Új Szó, 2014. január (67. évfolyam, 1-25. szám)
2014-01-15 / 11. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JANUÁR 15. Régiósport 19 A losonciak és a dunaszerdahelyiek játszották a prímet a XXIV. Pápa Kupa nemzetközi labdarúgótornán Hatodszor nyert a rekordbajnok Pápa/Losonc/Dunaszerda- hely. Az előző három kiírásban győztes losonciak újabb diadalával fejeződött be a Pápa Kupa nemzetközi utánpótlás korosztályú teremfocitorna immár huszonnegyedik felvonása, melyen Románia, Szlovákia és Magyarország nyolc U 16-os alakulata vetélkedett a trófeáért. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A rendezvénynek újoncai is voltak; ugyanis a szervezők a testvérvárosok mellett meghívták a nyári Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság pápai elődöntőjébe került Dunaszerdahely (js Nyárád- szereda együttesét. Az előzetes nevezéstől eltérően a németországi Leinefelde nem tudta vállalni a szereplést, ezért helyébe az Üstökös FC Győr került. A két dél-szlovákiai résztvevő veretlenül vette az akadályokat, csoportelsőként jutott a fináléba. A döntőben a losonciak jutottak előnyhöz, de a dunaszerdahelyiek négy perccel a szikrázó csata befejezése előtt egyenlítettek. Büntetőkkel a nógrádiak szereztek újabb elsőséget, össze-, sen immár hatodszor! „Talán a mi csoportunk idén valamivel könnyebb volt, mint a másik, így viszonylag simább út vezetett a döntőig. Tudtuk, hogy Dunaszerda- helynek jó csapata van, ezért nem nyílhattunk ki, a biztos védekezésből kontrákat vezettünk. Bevált a taktikánk, a büntetőrúgásoknál pedig a szerencse nekünk kedvezett” - summázta sikerüket Jaroslav Feranec, a rekordbajnok losonciak edzője. „Játéktudásban jobbak voltunk, Fortuna azonban elpártolt tőlünk. Beigazolódott, akár egy hiba is végeredményt befolyásoló tényezővé válhat. Egyébként a színvonalas nemzetközi megmérettetés jó lecke volt védenceink számára. Egyéni díjjal vigasztalódtunk, ugyanis a zsűri hálóőrünket, Halász Dominikot választotta a torna legjobb kapusának. Legjobb góllövőnk, Széllé Lajos a legeredményesebbek hármas szétlövésében jutott szóhoz, de a mindent eldöntő sorozatban a győri Bognár Kristóf volt a legsikeresebb” - nyilatkozta védencei helytállásáról Zsá- kovics .Tibor, a dunaszerdahe- lyi DAC korosztályos csapatának a trénere. A díjakat átadó pápai polgármester, dr. Áldozó Tamás záróbeszédében viccesen úgy fogalmazott, hogy a folytatásban csak akkor gyűjtheti be más együttes a Pápa Kupát, ha a losonciakat ném hívják meg a tornára. Tovább folytatódott a hagyomány, a mérkőzéssorozat után a pápai önkormányzat a csapatok edzőiből verbuválódott csapattal játszott barátságos mérkőzést, mely döntetlennel (6:6) fejeződött be. (ái) hírkosár ■ Labdarúgás XXIV. PÁPA KUPA, korosztályos nemzetközi teremtorna (U16),' Pápa (Románia, Szlovákia, Magyarország 8 csapata), csoportmérkőzések - A csoport: Losonc-Veszprém 2:0, Nyárádszereda-Losonc 0:2, Kovászna-Veszprém 0:4, Losonc-Kovászna 2:1, Veszprém-Nyárádszereda 2:1, Nyárádszereda-Ko- vászna 0:0. Sorrend: 1. Losonc 3 3 0 0 6:1 9 2. Veszprém 3 2 0 1 6:3 6 3,Nyárádszereda 3 0 1 2 1:4 1 4. Kovászna 3 0 1 2 1:6 1 B csoport: Üstökös FC Győr-Pápai ELC 1:1, DAC- Barót4:0, DAC-Üstökös FC Győr 0:0, Barót-Pápai LC 1:2, Üstökös FC Győr-Barót 3:0, Pápai ELC-DAC 0:1. Sorrend: 1.DAC 3 2 1 0 5:0 7 2. Üstökös FC Győr 3 1 2 0 4:1 5 3. Pápai ELC 3 1 1 1 3:3 4 4. Bárót 3 0 0 3 1:9 0 Helyosztók, a 7. helyért: Kovászna-Barót 2:1; az 5. helyért: Nyárádszereda-Pápai ELC 1:2; a 3. helyért: Veszprém-Üstökös FC Győr 1:2; döntő: DAC-Lo- sonc 1:1 - büntetőkkel 1:2. Végeredmény: 1. Losonc, 2. DAC, 3. Üstökös FC Győr, 4. Veszprém, 5. Pápai ELC, 6. Nyárádszereda, 7. Kovászna, 8. Bárót, Díjazottak - legjobb kapus: Halász Dominik (duna- szerdahelyi); legjobb mezőnyjátékos: Kelemen Gergő (losonci); góllkirály: Bognár Kristóf (3 gól, győri); legjobb pápai játékos: Dékány Roland, (ái) A LÉVAI TERÜLETI BAJNOKSÁG ŰSZI IDÉNYE NYOLC LEGEREDMÉNYESEBB CSAPATÁNAK TEREMTORNÁJA, Léva - A csoport: Starý Tekov-Hor- né Turovce 4:0, g.: Žilka 2, Jakubík, B. Halabuk; Pod- lužany-Hronské Kľačany 5:0, g.: M. Obický 2, Mas- len, Gabaš, Graos; Hr. Kíačany-H. Turovce 2:8, g.: Szabó, Adam, ill. Nagy G. 4, Fábián 2, Kürtby, Balázs; St. Tekov-Podlužany 1:2, g.: Seneši, ill. Obický, Masten; Podlužany-H. Turovce 6:1, g,: Zlatňanský, Budovec, Gabaš, Frajka, Porubský, Obický, ill. Nagy G.; Hr. Kfačany-St. Tekov 2:6, g.: Titurus, Bedáni, ill. Sumeraj 3, Žilka, M. Halabuk, Žabka. Sorrend: 1. Podlužany 3 3 0 0 13:2 9 2. StarýTekov 3 2 0 1 11:4 6 3. HornéTurovce 3 1 0 2 9:12 3 4. Hronské Kľačany 3 0 0 3 4:13 0 B csoport: Velký Ďur-Plavé Vozokany 3:3, g.: P. Mi- kula, M, Tóth, Vančo, ill. Buchlovič, Smiknya, Czíria; Cajkov-Jur nad Hronom 4:2, g.: Gašparetz 2, Vanya, Červenák, ill. Kiss J., Strbka; Jur n/Hr.-PI. Vozokany 5:3, g.: Strbka 2, Bodnárik, Kiss, Sipos, ill. Buchlovií, Czíria, Smiknya; V. Ďur-Čajkov 1:1, g.: Tušan, ill. M. Máliš; Cajkov-PI. Vozokany 5:3, g.: M. Máliš 2, J. Máliš, Vanya, Červenák, ill. Sál 3; Jur n/Hr.-V. Dur 2:4, g.: Kiss, Strbka, ill. Osvald 2, Mailing, Boío. Sorrend: 1. Cajkov 3 2 10 10:6 7 2. Velký Dur 3 1 2 0 8:6 5 3. JurnadHronom 3 1 0 2 9:11 3 4. Plavé Vozokany 3 0 1 2 9:13 1 Helyosztók - a 7. helyért: Hr. Kfačany-PI. Vozokany 5:5, g.: Titurus 2, Krkoš, Chmelo, Szabó, ill. Smiknya 2, Czíria 2, Sál - büntetőkkel: 3:2; az 5. helyért: H. Turovce-Jur n/Hr. 5:4, g.: Nagy G. 2, Fábián 2, Csáky, ill. Kiss, Bogdány, Súlyán, Molnár; elődöntő: Podlužany-V. Ďur4:3, g.: Graus, Cuvara, Obický, Maslen, ill. Mailing, Kollár, Osvald, St. Tekov-Čajkov 1:2, g.: B. Halabuk. ill. Vanya, J. Máliš; a 3. helyért: V. Ďur-St. Tekov 0:3, g.: Jakubík, Sumeraj, Drenka; döntő: Podlužany-Čajkov 4:2, g.: Budovec 2, Obický, Graus, ill. Gašparetz, Nichta. Díjazottak-legjobb kapus: Peter Pabulyi (Cajkov), legjobb mezőnyjátékos: Matúš Budovec (Podlužany), gólkirály: Nagy Gábor(HornéTurovce). (áh) VII. POLGÁRMESTER-KUPA, Naszvad: Rém-Fekete Team 1:0, g.: Lososci; Naszvadi SK-Felsőszent- iván 1:3, g.: Polgár, ill. Nemes T. 2, Bundity; Nagyig- mánd-Naszvadi Slávia 2:0, g.: Vendég, Vörös P.; Rém-Naszvadi School Boys 1:2, g.: Nemes L., ill. Kovács, Seres; Naszvadi SK-Fekete Team 2:2, g.: Csonka 2, ill. Asztalos, Borka; Felsőszentiván-Nagy- igmánd 3:1, g.: Nemes T„ Bundity, CsepregiZs., ill. Vörös P.; Rém-Slávia 0:1, g: Vanya; Fekete Team- School Boys 0:0; Naszvadi SK-Nagyigmánd 2:0, g.: Csonka, Lukacsovics; Felsőszentiván-Rém 2:1, g.: Csepregi L, Csepregi Zs., ill. Hégető; School Boys- Slávia 0:1, g.: Bazsó; Nagyigmánd-Fekete Team 4:0, g.: Vörös V., Vörös P., Vendég, Bercsi; Felső- szentiván-Slávia 3:0, g.: Takács, Nemes T, Csepregi Zs.; Naszvadi SK-Rém 2:0, g.: Csonka.'Balogh School Boys-Nagyigmánd 0:1, g.: Vörös V.; Felső- szentiván-Fekete Team 3:1, g.: Csepregi Zs., Csepregi L, Nemes T., ill. Recska; Naszvadi SK-Slávia 0:0; Felsőszentiván-School Boys 0:3, g.: Simonics 2, Nagy; Rém-Nagyigmánd 1:3, g.: Losonci, ill. Vörös V., Vörös P., Losonci (öngól); Fekete Team-Slá- via 0:0; Naszvadi SK-School Boy 1:2, g.: Polgár, ill. Simonics, Seres. Végeredmény: 1. Felsőszentiván 15,2. Nagyigmánd 12,3. School Boys 10,4. Naszvadi SK 8,5. Slávia 8,6. Rém 3,7. Fekete Team 3. (áb) FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS: Rüssel Gabčíkovo- Vráble 4:0, g.: Bognár 2, Szőcs, Kállai. > írjanak > Hívjanak > Jelentkezzenek A Régiósport elérhetőségei: 3 Új Szó szerkesztősége, Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 © 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal A végére belelendültek a felsőtúriak, ötödikek lettek a lévai teremtornán Kiemelkedett a Podlužany ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. Ismét a címvédő Podlužany nyerte a Lévai Területi Labdarúgó-szövetség teremlabdarúgó-tornáját. A tizenegyedik kiíráson a mérkőzéssorozat legjobbja egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, látszott, hogy a csapat zöme otthonosan mozog a kispályás fociban, három játékosuk, Graus, Gabaš és Budovec a futsal extraligában is szerepet vállal. A focigála méltó kicsúcsosodása volt a éajkoviak elleni döntőjük, melyet 4:2-re nyertek. E torna is kitűnő játéklehetőséget kínált a téli holt idény áthidalására. A mezőnyt az őszi szezon nyolc legeredményesebb csapata alkotta. Sőt mi több, az edzők kipróbálhatták az új szerzeményeket is. Például a čajkoviaknál szóhoz jutott Peter Pahulyi, aki nemrég még a III. ligás lévaiak első számú hálóőre volt, most a torna legjobb kapusának választották. Kétségkívül dicséretre méltó volt valamennyi együttes lelkes és kifejezetten sportszerű játéka, hiszen a játékvezetők mindössze ötször mutatták fel a sárga lapot, a piros lap pedig csak kétszer villant. Látogatói csúcsot döntött az elitcsapatok találkozója, ugyanis több mint hétszázan nézték végig a történéseket. Érdekesség, hogy a sereghajtóként végzett Plavé Vozokany valamennyi összecsapásán egy vagy kétgólos vezetés után bukott el. A kezdeti bizonytalanság után igencsak belelendültek a végére a déli régiót képviselő felsőtúriak, akiknél az őszi idényt követően edzőváltásra került sor, a csapatot több mint három évig irányító Varga Attila helyébe Baltazár Norbert lépett. „Kissé elfáradtam, és úgy döntöttem, épp ideje pihenni is egy kicsit. Meggyőződésem, hogy méltó kezekbe került a váltóbot, jómagam továbbra is segítem a kollektívát. Boldog vagyok, hogy a fiúk harcoltak, és vert helyzetben sem vettek vissza a lendületükből. Az pedig eleve csodálatos volt, hogy a fiatal Nagy Gábor a legjobb góllövőnek járó serleget viheti haza” - lelkendezett az ötödik hely megszerzése után Varga Attila. Két hét múlva újabb tornát szervez a lévai területi szövetség. Eredetileg az első torna első két helyezettje a kerületi küzdelmekben érdekelt négy legsikeresebb gárdával csapott volna össze. Miután a kerületi csapatok közül mindössze három jelentkezett, a szervezők úgy döntöttek, hogy a nyitótorna három legjobbja (Podlužany, Čajkov, Starý Tekov) kap lehetőséget az indulásra, (áb) Nem védte meg tavalyi elsőségét a helyi sportklub a naszvadi tornán Felsőszentivánba vándorolt a kupa ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Naszvad. Hetedik alkalommal zajlott a polgármester kupájáért kiírt teremfocitorna, amelynek ezúttal is a má- tyusföldi nagyközség sport- csarnoka adott otthont. A focigálán a harmincöt évnél idősebbek és a bajnokságban nem szereplő labdarúgók játszhattak. A Polgár Artúr vezette helyi sportklubnak nem sikerült megvédenie tavalyi elsőségét, ezúttal a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó felsőszenti- vániak állhatták a dobogó legmagasabb fokára. „Eredetileg két csoportba akartuk sorolni a csapatokat, ám a kiskőrösiek nem érkeztek meg, így mindenki mindenkivel megmérkőzött. A húszperces találkozók után a ’ végső sorrend reálisan tükrözi a tényleges erőviszonyokat, hiszen a győztes alakulat hat mérkőzésből mindössze egyet vesztett el” - tájékoztatott Nemes Ferenc naszvadi klubtitkár. A helyi SK, a Slávia, a Fekete Team és a School Boys mellett ott voltak a felső- szentivániak, a nagyigmán- diak és a rémiek is. Ä rendezvény legidősebb labdarúgója a Slávia színeiben pályára lépő hatvanhat esztendős Becse Ottó volt. A kezdőrúgást Ledniczky János végezte el, aki annak idején hároméves korában a lakosság- csere idején szüleivel együtt került Magyarországra, s azóta most második alkalommal látogatott el szülőfalujába. Most marcipánból készült focilabdával lepte meg Haris József naszvadi polgármestert és Tóth József klubelnököt. „Ezúttal nem értékeltük ki a legjobb játékosok teljesítményét, mivel fő célunk a sport, a mozgás és a közösségépítés volt. Annak meg duplán örülünk, hogy egész napos, tíz órán át tartó családi programot sikerült összehoznunk lelkes szurkolóink számára” - vélekedett Nemes Ferenc, (áb) SPORT A TÉVÉBEN 14.00 - EUROSPORT 2: Snooker, Mesterek Tornája, London 14.30 - ČT SPORT: Műkorcsolya-Eb, Budapest, női rövidprogram 16.00 - DUNA: Műkorcsolya-Eb 16.00 - SPORT 2 (magyar): Jekatyerinburg- Győr női kosárlabda Euro- liga-mérkőzés 16.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák, magyar): Cata- nia-Siena labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 16.30 - SPORT 1 (cseh): Szentpétervár-Dinamo Moszkva jégkorong KHL- mérkőzés 17.30 - EUROSPORT 2: Kazany-Valencia férfikosárlabda Európa-kupa- mérkőzés 18.00 - SPORTKLUB: Győr-FTC női bajnoki kézilabda-mérkőzés 18.00 - STV 2: Good An- gels Košice-Kayserispor női kosárlabda Euroliga- meccs 18.00 - SLOVÁK SPORT TV1: Nitra-Komárno férfikosárlabda extraliga- mérkőzés 18.00 - SPORT 1 (magyar): . Oroszország- Szerbia férfikézilabda Ebcsoportmérkőzés 18.00 - DIGI SPORT 1 (szlovák), DIGI SPORT 2 (magyar): AC Milan- Spezia foci Olasz Kupa- mérkőzés 18.00 - ČT SPORT: Brno-Sopron női kosárlabda Euroliga-mérkőzés 19.00 - SPORT 1 (cseh): Lev Praha-Vlagyivosztok jégkorong KHL-mérkőzés 19.00-SPORT 2 (cseh): Slovan-Habarovszk jégkorong KHL-mérkőzés 19.30 - DIGI SPORT 1 (magyar): Bilbao-Betis Sevilla labdarúgó spanyol Király-kupa-mérkőzés 20.00 - ČT SPORT: Műkorcsolya-Eb, jégtánc rövidprogram 20.00 - EUROSPORT: Snooker, Mesterek Tornája, London 20.15 - SPORT 1 (magyar): Lengyelország- Franciaország férfikézilabda Eb-csoportmérkőzés 20.55 - DUNA, EUROSPORT: Műkorcsolya-Eb 20.55 - DIGI SPORT 1 (szlovák), SPORTKLUB: Lyon-Marseiile foci francia Ligakupa-mérkőzés 21.00 - DIGI SPORT 2 (szlovák, magyar): Na- poli-Atalanta labdarúgó Olasz Kupa-mérkőzés 21.10 - NOVA SPORT, SPORT 2 (magyar): Manchester City-Black- burn foci FA-kupa-meccs 21.30 - DIGI SPORT 1 (magyar): Osasuna-Real Madrid foci spanyol Király-kupa-mérkőzés 1.00 (csütörtök) EUROSPORT, EUROSPORT 2: Tenisz, Australi- an Open 2.05 (csütörtök) - NOVA SPORT, SPORT 1 (magyar): Pittsburgh-W ashington hoki NHL-meccs Újoncként lettek második a dunaszerdahelyiek (sárga-kékben) (Somogyi Tibor felvétele)