Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-03 / 51. szám, hétfő

2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 3. www.ujszo.com Harminc éve húzódó per is akad az országban Egyre több az elhúzódó bírósági eljárás ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Nem számít ritka­ságnak a 13 éve húzódó bíró­sági eljárás. Az Alkotmánybíró­ság statisztikája szerint az ilyen perekből évről évre több van. A statisztikát azután tette közzé az instancia, hogy Robert Fico kormányfő megegyezett a KDH-val az alkotmánytörvény módosításában, mely jelentős változásokat hozna az igazság­szolgáltatásban, például beve­zetné a bírák biztonsági átvilá­gítását vagy büntetését az el­húzódó perekért. A 13 évnél tovább tartó per­ből 2012-ben 26 volt, tavaly további nyolc került ebbe a ka­tegóriába. Az országban a leg­régebbi, még mindig zajló bíró­sági tárgyalás 30 éve kezdő­dött, az évekig elhúzódó eljá­rás legtöbbje 13-26 éve tart. A legtöbb ilyen esetet a pozsonyi járásbíróságok tárgyalnak, ám kassai, zsolnai és galántai bíró­ságokon is találni ilyet. Az el­húzódó tárgyalásokra panasz­kodó személyeknek tavaly összesen 214 900 eurós kárté­rítést ítéltek meg. 30 000 eurót kapott az az illető, akinek a pe­rét még 1983-ban kezdték meg a Pozsonyi III. Járásbíróságon, s még mindig nem fejezték be. Ivetta Macejková, az Alkot­mánybíróság elnöke szerint az elhúzódó tárgyalásokért gyak­ran a bíróság elnöke is felelős, mert nem ellenőrzi a bírákat. További probléma, hogy a bí­rák nem készülnek fel a tárgya­lásokra, gyakran „későn veszik észre”, milyen további szakér­tői véleményekre van még szükség az ítélethirdetéshez, s évekig eltart, míg a döntéshez szükséges összes dokumentu­mot, bizonyítékot begyűjtik. Macejková felszólította az igazságügyi minisztert, hogy ezekben az esetekben fontolja meg a bírákkal szembeni fe­gyelmi eljárást. „Nekem és az Alkotmánybíróságnak sincs ilyen hatásköre” - fűzte hozzá, (dem, SITA) (Képarchívum) RÖVIDEN „Bárdos Gyula közösségi est” Révkomárom. Pénteken megkezdődött az államfőjelöl­tek rendelkezésére álló hivatalos kampányidőszak, Bárdos Gyula Révkomáromban tartotta nyitórendezvényét. A „Bár­dos Gyula közösségi est” nevet viselő, kulturális műsorral át­szőtt rendezvényen Berényi József, az MKP elnöke Martin Luther Ring híres, „Van egy álmom...” kezdetű beszédét idézte. Az álmok tettek nélkül nem elegendők, s az, hogy az MKP államfőjelöltet indított, olyan tett lehet, amely a felvi­déki magyar közösség álmainak megvalósulásához vezethet - mondta Berényi. Bárdos azt hangoztatta: jelölése a magyar közösség „felnőtté válási” folyamatának része, mely során bebizonyíthatjuk, hogy nem vagyunk másodrangú állam­polgárok. Hozzátette: a választás a magyarok „valós népszámlálása” lehet. (MTI) A Smer és a KDH házassága Pozsony. „A család és a házasság védelme régóta fontos téma mind a KDH, mind a Smer számára” - magyarázta a két párt egymásra találását Pavol Paška smeres házelnök a TA3 hétvégi politikai vitaműsorában. Paška úgy véli, a hagyomá­nyos családmodell veszélyben van Szlovákiában, és az em­bereket ez aggasztja - ha felmérés készülne erről, bizonyára ezt lehetne kiolvasni az eredményekből. A másik stúdióven­dég, a KDH-s Pavol Abrhan visszautasította, hogy politikai üzletelésről vagy kampányhúzásról lenne szó a két párt ré­széről. (ú) Aki tartozik, nem játszhatna Pozsony. Az egyszerű emberek pártja, az OĽaNO csak azoknak engedélyezné, hogy játékautomatán játszanak, akik nem segélyen élnek, nem folyik ellenük végrehajtás, nincsenek adótartozásaik, nem tartoznak a szociális vagy az egészségbiztosítóknak. A korlátozás a nyerőautomatákra és a kaszinókra vonatkozna. Az automatázás előtt a játékosok­nak személyi igazolvánnyal kellene igazolni magukat, és alá­írni egy nyüatkozatot, hogy nincsenek köztartozásaik, és nem folyik velük szemben végrehajtási eljárás. A törvény büntetné a játékautomata üzemeltetőjét, ha olyan személyt enged játszani, aki erre a törvény szerint nem jogosult. Ha az illető veszít, a tulajdonosnak vissza kellene fizetnie a pénzét, a felső határ 600 euró lenne. (TASR) Hrušovský az idős nők kedvence, Kiska és Procházka a fiatalabb választók körében népszerű Nem kérnek Ficóból a fiatalok (Shooty Pozsony. Rendkívül ala­csony Robert Fico támoga­tottsága a legfiatalabb vá­lasztói rétegnél, a 18-24 év közötti korosztálynál - derül ki a Focus ügynök­ség elnökválasztási közvé­lemény-kutatásából. MÓZES SZABOLCS A részletes adatok szerint ebben a korosztályban a biztos választók 15 százaléka voksol­na csak a kormányfőre, körük­ben 30 százalékkal Andrej Kis­ka nyerne. Ficóhoz hasonló a népszerűsége Radoslav Proc- házkának és Milan Kňažkónak. A 18-24 évesek között nagyon magas a nem szavazók aránya - minden harmadik megkérde­zett mondta, hogy nem megy voksolni. A választani szándé­kozók között nagyon magas a bizonytalanok aránya, akik még nem tudják, kire voksol­nak. A többi korosztálynál már Fico a legerősebb jelölt, külö­nösen a nyugdíjasok körében népszerű. Ebből a szempontból Pavol Hrušovský lóg ki a sor­ból: támogatóinak harmada 65 év feletti. Részben ezzel az adattal függ össze, hogy Hrušovský választóinak két­harmada nő - az összes jelölt szavazótáborának összetételét vizsgálva is ez a legmagasabb arány. A férfiak egyébként passzívabbak a választási rész­vételt illetően. A megkérdezett nők 16 százaléka felelte, hogy biztosan nem megy választani, a férfiaknál ez az arány 22 szá­zalék. Ez egyébként részben összefügg a lakosság korfájával is. A magasabb korosztályok­ban nagyobb a részvételi haj­landóság, az idősek között pe­dig nagyobb a nők aránya is. A Népi Platform jelöltje Fi­cóhoz hasonlóan nagyon népszerűtlen a fiatalok köré­ben. Kiska és Procházka főként a 25-34, valamint a 35-44 éve­sek körében erős, Kňažkónak sok támogatója akad az 55-64 év közötti korosztályban is. Bárdos Gyula támogatottsá­ga minden korosztályban vi­szonylag egyenletes: ennek magyarázata az, hogy az MKP jelöltjét jórészt a magyarok támogatják, függetlenül attól, milyen idősek. Ha a jelöltek regionális tá­mogatottságát nézzük, érdekes térkép tárul elénk: Fico és leg­főbb versenytársa, Kiska is jó­részt ugyanazokban a megyék­ben a legnépszerűbb: Eperjes, Zsolna, valamint Besztercebá­nya megyében. Egy lényeges különbség mutatkozik kettejük támogatottságában: Kiska a felsoroltakon túl Pozsonyban, míg Fico a trencséni régióban erős. Procházkának Trencsén megyében átlagon felüli a tá­mogatottsága, Hrušovskýnak pedig Kassa megyében. Bárdos természetesen a déli megyék­ben számíthat voksokra. Szlovákia több ezer menekült befogadására képes; egyelőre zavartalan a gáz- és kőolajszállítás Szigorúbban őrzik az ukrán határt ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico kor­mányfő az orosz-ukrán válság kapcsán tegnap kijelentette, ha úgy alakul, egy órán belül összehívják az ország bizton­sági tanácsát, de erre egyelőre nincs szükség. „Szlovákia ér­dekei az ukrán-orosz konflik­tusban ebben a pillanatban védve vannak” - mondta. Hangsúlyozta, Szlovákiának saját tapasztalatai vannak a ka­tonai inváziójával 1968-ból, ezért megértjük az ukránok helyzetét. „Senkinek sem jó a hadtestek illegális mozgatása, másik országba vezénylése. Vissza kell térni a tárgyalóasz­talhoz. Modern világban nincs helye holmiféle inváziónak. Egyes európai országokban megjelentek olyan radikális vé­lemények, hogy a NATO egy­ségeit is Ukrajnába kellene küldeni, de ilyesmivel Szlová­kia nem érthet egyet” - mondta Fico. A gáz- és kőolajellátás egye­lőre zökkenőmentes, Fico sze­rint az országban jelenleg 1,77 milliárd köbméter gáztartaléka van, ami öt hónapra elegendő. „A Szlovák Gázmüveknek ön­magában 800 mülió köbméter földgáztartaléka van, ami négy hónapra elég, ha teljes mérték­ben leállna a szállítás. Ez vi­szont információink szerint nem fenyeget. Ugyanez érvé­nyes a kőolajellátásra is” - mondta Fico. A legutóbbi, 2009-es gázválság után, ami­kor Ukrajnából hónapokon át nem érkezett földgáz Szlováki­ába, sikerült megoldani, hogy megfordítható legyen a veze­tékekben az áramlás, így nyu­gatról is kaphatunk gázt. Szlo­vákia 20, a tüntetések során megsérült személynek tudna orvosi ellátást biztosítani, akár repülőt is küldene értük, ha Ukrajna ilyen segítséget kérne. Robert Kaliňák belügymi­niszter elmondta, szigorúbban őrzik a szlovák-ukrán határt. „Nem kizárt, hogy olyan embe­rek próbálják elhagyni Ukraj­nát, akik különböző bűncse­lekmények elkövetéséből gaz­dagodtak meg, s a jelenlegi helyzetben menekülniük kell. Minimum egy személyt letar­tóztattunk illegális határátlé­pés során az elmúlt napokban. Visszaküldtük Ukrajnába” - tette hozzá Kaliňák. Ha menekültek ezrei pró­bálnák elhagyni Ukrajnát, ak­kor a menekülthullám első fá­zisában ezer személy ellátására különösebb probléma nélkül képesek lennénk. „Elszálláso­lásra, ételre, orvosi ellátásra gondolok. Ha még több mene­kült érkezne, több ezer főre tudjuk növelni a kapacitást, de ez már rendkívül komplikált és költséges lenne. Ilyen esetben már részben az Európai Unió állná a kiadásokat” - mondta a belügyminiszter. Hozzátéve: ha Szlovákiának több tízezer menekültet kellene befogad­nia, akkor a szomszédos Len­gyelországnak több százezret, s ez már hatalmas humanitári­us katasztrófa lenne. „Ne fes­sük az ördögöt a falra” - zárta le Kaliňák. (SITA, TASR) Tisztázatlan, hogy milyen elvek alapján jár el a civil szervezetek kétnyelvű bejegyzésénél a belügy Mégis lehet kétnyelvű a társulások elnevezése VERES ISTVÁN Pozsony. Korábban lehetsé­ges volt, néhány hónapja nem engedélyezték, s most ismét le­het civil szervezetet két nyelven bejegyeztetni a belügyminisz­tériumban. Tisztázatlan, hogy milyen elvek alapján jár el a civil szervezetek kétnyelvű bejegy­zésénél a belügy. Ahogy néhány hete beszá­moltunk róla, elutasították töb­bek között a Maié Trakany a Okolie - Kistárkány és Környéke nevű szervezet bejegyzését, mondván, csak szlovák elneve­zése lehet. A kérvényezők fel­lebbezésére viszont a múlt hé­ten váratlanul sor került a be­jegyzésre az eredeti, kétnyelvű névvel, tájékoztatta lapunkat a civil szervezet részéről Nagy András. A párkányi Pásztortűz Nép­tánccsoportot viszont továbbra is csak szlovák névvel hajlandó iktatni a belügy, tudtuk meg Márkus Norberttól, a csoport vezetőjétől. Először magyarul küldték el a bejegyzési kére­lemhez az alapszabályt, de a belügy jelezte, hogy csak a szlo­vák szöveget fogadja el. „El­küldtem két nyelven, mire visszahívtak, hogy lehagyták a magyar elnevezést, és úgy je­gyezték be” - magyarázta Már­kus Norbert. A napokban még egyszer feladta a kérvényt. „Nem változtattam semmit, csak kihagytam a megnevezés­ből a néptánccsoport-folklórna skupina szavakat, és Pastiersky oheň - Pásztortűz néven kértem a bejegyzést. Hátha meggon­dolják magukat” - fejtette ki. Korábban a belügy lapunk kérdésére azt állította, minden szervezetet bejegyeznek, amely összehangolja elnevezését az alapszabállyal. Megpróbáltunk utánajárni, mi változott az utóbbi hetekben, hogy most az egyik szervezetet a fellebbezés után az alapszabály módosítása nélkül, kétnyelvűén jegyezték be, de egyelőre nem kaptunk választ. További tizenkét szervezet van hasonló helyzetben, tudtuk meg Szekeres Klaudiától, a Szlovákiai Magyarok Kerékasz­tala mellett működő jogsegély- szolgálat munkatársától. A Ke­rékasztal a szükséges dokumen­tumok begyűjtése után pert in­dítana a belügyminisztérium el­len az antidiszkriminációs tör­vénymegsértése miatt. „A szán­déktól nem állunk el akkor sem, ha végül bejegyzik a szervezete­ket magyarul is, mert a korábbi eljárás miatt a diszkrimináció gyanúja fennáll” - fogalmazott Szekeres Klaudia. Mint mondta, nem akadály az sem, ha valaki évekkel ezelőtt került ilyen helyzetbe. „Perelhetők a koráb­bi magatartás miatt is, és lehet kérni, hogy a jövőben kerüljék az ilyen eljárást” - magyarázta a jogász. A Kerekasztal ezért to­vábbi civil szervezetek jelentke­zését várja, amelyek hasonló helyzetbe kerültek. Ha ugyanis kiderül, hogy csak a magyar szervezetek bejegyzését akadá­lyozták, már nemcsak a nyelvi, hanem a nemzetiségi diszkrimi­náció gyanúja is fennáll. A civil szervezetek belügyi nyilvántar­tásában egyébként bőven akad­nak olyanok, amelyeket kizáró­lag angol, latin stb. névvel je­gyeztek be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom