Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-10 / 57. szám, hétfő
4 Vélemény És háttér ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 10. www.ujszo.com KOMMENTAR Ki lesz az ország marketingarca? MOLNÁR NORBERT Szombaton koszorúzunk és választunk. Elnököt választunk. Tíz évig ült a nyakunkban egy majdnem politikai hulla, akinek sikerült az államfő intézményét a vicc szintjére süllyeszteni, de ebben nem nagyon különbözünk a környező országoktól. Lehet azon vitatkozni, mennyire fontos az államfő Szlovákia politikai berendezkedésében, de az biztos, hogy mégiscsak az elnök az ország arca, lógója vagy ha úgy tetszik, QR kódja. Szombaton arról döntünk, mennyivel lesz jobb a marketingünk, mint eddig. Rosszabb nem lesz, az biztos. Az elnökválasztásban az a legjobb, hogy az emberek iszonyatos mennyiségű ostobaságot képesek összehordani róla. Meg az, hogy a jelöltek kevesebb marhaságot beszélnek, mint mondjuk a parlamenti választások tájékán. Ennek egyszerű oka van: kevesebben vannak. És mindenki egy ellen van. így az első forduló valójában egy belterjes népszavazás lesz a jobboldalon, hogy melyik jelölt kerüljön a második fordulóba, mert az egyértelmű, hogy Ficót nem lehet legyőzni az első fordulóban. Óriási ostobaság az az érvelés, hogy aki a második fordulóba bejutásra esélytelen Bárdos Gyulára szavaz az első fordulóban, az valójában a jelenlegi miniszterelnök esélyeit növeli. Csak az növeli Fico esélyeit, aki nem megy el szavazni, vagy egyenesen Ficóra szavaz. Aki Bárdosra vagy Pavol Hrušovskýra szavaz, elvi döntést hoz, voksa nem Ficóhoz vándorol, s megnehezíti a jelenlegi kormányfőnek, hogy már az első körben nyerjen. Aki Bárdosra vagy Hrušovskýra voksol, egyszerűen csak a többi jobboldali szavazóra bízza, hogy ki legyen Fico ellenfele a második körben: Andrej Kiska, Milan Kňažko vagy Radoslav Procházka. Se többről, se kevesebbről nem dönt. Öt évvel ezelőtt Iveta Radičová sokkal komolyabb aspiráns volt, mint most a jobboldalon összejött jelöltek, s Robert Fico sokkal komolyabb jelölt, mint legutóbb Ivan Gašparovič volt. Radičovának mégsem sikerült még megszorongatnia sem Gašparovičot, ami előre vetítheti, hogy idén ki nyeri a második fordulót. Ám az is tény, hogy Radičová politikai jelölt volt, így nem gyűjtötte be a protestszavazatokat, míg a mostani választás második körre esélyes jobboldali jelöltjei valamilyen szinten mind polgári jelöltek, vagyis számíthatnak protestszavazatok- ra is, még ha nem is sokra. Mégis, ahhoz, hogy ne Fico nyerjen, valamilyen óriási csodának kell történnie. Még a kapanyél csodájánál is nagyobbnak. Az viszont tuti, hogy csak március 29-én dől el, ki lesz az ország feje. De az már most biztos, hogy Szlovákiának lógó helyett lógója lesz. Nagy nemzeti közösségről hiába beszélünk, ha nincsenek meg azok a kicsik: falvakban, iskolákban A vers meghalt? Ugyan! Nem sokkal a háború után, 1950-ben egy tehetséggel szerényen, ambícióval annál inkább megáldott emberke azt mondta: a vers meghalt, a költészetnek nincs létjogosultsága. LOVÁSZ ATTILA Hatvan évvel később egy eldugott nyírségi kis falu nyolcadikosai briliáns tudással nyertek meg egy országos nyelvi vetélkedőt. Tanáruk a Magyar Rádiónak azt mondta, anyeivakölté- szet maga. „Tudja a kedves szerkesztő úr, melyik a legismertebb magyar hexameter?” - tette föl a kérdést, s miután sem József Attila Két hexametere, sem Radnóti Hetedik eclogája nem nyert, elárulta a megoldást. „Napolta minden vásárló olvassa: Áfás számla igényét kérjük előre jelezze!” Tökéletes hexameter. A kis nyírségiek így játszottak a nyelvvel, keresve banki feliratokon jambusokat, hivatalos értesítőkben pentametereket, dakti- lus után nyomozva versre nem is hasonlító írásokban. A diákokat a nyelv szeretete kovácsolta közösséggé. A nyelvé, amelynek védelméről, megtartásáról, műveléséről oly sok szót ejtünk. A nyelvé, „amelyben él a nemzet”. Mégsem öncélú nyelvművelés volt, eközben barátok, versenyben társak, munkában együttműködők lettek. Valami olyat éltek meg, amit a médiumidióta világban a képernyő előtt magára maradó gyerek soha, s így soha nem is válhat egészséges felnőtté. Nemzeti közösségről beszélünk gyakran, miközben elfelejtjük, nagy nemzetrészekről, nagy nemzeti közösségekről hiába beszélünk, ha nincsenek meg azok a kicsik: falvakban, iskolákban, utcákban, intézményekben. Azok a közösségek, amelyekben meg lehet tudni, egyáltalán mi a közösségi lét, amelyekben a nagy közösségekhez tartozás mikéntjét lehet gyakorolni kicsiben, sokkal hatékonyabban. Felkent tudorok megfogalmazásában: ott lehet közösségekbe szocializálódni. Mindegy, mit tesz a közösség: énekel, csizmáját veri, komputerprogramokat ír, szaval vagy közösségi klubot meszel. Akár focizzon is vagy túrázzon, akkor is fontos. Anyanyelvről értekezve viszont azt is el kell mondani: focizni lehet más nyelven is, néptáncolni vagy színjátszani nem. Városi, falusi emberek közül nem is kevesen áldoznak szabad időt, energiát a közösségteremtésre és megtartására. Pótolhatatlan munkát végeznek egyetlen cent nélkül, mert ha a falvakban és városokban, intézményekben a kis közösségek nem léteznek, akkor a politikai program tavalyi tépőnaptár csupán, az érdekvédelem talmi jogászkodás, minden okos nyilatkozat süket duma, s minden újságcikk papírpazarlás. A nemzet lámpásai azok, akik közösségeket hoznak létre, még egyszer hangsúlyozom: teljesen mindegy, milyen tevékenységgel, ha az nemes, és ha az anyanyelv a közösség összetartó ereje. Miért írja mindezt egy politikai kommentátor? 65 éves a Cse- madok. A rendszerváltás után sokan beszüntették volna, sokan pártnak látták, sokan érdekvédelmi szervezetnek, voltak vezetői, vezetőségei, alkalmazottai és pártfogói, de 65 éven át elsősorban helyi emberei. Közösségteremtő emberek, a szó legnemesebb értelmében amatőrök, öntevékeny aktivisták. A legkevesebb, hogy egy születésnap kapcsán köszönetét kapjanak. Úgyhogy, Newton után szabadon: köszönöm, hogy munkámban ilyen óriások vállán állhatok. Mert miattatok nem halt meg a vers, és nem halt meg a közösség. (Ľubomír Kotrha karikatúrája) Moszkvában úgy látják, Kijevben a Nyugat által rendezett puccs zajlik. Putyin motivációja az, hogy egész egyszerűen elárulva érzi magát Krím: vörös vonal és vörös posztó JARÁB1K BALÁZS Miután Kijevben az EU által gründolt megegyezés Viktor Janukovics (volt) elnök és az ellenzék között pár óra alatt dugába dőlt, Moszkva nem sokat maszatolt. Az Obama amerikai elnök által oly gyakran emlegetett vörös vonal virtuális meghúzása helyett egyszerűen csapatokat küldött az orosz többségű Krím félszigetre. Megsértve ezzel mind a nemzetközi jogot, mind az Ukrajnával érvényes kétoldalú szerződéseket. Moszkvában úgy látják, Kijevben a Nyugat által rendezett puccs zajlik. Putyin motivációja egyszerű, csak a nyugati sajtó blődségeit olvasva nem az. Egész egyszerűen elárulva érzi magát: a Nyugat megint becsapta őt, miután ő meggyőzte Janukovicsot az egyezség aláírásáról. A krími katonai akció azonban nem a Nyugat, illetve a liberális rend ellen irányul, hanem a szevasztopoli fekete-tengeri orosz flottát hivatott bebiztosítani. Megelőző csapás: ha az ukránok, illetve a Nyugat aláírása ennyit ér, akkor jobb most lépni, mint megvárni, hogy onnan is kitúrják őket. Éppen ezért úgy gondolom, hogy Moszkva elérte elsődleges célját és nem megy tovább. De facto ellenőrzi a Krímet, s egy de iure (annek- tálás) lépéssel sokkal nagyobb konfliktust kockáztatna helyi és globális szinten is. A Krím de facto eddig is orosz katonai és pénzügyi ellenőrzés alatt volt, ám most szabad út nyílik a flotta gyarapításához, amit eddig az ukránok nem engedtek. Ám a Krím nem azért tartozik Ukrajnához mert Hruscsov elvtárs anno jó kedvében (értsd ittasan) odaajándékozta, hanem mert Ukrajnából jön a víz, a villany és az élelem nagy része is. A krími tatárok pedig akár fegyvert is képesek fogni az oroszok ellen, ha azok valóban átvennék a hatalmat. Putyin már elérte, amit akart. A Nyugat értésére adta, hogy a térségben komoly orosz érdekek vannak, és Moszkva akár fegyveres erővel is kész azokat megvédeni. Mindez szerepel a 2010-es és 2012-es védelmi doktrínákban is, s most „élőben” is láthatjuk. Moszkva komolyan gondolja, hogy a Nyugat ne ossza az észt olyan régióban, amelyet az oroszok tartanak el (pontosabban ki). Tisztában van azzal is, hogy az EUnak nem fűződik igazi érdeke Ukrajna csatlakozásához, ehhez nincs se pénz, se energia, se egységes politikai akarat. Es az oroszokkal szembeni kemény szankciók életbe léptetésére sincs. Nem azért, mert az orosz oligarchák kilóra megvették Nyugaton már félreverték a harangokat. Tény- leg megvéd minket a NATO? Krím után ezmár nem paranoiás kérdés. Londont, hanem mert az EU- ban egyrészt működik a jog- biztonság (vagyis bármilyen szankció esetén az EU-nak bíróságon kell bizonyítania a szankció jogosságát). Másrészt a gazdasági szankciók bevezetésével az Európai Unió országai is hatalmas veszteséget könyvelnének el. Tessék megmagyarázni a magyaroknak vagy a szlovákoknak (Görögország után), hogy nekünk most Ukrajna miatt kell az oroszokkal „háborúzni”. Nyugaton már félreverték a harangokat: ha most engedünk, akkor a Baltikum, sőt Közép-Európa következik. Tényleg megvéd minket a NATO? Krím után ez már nem paranoiás kérdés. Moszkva számára csak egy bökkenő van: Putyin eddigi összes húzása bumerángként működött. 2004-ben Putyin nyűtan támogatta Janukovics elnöki kampányát, narancsos forradalom lett a vége. 2010-ben burkoltan támogatta Julija Tyimosenkót, Janukovics nyert. A vüniusi csúcs előtt megvette Janukovicsot, jött a Majdan. Éppen a pánszláv és pravoszláv világban hívő, nem Oroszországban élő orosz ajkúakat gondolkodtathatná el, hogy megtámadtak egy pravoszláv testvémépet (katolikust persze lehet). Putyin hazai közönségnek játszik, eddig sikerrel. Éppen ezért igyekszik annyira az orosz propaganda a kijevi eseményeket a Nyugat, no meg az ukrán fasiszták nyakába varrni. Ám ezzel pont a Nyugat számára nyit kaput. Ha az oroszok hivatalosan is elfoglalják a Krímet, azzal az európai biztonsági kérdések visszakerülnek az USA figyelmének középpontjába és a transzatlanti tengely újra megerősödik. Moszkva vörös vonalát vörös posztóként érzékelik Nyugaton.
