő jóváhagyásuk is szükséges. A magtár balesetveszélyes, beázik a tető és átáztak az épület falai. Megjavítanák a tetőt és az épület belsejét is korszerűsítenék. Szabó Antal, Diószegpolgármestere elmondta, múzeumot és galériát alakítanának ki az épületben, amely így közösségi központként szolgálna. „Februárban műemlékké nyilvánították a magtárt. Megjelent egy pályázati felhívás a műemlékek felújítására, erre pályáztunk. Az épületben a cukorgyárról szóló kiállítást rendeznénk” - tájékoztatta lapunkat a polgármester. A projekt összköltsége 295 ezer euró. A pályázónak kell megtérítenie az összeg öt százalékát, közel 15 ezer eurót. A pénz elosztásáról júniusban döntenek, akkor derül ki, megkapja-e a város a felújításhoz szükséges összeget. „Ezután le kell folytatni a közbeszerzési pályázatot. Leghamarabb ősszel kezdődhet meg a munka”-mondta Szabó Antal. A barokk magtár a Kuffner- kastély parkjában áll. Kuffner Károly alapította a diószegi cukorgyárat 1867-ben. A cukorgyár mellett gazdasági komplexumot létesített konzerváló üzemmel, műmalommal. A magtár tetőszerkezetét 2009-ben felújították, ezzel megmentették a további pusztulástól. Ilyennek látják Dunaszerdahelyt az óvodások és az alsó tagozatos iskolások A tetőszerkezetet már felújították (Képarchívum) hétköznapokon ben iBalatonfüreden Csomag tartalma: szállás svédasztalos www.flamingohotel.hu reggelivel és vacsorával, spa és well flamingo a flamingohotel.hu ness sziget használata, fiírdóköpeny Tel.:0036-87-688-100, és törülköző használata felnőttek ré- 0036-87-581-060 szére, ingyenes kültéri parkolás, wifi. fax: 0036-87-688-167 A csomag érvényessége: 2014. március 30. - 2014. június 6. (kivéve kiemelt időszakokban) Érdeklődjön hétvégi AJÁNLATAINKRÓL IS! MP130859