Új Szó, 2014. április (67. évfolyam, 76-99. szám)

2014-04-01 / 76. szám, kedd

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. ÁPRILIS 1. www.ujszo.com A Legfelsőbb Bíróság elnöke üzent Kiskának Harabin már kilátásba helyezte indulását összefoglaló Pozsony. A Legfelsőbb Bíró­ság elnökének kinevezése lehet az első komoly konfliktus a kormányzó Smer és az új ál­lamfő, Andrej Kiska között. Er­re akkor kerülhet sor, ha a tes­tület jelenlegi elnöke, Štefan Harabin ismételten megpá­lyázza a posztot, és ha Ivan Gašparovič államfő június 15-ig, tehát mandátumának le­jártáig nem nevezi ki. Tegnap egyikőjük sem akart konkrét választ adni a „mi lesz ha...” kérdésekre. Harabin az Igazságszolgálta­tási Tanács tegnapi ülése után sem akarta elárulni, hogy sze­retne-e a következő ciklusban is a Legfelsőbb Bíróság elnöke lenni. Ötéves megbízatási ideje idén június 22-én jár le; a vá­lasztásokat megrendezésük napja előtt legkésőbb 45 nappal kell kihirdetnie. „Harabin min­dig betartja a törvényt” - mond­ta tegnap az újságíróknak arra a kérdésre, mikorra hirdeti ki a választásokat. Az időpontot többszöri megkérdezésre sem árulta el, az emberek szerinte a dátumot az internetről fogják megtudni. „Nézzék nap mint nap az internetet” - mondta. Már fél éve késik az oktatásügyi jelentés, a szaktárca a választásokkal takarózik Čaplovič: lesz további béremelés Harabint - saját bevallása szerint - csak abban az esetben foglalkoztatná komolyan a vá­lasztásokon való indulás, ha a bírók jelölnék. „De még ez sem jelenti azt, hogy úgy döntök, indulni fogok” - mondta. A vá­lasztás dátumát az Igazság­szolgáltatási Tanácsán ülésén hagyják jóvá, ezt pedig rend­szerint minden hónap végén tartják - Kiska kinevezéséig már csak kétszer találkoznak, áprilisban és májusban. Kiskát június 15-én iktatják be hivatalába, a kampány so­rán többször hangsúlyozta, minden formális és nem for­mális lépést kihasznál majd ar­ra, hogy Harabint ne kelljen kinevezni. „Kiskát kérdezzék meg, milyenek azok a nem formális lépések. Talán vala­milyen bűncselekmény vagy zsarolás?” - reagált tegnap a Legfelsőbb Bíróság elnöke. A kampányban egyébként Fico is úgy nyilatkozott, nem javasolja Harabinnak, hogy még egyszer megpályázza a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztját. Harabin azt válaszol­ta, hogy nem zavarja őt a kor­mányfő véleménye, ennek el­lenére is jó barátok maradnak, (dem, SITA) Pozsony. Az oktatási mi­niszter ismét mindent megígért. A jelentés vi­szont, amelyben a bér­emelés mellett a többi oktatásügyi cél szerepel, még mindig nem került a kormány elé. Állítólag a kampány miatt. ÖSSZEFOGLALÓ 2016-ra az alap- és középis­kolák tanárai a nemzetgazda­sági átlagbér 1,2-szeresét fog­ják keresni, szögezte le ismét Dušan Čaplovič. Az oktatási miniszter szerint sikerül betar­tani az ígéretet. Az oktatásügy helyzetéről és céljairól szóló átdolgozott jelentést (amely­ben a béremelés is szerepel) vi­szont még nem látta a kor­mány, holott már tavaly szep­temberben jóvá kellett volna hagynia. Nem akartak az ál­lamfőválasztás kampányában előállni vele, mentegetőzött a miniszter. „Manapság már mindent összekapcsolnak a kampánnyal, ezért úgy döntöt­tem, halasszuk az államfővá­lasztás utánra” - mondta. A fő célkitűzés viszont szerinte vál­tozatlan: az úgynevezett átvitt jogkörökön keresztül fenntar­tott iskolákban több mint ezer Virágos álmok eurót kell, hogy keressenek a tanárok 2016-ban. Két ok miatt késhet a jelen­tés, vélekedik Vladimír Črmo- man pozsonyi tanár, oktatás­ügyi aktivista, aki több tanár­sztrájk szervezésében is részt vett. Az első, hogy a kormány csak mímeli, hogy meg akarja reformálni az oktatásügyet. ,A másik, hogy az oktatási minisz­térium alkalmazottai képtele­nek olyan reformcsomagot ki­dolgozni, amelyet a kormány, de főleg a pénzügyminiszter elfogadna” - nyilatkozta Cr- moman. Emlékeztet, hogy ko­rábban a pénzügyminiszter nem értett egyet a jelentésnek azzal a kitételével, amely meg­szabja a pénzügyi tárcának, hogy évente 130 millióval emelje az oktatásügyre fordí­tott anyagi keretet. Čaplovič (Tomáš Benedikovič felvétele) ősztől azt hangoztatja, hogy Peter Kažimír pénzügyminisz­terrel már megegyeztek a kér­désben. A jelentés ä közeljövő­ben a kormány elé kerülhet, vé­li Pavel Ondek, a tanárszak­szervezet elnöke. „Benne van az is, hogy a regionális okta­tásügyben évente 110 euróval többet kapnak, a főiskolák pe­dig 20-al” - nyilatkozta Ondek. (vps, SITA) RÖVIDEN Žitňanská a Hídba tart? Pozsony. A Híd nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy tárgyalásokat folytat Lucia Žitňanská volt SDKÚ-s kép­viselővel arról, hogy csaüakozzon a párthoz. „Mi Polgári ví­zió címen meghirdettük a programunkat, azt akarjuk, hogy az ember kerüljön a politika középpontjába, ha ezt bárki el­fogadhatónak tartja, akkor csatlakozhat hozzánk” - mondta lapunknak Sólymos. Nem cáfolta, hogy tárgyaltak a jelenleg független parlamenti képviselővel, (lpj) Median: A Smer nyerne 42,1%-kal Pozsony. A voksok 42,1 százalékával a kormányzó Smer nyerné a parlamenti választásokat - derül ki a Median felmé­réséből. A Híd 6,9, az MKP 4,6 százalékot kapna; a Median viszont nem használ nemzetiségi mintát. A felmérés február 3-a és március 2-a közt készült 1094 felnőtt megkérdezésé­vel. A válaszadók 31,6 százaléka biztosan szavazna, s továb­bi 24,3% is többé-kevésbé hajlik a részvételre. Az inkább tá­volmaradók aránya 8,9 százalék, s biztosan nem járulna az urnákhoz a megkérdezettek 30,5 százaléka. (TASR) Az MKP is bejelentkezett a támogatók sorába, pedig a második forduló előtt még nem szerette őt A jobboldal magáévá tette Kiska sikerét ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az ellenzéki pár­tok örömmel vették, hogy a köztársaságielnök-választást Andrej Kiska nyerte. Egyben je­lezték, hogy készek az együttműködésre az új állam­fővel. Bugár Béla szerint a vá­lasztás üzenete, hogy a tisztes­séges és meggyőző történet ké­pes legyőzni a szociáldemagó- giát. ,A választás másik üzene­te, hogy az emberek elutasítot­ták a hatalom további kon­centrációját” - jelentette ki a Híd elnöke. Úgy véli, hogy Kis­ka a demokrácia erősítésére használja majd ki a választáson kapott erős mandátumát. „Nem csak a kormányjavasla­tok kritikátlan aláírója lesz majd” - véli Bugár. A Híd sze­rint Kiska győzelméhez hozzá­járult az is, hogy a párt a máso­dik forduló előtt egyértelműin a jelöltet támogatta. A KDH szintén azt emelte ki, hogy az emberek elutasították a hatalom további koncentrá­cióját, ellensúlyt hoztak létre a Smer növekvő befolyásával szemben. Ján Figel pártelnök is megemlíti, hogy pártja azért támogatta a második forduló­ban Kiskát, mert az alkotmá­nyosság, a demokrácia és az igazságosság megerősítésének zálogát látta benne. Pavol Frešo szerint az embe­rek a szombati választáson a konfliktusos politikát utasítot­ták el. „Fico - Mečiar és Slota kivételével - mindenkivel ösz- szeveszett” - jelentette ki az SDKÚ elnöke. Egyet azonban belerúgott a KDH-ba is, úgy véli ugyanis, hogy már az első kör­ben nyilvánvaló volt, hogy a vá­lasztók nem támogatták azo­kat, akik együttműködnek a Smerrel. „Ez megmutatkozott Pavol Hrušovský esetében is” - utalt Frešo az első körben az SDKÚ által is támogatott jelölt gyászos szereplésére. Bejelentkezett a Kiskát tá­mogatók sorába a Magyar Kö­zösség Pártja is, habár a máso­dik forduló előtt csak annyit mondott választóinak, hogy Fico elfogadhatatlan, viszont kiemelte, hogy a kampány so­rán Kiska sem vállalt eléggé „aktív szerepet a szlovákiai magyarságot sújtó folyamatok és jelenségek ellensúlyo­zásában”. Berényi József párt­elnök tegnap a Kiskára leadott magyar szavazatokra apellált. „Bízunk benne, hogy Andrej Kiska magas támogatottsága Dél-Szlovákiában arra ösztön­zi őt, hogy aktív szerepet vál­laljon a szlovákiai magyarság fogyásának megállításában és a dél-szlovákiai régió fel­zárkóztatásában” - áll az MKP elnökének nyilatkozatában, (lpj, TASR, SITA) Smeres alkuk, megyei bizottsági posztok, nyugdíjasotthonoknak nyújtott miniszterelnöki és megyei támogatások Pár hetes tűzszünet után ismét egymásnak esett a Híd és az MKP ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Újult erővel esett egymásnak tegnap a Híd és az MKP. Miután jelöltjeik az ál­lamfőválasztás első fordulójá­ban leszerepeltek, megindult a gyanúsítgatás és a felszólítga- tás. A Híd például Smer-MKP egyezséget lát amögött, hogy az MKP a múlt héten nem aján­lotta választóinak, hogy sza­vazzanak Andrej Kiskára. „Üz­letet kötöttek” - véli Bugár Bé­la. A választók viszont nem hü­lyék, tette hozzá Sólymos Lász­ló. „Sem Fico magyar plakátjai nem segítettek, sem az, hogy Fico Orbán Viktorral átadott Odamondogatnak egymásnak egy határon átnyúló gázveze­téket, ami még el sem készült” - jegyezte meg a párt frakció- vezetője. Szerintük az MKP Nyitra megyei bizottsági posz­tokat kapott cserébe passzivi­(Somogyi Tibor felvételei) tásáért, valamint azt, hogy Fico a kormányfő tartalékalapjából több, mint 200 ezer eurót kül­dött az alsószeli idősek ottho­nának. Berényi József is ebben a faluban lakik, ezért az eset több, mint gyanús, véli a Híd elnöke. Az említett támogatást vi­szont már 2013 végén folyósí­totta a szociális otthonnak a kormányhivatal, szögezte le Berényi. „Még azelőtt, hogy Fi­co bejelentette volna indulását az elnökválasztáson. Ennek a két dolognak tehát semmi köze sincs egymáshoz” - üzente az MKP elnöke, hozzátéve, hogy Kiska esetében azért hallgat­tak, mert szerintük nem kül­dött egyértelmű jelzéseket a ki­sebbségek felé. Elmondása sze­rint adminisztratív hiba követ­keztében 2013-ban hét nyugdí­jas otthon nem nyújtotta be időre kérelmét a törvény által garantált támogatásra, év vé­gén pedig mind a hétnek át­utalták. Egyébként a Bugár Bé­la tulajdonában lévő nagyszar­vai hospic hosszú évek óta százezer eurós támogatást kap a Nagyszombati Kerületi Ön- kormányzattól, amelyet szin­tén a Smer jelöltje vezet 2005 óta - tette hozzá Berényi. „Felmerül a kérdés, milyen egyezség van Bugár Béla és a Smer között, ha az ő intézmé­nye Nagyszombat megyétől és a Fico-kormánytól is kap támogatást” - vágott vissza egy hasonló elmélettel Berényi. Cserébe felszólította Bugáit, hogy a Híd támogassa Rudolf Bauer kassai főpolgármesteri jelölését, aki mögé széles jobb­oldali koalíció sorakozott fel, kivéve a Hidat. „Ha ezt nem te­szik, tanúságát adják annak, hogy háttérben a helyhatósági választásokkal kapcsolatban egyezkednek a Smerrel” - je­gyezte meg Berényi. Az igaz­sághoz egyébként hozzá tarto­zik, hogy Kassán az elmúlt évek során mindkét párt jó kapcsola­tokat ápolt a Smerrel. Tavaly ősszel például az MKP és a Híd is támogatta Zdenko Trebuľát, a kormánypárt megyeelnökje- löltjét, aki ennek köszönhetően ismét elnyerte a posztot, (vps)

Next

/
Oldalképek
Tartalom