Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-26 / 96. szám, szombat
www.ujszo.com PRESSZÓ 2014. ÁPRILIS 26. INTERJÚ 17 Megtalálni a szépet, a gyönyörűséget Fekete kalapját, elegáns kabátját lezser mozdulattal a fogasra akasztja. így már inkább emlékeztet arra a fiatalemberre, akit prágai diákkora óta ismerek. Igaz, jóval gyérebb a haja, a gesztusai pedig arról árulkodnak, hogy az elmúlt években jobb körökben mozgott. Bojtos József mérnök éveken át volt egy kelet-szlovákiai cég csúcsvezetésének tagja, ma egy részvénytársaság elnökvezérigazgatója. M ostanság azért neheztel, hogy felületessé vált a világ nemcsak a munkában, hanem az emberi kapcsolatokban is. Egyik barátjának azt írta fél évszázados jubileumára: „Nem vagyok biztos, hogy olyan emberekkel vagy körülvéve, akik meg merik neked mondani az igazságot, de én kötelességemnek érzem, hogy megmondjak valamit. A Gazdasági Törvénykönyv preambulájában az áll, hogy a vállalkozás célja a nyereség, ezt a megfogalmazást ki kellene egészíteni egy olyan egyszerű dologgal, hogy a nyereség alapvetően fontos, de mellette az is, hogy emberhez méltó megélhetést biztosítson azoknak, akik ezt a vállalkozást életben tartják. Neked erőd és lehetőséged van megtenni ezt! Tudom, te is ezt akarod!” Nehezedre esett, hogy ezt az elvet megtartsd? Egyáltalán, mikor ébredünk rá erre? Egy egész élet tapasztalata kell hozzá? Jó kérdés... Amikor igazgató voltam, a lányom egyszer este tizenegykor megjelent az irodámban azzal, hogy „apa, te itt mit csinálsz?”, mire én visszakérdeztem: „jányom, te itt mit csinálsz?”. S mondtam: dolgozom. Mert dolgozni kell, ha eredményt akarok elérni, alaposan meg akarom ismerni a lehetőségeket. Tehát ez egy folyamat. Sok minden van, ami miatt ezt tettem, vagy nem tettem, de végül is eljutottam oda, hogy mostanra ez számomra fontos lett. Ugorjunk egy nagyot az időben. Oda, amikor elkerültél a Nagykürtösi járás kis falucskájából, majd a prágai diákéveket követően az ország keleti csücskében, Nagykaposon kötöttél ki. Ezt kicsit bővebben kell kibontanom. Terbegecen születtem, ott jártam alapiskolába az ötödik évfolyamig, ezután a szomszéd Kőkeszibe kerültem. Anyai részről a család Kürtön lakott, Érsekújvár és Párkány között, édesanyám onnan került Nagycsalomjára a malomba szolgálónak, apám pedig ott volt cipészinas, ott ismerkedtek meg. Édesanyám 1951-ben, 28 évesen meghalt, én akkor ötéves voltam, a húgom két évvel fiatalabb. A kürti rokonság örökbe akart fogadni bennünket, de ezt apám nem engedte, így az ő testvére nevelt minket. Amikor arról volt szó, hogy hova tovább iskolába, a kürti nagymama összehívta a családot megbeszélni, mi legyen. Szabó András nagybátyám a csúzi, majd a kürti alapiskola igazgatója volt, feleségének, Klári néninek a testvére, Hatvanger László meg a komáromi gimnázium tanára. Ezért döntött úgy a nagymama és a családi tanács, hogy nem Érsekújvárba, ahogy én gondoltam, hanem Komáromba megyek gimnáziumba. Onnan kerültem Prágába, eredetileg Kurucz Sándor osztálytársammal és barátommal együtt. Először a ČVUT - Cseh Műegyetem Villamosmérnöki Karán film- és TV-operatőri szakra jelentkeztünk, de világosan megmondták, hogy oda csak többéves szakmai gyakorlattal és tehetségvizsgával vesznek fel. így aztán a Cseh Műegyetem Villamosmérnöki Karán az energetika irányítása és gazdaságtana tanszéken végeztem. Örülök, hogy Sándornak végül sikerült a szakmába kerülni Budapesten, Sára Sándor mellett. Feltédenül meg szeretném említeni, hogy már az első alapiskolai osztálytól kezdve sok tanítóm és tanárom volt, akik az érdeklődésemet, kíváncsiságomat felismerve terelgettek a problémák, feladatok, folyamatok lényegének feltárása felé. Mindig az okok megkeresését segítették, mert én csak kérdezgettem, hogy miért, miért? Így sikerült mindenütt a legjobb tanulók közé kerülnöm. Hadd említsem a legkedvesebbeket, akikre mindig nagy szeretettel emlékezem: Terbegecen Jakus Vince, Kőkesziben Lakatos igazgató úr és Németh Ödön, Komáromban Gáspár Tibor, Kocsis Imre, Oláh Imréné és Miklós Elemér. Nekik köszönhetem, hogy Prágában is Például az egyik vizsgán a tanszék- vezető azt mondta, hogy „fiam, ha akarsz, magyarul vizsgázhatsz, mert én Budapesten voltam Cseregyerek az egyik gimnáziumban”. Szerencsémre még tudományos segédmunkatársként is dolgozhattam, így volt egy kis pénzem. Apám a szövetkezetben dolgozott, több éven keresztül nem kapott egy fillért sem, s ha nem lett volna az ösztöndíj, nem járhattam volna egyetemre. Szlovákiába, ráadásul magyar vidékre szerettem volna menni az egyetem után, így Vaján jöhetett számításba, mert ott épült az-új erőmű. Aztán ott is ragadtál egész életedre. 1968 októberében kezdtem dolgozni a Vaján II. Erőmű építésén, és 70-ben ádéptem a már üzemelő Vaján I erőműbe, ahol a kazánfűtő és a turbinagépész vizsgák után lettem a meglévő 3 db 110 MW-os egység vezetője, majd az egész erőmű műszakvezető mérnöke. Kb. egy év múlva alakult egy csoport, melynek az volt a feladata, hogy felkészítsük, levizsgáztassuk az embereket az induló Il-es erőműben. Ennek jogásza volt Dr. Sutka László, a nagykaposi közélet egyik legmeghatározóbb véleményalkotója. Volt egy lánya, akit a nagykaposi gimnáziumban segédtanárként fizikára Olyan sikeresen, hogy végül ő lett a feleséged. Apósomék reformátusok voltak, de ökumenikus család az övék, a legjobb barátjuk Mécs László premontrei szerzetes, költő és Skultéty Csaba nagykaposi születésű író, a Szabad Európa Rádió egykori külpolitikai szerkesztője volt. Apósomnak, amikor a háború végén népbíróság elé állították a szlovák nemzet ellenségeként, pálóci szlovákok delegációja segített, mondván, a doktor úr mentette meg őket. Mikor kerültél Vajánból Kassára? Hetvenhatban Prágába mentem dolgozni, a föderális energiaügyi minisztériumba. Az is tanulságos időszak volt, mert megtanultam, hogy Csehszlovákiát a referensek irányítják, az történik, amit ők előkészítenek. Kidolgoztam a javaslatot a miniszterhelyettesnek, ő ezt bevitte a miniszteri ülésre, így készültek a elképesztően szép műszaki feladat volt. Megint rengeteget kellett tanulnom, olyanokat például, hogyan kell gépészeti berendezést vezérelni, hol lehet beavatkozni, szivattyút indítani, szelepet elzárni, mert az egy külön tudomány. 1978-ban meghalt az anyósom, s a családommal Kassára költöztünk, a nagykaposi ház üresen maradt. Később eladtuk, amit az apósom nagyon nehezen viselt, állandóan visszavágyott. Közben megépült a kassai fűtőerőmű II. etapja, s megszűnt a vállalat, minket beolvasztottak a Kelet-szlovákiai Energetikai Művekbe. A mi osztályunknak volt a feladata a fűtőerőművek és távhővezetékek építése. Ott megint leckét vettem abból, mi az alkalmazkodás. A fiataloknak szoktam emlegetni, hogy aki azt hinagyon segített a matematika és a fizika alapos ismerete. Az ábrázoló geometriában szinte problémamentesen tudtam az anyagot magyarázni a cseh és szlovák évfolyamtársaknak is. Prágában magyar diákként állítólag csodálatos miliőbe cseppentél. Segítettek az évfolyamtársak, segítettek a tanárok is áthidalni az ideiglenesen hiányos nyelvtudást. Még egy nagyon lényeges tapasztalat az első évfolyamból: tanáraink nagyon jó szakemberek voltak, de elsősorban emberek, pedagógusok. jelentések, a törvények. Nem sokáig maradtam ott, rá egy évre vissza kellett jönnöm, mert az apósom agyvérzést kapott. A minisztériumban megismerkedtem egy főosztályvezetővel, Jozef Blišťannak hívták, aki megalapította Kassán az elektroenergetikai tanszéket, ő hívott, menjek oda, azzal, hogy egy fütőerőművet is I építenek. De időközben még ‘ be kellett fejeznem a vajáni Il-es hőerőmű komplex védelmi rendszerét és az egész építkezés gazdasági kiértékelését, ami vezérigazgató. így mentek a dolgok egymás után. Végigcsináltam a privatizációt, a pozsonyi Carltonban írtam alá a privatizációs szerződést a németekkel. Előtte részt vettem egy ukrajnai privatizációban is, ahol öt áramszolgáltató megvételét írtam alá egy konzorcium részére, ami többet jelentett, mint egész Szlovákia fogyasztóinak összlétszáma. Két évig dolgoztam egy svájci energetikai nagyvállalatnak. Az volt a szerencsém, hogy így fíiggeden lehettem, volt miből megélnem, mert nagyon jól megfizették a munkámat, tanácsadóként működtem. Most viszont már új vállalkozásba kezdték 2006-tól kezdtük építeni az egyik barátommal, Marián Chomával. szí, minden gyümölcs az eperrel érik be, az semmit nem tud a szőlőről, a szőlő későn érik. Hosszútávfutónak kell lenni... Végül megtalálja az ember a gyönyörűséget, a szépet abban, amit csinálnia kell. Én megtaláltam. Mi volt a legnehezebb vezetőként? Megtalálni a megfelelő hangnemet a beosztottakkal? Csínján bánni velük, de szigorúan? Szerencsém volt mindig, hogy olyan jó főnököm volt, aki sose akadályozott, hanem szabad teret adott. Ez segített, hogy fokozatosan haladjak előre, s az osztályon belül kialakuljon informális autoritásom. Miután Vincent Pillár igazgató elment Pozsonyba, én lettem az igazgató a Kelet-szlovákiai Energetikai Művekben, s én készítettem elő, hogy állami vállalatból átalakuljunk rész- vénytársaság- —1? gá. majd Ott v W lettem elnök' ,* • 2009-re létrehoztunk egy cégcsoportot, amelynek van egy anya- és egy leányvállalata Zsolnán, valamint Ostravám Villamos energia és gáz szállításával foglalkozik a végfogyasztók részére. Csehországban nagyobb a vállalat, ott olyan hatvanezer fogyasztónk van villamos energiára, 15 ezer a gázra, Szlovákiában kevesebb. Hogyan lehet egyeztetni a családi életet a munkával? A feleség, a gyerekek nem viselték nehezen, hogy a családfőnek napi 24 óra is kevés? A gyerekek nem kopogtak az ajtón? Állandóan. Emiatt azt mondtam, hogy elég, a gyerekeknek szükségük van rám. Tulajdonképpen nem akartam első számú vezető lenni, a szakmai dolgokkal akartam foglalkozni, nem kiállni és dumálni. Mára már a gyerekek felnőttek, nagyapa lettél. Zsolti fiam, aki 1975-ben született, Prágában él. Annak idején a gyerekek kijelentették, hogy ők nem lesznek olyan buták, mint az apjuk, aki állandóan dolgozik, soha nincs otthon. Zsolti nem akart műszaki pályára menni, közgazdasági egyetemre járt Prágában, s már a diákévei alatt dolgozni kezdett, az utolsó két évben már többet keresett, mint én. Energiakereskedő, Csehországban nősült meg, a felesége Havlíčkúv Brodból származik, de elment Pestre nyári egyetemre, hogy magyarul tanuljon. Három gyerekük van, Teodor, Olivér és Dániel, a legkisebb még csak gagyog, a középső a telefonba is magyarul mondja, a legnagyobb meg kijavít, hogy nagyapa, az nem buldózer, hanem földgyalu, nem bazén, hanem medence. Zsuzsi lányom, aki 33 éves, itt maradt Kassán, most Kisidán élünk. Ott egy fiú és egy lányunoka van. Ilyen feszített munkatempó mellett mi jelenti a legjobb kikapcsolódást? Tíz éve a golf, előtte teniszeztem. Mit tekintesz életed legnagyobb sikerének? A gyerekeket. Azt, amit csinálnak, és hogy olyan értékrendjük van, ami hasonló ahhoz, amit akartam. Urbán Klára
