Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-01 / 50. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 1. ________________________________________________________________Szombati vendég 9 Bárdos Judit: „Hitelesnek lenni akkor nehéz, ha a szöveg csak információt közöl, valójában pedig nem történik semmi. A tekintet akkor sem lehet üres..." Szabadúszó lett, ezért dolgozik több helyen Pozsonyban tízrészes tévésorozat szereplője, Prágában legújabb filmjét utószinkronizálja, Nyit- rán vendégként játszik, Komáromba visszavárják. Diplomás színésznőként ugyan még csak első évét tölti a pályán, szakmai berkekben mégis ismerősen cseng a neve. SZABÓ G. LÁSZLÓ Bárdos Judit már főiskolás évei alatt szép lehetőségeket kapott. Pozsonyban, a Nemzetiben több alkalommal, Komáromban a Sári bíróban, A ház című filmben nyújtott alakításáért pedig rangos elismerésekben részesült. Friss diplomával a kezében a Vízkereszt Violájaként állt először színpadra, méghozzá nem is akárhol: a pozsonyi vár udvarán. Milyen élményekkel lépett ki a színművészeti kapuján? Csak a szépre emlékezve, vagy vannak még gyógyulat- lan sebei? Sebek nincsenek, kellemes élményből nagyon sokat őrzök, bár volt gyűrés is, facsarás is. A második évtől már játszottam több helyen, arra kellett csak ügyelnem, hogy a főiskolán minden a legnagyobb rendben menjen. Hogy győzzem, amit elvállaltam. Osztályvezető tanárunk, Emil Horváth nem tiltott bennünket a külső lehetőségektől, csak figyelmeztetett: okosan döntsünk, jól szelektáljunk. De bevallom, nagyon vártam, hogy átvegyem a diplomámat. Az utolsó év borzasztó kemény volt. Vizsgaelőadásra készültünk, államvizsgára tanultam, meg kellett írnom a diplomamunkát, elkezdtük a Fair Play forgatását Prágában, és bekerültem Esze- nyi Enikő rendezésébe, a Vízkeresztbe. Ez valóban sok. Hogyan győzte? Úgy, hogy a diplomamunkámat a szállodában, a forgatás heteiben is írtam. Két szerepem viszonyrendszerét elemeztem a dolgozatban: Virgiliáét, akit a Coriolanusban játszottam és Elmirát, akit a Tartuffe átiratában formáltam meg. Nem panaszkodhatok a tanáraimra, igazán nagyvonalúak voltak velem. Megengedték, hogy két főiskolai szerep helyett egy „benti” és egy „kinti” szereppel vizsgázhassak. Már a várban próbált, a Vízkereszt bemutatójára készült a nyári Shakespeare-já- tékokban, amikor átvette a diplomáját. Voltaképpen meg sem ünnepelhette, hiszen Viola szerepére készülve nem is volt lehetősége „kikapcsolni”. Eszenyi Enikő mellett, aki a darabot rendezte, végig az előadásra kellett koncentrálnia. Viola, aki női leleményességével és lelki erejével fiúruhát ölt, és úgy próbálja meghódítani Orsino szívét, a legszebb, a legizgalmasabb, egyben a legnehezebb Shakes- peare-szerepek egyike. Én már a válogatást is nagyon élveztem. Enikő valósággal lenyűgözött bennünket. Nővel dolgozni nem volt újdonság számomra, hiszen A házat is nő rendezte, a főiskolán pedig, két fiú mellett három rendező szakos lánnyal dolgoztunk. Enikő persze külön kategória. Ha most kezembe venném a Vízkereszt szövegét, minden instrukciója azonnal beugrana. Még mindig pontosan emlékszem a szavaira. A válogatáson a közvetlen viselkedésével fogott meg bennünket. „így csináld, úgy csináld, ezt most próbáld meg másképp, ne úgy, az hülyeség...!” - olyan természetesen reagált minden megnyilvánulásunkra, hogy azonnal kinyíltunk előtte. Láttuk, hogy őszinte, s ezen gyorsan felbátorodtunk. Mindenki azzal jött ki, hogy bármit, a legkisebb szerepet is szívesen játszaná nála. Enikőnek nagyon jó az energiája, és a próbákon is igyekezett oldott hangulatot teremteni. Viola szerepe még egy tapasztalt színésznőnek is komoly kihívás, hiszen amíg elnyeri Orsino herceg szerelmét, a lehető legkülönbözőbb bonyodalmakba keveredik. A vígjátéki konvenció folytán épp neki, a legőszintébben érzőnek kell a legtöbbet alakoskodnia. Nagyon megviselte Eszenyi Enikő ma- ximalizmusa? Nem törtem össze, bár két nappal a bemutató előtt olyan lesújtó véleményt mondott, hogy nem tudtam vele mit kezdeni. Építő kritika volt, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy kiüssön. Megsértődésre azonban nem volt idő. Folytatni kellett, előre nézni, és jobbnak lenni. A bemutató aztán nagyon jól sikerült. Éreztem Enikő pozitív energiáját. „Repülj, csináld, ne törődj semmivel, csak tartsd be, amit kell!” Ezzel küldött a színpadra. Rengeteget tanultunk tőle. Színpadi trükköket, technikai megoldásokat. Hogy mi az, ami érzetben jó, a színpadon viszont nem mutat jól. Ilyen konkrét dolgokra nem hívták fel a figyelmünket a főiskolán. Ilyen értelemben komoly színészi kurzus volt a Vízkereszt. Szeptembertől pedig, öt év után, ismét szabadnak mondhatja magát. Diplomával a zsebében „hazaszerződött” Szencre, a szüleihez. Vissza a gyerekszobájába. Kellemes érzés. A szüleim fasza gyerekek. Jó viszonyban vagyunk, szeretek otthon. Bár furcsa is egy kicsit. Mivel a zongora szakot is Pozsonyban végeztem, ennyi év után érdekes volt hazaköltözni, hiszen van már egy megszokott életritmusom. Hozzászoktam, hogy szabadon jövök-megyek, és nem érdekel senkit, hogy este mikor jövök, és reggel hánykor megyek. Amíg főiskolás voltam, hetente kétszer hazatelefonáltam, most pedig szinte mindennap megkérdezik tőlem: „Hova mész? Megint későn jössz haza?” Egyébként így is keveset vagyok otthon. Főleg most, hogy szerepet kaptam ebben a tízrészes tévésorozatban. Reggel hatkor indulok, és este tíz után érek haza. Szabadúszó vagyok. Ez a státuszom. Nem szerződtem le egyetlen színházhoz sem. Ott játszom, ahová hívnak. Most éppen Nyitrán, Haupt- mann drámájában, A patkányokban. Paulinát, a szégyentől rettegő, megesett cselédlányt alakítja. Szeptembertől novemberig a régi szerepeimet játszottam és forgattam, novemberben kezdtem el próbálni Nyitrán. Jól is jött ez a lazább három hónap. Paulina nyolc hónapos terhes, amikor elhagyja a barátja, végső kétségbeesésében el akarja dobni az életét. Pénze nincs, haza nem mehet, más megoldást kell választania. Jó a szerep, jó a társulat. Roman Polák rendezte a darabot, akinél másodéves főiskolásként Salomét játszottam a Nemzetiben, a Herodes és Herodiasban. Az volt az első komoly színpadi szerepem, a nyit- rai próbákat már jobban éltem meg, hiszen tudtam, mit vár tőlem, ismerem a gondolkodását. Értem és szeretem a poénjait. Visszatérve a Fair Playre. Plakátarca az új cseh filmnek. Ez milyen érzés? Megy az utcán, egyszer csak önmagát látja. És izgulok. Nem félek, csak izgulok, hogy milyen lesz a kész film vagy az előadás. A Fair Play főszerepéért sok kört kellett megtennie? Először Pozsonyban találkoztam a rendezővel, kamerapróbára hívtak, majd két hónap elteltével Prágában várt rám ugyanez a helyzet. Utána kezdődött a féléves felkészülés, ami nélkül talán nem is lettem volna képes eljátszani a szerepet. Kellett a kondíció. Az volt az alap, amellyel indítani lehetett. A lány ugyanis, akit játszom, gyerekkora óta sportol. Futó. Tizennyolc éves, amikor bekerül az élsportközpontba, ahol felkészítik az olimpiára. 1983-ban járunk, alá kell írnia egy nyilatkozatot, hogy minden szabályt be fog tartani. De amikor rájön, hogy doppingszerrel hajtják, hogy jobb eredményeket érjen el, fellázad, hogy erre ő nem vállalkozik. Vagy bizonyíthat a puszta erejével, kitartásával, vagy otthagyja az egészet. Izgalmas történet, megtörtént eset alapján íródott a forgatókönyv. Édesanyját Aňa Geislerová játssza, aki remek színésznő. Partnerként milyen volt? Mint egy barátnő. Tíz napot forgattunk tavalyelőtt nyáron, aztán tavasszal, amikor folytattuk a felvételeket, már babát várt. Mindenki izgult, hogy mi lesz. Hálóing, kinyúlt szvetter, nagykabát, valamivel el kellett takarni a hasát. Mindig ügyesen megoldották. Aňa eddig is a kedvenc színészeim egyike volt, és az is maradt. Megfigyeltem, milyen erősen gondolkodik jeleneten belül. Mindent pontosan megbeszél a rendezővel. Mit lehetne hozzátenni, mi az, ami egyáltalán nem fontos. Szünet nélkül jár az agya. Annyira civil tud lenni a kamera előtt, hogy sokszor meg is lepődtem: már játszik? Észre sem veszi az ember, hogy mikor ölti magára a szerepet, hol az a pont, amikor már a figurát mutatja. Elkészült közben a következő filmje is, a Schindler Ágota naplója. Ennek az utószinkronja zajlik most Prágában. Zdenék Jiráský, a film rendezője ugyan látott A házban, de nem hiszem, hogy ennek köszönhetem a felkérését. A zeneművészeti főiskoláról keresett meg egy hölgy, hogy látott a Coriolanusban, tudja, hogy zongorázom, és lenne egy ilyen szerep. Négy történetből áll a film, s az egyiknek, amelyben én játszom, Edit Kraus a főhőse, aki sikeres zongoraművész. Egyébként nemrég halt meg, több mint százévesen. Zsidó származása miatt a férjével együtt elhurcolták, a férje nem jött vissza, ő igen. Dialógok nincsenek a filmben, narráció lesz csak és zene. Bár Edit Kraus a terezíni koncentrációs táborba került, mi a komáromi erődben forgattunk, ahol ugyancsak lehangoló volt a helyszín. Omladozó falak, lepusztult környezet. Nem szeretnék ott sötétben elveszni. A Vízkeresztben is kapóra jött, hogy remekül zongorázik. Már a szereplőválogatáson is sikerült meglepnie mindenkit, ahogy egy Chopin- keringőt „lédigagásított”. Örülök, ha zongora mellé ülhetek. Edit Kraus történetéhez két igényes művet kellett megtanulnom. Zongoratanárnőhöz jártam, aki foglalkozott velem. Most pedig a Doktorokban, a készülő tévésorozatban kértek arra, hogy zongorázzak. Egy orvosnő, áld imádja a zenét? Kardiológus. Megállapítja a diagnózist, és beállítja a gyógyszeres kezelést. A Schindler Ágota naplójában a frizurám volt fontos, hiszen a harmincas években játszódik a történet, a Doktorokban nagyon erős sminkem van. Az első forgatási napon alig ismertem magamra, amikor a tükörbe néztem. Zuzana Kronerová meg is jegyezte: hiába festettek idősebbre, ő akkor is tizenhat évesnek lát. Egy egész orvoscsapatról, sebészekről és nővérekről szól a sorozat, de minden részben van néhány páciens is, aki a maga történetével kötődik hozzájuk. Kórház a város szélén? Arra csak halványan emlékszem. Én a Vészhelyzetet vártam minden héten. Ott ültünk anyával ä tévé előtt, és együtt mondogattuk, hogy szaturáció 98. Ezt elsőre megjegyeztük. És most magolhatja az orvosi kifejezéseket. Rengeteg új szót kell megtanulnom, de amit észrevettem: az egyszerű, hétköznapi szövegen még a kamera előtt is képesek vagyunk változtatni, de a szakkifejezéseket mindenki pontosan betanulja. Arra nagyon ügyelünk. Mivel nehezebb megbirkózni, a shakespeare-i verses szöveggel vagy az ilyen orvosi szakszöveggel? Talán ez utóbbi erősebb odafigyelést kíván, hiszen nagyon sok információt hordoz a szöveg. Maga a környezet, hogy valóban kórházban forgatnak, mennyire inspirálja? Hitelesnek lenni akkor nehéz, ha a szöveg csak információt közöl, valójában pedig nem történik semmi. A gesztus, a tekintet akkor sem lehet üres. Sokkal könnyebb dolga van a színésznek, ha valamilyen gondolatot, érzelmet kell közvetítenie. Az eredeti helyszín pedig érdekesebbé teszi a munkát. Mi a pozsonypüspöki kórházban dolgozunk. Eddig olyan filmek forogtak ott, amelyekhez régi, lepukkant kórház kellett. En most úgy érzem ott magam, mint egy amerikai kórházsorozatban. A forgatás kedvéért átépítettek egy egész emeletet. Modem lett, nagyon szép, de a valóság alattunk van. Magyarul játszani, magyar partnerekkel dolgozni menynyire vágyik? Ahhoz mindig van kedvem. Szívesen megyek Komáromba, várom az új lehetőséget. A jelek szerint addig sem unatkozik. Van munkája bőven. Ez a pálya üyen. Vagy sokan hívják az embert, vagy éppen senki. A középszint ritkán áll be. Én most hol ide, hol oda megyek. Vettem is egy kocsit nemrég, hogy könnyebben közlekedjek. De ez is furcsa most. Eddig, ha utaztam, kialudtam magam a vonaton. A volán mögött figyelnem kell. Időbe telt, míg megszoktam. De jól vagyok, nagyon.
