Új Szó, 2014. február (67. évfolyam, 26-49. szám)
2014-02-12 / 35. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. FEBRUÁR 12. Régió-SZÜLŐFÖLD-HIRDETÉS 13 A képzőművészet az élet útmutatója - véli Ladislav Sabo, a kiállítás kurátora (A szerző felvétele A kiállításon főként galántai járásbeli alkotók munkáit tekinthetik meg Megnyílt a 12. Galántai Paletta Galánta. Csütörtökön nyitották meg a Galántai Paletta kiállítást a reneszánsz kastélyban. Idén 28 művész mutatkozott be a képzőművészeti klub kiállításán, amit tizenkettedik alkalommal rendeztek meg. BARTALOS ÉVA Idén a kastély három helyiségében állították ki alkotásaikat a művészek. Az első helyiségben a tájképek dominálnak. „Az első teremben a környezetet ünnepeljük. A festmények, képek főként a Kis- Dunát ábrázolják. Természetes, hogy a Kaskády víztározó ipari épületét senki nem akarja lefesteni” - mondta Ladislav Sabo szobrász, a kiállítás kurátora. A középső teremben főként fiatal művészek képeit állították ki. ,A munkákat a fantázia, a realitástól való elszakadás és a vakmerőség jellemzi. Látható, hogy egy teljesen más generáció mutatkozik be. A harmadik helyiségben azoknak a szerzőknek az alkotásait állítottuk ki, akik több munkával vesznek részt a kiállításon” - folytatta a szobrász. Hozzátette, szerinte az idei kiállítás a sikeres rendezvények közé sorolható. A kiállításon főként galántai járásbeli alkotók munkáit tekinthetik meg a látogatók, de a Dunaszerdahelyi és a Vágsellyei járásból is érkeztek kiállítók. Fafaragások, festett üvegek és selyem- és különböző technikákkal készült képek színesítik a kiállítást. Margita Knappová, a Galántai Népművelési Központ igazgatója elmondta, rendszeres kiállításaik azt mutatják, hogy nő a művészek és a látogatók száma. „Mindig érkeznek új művészek, most nyolc új kiállítónk van” - mondta az igazgatónő. A Galántai Paletta az évek során nemcsak a város, hanem a széles régió fontos kulturális-társadalmi eseménye lett. Ladislav Sabo a művészet jelentőségéről is beszélt, ami minden életkorban mást jelent. „Gyerekkorunkban játékot jelentett, a fiataloknál a vágyak és az elvárások kifejezését, a felnőtteknek pihenést jelent, a menekülést a felelősség elől, egyeseknek a megélhetést. Idős korban az élettapasztalat összegzését, esetleg az elvesztett rokonokkal való értekezést jelenti. A képzőművészet az élet útmutatója” - mondta a szobrász. A kiállítás március 21-ig tekinthető meg a reneszánsz kastélyban. Téma volt a vezetőképző táborok lelki élete, az alap- és továbbképzés Megújulóban a cserkészet Nemcsak tanácskoztak, hanem szórakoztak is ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Nyékvárkony. Február 7-9- én tartotta a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség (SZMCS) 20. szövetségi közgyűlését és cserkészvezetői konferenciáját. Az éves értékelő hétvégén, melyen több mint 80 cserkész vett részt, megvitatták az SZMCS aktuális mozgalmi és szervezeti kérdéseit. A szombati közgyűlést Kocur László, a Szövetségi Cserkésztanács elnöke nyitotta meg, majd Horváth Ákos, Nyékvárkony polgármestere és Menyhárt József, a község alpolgármestere köszöntötte a cserkészeket. Az alpolgármester, aki maga is cserkész, megköszönte a cserkészek munkáját, és kiemelte a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltésére nyújtott lehetőségeket. Miután a közgyűlés résztvevői meghallgatták az éves beszámolókat a szervezet 2013-as évi működéséről, az SZMCS szervezeti struktúrájának újragondolása, valamint az azzal járó kérdések kerültek napirendre. Délután a cserkészvezetői konferencián a szervezők teret adtak a csapatparancsnokok tapasztalatcseréjére, amely során megoszthatták egymással a csapatvezetés folyamán felmerült gondokat és sikereket. Eközben a többi résztvevő az „open space”, vagyis a nyílt tér nevű módszer segítségével kis csoportokban, kötetlen beszélgetés formájában kereste a megoldást a fiatalságot leginkább érintő problémákra, érintve egyebek mellett a cserkészvezetők motiválását, aj internet felhasználásának veszélyeit és a lelki élet kérdéseit is. A konferencia végén a résztvevőknek bemutatták a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség megújult honlapját is, amely a www.szmcs.sk címen érhető el. Vasárnap az 1. számú, Esterházy János gróf vezetőképző cserkészcsapat év eleji ülésén a képzésvezetők a vezető- képzés aktuális problémáival foglalkoztak. Terítékre került egyebek mellett a vezetőképző táborok lelki élete, az alap- és továbbképzés, (szmcs-p) (Szabó Csilla felvételei) Több mint nyolcvan szlovákiai magyar cserkész vett részt a közgyűlésen Többet olcsóbban! Most rendelje meg egy évre az Új Szót! A megrendelőt megajándékozzuk: Automata kávéfőző Előfizetve olcsóbb! • tea készítésére is alkalmas • víztartály kapacitása: 1,4 liter • csészék száma: 2 Az ajándék értéke: 50 € Az ajánlat 2014. február 15-ig tart. E 13 4-> 'fü o