Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-26 / 71. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 26. Sport 21 Gombos Norbert is a Davis-kupa-csapattal edz Főszerepben a borítás ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A negyeddöntős párharc győztesére a pozsonyi Inter vár a négy között Meccslabdájuk van a komáromiaknak Joyner mellett a komáromiak másik amerikai légiósára, Halira (a labdával) is fontos szerep hárulhat ma (Fotó: Facebook) A szlovák tenisz Davis-kupa- csapat jövő hét végén Ausztriával találkozik a pozsonyi Nemzeti Teniszközpontban az I. csoport Euro-afrikai zónájának 2. fordulójában. A párharc győztese szeptemberben a Világcsoportba jutásért játszhat - a tét nagy, de egyelőre az NTC borításáról esett a legtöbb szó. A lettek ellen megnyert első forduló után ugyanis Martin Kližan, a szlovákok legmagasabban jegyzett játékosa (88. a világranglistán) jelezte, annak örülne, ha salakon kerülne sor a következő mérkőzésre. Miloš Mečíŕ kapitány szerint azonban a kemény borítás felel meg a legjobban egy csapatnak. „Nem lehet egy játékos igényei alapján borítást választani egy csapatversenyen. Egyébként is azt gondolom, hogy Martin lebecsüli a saját teljesítményét a kemény borításon. A legjobban a salakot szereti, de a legnagyobb sikereit kemény pályákon érte el. Az NTC- ben például az általa oly sokat szidott borításon megnyert egy tornát, de pályafutása eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét is a szentpétervári keménypályás viadalon érte el” - mondta Mečíŕ, aki Kližan mellett Lukáš Lackót (105.), Andrej Martint (137.) és Michal Mertiňákot (párosban 87.) nevezte a találkozóra, de a felkészülést a nádszegi származású Gombos MT1-JELENTÉS London. Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) törölte a hétvégi, Chelsea elleni bajnokin vétlenül kiállított Kieran Gibbs (Arsenal) piros lapját. Andre Marriner játékvezető kezezésért állította ki ajátékost, holott Alex Oxlade-Chamberlain ütött bele Norbert is végigcsinálja a csapattal. Az osztrák együttesből sérülés miatt hiányozni fog a legismertebb név, Jürgen Melzer, Clemes Trimmel kvartettjét így a következő játékosok alkotják: Dominic Thiem (86.), Andreas Haider Maurer (109.), Gerald Melzer (156.) és Alexander Peya (párosban 3.). „Thiem az utóbbi hónapokban bekerült a top 100-ba, Peya pedig párosban mindent megnyer, amit lehet. Úgy gondolom, az osztrákok valamivel esélyesebbek nálunk, de remélem, tudunk élni a hazai pálya előnyével” - nyilatkozta az ellenfélről Mečíŕ. Mertiňák és Gombos már Pozsonyban edz, Lacko és Martin azonban Mexikóban, Kližan pedig Kolumbiában szerepel egy tornán. Mečíŕ leginkább Kližan akklimatizációja miatt aggódik, mivel ő a többiekkel ellentétben salakon játszik. „Próbáltam hatni rá, hogy alakítsa kicsit a Davis-kupa- meccshez a programját, másrészt ő egy tapasztalt verseny- -ző, aki gyorsan át tud állni egyik borításról a másikra - hangsúlyozta Mečíŕ. - Meglátjuk, meddig jut a kolumbiai tornán, és mikorra ér Pozsonyba. Egy döntős szereplés biztos sokat dobna az önbizalmán, de paradox módon akkor maradna a legkevesebb ideje arra, hogy megszokja az itteni borítást.” (bt) a labdába egy kapu felé tartó lövésnél. Az Arsenal rámutatott, a kezezés nem gól megakadályozására irányult, a labda elkerülte volna a kaput. Az FA végül egyik focistát sem tütotta el, így mindketten csapatuk rendelkezésére állhatták a tegnap esti, Swansea elleni meccsen. Ä bírót sem büntették meg. Ha ma (18.00) hazai pályán a komáromi kosarasok legyőzik a nyitrai csapatot a férfiextraliga negyeddöntős párharcának hatodik meccsén, bejutnak az elődöntőbe. ÚJ SZÓ-ELŐZETES A négy győzelemig tartó sorozatban 3:2-re vezetnek a komáromiak, köszönhetően annak, hogy szombaton másodszor is meg tudták verni Nyitrán a hazaiakat. Intő jel azonban az MBK Com Therm számára, hogy hasonló bravúrra, idegenbeli győzelemre a nyitraiak is képesek voltak már a széria során. „Úgy, ahogy mi is azt mondtuk az ötödik meccs előtt, hogy miért ne nyerhetnénk megint Nyitrán, az ellenfelünk is ezt mondhatja velünk kapcsolatban a szerdai találkozó előtt - figyelmeztet Ladislav Stojanov, a komáromiak játékosa. - Most is ugyanazt várom a meccstől, mint szombaton, egy nagyon jó meccset. Ez a sorozat élvezetes kosárlabdát nyújt, ami játékosnak és nézőnek is öröm, nem úgy, mint a már lezárult párharcok, ahol a továbbjutók 20-30 pontokkal nyertek.” A privigyeiek, a svitiek és a még elődöntős ellenfélre váró pozsonyi Inter már ott van a legjobb négy között. Ahhoz, hogy a nyitraiaknak is megmaradjon erre az esélyük, ma nyerniük kell, de Stojanov szerint ez nem előny a komáromiaknak. „Nekünk is muszáj nyerni, hogy kihasználjuk a hazai pálya előnyét, mert egy esetleges hetedik meccsen már sokat számíthat a nyitrai helyszín. Mindent megteszünk, hogy már most sikerüljön az utolsó lépés”- mondta lapunknak a magyarul kitűnően beszélő Stojanov. A tavalyi ezüstérmes gárda vezetőedzője, František Rón is azt mondta az Új Szónak, a továbbjutási esélyek továbbra is egyenlőek. „Rendkívül kiegyenlített meccseket vívunk. Én realista vagyok, nem opti-‘ mista, és tudom, hogy az aktuális forma fog dönteni. Az, hogy most több szünnap van egy-egy meccs után, egy kicsivel jobban kedvez nekünk, de hogy szerdán épp ki lesz a jobb, majd csak a pályán dől el” - szögezte le a cseh tréner. A komáromiaknak ez a második, nyitraiak elleni playoff- beli párharcuk az extraliga történetében. A 2008/2009-es szezonban is a negyeddöntőben találkozott a két csapat, és akkor is mindkét gárda tudott meccset nyerni idegenben. A három győzelemig tartó sorozatot végül a sorsdöntő ötödik mérkőzésen diadalmaskodó nyitraiak nyerték, akik abban a szezonban bajnokok is lettek. (ot) ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRALIGA, Slovnaft playoff. elődöntő', első mérkőzés -17.00: Nitra-Banská Bystrica. ■ Kézilabda FÉRFIEXTRALIGA, az 1-6. helyért, 8. forduló - 18.00: HKTopoľčany-Tatran Prešov. ■ Kosárlabda FÉRFIEXTRALIGA, playoff-negyeddöntő, 6. mérkőzés - 18.00: MBK Rieker Com Therm Komárno- Edymax SPU Nitra (a négy győztes meccsig tartó sorozat állása: 3:2). Nűl EXTRALIGA, playoff-elődöntő, 2. mérkőzés - 17.30: MBK Ružomberok-Piešťanské Čajky (a három győztes meccsig tartó sorozat állása: 1:0); 18.00: ŠBK Šamorín-Good Angels Košice (0:1). ■ Vízilabda FÉRFIEXTRALIGA, 10. forduló -19.00: ŠKP Modri Draci Košice-Staré Mesto-Pirana SC Topoľčany. ■ Röplabda NŰI EXTRALIGA, playoff, elődöntő, 2. mérkőzés - 17.00: UKF Nitra-VK Slávia EU Bratislava (a három győztes meccsig tartó sorozat állása: 0:1). ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 23. forduló: FK Senica-FC Spartak Trnava 0:1 (0:1). Góllövő: E. Sabo (40.). Sárga lap: Kaiabiška, Gava, ill. Habánek, Martin Tóth, E. Sabo, M. Vyskočil. Piros lap: Martin Tóth (70., Trnava). Játékvezető: Chmura, 3358 néző. SENICA: Šulla-Chvá- tal, P. Pavlík, Vitor Gava, Slinkin-Kóňa-M. Jirásek, L. Opiela (75. Kosorin), Hiago (59. M. Ferenčík), Kalabiška-Sebastián Sósa (68. Irobiso). TRNAVA: Rusov-Habánek, P. Carnota, Martin Tóth, Grabezs- K. Kuzma (70. Kuračka)-Schranz, R. Procházka, Vlasko (82. Hodek), E. Sabo-M. Vyskočil (75. Ja- nečka). A bajnokság állása: 1. Slovan 23 17 3 3 49:24 54 2.Trenčín 23 14 4 5 55:24 46 3. Ružomberok 23 11 4 8 44:38 37 4. Senica 23 11 4 8 34:28 37 5. Myjava 22 10 4 8 38:35 34 6. Košice 23 9 6 8 30:27 33 7. Trnava 23 9 5 9 28:33 32 8, B. Bystrica 23 8 6 9 36:32 30 9. Z, Moravce 22 8 4 10 26:32 28 lO.Žilina 23 5 7 11 32:37 22 11.DAC 23 4 5 14 14:44 17 12. Nitra 23 2 6 15 20:52 12 A DAC csapatától a bajnokság végén hat pontot levonnak. SPANYOLORSZÁG, 29. forduló: Almería-San Sebastian 4:3 (1:1), g.: Diaz (29.), Verza (66., 71., mindkettőt 11-esből), Hicham (90.), ill. Vela (21., 11 -esből), Agirretxe (58.), Bergara (85.). CSEHORSZÁG, 21. forduló: Teplice-Mladá Boleslav 0:1, g.: Sčuk (77.). ■ Jégkorong TIPSP0RT EXTRALIGA, SLOVNAFT PLAYOFF, elődöntő, 1. mérkőzés: HC Košice-Piešfany 4:1 (0:0, 3:1,1:0), g. Oeyl (22.), Spilar (24.), P. Bartoš (31.), Hrnka (53.), ill. Stupka (36.). OSZTÁLYOZD AZ EXTRALIGÁBA JUTÁSÉRT, 3. mérkőzés: Bardejov-Žilina 4:3 (1:1,2:1,0:1 -1:0), g.: Ščurko (13.), Matis (28.), Hričina (35.), Gmitter (68.), ill. R. Jarolín (4.), Marek Slovák (25.), R. Tornas (50.), a négy győzelemig tartó állás: 1:2. NHL: NY Rangers-Phoenix 4:3 - hosszabbítás után, Philadelphia-Los Angeles 2:3, Calgary-San Jose 2:1 - rávezetésekkel, Tampa Bay-Ottawa 3:4 - rávezetésekkel, Dallas-Winnipeg 2:1, Boston-Montreal 1:2 - rávezetésekkel, Budaj (M) 28 lövést védett. ■ Kézilabda FÉRFI SEHA-LIGA, 18. forduló: RK Partizán Beograd-Tatran Prešov 28:32 (16:17), legeredményesebbek: Mandics 5, Radovanovics 5/3, ill. Kristo- pans 8, T. Urban 6/2, Anti 6/2. ■ Kosárlabda NBA: Charlotte-Houston 89:100, Atlanta-Phoenix 95:102, Miami-Portland 93:91, Chicago-lndiana 89:77, LA Clippers-Milwaukee 106:98, New Orleans-Brooklyn 109:104 - hosszabbítás után, Oklahoma City-Denver 117:96, San Antonio-Philadelphia 113:91, Utah-Detroit 94:114, Memphis- Minnesota 109:92. ■ Tenisz MIAMI NŰI TORNA, nyolcaddöntö: Dominika Cibul- ková (szlovák, 10.)-Venus Williams (amerikai, 29.) 6:1,5:7,6:3. ■ Sportfogadás EUR0MILLIÚK, 13. játékhét (kedd): 1,9,10,14,18, 25,30; pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 527,50 euró (8 nyertes); 5. díj: 96,40 euró (50); 6. díj: 24,90 euró (193); 7. díj: 10,40 euró (747); 8. díj: 6,70 euró (3127); 9. díj: 3,50 euró (4565); 10. díj: 2,30 euró (12 962). JACKPOT: 5 332 722,15 euró. KENŐ: 2,3,13,17,21,28,36,38,43,45,49,51,61, 65,68,72,75,77,79,80. Kenő Plusz-szám: 45. EGY MONDATBAN ♦ Felébresztették az altatásból Törőcsik Andrást, az Újpest 58 éves, 45-szö- rös válogatott labdarúgóját, akin agyműtétet hajtottak végre; Törőcsik reagált a kérdésekre. ♦ A bíróküldés manipulálásáért négyéves börtön- büntetést kapott Zeljko Siric, a Horvát Labdarúgószövetség volt alelnöke, egykori nemzetközi játékvezető. Szerda, március 26. Labdarúgó Premier Le- ague: 52595. Liverpool- Sunderland 1,17-7,1-13,5 -1,01-4,59-1,08. SPORT A TEVEBEN 7.45 - EUROSPORT: Műkor- csolya-vb, Szaitama, férfirö- vidprogram 11.00 - ČT SPORT: Műkor- csolya-vb, Szaitama, férfirö- vidprogram 13.30 - SPORT 2 (magyar): Lósport 14.00 - EUROSPORT 2: Snooker, PTC nagydöntő 14.20 - SLOVÁK SPORT TV1: Dwars door Viaanderen kerékpárverseny 15.30 - EUROSPORT: Katalán kerékpáros-körverseny, 3. szakasz 16.15 - ČT SPORT: Csehor- szág-Montenegró női kézilabda Eb-selejtező 17.00 - STV 2: Nitra-Banská Bystrica jégkorong Tipsport Extraliga Slovnaft Playoff- elődöntő, 1. mérkőzés 17.30 - EUROSPORT 2: Köln-Karlsruhe német másodosztályú labdarúgó-mérkőzés 17.45 - SPORT 2 (magyar): Eger-Jug Dubrovnik férfivízilabda BL-mérkőzés 18.00 - SPORT 1 (magyar): Győr-MTK foci Magyar Kupanegyeddöntő, visszavágó 18.00 - SPORT 2 (cseh): Finnország-Szlovákia női kézilabda Eb-selejtező 18.00 - SLOVÁK SPORT TV1, DIGISPORT 1 (magyar): Miami női tenisztorna 18.00 - SLOVÁK SPORT TV3: Komárno-Nitra férfikosárlabda extraliga-negyeddöntő, 6. mérkőzés 18.00 - ČT SPORT: Tŕinec-Pardubice cseh bajnoki hokimérkőzés, playoff 18.30 - DIGISPORT 2 (magyar): Atomerőmű-Fehérvár bajnoki férfi-kosárlabdamér- kőzés 19.00 - SPORT 1 (cseh): Lev Praha-Donbassz Donyeck jégkorong KHL-mérkőzés, playoff 20.00 - SPORT 2 (cseh, magyar): Barcelona-Celta Vigo labdarúgó Primera División- mérkőzés 20.00 - EUROSPORT 2: Augsburg-Leverkusen labdarúgó Bundesliga-mérkőzés 20.00 - NOVA SPORT: Miami férfitenisztorna 20.30 - ORF 1: Austria-Salz- burg osztrák bajnoki labdarúgó-mérkőzés 20.35 - EUROSPORT: Snooker, PTC nagydöntő 20.45 - SPORT 1 (magyar): Partick Thistle-Celtic Glasgow skót bajnoki labdarúgómérkőzés 20.45 - DIGISPORT 1 (magyar): Fiorentina-AC Milan labdarúgó Serie A-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 1 (szlovák) : Juventus-Parma labdarúgó Serie A-mérkőzés 20.45 - DIGISPORT 2 (szlovák), SPORTKLUB: Catania- Napoli labdarúgó Serie A- mérkőzés 20.45 - SLOVÁK SPORT TV1: West Ham United-Hull City labdarúgó Premier League- mérkőzés 21.00 - SLOVÁK SPORT TV2, DIGISPORT 2 (magyar): Liverpool-Sunderland labdarúgó PremierLeague-mérkőzés 22.00 - SPORT 1 (cseh), SPORT 2 (magyar): Sevilla- Real Madrid labdarúgó Primera División-mérkőzés 0.05 (csütörtök) - SLOVÁK SPORT TV1, DIGISPORT 2 (magyar): Miami női tenisztorna 0.35 (csütörtök) - DIGISPORT 1 (magyar): Miami férfitenisztorna 1.05 (csütörtök) - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): NY Rangers-Philadelphia jégkorong NHL-mérkőzés 2.00 (csütörtök) - DIGISPORT 2 (magyar): Parana- ense-Velez Sarsfield foci Li- bertadores-kupa-mérkőzés 4.30 (csütörtök) - ČT SPORT: Műkorcsolya-vb, Szaitama, páros, kűr A londoniak focistáit nem bünteti meg az FA Arsenal: nincs eltiltás