Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)
2014-04-12 / 86. szám, szombat
12 SZTÁRVILÁG Csalás miatt indult eljárás Bíróság előtt kell megjelennie Ornella Muti olasz filmcsillagnak, mert betegnek hazudva magát lemondta fellépését egy északolasz város színházában, miközben makkegészségesen pózolt az orosz elnök társaságában egy szentpétervári jótékonysági rendezvényen. Az 59 éves színésznőnek három alkalommal kellett volna fellépnie még 2011 decemberében az északolaszországi Pordenone város Verdiről elnevezett színházában, ám maga helyett egy orvosi igazolást küldött arról, hogy láza van, fáj a torka, köhög, rekedt, és „öt napig nem használhatja a hangját”. Olasz lapok szerint az Ornella Muti betegsége és távolmaradása miatti sajnálkozást azonban nemsokára felháborodás követte: az interneten fotók jelentek meg a színészről, amint egyik lemondott pordenonei fellépése estéjén Vlagyimir Pu- tyin orosz elnökkel és Kevin Cosmer amerikai filmsztárral közös asztalnál vacsorázik. A pordenonei ügyészség úgy találta, hogy az örökifjú filmcsillag a csalás minősített esetét követte el, sőt még háziorvosát is hamis igazolás kiadására bírta rá. Az úgy most jutott el abba a szakaszba, hogy a színésznőnek meg kell jelennie a bíróságon, ahova április közepén várják. (MTI) PRESSZÓ ■ 2014. ÁPRILIS 12. Sophia Loren megírja önéletrajzát Közelgő 80. születésnapjára önéletrajzi könyvet jelentet meg Sophia Loren. A milánói Rizzoli kiadó hétfőn jelentette be, hogy megszerezte a jogokat a nemzetközi terjesztésre, s azokat a napokban, a londoni könyvvásáron kezdi árusítani. „Az elmúlt években több kiadó is arra kért, hogy meséljem el életem történetét, de mindeddig nem éreztem úgy, hogy eljött volna az ideje a visszatekintésnek. Talán a kerek születésnap közelsége, talán egy dokumentumokkal és fotókkal teli, már elfeledett doboz megtalálása miatt most mégis úgy döntöttem, hogy megírom az életemet” - mondta el a születésnapját szeptember 11-én ünneplő filmszínésznő. Loren szerint a dobozban talált dokumentumok alapján egy olyan memoár született, amely „mindenkit érdekelhet”. A megjelenés előtt álló visszaemlékezés egyik különleges www.ujszo.com eleme lesz egy eddig még sosem publikált fénykép a színésznőről és Carlo Ponti filmproducerről, későbbi férjéről, amely 1954 nyarán készült a Pó folyó partján. ,A folyó asszonya forgatása közben fogtuk fel, hogy egymásba szerettünk” — kommentálta Loren a fényképet. (MTI) Lefoglalták Gianna Nannini olasz villáját Lefoglalta az olasz pénzügyőrség Gianna Nannini olasz rocksztár egyik toscanai villáját és lovardáját, mert az adóhivatal 3,7 millió eurónyi adó elcsalásával vádolja. A Corriere della Sera című olasz lap értesülése szerint az olasz rock királynőjeként emlegetett 59 éves énekesnő külföldön - Hollandiában és Írországban - jegyeztetett be cégeket, hogy ne kelljen adót fizetnie koncert- és lemezbevételei után. A 2007 és 2012 között ily módon elcsalt adóból a rekedtes hangú énekes-dalszerző egyebek közt lakást vásárolt South Kensington előkelő londoni negyedben. Gianna Nannini ügyvédje tagadja a csalás vádját, szerinte az adóellenőrök hibát hibára halmoztak ; az iratok átvizsgálása- 1 kor. A villa lefoglalása 3 ellen fellebbezést nyújtanak be. A Nannini családnak van egy másik nagy birtoka is Toscanában. (MTI) SZÓ-TAG-REJTVÉNY A szótagrejtvény lényegében azonos a hagyományossal. A különbség csupán annyi, hogy szótagokat kell beírni a négyzetekbe. Vízszintes: 1. Hascsikarás, gyomorgörcs. A. A hegy leve. 5. Az Örök Város. 7. Régebbi vezényszó. 9. Köröket fut. 10. Végtelenül konzervatív. Függőleges: 1. Céltalanul bolyongó, mászkáló. 2. Ötvenegy volt a régi Rómában. 3. Növény hegyes támasza. 6. Ágyhoz kötött; beteg. 8. Tejtermék márkaneve. 11. A rádium kémiai jele. SZÍN-SZAM-FORMA A játékban minden cella három tulajdonsággal rendelkezik. Ez a három tulajdonság a szín (piros, kék, zöld), a forma (kör, háromszög, négyzet) és a mennyiség (1,2,3). Három cella akkor alkot egy sorozatot, ha a cellák egyes tulajdonságai megegyeznek (mindegyik piros) vagy különböznek (egy piros, egy kék, egy zöld). Keresse meg a kilenc cellából összeállítható három sorozatot! Egy cella több sorozatban is szerepelhet. Nem szükséges minden cellát felhasználni. Pay ■ 1 mm M ■ • • i 1 A MEGOLDÁST LÁSD A 18. OLDALON! (Fotók: SITA/AP)