Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)

2014-03-01 / 50. szám, szombat

o N on E lnöksége elején, 2010- ben Janukovics egy kis házat vásárolt Kijev közelében. Később a helyi sajtó szerint az egész birtokra rátette a kezét. Csak Janukovics családtagjai és néhány kiválasztott látogathatták a titkos helyet, ahol a helyiek szerint a biztonságiakkal és a személyzettel együtt időnként akár háromezren is dolgoztak, amikor Janukovics fon­tosabb társasági eseményre készült. Újságírók is hiába próbáltak meg behatolni a birtokra; Tetyana Csor- novilnak egyszer sikerült, majd hó­napokkal később az utcán ismeret­lenek súlyosan bántalmazták.- Ez egy zsarnok emlékműve, amit meg akarunk mutatni a népnek - mondta Eduard Leonov, a szél­sőjobboldali Szabadság párt parla­menti képviselője. — Valósággal sokk ért - mondta Natalja Rudenko nyugdíjas kato­nanő, a gondosan nyírt, nyulakat és szarvasokat ábrázoló szobrokkal díszített gyepet csodálva a korrup­ció jelképének tekintett, fél Mona­co területű Mezsihirja birtokon. — Hogy lehet, hogy ilyenje van valakinek egy ilyen szegény ország­ban? Egy ilyen ember biztosan el­Nem egyedül és nem is a feleségé­vel élt Viktor Janukovics a luxus­villájában. Itt lakott Janukovics 39 éves szeretője, Ljubov Polezsáj, va­lamint annak előző kapcsolatából származó 12 éves lánya is - adta hírül a Kyiv Post. Az exelnök sosem vált el Ljudmi- lától, 64 éves feleségétől, akivel 1972-ben keltek egybe, miután a férfi kiszabadult a börtönből, ahol testi sértés miatt töltötte bünteté­sét. Az azonban köztudott volt, hogy a nő Donyeckben él, és so­sem kedvelte a first lady szereppel járó kötelességeket. Janukovics ezt azzal magyarázta, hogy felesége ne­gatívan áll a politikához. Az rezidencián talált nyomok sze­rint Janukovics régóta élt együtt a szeretőjével, de a viszonyt a nyil­vánosság elől eltitkolták. A nő egy kijevi spa szalon tulajdonosa és egy alapítványt is igazgat. A névje­gyét megtalálták a kiürített elnöki rezidencián, de az azon szereplő telefonszám már nem működött. A nő február 18-ig aktívan frissí­tette Facebook-oldalát, leginkább kutyás és virágos fotókkal. A sze­A Kijevtől 30 kilométerre lévő Mezsgorjében hihetetlen luxusban élt az elnök egy finnek által, fából épített luxusházban. Mezsgorje hatalmas, területe retőnek van egy törpespicce, amely 140 hektár, amit ötméteres kerítés vesz körbe a teljes, 54 kilométeres kerülete mentén. A birtok a Dnyeper partján fekszik, ezért van jachtkikötője is. szerepelt a Janukovics távozását A tüntetések után a parkot szabadon látogathatják az emberek. (Fotók; TASR/AP, SITA/AP, MTI) rögzítő biztonságikamera-felvéte­2014. március 1., szombat, 8. évfolyam, 9. szám A távcsövek világa 17. oldal A látogatók közül néhányan a görög szobrok másolatai előtt pózoltak A 140 hektáros birtok impozáns kovácsoltvas kapuja A barokk palotára emlékeztető központi épületben mindent márvány borít mebeteg — vélte Rudenko asszony.- Ezt mindenkinek látnia kell. Ál­lítsák bíróság elé! - tette hozzá. A nyugalmazott katonanő nem az egyeden volt, akit érdekelt az uk­rán elit életmódja: a kíváncsiak tö­mege miatt hatalmas dugó alakult ki, és végeláthatadan sor kígyózott a 140 hektáros birtok impozáns kovácsoltvas kapuja előtt.- Nyugodjanak meg, mindenki befér, van itt hely mindenkinek- kiáltotta egy oszlopon ülő ellen­zéki aktivista hangosbeszélőjén. A látogatókat figyelmeztették; aknák lehetnek a gyepen, illetve provoká­torok jöhetnek kárt tenni az épü­letben. A birtokot néhány órával korábban még a kormányőrség elitegységei védték, az elnök távozása óta pedig az ellenzéki önvédelmi erők. Ok járőröznek és óvják az épületeket a fosztogatástól. A látogatókat már a bejáratnál táb­la figyelmezteti a „jó magaviselet­re”: „Látogatók, ne rongálják meg a rabló arroganciájának bizonyíté­kait!” A barokk palotára emlékeztető központi épületben mindent már­vány borít, aranyozott ikonok, régi páncélok a termekben. Mindez egy olyan országban, ahol az ádagbér nem éri el az 500 dollárt. Tátva maradt a kijeviek szája Hatalmas birtok, márványburkolatú szobabelső, golfpálya és magánállatkert: több ezer ukrán ment az elmúlt hét végén megnézni Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök Kijev melletti Mezsihirja nevű rezidenciáját. Tátva maradt a szájuk. A sietős távozásra a padlón heverő kartondobozok utalnak. A 63 éves politikus, aki három hónapja tartó zavargások után menekült el, rend­szerint a biztonsági őrök védte ma­gas falak mögötti luxusrezidencián töltötte a hétvégéit. A látogatók szerint a birtok inkább egy biztonságmániás közel-keleti sejk megvalósult álmaira emlékez­tetett, mintsem egy Kelet-Ukraj- nában növekedett, a hatalomba kanyargós úton jutott bárdoladan férfi otthonára. Az Ausztráliából és Afrikából hozatott struccok egy újgazdagnak a státusszimbólumok iránti gyengeségéről árulkodnak. A félig szórakozó, félig dühös lá­togatók közül néhányan a görög szobrok másolatai előtt pózoltak, mások a fácántelepet fényképezték mobiltelefonokkal, ahol Szumát- ráról és Mongóliából hozott ma­Az egyik online bútoráruház jelenleg 71901.80 euróért kínálja ugyanazt a spanyol gyártmányú csillárt, amelyből három darab található a Janukovics-rezidencia fogadótermében. És ez csak három csillár... darak is láthatók. Több kilométert is gyalogoltak, hogy megnézzék a helikopter-leszállót, az istállókat, sőt egy garázst, amelyben szovjet harci járművek múzeuma látható.- Mama, hol vannak az arany vé­cék? - kérdezte egy ötéves kisfiú, amikor belépett az Erzsébet-kori vitorlás másában berendezett bál­terembe. „Én is ilyen kalózhajót akarok!” - tette hozzá.- Nyugalom, ez már a miénk - vá­laszolta az édesanyja. Egyes látogatók emlékébe élesen bevésődtek a kijevi összecsapások, amelyek során több tucatnyian haltak meg az elmúlt héten Kijev- ben és a belváros valóságos hábo­rús övezetté változott.- Ez megerősíti bennem a benyo­mást, hogy megérte - jegyezte meg egy lembergi lakos, Bohdan Pancsisin. „Azt hiszem, ha az a száz ember, aki meghalt, ezt lát­hatta volna, szintén így gondol­ná” - tette hozzá a kereskedő. A látottaktól megdöbbenve a láto­gatók csak találgatták, mekkora le­het a megbuktatott elnök vagyona.- Ez a ház, ez a kert, ez a luxus...- ismételgette Viktor Kovalcsuk szerelő. - Kórházat, árvaházat kel­lene berendezni benne, vagy va­lami mást a tüntetések sebesültjei számára - javasolta.- Bármi történjen is, ezt vissza kell adni a népnek. A mi pénzünkön vették, visszajár nekünk - mondta egy másik nézelődő. A parlament a múlt vasárnap visz- szahelyezte állami tulajdonba a Mezsihirja rezidenciát. A terület hivatalosan eddig a kormány tulaj­donában állt, Janukovics „bérelte” a kabinettől. 2009-ben ezzel szem­ben azt mondta Janukovics, hogy a terület teljes egészében az övé, amiért egy „nagyon komoly össze- . get fizetett”, de a pontos árat nem árulta el. leken is. A nő előző kapcsolatból származó, 12 éves lánya is az el­nöki rezidencián élt, hálószobáját fehér barokk bútorok és renge­teg plüssállat díszítette. A kislány Facebook-oldalán posztolt egy rajzot, ahol a neki fontos embere­ket ábrázolta. A képen a kislány az anyját és egy férfit ölelt, a férfi alatt a V. F. felirat szerepelt, ami Viktor Fjodorovicsra, azaz Janukovicsra utalhat. Viktor Janukovics a családjával is nagyvonalú volt. Legidősebb fiá­nak, Alexander Janukovicsnak a vagyonát az amerikai Forbes ma­gazin ukrán kiadásában több mint 500 millió dollárra becsülték, ezzel Ukrajna második leggazdagabb embere lett. A yanukovich.info portál pedig közzétett egy ábrát, amely azt mutatja, hogy meny­nyit növekedett az ifjú Janukovics vagyona, amíg az apja volt az el­nök. Eszerint 2010-től tavaly év végéig, vagyis nagyjából 3 év alatt meghetvenkétszerezte azt. így a 2010-es 7 millió dollárból, 2013- ra 510 millió dollárja lett az ere­detileg fogorvos Alexandernek A tüntetők megtalálták Janukovics Alexander garázsát is a birtokon, ahol 12 autóra bukkantak összesen legalább kétmillió dollár értékben. (MTI, Index, hirado.hu)

Next

/
Oldalképek
Tartalom