Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-13 / 60. szám, csütörtök

12 Kassza ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 13. www.ujszo.com Milyen jövedelemből, mekkora adót fizetünk Adóbevallás 2014 A személyi jövedelem- adó bevallására már csak pár hét áll az adó­zók rendelkezésére, a határidő március 31. Az adóbevallás elkészítése évről évre sokaknak okoz gondot. Összeállí­tásunkban a természetes személyek-alkalmazot- tak céljait szolgáló A tí­pusú adóbevallási ív ki­töltésével foglalkozunk. ÖSSZEFOGLALÓ Mindazoknak a természetes személyeknek, akiknek 2013- ban az adóköteles bevétele túllépte az adóalap adómentes részének az 50 százalékát, ami a 2013-as évre vonatkozóan 1867,97 euró, március végéig adóbevallást kell tenniük. Ez alól a kötelezettség alól csak azok mentesülnek, akik feb­ruár 15-éig a munkaadójuktól kérték az éves adóelszámolás elvégzését. A törvény szerinti határidő március 31., s mivel idén ez a dátum hétköznapra (hétfőre) esik, nincs ok kitolni. Ennél később csak azok adhatják le bevallásukat, akik az adóhiva­taltól haladékot kértek. Idén könnyebb halasztást kérni, mint tavaly volt: elég ezt a szán­dékot írásban jelezni az adóhi­vatalnak. Az áfafizetőkkel az adóhivatal már csak elektroni­kus formában tartja a kapcso­latot, nekik a halasztás igény­lését is elektronikus formában kell eljuttatniuk a hivatalnak. Az adóhivatal legfeljebb 3 hó­napos halasztást hagyhat jóvá, ha az adózónak külföldről is voltak bevételei, akkor féléves haladékot kaphat. A központi adó- és vámhivatal a halasztás­ról értesíti a Szociális Biztosítót és az egészségügyi felügyeletet is, ez utóbbi pedig ezt továb­bítja az egyes egészségbiztosí­tóknak. Március 31-éig - vagy halasztás esetén a kitolt határ­időig - nemcsak az adóbeval­lást kell leadni, hanem az adót is be kell fizetni. A természetes személyek kétféle nyomtatvány közül vá­laszthatnak: az A és a B típu­súból. Az A típusú adóbevallási ívet azoknak kell kitölteniük, akiknek alkalmazotti bevételük volt - függetlenül attól, hogy rendes munkaszerződésre vagy megbízásos szerződésre dolgoztak-e. Amennyiben vala­kinek volt még más adóköteles jövedelme is, B típusú adó­bevallást kell készítenie. A B típusú űrlapot azok szokták ki­tölteni, akiknek volt bevételük vállalkozásból, bérbeadásból, ingatlaneladásból. Az alkalmazottaknak nem kell a teljes bérükből adót fi­zetniük. A legtöbb alkalmazott jogosult adómentes minimum­ra vagy adóbónuszra, aminek köszönhetően csökken az adó összege. Az adómentes rész azt az alapösszeget jelenti, amit mindenki leszámíthat a jöve­delméből, adózni csak a mara­dék összegből kell. Az adómen­tes rész összege az adott évben (Fotók: SITA, Ján Krošlák, képarchívum) Gyakorlati tudnivalók I Az adóbevallást a a lakhely szerint illetékes adóhivatalban kell leadni. 2 A határidő március ■ 31., de lehet 3 vagy 6 hónapos halasztást kérni. 3 A választott határidőig ■ az adót be is kell fizetni. 4 Az A típusú adóbevallást ■ az tölti ki, akinek tavaly csak alkalmazottként volt bevétele, vagyis csak rendes főállású munkaszerződés vagy valamilyen mellékállású megbí­zási szerződés alapján kapott fizetést. 5 B típusú adóbevallást ■ annak az adózónak kell készítenie, akinek tavaly vállal­kozásból, ingatlan bérbeadá­sából, kamatokból vagy egyéb forrásból - pl. nem pénzbeli nyereményből, értékpapírok vagy ingatlan eladásából stb.- is volt bevétele. Azok is ezt töltik ki, akik a vállalkozás mellett alkalmazottak is voltak. szerzett jövedelem nagyságától függ. Az adóalap adómentes része 2013-ra vonatkozóan 3735,94 euró. Ezt az adómen­tes összeget csak az aktív jöve­delemmel kapcsolatban lehet érvényesíteni, amilyen például az alkalmazotti fizetés vagy a vállalkozásból származó be­vétel. Ha valakinek csak nem aktív jövedelemnek minősülő - bérbe adásból vagy kamatok­ból származó - bevétele volt, adóalapjából nem számíthatja le az adómentes minimumot. Ingatlan eladása Valamely ingatlan eladásából származó bevétel csak akkor nem adóköteles, ha legalább 5 évig volt az eladó tulajdoná­ban. Egy átmeneti intézkedés szerint a 2010-ig szerzett lakás vagy ház eladásából származó bevételből nem kell adót fizetni, ha közvedenül az eladás előtt legalább 2 évig ott állandó lak­hellyel rendelkeztünk. Ha vala­ki korábban adja el az ingatlant, adót fizet, amit az ingatlan be­szerzési és eladási ára közötti különbözeiként számítanak ki. Le lehet vonni mindent, amit az ingatlanba fektetett, vagyis az ingatlant eladó személy csak a haszonból adózik. Örökölt ingatlan Ha olyan ingatlant ad el va­laki, amit szüleitől vagy házas­társától örökölt, az eladásából származó bevétel mentesül az adó alól. Feltétel azonban, hogy az ingatlan legalább 5 évig volt az örökhagyó tulaj­donában. Ha az ingadant még 2010 előtt szerezte, az eladás­ból származó bevételből nem kell adózni, ha az örökhagyó­nak legalább 2 évig ott volt az állandó lakhelye. Ha nem egyenes ágon történő öröklés­ről van szó, az ingatían eladása esetén szintén van lehetőség adómentességre - attól függő­en, az örökös mennyi ideig bir­tokolta, illetve milyen hosszú ideig rendelkezett ott állandó lakhellyel. Ingatían bérbeadása Akiknek valamely ingatían bérbeadásából van jövedel­mük, leszámíthatnak belőle 500 eurónyi adómentes részt. Az adóbevallásban már ezzel a tétellel csökkentett összeget kell feltüntetni. Ha a bérbe­adásból származó éves bevétel nem éri el az 500 eurót, nem is kell bevallani, nem kell belőle adót fizetni. Aki több ingadant ad bérbe, a lakások, házak szá­mától függedenül csak egyszer számíthatja le az 500 eurós té­telt. (sza, pravda) Az A típusú adóbevallási ív kitöltése A természetes sze­mélyek kétféle adóbevallási ív kö­zül választhatnak. Az A típusút az tölti ki, akinek kizáró­lag valamilyen munkaviszonyból származó adóköteles jövedelme volt. A B típusú arra vonatkozik, akinek vállalkozásból, ingatlan bérbeadásából, kamatokból vagy más forrásból származó jövedel­me is volt. Akinek egyszerre volt alkalmazotti fizetése és egyéb adóköteles bevétele, az is a B típusú adóbevallást adja le. Az alábbiakban egy konkrét példán bemutatjuk az A típusú nyomtat­vány kitöltését. A B típusúval egy hét múlva foglalkozunk. Varga Erzsébet Szlovákiában lakik. 2013-ban két állása volt: egy teljes munkaidejű főállása valamint kötött egy megbízási szerződést is egy másik munkaadóval. Az előb­biből tavaly 9600 euró bruttó bevétele volt - a Szociális Biztosítóba 902,40 eurót, az egészségbiztosítóba 384 eu­rót fizetett be, az adóelőlege 869,76 euró volt (az adóbó- nusz érvényesítése nélkül). A megbízási szerződésre végzett munkáért 2013-ban 1200 euró bruttó fizetést kapott - ebből 112,80 euró társadalombiztosítást, 48 euró egészségbiztosítást és 197,40 euró adóelőleget fizetett. Erzsébet férje 2013- ban csak rövid ideig dolgo­zott, 2013. március 28-ától munkanélküli volt, segélyt is folyósítottak számára. Van egy eltartott gyermekük, aki után Erzsébet a fő munka­adójánál egész évben érvé­nyesítette az adóbónuszt. A cég elvégezte helyette az éves adóelszámolást, ám fő munkaadóját nem tájékoz­tatta a mellékállásáról és az onnan szerzett jövedelméről, ezért A típusú adóbevallást is kell készítenie. A nyomtatvány kitöltése előtt fi­gyelmesen el kell olvasni a ma­gyarázó szöveget! Azokat a so­rokat, amelyek az adózóra nem vonatkoznak, üresen kell hagyni!- adatok az adózóról - az ele­jén meg kell adni az adózó szüle­tési számát, és x-szel bejelöljük, hogy 2013-ra vonatkozó rendes adóbevallásról van szó (ez az első lehetőség), utána kitöltjük a sze­mélyi adatokat és az állandó lak­hellyel kapcsolatos adatokat.- a törvényes képviselő, örö­kös vagy azon személy ada­tai, aki a bevallást elkészíti. Ha az adózó nem személyesen adja le az adóbevallást az adóhi­vatalban, akkor ebben a részben meg kell adni annak a személy­nek az adatait, aki a nyomtat­ványt kitölti. Varga Erzsébet ezt a részt üresen hagyja, mert az űr­lapot ő maga tölti ki. Ugyanakkor ebben a részben mindenképpen ki kell tölteni a 25. sort, vagyis • 32a. sor - meg kell adni a a telefonszámot és a 26. sort, az megbízási szerződés alapján e-mail címet - ezeket az adatokat szerzett bevételt: 1200 euró akkor is meg kell adni, ha az adó- • 33. sor - megadjuk az adó­zó maga készíti a bevallását. zó összes befizetett járulékait: 1447,2 euró (902,40 + 384 +- az adóalap csökkentéséhez dalombiztosítási járulékokat kell szükséges adatok - Erzsébet megadni: 1015,20 euró (902,40 a 29. sorban megadja a férjére + 112,80) vonatkozó adatokat, akivel egy • 33b. sor - itt csak az egész­háztartásban él, és érvényesíteni ségbiztosítási járulékokat kell akarja a rá eső adómentes részt, megadni: 432 euró (384+48) Férje saját jövedelme 2215,50 • 34. sor - a fentebb megadott euró volt. 2013. elején alkalma- adatok alapján ki kell számolni az zott volt, az akkori bruttó fizeté- adóalapot: be kell írni a 32. és a séből le kell vonni a járulékokat, 33. sor különbözetét. Figyelem! az így kapott összeghez pedig Gyakori hiba, hogy az adózók fi- hozzá kell adni az összes munka- gyelmetlenségből a 32. és a 32a. nélküli-segélyt. Továbbá fel kell sor különbözetét tüntetik fel, tüntetni a hónapok számát, ami- pedig nem azt kell! Tudatosítani kor teljesültek az adómentes rész kell, hogy a 32. és a 33. sor közé érvényesítésének a feltételei: a beiktattak egy köztes sort, úgy­férj 2013. március 28-ától szere- hogy az első és a harmadik sor pel a munkaügyi hivatal nyilván- különbözetét kell megadni. Er- tartásában, a feltételek áprilistól zsébet esetében ez 9352,80 euró teljesültek, ami az év végéig ősz- (10 800 - 1447,20). szesen 9 hónapot jelent.- a 2013-as adóbónusz ér­vényesítéséhez szükséges • 36. sor - beírjuk a 34. sorban adatok - ebben a részben az feltüntetett összeget, Erzsébet adózóval egy háztartásban élő esetében: 9352,80 euró eltartott gyermek adatait és azon • 37. sor - ide kerül az adózó hónapok számát kell feltüntetni, adómentes része, 2013-ban tör- amelyekre érvényesíteni akarja vényből kifolyólag ez 3735,94 az adóbónuszt. Erzsébet a mun- euró kaadójánál egész évben élt ezzel • 38. sor - beírjuk a házastársra a lehetőséggel, ezért a 30. sor- vonatkozó adómentes részt, előbb bán az első ablakban megjelöli az azonban ki kell számolni a pontos 1-12. hónapot. összeget. Erzsébet esetében ez a 3735,94 euró és a férj (29. sorban) megadott saját jövedelmének a ■ különbözete, vagyis: 1520,44 euró- a munkaviszonyból szárma- (3735,94 - 2215,50). Ez az összeg zó 2013-as bevétel adóalap- a férjre vonatkozó egész éves adó­jának a kiszámítása mentes rész, esetünkben azonban nem egész évben, hanem csak • 32. sor - be kell írni az összes bizonyos hónapokban teljesültek munkaadótól kapott bruttó bévé- az érvényesítésének feltételei. A telt, Erzsébet esetében a fő- és a pontos hónapok számát a III. mellékállásból befolyt jövedelem részben tüntettük összegét: 10 800 euró

Next

/
Oldalképek
Tartalom