Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-01 / 76. szám, kedd

www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2014. ÁPRILIS 1. ADATBANK 11 Mi a helyzet az euró­pai topligákban? A liverpooli szurko­lók például díszsor­fallal, görögtüzekkel és győzelmi induló­val („Were gonna win the league!”) várták a meccs előtt a stadionhoz begör­dülő csapatbuszt. Premier League Hat győzelem. Ennyi kell a Liver­poolnak ahhoz, hogy 24 év után ismét bajnok legyen. A sorsolás azonban meredek: április 13-án a ManCity, április 29-én a Chelsea érkezik az Anfield Roadra, s aggód­hat Steven Gerrard is, mert ha az eddigi kilenc sárga lapja mellé még egyet begyűjt, automatikusan két­meccses eltiltásra számíthat. A Liverpool az egyeden csapat a Premier League-ben, amely 2014-ben még vereden (11-2-0), meccsenkénti góládaga 2,75! A Suárez-Sturridge páros például öt­ven éve az első liverpooli csatárduó, amelynek mindkét tagja minimum 20 gólt lőtt a bajnokságban. A bukmékerek ennek ellenére a Manchester Cityt favorizálják (amely két mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint riválisai). A Chelsea dolgát a BL-párharcok nehezíthe­tik, az Arsenal pedig szokás sze­rint kipukkadt a hajrára, utóbbi tíz bajnokiján kevesebb pontot (13-at) szerzett, mint a kiesés elől menekülő Crystal Palace (14), s a BL-indulása is veszélybe került, miután félelmetes hajrába kezdett mögötte az Everton. A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései: • Liverpool (32 meccs, 71 pont): West Ham (i), ManCity (o), Norwich (i), Chelsea (o), Cr. Palace (i), Newcastle (o). • Chelsea (32 meccs, 69 pont): Stoke (o), Swansea (i), Sunderland (o), Liverpool (i), Norwich (o), Cardiff (i). • ManCity (30 meccs, 67 pont): Southampton (o), Liverpool (i), Sunderland (o), WBA (o), Cr. Palace (i), Everton (i), Aston Villa (o), West Ham (o). (gj) Rekordbajnok! A Bayern München már kedden, a Hertha BSC legyőzése után ünnepelhetett, a bajorok huszon­negyedszer végeztek az élen. (Fotók: SITA/AP) A Bayern már ünnepel, ki lesz a következő? Bundesliga A bajnokságból még hét forduló hátra volt, amikor a Bayern Mün­chen már a Bundesliga-aranyat ünnepelhette, miután Berlinben 3-1-re legyőzte a Herthát. Ez a szezon a Bayern rekordjairól szól: zsinórban 19 győztes bajnoki (a széria szombaton, a Hoffenheim elleni döntetlennel szakadt meg), veretlenségi sorozat (28 meccs), s persze a huszonnegyedik bajnoki cím... S a többiek? Eldőlni látszik, hogy a közveden BL-indulást jelen­tő dobogós helyekre a Borussia Dortmund és a Schalke fut be, már csak a kettejük közti sorrend a kérdéses. A Schalke formába lendült, a Dortmundnak viszont még ott a BL (és a Real Madrid elleni hardcore párharc), valamint a Bayern München és a Leverku­sen elleni bajnoki meccs (mind­kettő idegenben). A Leverkusen a tavaszi idényre összeomlott, az utolsó 11 mérkőzése közül 8-at elveszített, csoda, hogy még így is esélyes a BL-selejtezőt érő 4. helyre. Komoly riválisai éppen­séggel nincsenek, a Wolfsburg és a Gladbach kiszámíthatadan, rá­adásul a Wolfsburg számára az év meccse az április 15-i, Dortmund elleni kupaelődöntő lesz. (ktn) Serie A A William Hill oddszai az angol bajnoki címre 1,80 Manchester City 2,62 Liverpool FC 8,00 Chelsea 62,00 Arsenal Liverpooli eufória: szerdán a Sunderlandet (2-1), vasárnap a Totten- hamet (4-0) győzték le a Vörösök, s hat fordulóval a vege előtt átvették a vezetést a tabellán. A képen Luis Suárez, Steven Gerrard és Daniel Sturridge: ők hárman 60 gólt (29+11+20) rúgtak a baj­nokságban az idei szezonban. Az utóbbi évtized egyik legsi­mább bajnoki hajrája következik Olaszországban, a rekordokat döntögető Juventus előnye nyolc fordulóval a bajnokság zárása előtt 11 pont az AS Romával és 17a Napolival szemben. A zebrák vasárnap éppen Nápolyban veszí­tették el 22 mérkőzés óta tartó ve­retlenségüket á Serie A-ban, ettől függetlenül ez az idény róluk szól: Carlos Tévéz bevált, Paul Pogba és Arturo Vidal a világ legjobb középpályásai közé emelkedett, Andrea Pirlo továbbra is zseniá­lis, Giorgio Chiellini pedig már a tekintetével is leszereli az ellen­feleket (plusz: Buffon). Ráadásul a hátralévő fordulókban csak két „nehezebb” mérkőzés vár a Ju- ventusra (Udinese idegenben, AS Roma idegenben). Az is biztosnak tűnik, hogy a 2. helyen a szezont parádésan kez­dő AS Roma végez, amelytől az utóbbi évek nihilje után már az „egyenesági” BL-indulás kiharco­lása is nagy tett. A Napoli viszont csak odahaza félelmetes, Benitez csapata sokszor berezelt idegen­ben, így a nyári szünet várhatóan rövid lesz a nápolyiak számára, várja őket a kellemeden augusztu­si BL play-off. Az Európa Liga marad a szim­patikus Fiorentiának, hozzá csatlakozhat az Intet, amely az utóbbi évtizedek leggyengébb játékoskeretével botladozik. Az Intert az Antonio Cassano által vezérelt Parma előzheti meg, er­ről alighanem az április közepén esedékes Parma-Inter meccs dönt majd. (ktn) La Liga Spanyolországban a listavezető Adético fontos mérkőzésen győz­A William Hill oddszai a spanyol bajnoki címre 1,73 FC Barcelona 3,50 Real Madrid 4,33 Atlético Madrid te le a Bilbaót, amely csupán két­szer (!) találta el az ellenfél kapuját, a baszkoknak még sosem volt ilyen kevés lövésük hazai meccsen a La Liga történetében. Az Adético mögött nyomul a Barcelona, amely Messi büntető­jével nyert 1—0-ra az Espanyol el­leni városi derbin. Hullámvölgy­ben lenne Messi? Nem úgy tűnik: 2014-ben 20 meccset játszott a Barcával, mérlege: 22 gól, 9 gól­passz. .. A Real Madrid az El Clásico (3—4) után hétközben Sevillában is kikapott (1-2), s visszacsú­szott a 3. helyre (a hét legszebb mozdulata az volt, ahogy az FC Sevilla horvát csapatkapitánya, Ivan Rakitic a második sevillai gól előtt sarokkal átemelte Pépét). Ezt nehezen tudják megemészte­ni a Real-drukkerek, akik szom­baton, a Rayo Vallecano elleni mérkőzésen kifütyülték Cristiano Ronaldót - pedig még mindig megvan az esélye annak, hogy a Real Madrid triplázni fog idén (BL, La Liga, Spanyol Kupa). A bajnokesélyesek hátralévő mérkőzései: • Atlético (76 pont): Villarreal (otthon), Getafe (idegenben), Elche (o), Valencia (i), Levante (i), Málaga (o), Barcelona (i) • FC Barcelona (75 pont): Beta's (o), Granada (i), Villarreal (i), Getafe (o), Bilbao (o), Elche (i), Atlético (o). • Real Madrid (73 pont): R. Sociedad (i), Almería (o), Osasuna (o), Valencia (o), Valladolid (i), Celta Vigo (i), Espanyol (o). (gj) EURÓPAI BAJNOKSÁGOK EE ANGLIA II. 39. forduló: Burnley-Leicester 0-2, Leeds- Doncaster 1-2, Brighton-Middlesbrough 0-2, Yeovil-Barnsley 1-4, Birmingham- Boumemouth 2-4, Reading-Huddersfield 1-1, Sheffield Wednesday-Watford 1-4, Millwall- Blackbum 2-2, QPR-Blackpool 1-1, Bolton- Wigan 1-1, Derby County-Charlton 3-0, Ipswich-Nottingham 1-1. 1. Leicester 38 26 7 5 72-35 85 2. Burnley 39 22 13 4 64-33 79 3. QPR 39 20 10 9 48-33 70 4. Derby County 39 20 9 10 69-45 69 5. Wigan 38 18 9 11 51-37 63 6. Readinq 39 16 12 11 60-46 60 7. Nottingham 39 14 16 9 56-48 58 8. Ipswich 39 15 13 11 51-44 58 9. Brighton 38 15 11 12 39-33 56 10. Bournemouth 39 15 10 14 53-55 55 11. Watford 38 13 13 12 60-47 52 12. Blackburn 38 13 13 12 49-50 52 13. Middlesbrough 39 11 16 12 49-43 49 14. Sheffield Wed. 39 12 12 15 48-47 48 15. Leeds 38 13 8 17 52-58 47 16. Huddersfield 39 12 10 17 50-54 46 17 Bolton 39 10 15 14 50-55 45 18. Doncaster 39 11 10 18 35-57 43 19. Blackpool 39 10 12 17 33-54 42 20. Birmingham 39 10 10 19 49-59 40 21. Charlton 36 8 11 17 26-47 35 22. Barnsley 38 8 11 19 38-65 35 23. Millwall 39 7 12 20 37-69 33 24. Yeovil 39 7 11 21 37-62 32 B AUSZTRIA 30. forduló: Rapid Wien-Sturm Graz 2-0, Admira Wacker-Grödig 4-0, Salzburg- Innsbruck 0-0, Wolfsberg-Wiener Neustadt 4-0, Ried-Austria Wien 2-2. 1. Salzburg 30 22 5 3 98-26 71 2. Rapid Wien 30 13 9 8 51-35 48 3. Austria Wien 30 12 10 8 50-37 46 4. Grödig 30 12 7 11 55-60 43 5. Ried 30 9 12 9 47-52 39 6. Sturm Graz 30 9 8 13 46-49 35 7. Woifsberg 30 9 8 13 45-56 35 8. Admira* 30 10 7 13 45-55 32 9. W. Neustadt 30 8 8 14 33-72 32 10. Innsbruck 30 3 12 15 33-61 21 ♦Az Admira Wackertől 5 pontot levontak. □ BELGIUM Rájátszás, 1. forduló: Club Brugge-Lokeren 5-1, Genk-Zulte Waregem 0-3, Standard Liége-Anderiecht 1-0. 1. St. Uéqe 1 1 0 0 1-0 37 2. Club Bruqqe 1 1 0 0 5-1 35 3. Waregem 1 1 0 0 3-0 30 4. Anderiecht 1 0 0 1 0-1 29 5. Lokeren 1 0 0 1 1-5 26 6. Genk 1 0 0 1 0-3 23 ÍJ CSEHORSZÁG 22. forduló: Jihlava-Olomouc 5-0, Bohemians 1905-Ostrava 0-0, Pfíbram-Slovácko 3-2, Plzeň-Liberec 6-0, Jablonec-Teplíce 1-1, Brno-Dukla 2-1, Sparta-Znojmo 3-0. 1. Sparta 22 18 4 0 53-13 58 2. Plzeň 22 15 5 2 50-17 50 3. Ml. Boleslav 21 10 7 4 39-22 37 4. Teplice 22 10 6 6 43-25 36 5. Liberec 22 10 5 7 25-30 35 6. Dukla 22 8 7 7 25-23 31 7. Jablonec 22 8 5 9 34-38 29 8. Slovácko 22 8 5 9 34-32 29 9. Jihlava 22 7 5 10 34-36 26 10. Pribram 22 6 5 11 24-39 23 11. Znojmo 22 5 7 10 25-31 22 12. Brno 22 6 4 12 22-37 22 13. Slavia 21 6 4 11 18-38 22 14. Olomouc 22 5 6 11 3+45 21 15. Bohemians '05 22 4 7 11 16-31 19 16. Ostrava 22 3 10 9 17-36 19 O FRANCIAORSZÁG 31. forduló: Nice-PSG 0-1, Sochaux- Marseille 1-1, Ajactío-Toulouse 2-2, Évian-AS Monaco 1-0, Montpellier-Valendennes 1-1, Nantes-Bordeaux 0-0, Reims-Lorient 1-1, Rennes-Basb'a 3-0, Ulle-Guingamp 1-0, Lyon- Saint-Étaenne 1-2. 1.PSG 31 23 7 1 71-18 76 2. AS Monaco 31 18 9 4 50-26 63 3. Lille 31 16 9 6 35-19 57 4. Saint-Étienne 31 16 6 9 43-28 54 5. Lyon 31 13 9 9 46-37 48 6. Marseille 31 12 9 10 40-33 45 7. Reims 31 11 11 9 39-40 44 8. Toulouse 31 11 11 9 40-43 44 9. Bordeaux 31 11 10 10 37-35 43 10. Bastia 31 11 7 13 33-46 40 11. Nice 31 11 5 15 27-35 38 12. Lorient 31 10 7 14 37-42 37 13. Nantes 31 10 7 14 27-33 37 14. Rennes 31 9 10 12 38-37 37 15. Montpellier 31 6 17 8 36-37 35 16. Guingamp 31 9 8 14 28-32 35 17. Évian 31 8 10 13 30-45 34 18. Valenciennes 31 7 8 16 33-50 29 19. Sochaux 31 6 8 17 27-54 26 20. Ajacdo 31 3 10 18 30-57 19 B HOLLANDIA 30. forduló: Breda-Utrecht 2-2, Vitesse- Heerenveen 2-2, Cambuur-Alkmaar 0-0, Nijmegen-Herades 1-2, PSV Eindhoven- Groningen 2-3, Feyenoord-Go Ahead Eagles 5-0, Ajax-Twente 3-0, Roda-Waalwijk 0-1, Den Haag-Zwolle 1-1. 1. Ajax 29 18 8 3 60-22 62 2. Fevenoord 29 16 6 7 64-37 54 3. Vitesse 30 15 8 7 58-40 53 4. PSV Eindhoven 30 16 5 9 56-39 53 5. Twente 29 14 10 5 59-32 52 6. Heerenveen 30 12 9 9 60-50 45 7. Alkmaar 30 13 5 12 49-44 44 8. Groninqen 30 10 9 11 49-50 39 9. Zwolle 30 9 11 10 43-43 38 10. Heracles 29 10 6 13 40-49 36 11. Cambuur 29 9 8 12 33-38 35 12. Breda 29 8 10 11 40-45 34 13. Den Haag 29 9 6 14 34-57 33 14. Utrecht 29 8 8 13 39-55 32 15. G. A. Eaqles 29 8 7 14 39-62 31 16. Waalwijk 29 7 9 13 42-55 30 17. Nijmeqen 30 5 12 13 48-73 27 18. Roda 30 6 7 17 40-62 25 S MAGYARORSZÁG 22. forduló: Mezőkövesd-Honvéd 1-0, Diósgyőr-Puskás Akadémia 2-3, Pécs- Kecskemét 0-0, Kaposvár-Paks 0-0, Ferencváros-Pápa 4-0, Győri ETO-MTK 3-0, Videoton-Debrecen 1-2, Haladás-Újpest 1-0. 1. Debrecen 22 14 6 2 48-22 48 2. Győr 22 11 7 4 36-26 40 3. Videoton 22 11 5 6 39-22 38 4. Haladás 22 9 8 5 30-24 35 5. Honvéd 22 9 6 7 32-25 33 6. Ferencváros 22 9 6 7 35-31 33 7. Pécs 22 9 6 7 34-31 33 8. Diósgyőr 22 8 9 5 35-29 33 9. Újpest 22 7 7 8 36-36 28 10. Puskás AFC 22 7 6 9 30-39 27 11. Kecskemét 22 6 9 7 26-33 27 12. Pápa 22 7 5 10 25-33 26 13. Mezőkövesd 22 6 4 12 23-38 22 14. Paks 22 4 8 10 25-35 20 15. MTK 22 4 7 11 22-29 19 16. Kaposvár 22 2 7 13 IMI 13 B OROSZORSZÁG 23. forduló: Perm-Zenit 1-2, Urál-Anzsi 2-1, Lók. Moszkva-Szpartak 0-0, Tomszk-Din. Moszkva 1-3, Kazany-Rosztov 1-2, Kubany Krasznodar-FK Krasznodar 1-3. 1. Lokomotív 23 14 6 3 42-17 48 2. Zenit 23 14 5 4 44-23 47 3. Dinamo 23 12 7 4 40-25 43 4. Szpartak 23 12 5 6 39-27 41 5.CSZKA 22 12 4 6 30-23 40 6. Krasznodar 23 12 4 7 38-27 40 7. Perm 23 9 8 6 31-26 35 8. Rosztov 23 8 8 7 30-28 32 9. Kazany 23 6 10 7 25-18 28 10. Kubany 23 6 8 9 28-32 26 11. Szamara 22 5 9 8 22-29 24 12. Urál 23 5 6 12 21-42 21 13. Tomszk 23 5 5 13 16-32 20 14. Groznij 22 4 7 11 17-26 19 15. Volga 22 5 3 14 1446 18 16. Mahacskala 23 1 9 13 16-37 12 B SZLOVÁKIA 24. forduló: Nitra-Myjava 3-0, B. Bystrica- Košice 0-1, Tmava-Trenčín 3-1, DAC-Žilina 2-1, ZI. Moravce-Ružomberok 1-0. 1. Slovan 23 17 3 3 49-24 54 2. Trenčín 24 14 4 6 56-27 46 3. Senica 23 11 4 8 34-28 37 4. Ružomberok 24 11 4 9 44-39 37 5. Košice 24 10 6 8 31-27 36 6. Trnava 24 10 5 9 31-34 35 7. Myjava 23 10 4 9 38-38 34 8. Zl. Moravce 23 9 4 10 27-32 31 9. B. Bystrica 24 8 6 10 36-33 30 10. Žilina 24 5 7 12 33-39 22 11. DAC* 24 5 5 14 1M5 20 12. Nitra 24 3 6 15 23-52 15 ♦A DAC-tól a szezon végén 6 pontot levonnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom