Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-17 / 90. szám, csütörtök

Tippverseny 25 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 201.4. ÁPRILIS 17. Tippelők Új Szó-fociligája: tizennyolcán várták 1:1-re a rimaszombatiak góltotós meccsét, telitalálat továbbra sincs Tavasszal a nagykéri Bálint Tamás vezet Hasonlóan alakult versenyünk 21. fordulója, mint a múlt heti, mindössze annyi változott, hogy most nem kettő, hanem három kilencpontos szelvény érkezett szerkesztőségünkbe. Az összetett élén álló pozbai Bartek Krisztián megtartotta ötpontos előnyét a tesmagi Ka­pa Zoltán előtt. Tavasszal a nagykéri Bálint Tamás az éllo­vas, igaz, ő mindössze egy ponttal előzi meg az ipolysági Fógel Ickát. A legkevesebben a lukanényeiek döntetlenjére számítottak, itt szinte minden­ki hazai győzelmet várt (Nenince-V. Čalomija 1:1). AZ ÖSSZETETT VERSENY ÁLLÁSA Tippelőink figyelmébe! ♦ Ismételten felhívjuk tippelőink figyelmét, hogy egy személy egy né­ven csak egy szelvényt küldhet be. Ha ugyanazzal a névvel két vagy több szelvény érkezik, automatikusan azt vesszük figyelembe, amely- lyel a tippelő a legkevesebb pontot szerezte. ♦ Előfordul, hogy később érkezik be a szelvények egy része, ezért megtörténhet, hogy az oldal zárásáig nem értékelhetjük ki beküldött tippjeiket. Az előző hét csütörtökéig (a bélyegző dátuma számít) pos­tára adott szelvényeket utólag is kiértékeljük, és a szerzett pontokat beszámítjuk az összetett versenybe. ♦ Terjedelmi okokból az összetett verseny állását teljes egészében nem közölhetjük. Versenyzőink névsorát és az elért pontszámokat azonban központi adatbázisunkban vezetjük, és hetente frissítjük (az állás a www.ujszo.com honlapon is ellenőrizhető). Lapunkban csak a mezőny nagyjából első felét találják meg. Az összetett verseny állása - teljes névsorral - a tavaszi idény végén, vagyis a 30. forduló után jelenik meg a nyomtatott Új Szóban. E HETI NYERTESÜNK A huszonegyedik fordulóban három kilencpontos szelvény érkezett szerkesztőségünkbe, így a nyertesről sorsolás döntött. A szerencse ezen a héten a felsőszeli Jakubecz Györgynek kedvezett. Nyereménye egy könyv. Gratulálunk! A díjat postán küldjük el A GYŐZTES SZELVÉNY A felsőszeli Jakubecz György 9 pontos szelvénye 1. MTK-DVSC-Teva X 2. Senica-Trenčín 1 3. Komámo-Gabčíkovo X 4. Štúrovo-DACB 1 5. V. Úľany-Králová n/V. X 6. Kráľ. Chlmec-V. Kapušany X 7. Holice n/O.-Blatná n/0. 1 8. Zemné-Salka 1 9. Nenince-V. Čalomija 1 10. R. Sobota-Šaľa 1:1 129 pontos Bartek Krisztián, Pózba 124 pontos Kapa Zoltán, Tesmag 123 pontosak id. Fügedi Aladár, Bogya; Molnár Mar­git, Szalka 122 pontos Bölcskei László, Gellér 121 pontosak Ferencz Margit, Hidaskürt; Fógel Barbara, Ipolyság; Gajdács Dominik, Szentmihályfa; Kucsora Béla, Laksza­kállas 120 pontosak Dubai Antal, Nagysalló; Kosa József, Gömörsid; Kristóf Vivien, Alistál; Zimerman Annamária, Ipolyszakállos 119 pontosak Borsányi Béla, Madar; Dorozlai Csaba, Lakszakállas; Dorozlai Marián, Laksza­kállas; Takács Vilmos, Lakszakállas; Zsiduliak Mária, Ipolyság 118 pontosak Antalík Imréné, Érsekújvár; Árgyusi János, Negyed; Bráz Andrea, Tornaija; Fógel Dávid, Ipolyság; Gajdács József, Szentmihályfa; Molnár Lajos, Szalka; Zimerman Géza, Ipolyszakállos; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 117 pontosak Bálint István, Nagykér; Beňo And­rea, Palást; Csadi Zsuzsanna, Hodos; Fógel Andrea, Ipolyság; Fügedi Margit, Lakszakállas; Gömöri Anna, Perbete; Harcsa Sándor, Gúta; Mé­száros Ilona, Csallóköznádasd; Tek­nős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth István, Madar; Zahorec Henrieta, Csata 116 pontosak Bálint Tamás, Nagykér; Fógel Já­nos, Ipolyság; Gyurkovics Nikolett, Szentmihályfa; Németh Benő, Alistál; Pásztor Roland, Bély; Pataki Éva, Deáki; Reiter János, Nagymagyar; Struhár Tibor, Csata 115 pontosak Bezúr Imre, Gúta; Gatyás János, Perbete; Gatyás Terézia, Perbete; Gömöri Klára, Perbete; Gyurkovics Kálmán, Szentmihályfa; Košík Jó­zsef, Csáb; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Méry Imre, Fél; Mézes Már­ta, Királyrév; Nagy Klaudia, Lak­szakállas; Rácz Dávid, Nagyölved; Rakoncza Tibor, Felsőszeli; Soós Jó­zsef, Nagybodak; Tóth Géza, Madar; Tóth Zoltán, Madar 114 pontosak Bartek György, Pózba; Bilás József, Dunaszerdahely; Bózsing Gabriel­la, Csallóközkürt; Bukai Edit, Po­zsony; Eke Elemér, Hanva; Kis Péter, Bátorkeszi; Kohút Milan, Madar; Mészáros Csilla, Csallóköznádasd; Molnár Zoltán, Megyercs; Pazsitka József, Nagykürtös; Püspöki Ferenc, Ipolyság; Stambauer György, Ebed; Struhár Péter, Csata; Tóth Dávid, Lakszakállas 113 pontosak Antalík Imre, Érsekújvár; Bartha Icu, Léva; Bazsó Ferenc, Nagyudvamok; Bubenko Ilona, Buzita; Csadi Tibor, Hodos; Győri Péter, Nádszeg; Győri Zoltán, Nádszeg; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kristóf József, Alistál; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Pupkai Mihály, Dunaszerdahely; Pupkai Piroska, Dunaszerdahely; Püspöki Ildikó, Ipolyság; Tudja Géza, Véke; Valkó László, Érsekújvár; Veres Zol­tán, Nagykér 112 pontosak Álló István, Szentmihályfa; Bartek Margit, Pózba; Bednár Imre, Lo­sonc; Dobos István, Nagytárkány; Gál Krisztián, Nána; Kilácskó Ignác, Királyrév; Komjáti Lajos, Füss; Mé­száros György, Csallóköznádasd; MolnárTerézia, Komárom; Naszvady József, Ipolyszécsényke; Nemes László, Naszvad; Sáfrány Magdol­na, Szete; Tóth István, Lakszakállas; Vaszüy László, Komárom 111 pontosak Bagócsi István, Sáró; Bukai Lambert, Pozsony; Diósi Oszkár, Komárom; Geleta Ferenc, Hetény; Hegyi Sa­rolta, Jóka; Horváth Lajos, Érsekúj­vár; ifi. Ilon Ferenc, Ógyalla; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kocsis Gab­riella, Csallóközkürt; Kókai Mária, Garamkövesd; Szabó Mária, Gúta; Szatmári Ernő, Madar; Tóth Tibor, Zsigárd; Uzsák István, Komárom 110 pontosak Bartek Denisa, Pózba; Borsányi Tibor, Nemesócsa; Bráz László, Tornaija; Fógel leka, Ipolyság; Gajdács Ildikó, Szentmihályfa; Hor­váth Hona, Érsekújvár; Pásztor Tibor, Bély; Soós Róbert, Nagybodak; Szitás Alojz, Pozsonyeperjes; Takács Endre, Bogyarét; Tenczel Csilla, Ipolybél; Vadkerti Fruzsina, Vágkirályfa; Vad­kerti Gizella, Vágkirályfa 109 pontosak Alföldi Lajos, Sáró; Ásványi György, Fél; Bartha István, Léva; Bordács Zoltán, Köbölkút; Csala Kornélia, Dunaszerdahely; Deák Zoltán, Jóka; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Mé­hes György, Nyékvárkony; Molnár Klára, Nagyölved; Okolinszký Ingrid, Szenese; Tóth Ilona, Baracska; Urbán Lajos, Nagyölved 108 pontosak Álló Mónika, Szentmihályfa; Benyó Ilona, Perbete; Csicsay László, Med­ve; Fógel Ábel, Ipolyság; Hajdúk György, Nagykapos; Hegyi János, A 21. FORDULÓ ÉLMEZŐNYE 9 pontosak Jakubecz György, Felsőszeli; Szabó Má­ria, Gúta; Uzsák Gabriella, Komárom 8 pontosak Bálint Tamás, Nagykér; Bubenko András, Buzita; Bugár Edith, Tallós; ifj. Hon Ferenc, Ógyalla; Nemes László, Naszvad; Tóth Géza, Madar; Vass Pál, Komárom 7 pontosak Bózsing Csaba, Vízkelet; Deák Zol­tán, Jóka; Horváth Ilona, Érsekújvár; ifi. Gajdács József, Szentmihályfa; Ilon Ferenc, Ógyalla; Mészáros Ilo­na, CsaUóköznádasd 6 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Bagócsi István, Sáró; Bartek Denisa, Pózba; Bartek György, Pózba; Bartek Krisz­tián, Pózba; Bartek Margit, Pózba; Beňo Marian, Palást; Borka Bence, Nádszeg; Bölcskei László, GeUér; Bráz Andrea, Tornaija; Csadi Tibor, Hodos; Csadi Zsuzsanna, Hodos; Eke Elemér, Hanva; Fógel Andrea, Ipolyság; Fógel Barbara, Ipolyság; Fógel Kitti, Ipolyság; Fügedi Zsolt, Bogya; Hajdúk György, Nagykapos; Hobot Tibor, Dunaszerdahely; id. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Kapa Zoltán, Tesmag; Kelemen Mag­dolna, Ipolynyék; Kilácskó Ignác, Királyrév; Király Katalin, Pelsőc; Kiss László, Ipolynyék; Kocsis Ist­ván, Komárom; Kovács László, Fúr; Kucsora Anikó, LakszakáHas; Merica Péter, Ipolyvarbó; Mészáros György, Csallóköznádasd; Molnár Margit, Szalka; Németh Benő, Alistál; Németh Valéria, Pózba; Ondró Ernő, Kéménd; Ölvedi György, Párkány; Pekaj Mari­an, Kéménd; Püspöki Ferenc, Ipoly­ság; Rácz Dávid, Nagyölved; Szitás Alojz, Pozsonyepeijes; Takács Gyula, Pozsony; Takács István, Bogyarét; Tóth Dávid, LakszakáHas; Tóth Ist­ván, Madar; Urbán Lajos, Nagyölved; Valkó László, Érsekújvár; Vass Danka, Komárom A TAVASZI IDÉNY ÉLMEZŐNYE 36 pontos Bálint Tamás, Nagykér 35 pontos Fógel Icka, Ipolyság 34 pontosak Molnár Lajos, Szalka; Molnár Mar­git, Szalka; Rácz Dávid, Nagyölved 33 pontosak Beňo Andrea, Palást; Durda László, Rimaszombat; Fógel Dávid, Ipoly­ság; Gatyás Terézia, Perbete; ifi. Hon Ferenc, ÓgyaUa; Molnár Márk, Sárosfa; Nemes László, Naszvad; Püspöki Ferenc, Ipolyság; Struhár Tibor, Csata; Uzsák István, Komárom 32 pontosak Kristóf Vivien, Alistál; Naszvady József, Ipolyszécsényke; Pásztor Roland, Bély; Szabó Mária, Gúta; Zimerman Géza, Ipolyszakállos 31 pontosak Bartek Krisztián, Pózba; Bartha Icu, Léva; Benyó Hona, Perbete; Bezúr Imre, Gúta; Bilás József, Duna­szerdahely; Borsányi Béla, Madar; Bózsing Zoltán, Vízkelet; Fógel Bar­bara, Ipolyság; Fógel János, Ipoly­ság; Hajdúk György, Nagykapos; Harcsa Sándor, Gúta; ifi. Gajdács József, Szentmihályfa; Kis Péter, Bátorkeszi; Merica Péter, Ipolyvarbó; Méry Imre, Fél; Mészáros György, CsaUóköznádasd; Mézes Márta, Ki­rályrév; Teknős Lajos, Ipolyhidvég; Tóth Géza, Madar; Tóth István, Madar; Zahorecz László, Kéménd; Zimerman Annamária, IpolyszakáHos 30 pontosak Antalík Imréné, Érsekújvár; Bartha István, Léva; Bazsó Ferenc, Nagy­udvamok; Bubenko András, Buzita; Deák Zoltán, Jóka; Dubai Antal, NagysaUó; Gatyás János, Perbete; Győri Péter, Nádszeg; Hobot Ti-' bor, Dunaszerdahely; Horváth Ilo­na, Érsekújvár; Husvéth Sándor, Pozsonyeperjes; ifi. Bilás Zsuzsan­na, Dunaszerdahely; Kelemen Mag­dolna, Ipolynyék; Kilácskó Ignác, Ki­rályrév; Okolinszký Ingrid, Szenese; Pazsitka József, Nagykürtös; Pekaj Marian, Kéménd; Petényi Ferenc, Ipolynyék; Püspöki Ildikó, Ipoly­ság; Takács Endre, Bogyarét; Urbán Lajos, Nagyölved; Uzsák Gabriella, Komárom; Veres István, Nagykér; Zahorec Henrieta, Csata; Zimerman Mária, Ipolyszakállos 29 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Albert László, Kisújfalu; Árgyusi János, Negyed; Bráz Andrea, Tornaija; Eke Elemér, Hanva; Farkas Tamás, Megyercs; Fógel Andrea, Ipolyság; Gajdács Dominik, Szentmihályfa; Gajdács József, Szentmihályfa; Gömöri Anna, Perbete; Győri Zol­tán, Nádszeg; ifj. Fügedi Tibor, Lakszakállas; Ilon Ferenc, Ógyalla; Jakubecz Edit, Felsőszeli; Jakubecz György, Felsőszeli; Kabók Zoltán, Kőhídgyarmat; Kis Berta Terézia, Nagykapos; Kosa József, Gömörsid; Kristóf Loránd Patrik, Alistál; Lukovics István, Feketenyék; Mag­da Sándor, Baracska; Ondró Ernő, Kéménd; Reiter Zsolt, Nagymagyar; Veres János, Nagykér; Zsiduliak Má­ria, Ipolyság Jóka; Horváth Mária, Felsőpatony; Husvéth Sándor, Pozsonyepeijes; ifi. Fügedi Aladár, Bogya; ifi. Lamos Olivér, Lég; Vaszüy Ildikó, Komárom 107 pontosak Bugár Tibor, Tallós; Farkas János, Megyercs; Farkas Tamás, Megyercs; Fügedi Zsolt, Bogya; Gömöri László, Perbete; ifj. Bilás Zsuzsanna, Duna­szerdahely; Kocsis István, Komá­rom; Kocsis Tibor, Csallóközkürt; Kovács Ferenc, Dunaszerdahely; Magát Csaba, Ipolyság; Molnár Szilvia, Megyercs; Németh Zsolt, Alistál; Okolinszký Gábor, Szenese; Pupák Erika, Ógyalla; Tóth Ferenc, Zsigárd 106 pontosak Agócs Gyula, Gömöralmágy; Ba- laskó Zsolt, Nagyabony; Csókás Ferenc, Izsa; Ilon Ferenc, Ógyalla; Ölvedi György, Párkány; Pál Már­ton, Almágy; Uzsák Anna, Perbete; Zahorcsek Valéria, Perbete; Zahorcsek Zoltán, Perbete; Zahorec Tamás, Csata; Zahorecz László, Kéménd 105 pontosak ÁUó József, Béke; Bózsing Zoltán, Vízkelet; Csizmadia Zoltán, Zsór; Deák György, Felsőszeli; Nagy Fe­renc, Keszölcés; Posvanc Kálmán, Somolja; Tóth Róbert, Fűs 104 pontosak Albert László, Kisújfalu; Bugár Edith, Tallós; Kakas Sándor, Nagysalló; Mózes Ferenc, Olgya; Ondró Erzsébet Kéménd; Tudja Hona, Véke; Veres István, Nagykér 103 pontosak Bagócsi Zsuzsanna, Sáró; Családi Irén, Nagymegyer; Farkas Tünde, Megyercs; György Mihály, Martos; id. Bugár Pál, Dióspatony; Jurík Já­nos, Tallós; Kucsora Krisztina, Lak­szakállas; Magda Sándor, Baracska; Molnár Márk, Sárosfa; Obert Ákos, Komárom; Tóth Béla, Baracska 102 pontosak Füri Imre, Kisújfalu; Kovács László, Fúr; Kucsora Anikó, Lakszakállas; Mészáros Lajos, Léva; Porubán Erik, Tomagörgő; Tóth Martin, Fűs; Tóth Tímea, Lakszakállas A helyes tippszelvény TIPP1ÜLOK UJ SZÓ-FOCI LIGA JA Mérkőzés 1, MTK-DVSC-Teva 2. Senica-Trenčín ^ I _____ ________ 3v n Komárno-Gabčíkovo 4. Štúrovo-DACB ~ ~Tipp Panel- k Bajnokság ,.x.2 tipp | NBI CO 2 6. Kráľ. Chlmec-V. Kapušany S. L. K. S m 8EÉ Holice n/O.-Blatná n/0. TB-DS CD i 8. Zemné-Salka TB-NZ ZJ A> Nenince-V. Čalomija TB-VK cD 1 2» R. Sobota-Šaľa végeredmény: 2. L. R ffíD J A 21. számú tippszelvényen szereplő mérkőzések eredményei: 1. MTK-DVSC-Teva 5:2(1) 2. Senica-Trenčín 2:1 (1) 3. Komárno-Gabčíkovo 1:1 (X) 4. Štúrovo-DAC B 1:0 (1) 5. V. Úľany-Kráľová n/V. 1:2 (2) 6. Kráľ. Chlmec-V. Kapušany 1:1 (X) 7. Holice n/O.-Blatná n/O. 3:1 (1) 8. Zemné-Salka 1:0 (1) 9. Nenince-V. Čalomija 1:1 (X) 10. R. Sobota-Šaľa 1:1 (X)

Next

/
Oldalképek
Tartalom